Kövess minket -on és -en!

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

A BBC beszámolója szerint az elásott holttestet csak később találták meg Los Angelestől délre. A vád szerint az elkövető, Samuel Woodward kapcsolatban állt az Atomwaffen Division nemzetiszocialista akciócsoporttal,
és a gyilkosság előtt a férfi az online térben a buzik ellen szólalt fel.

A fehér fajvédő aktivista védője fellebbezni fog az ítélet ellen. A védelem szerint Woodwardnak nem diagnosztizált autizmus-spektrumzavara volt. Arra is hivatkoztak, hogy a férfi „egy katolikus otthonban nőtt fel, ahol nyíltan elítélték a homoszexualitást, és ez zavart okozott a szexualitáshoz való viszonyában”. A tárgyalás egyébként azért húzódott évekig, mert az elkövető mentális egészségével kapcsolatos kérdéseket tisztázni kellett, 2022 végén viszont úgy ítélték meg, hogy alkalmas arra, hogy bíróság elé álljon.

2018 januárjában Bernstein és Woodward a Snapchat-en beszélt meg egy találkozót, ahol Bernstein megcsókolta Woodward-ot, aki erre dühbe gurult, majd a buzi zsidóra támadt.

Woodward otthonának átkutatása során a rendőrök egy fekete Atomwaffen maszkot találtak, illetve egy összecsukható kést, vérnyomokkal. A házkutatás során előkerült naplója is, amely „gyűlöletkeltő, melegellenes, antiszemita anyagokkal volt teli”.

Az Atomwaffen Division (más néven Nemzetiszocialista Ellenállási Front) egy nemzetközi nemzetiszocialista hálózat, 2013-ban alakult az Egyesült Államok déli részén. Támogatói az Egyesült Királyságban, Argentínában, Kanadában, Németországban, a balti államokban és más európai országokban is felbukkantak. Több állam, köztük az Egyesült Királyság és Kanada is terrorista csoportként üldözi őket.

Kövess minket -on és -en!

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.