Kövess minket 
-on és 
-en!
Juan Domingo Perón argentin elnök (elsőként 1946 júniusától 1955 szeptemberéig állt az ország élén) vezérletével vízummal és pénzzel látták el a nemzetiszocialista és fasiszta tisztviselőket, többek között Josef Mengele doktort vagy a zsidók összegyűjtésének egyik fő szervezőjét, Adolf Eichmannt.
Argentínában sokaknak vannak német, olasz és spanyol őseik, és az országban már a második világháború alatt is otthonra találtak a tengelyhatalmak országainak kémjei. Az argentin politikai és közélet számos alakja nyíltan Hitler-szimpatizáns volt, és kidolgoztak egy tervet, amely szerint csak a háború legvégén fognak hadat üzenni a tengelyhatalmaknak, hogy ily módon segíteni tudják a nemzetiszocialista menekülteket. Bár a tengyelhatalmak és Argentína között már 1944. január 26-án megszakadt a hivatalos kapcsolat, a dél-amerikai ország végül csak 1945. március 27-én üzent hadat.
A holokauszt története ekkor még nem kapott nagy nyilvánosságot, így nem keltett túlzottan nagy megütközést, hogy a svájci bankok és a Vatikán segítette őket abban, hogy elvegyüljenek az argentinok között. Miután a németek visszafoglalták Poroszországot Lengyelországtól, majd térdre kényszerítették Nyugat-Európát, Jugoszláviát és Görögországot, számos értékes műtárgyat, ékszert, aranyat és készpénzt zsákmányoltak, ami segítette őket abban, hogy Argentínába utazzanak. A svájci bankárok segítettek nekik a kincsek elrejtésében, amíg szükséges volt.
Perónnak meggyőződése volt, hogy a második világháborút nem sokkal később követni fogja a harmadik, amely az Egyesült Államok és a Szovjetunió köré csoportosult országok között fog zajlani. Úgy vélte, hogy az erősen antikommunista német menekültek és nemzetiszocialista szimpatizánsok segíthetik abban, hogy tekintélyes vezetővé, Argentína pedig nagyhatalommá váljon. Miközben azonban Perón a harmadik világháborúra várt, amely mindmáig nem érkezett el, egyre több szovjet megszállás alá került kelet- és közép-európai ország is követelte a nemzetiszocialisták kiadatását, azonban senki sem tett komoly óvintézkedéseket annak megakadályozása érdekében, hogy Dél-Amerikába meneküljenek.
Miután Perón 1955-ben kénytelen volt lemondani, a nemzetiszocialisták közül sokan más dél-amerikai országokba költöztek. Eichmannra 1960-ban még Buenos Airesben talált rá a Moszad, Mengele pedig új identitásával Brazíliában élt egészen addig, amíg 1979-ben úszás közben stroke-ot kapott, és megfulladt.
Bár Mengele álnéven élt, sokan voltak annyira merészek, hogy a saját nevükön bujdossanak, mint például a híres usztasa vezető, Dinko Šakić, vagy Erich Priebke egykori SS-tiszt, aki a háború alatt részt egy partizánellenes megtorlásban a római Fosse Ardeatine kőbányában. A százéves koráig élő Priebkét az argentin hatóságok 1995-ben adták ki Olaszországnak, ahol 1998-ban életfogytiglanra ítélték, ám hajlott kora miatt a büntetést házi őrizetben töltötte. Százéves korában halt meg. Šakić egy 1998-ban adott interjú miatt bukott le, amelyet követően kiadták Horvátországnak, és húszéves börtönbüntetésre ítélték. 2008-ban, 86 éves korában halt meg. A nemzetiszocialisták többsége azonban – általában üzletemberként – csendben élte mindennapjait, és sohasem találtak rájuk.
|
|
|
|
|
|
|
