A horogkereszt legősibb példái a Kárpát-medencéből származnak

Kövess minket -on és -en!

A szvasztika, azaz a 90 fokban hajlított ágakkal bíró kereszt fontos szimbólum több egykori és ma is élő hitrendszerben egyaránt. Az idők során jelképezte többek között a jó szerencsét, a teremtés végtelenségét és a legyőzhetetlen, forgó Napot.

De hogyan lett mára a nyugati világ sok helyen törvénnyel tiltott jelkép?

A történet a modern régészet kialakulásában fontos szerepet játszó, az ókor iránt rajongó német üzletemberrel, Heinrich Schliemann-nal kezdődik.

Schliemann 1868-ban a Földközi-tenger körüli útba kezdett, mindössze Homérosz Iliászának egy példányával felszerelkezve, hogy az alapján megtalálja Trója legendás városát.

Több év sikertelen keresés után már feladni készült, amikor egy brit amatőr régész, Frank Calvert a rejtélyes Hisarlik nevű dombot javasolta neki Törökország égei-tengeri partján.

A többi már történelem: az 1870-es évek folyamán Schliemann számos rétegnyi emberi jelenlét nyomait találta meg, a legalsó, legkorábbiról megállapította, hogy Trója romjait rejti (a régészek és történészek ma már egyetértenek abban, hogy a történelmi Trója, illetve Ilion itt feküdt, a pontos réteget illetően azonban továbbra is viták folynak – annyi biztos, hogy a legkorábbiak túlságosan régiek ahhoz, hogy a homéroszi Trójával egyezzenek).

Schliemann a rengeteg ékszer, valamint bronz-, ezüst- és aranykincs mellett körülbelül 1800 különös szimbólumot talált a lelőhely különböző felületein.

A számos nyelven "horogkereszt" néven ismerté vált jelkép ősi elterjedtségére hamar fény derült, és Schliemann úgy gondolta, egy európai őshit jelképét találta meg.

A kőkorszaktól a középkorig

A jelkép valódi gyökerei azonban még Trójánál is régebbre nyúlnak vissza: az első ismert horogkereszt-ábrázolás mintegy 15 000 évvel ezelőttre datálható.

Egy 1908-ban a mai Ukrajna területén talált, mamutagyarból készült madárfigurába vésve számos, egymásba kapcsolt horogkereszt látható, pontos jelentésük nem ismert – egyesek szerint termékenységszimbólumok lehetettek.

Az alakzat létrejöttének körülményeit is homály fedi – talán azért vált annyira elterjedtté már az ősi világban, mert viszonylag könnyen létrehozható geometriai minta, de az is lehet, hogy egy üstökös, csillag, szupernóva vagy egyéb különleges égi jelenség inspirálta.

Az önálló, egyes horogkeresztek legkorábbi példái a Kárpát-medencéből származnak, a neolit kori Vinča–Tordos-kultúra által hátrahagyott mintegy 7000 éves tárgyakon.

A bronzkorban már Európa-szerte feltűnik a szimbólum: az illírek számára a Napot jelképezte, de feltűnik Mezopotámiában vert pénzeken, ókori görög vázákon és ruházaton, valamint római mozaikokon is.

Számos, az ókori keltákhoz köthető tárgyon előfordul különféle formákban – az 1857-ben Londonban előásott vaskori leleten, az úgynevezett Battersea-pajzson például 27 darab horogkereszt található.

Létezik azonban ennél jóval régebbi példa is Nagy-Britanniából: a Yorkshire-i Ilkley Mooron talált "szvasztikakőre" körülbelül Kr. e. 2000 körül faraghatták a mintát.

A görögül gammadión, avagy tetragammadión (négy darab, talpánál összeillesztett "gamma" betűként elképzelve) néven ismert jelképet a középkori heraldika egyes forrásai fylfot néven emlegetik.

A korai keresztény ikonográfiában előfordul, mint Krisztus halál feletti győzelmének jelképe, de az észak-európai őshitekben a különféle viharistenekkel összefüggésben is használták, a számiktól (akiknek sámándobjain is megfigyelhető) a germán és balti népekig.

A középkori keresztény templomépítészetben is sokáig gyakori volt – az 1040 körül épült lambachi bencés apátság külső kő- és faelemein számos helyen szerepelt, itt látta vélhetően először 1897-98 körül az apátsági iskolába járó nyolcéves Hitler is.

Amerikától Indiáig

A különféle népek vándorlása azonban nem magyarázza a horogkereszt használatát például Afrikában vagy az amerikai kontinensen.

Etiópiában a templomok ablakainak rendszeres motívuma, míg az Egyesült Államok délnyugati részén élő navahóknál „pörgő farönk” néven a jó szerencse jelképe. Tőlük délebbre, a maják és aztékok díszmotívumaiban is feltűnik.

A XX. század előtt a legprominensebb szerepet azonban kétségtelenül az ázsiai kultúrákban kapta a különös alakzat, elsősorban az indiai szubkontinensen. A dzsainizmus, hinduizmus és buddhizmus hívei számára egyaránt magasztos jelentéssel bír évezredek óta.

A dzsainok számára a 24 nagy, megváltó tanító (tirthankara) egyikét, a buddhisták számára a Megvilágosult lábnyomait jelképezi.

A hinduk számára a jobb felé néző szvasztika a napisten, Szúrja jele, illetve általában véve kedvező hatással bír, így rendszerint díszíti épületek és szobák bejáratát, továbbá az isteneknek tett legkülönfélébb felajánlásokat is.

Balra néző változata, a szauvasztika az éjjelt és a halál, valamint az újjászületés istennőjét, Kálit szimbolizálja. Egyik változat jelentősége sem csökkent az európai jelentésváltozás hatásásra.

Jó szerencse és az árja ideál

Schliemann óriási felfedezését követően arra következtetett, a horogkereszt távoli őseink jelentős vallási szimbóluma lehetett. Kollégája, Émile-Louis Burnouf azonban ennél is messzemenőbb következtetésre jutott, mivel ismerte a jelkép indiai jelentőségét. A hindu Rigvéda szövegét tanulmányozva arra jutott, a horogkereszt az ebben említett árják jelképe.

Az árja, mint faji besorolás a 19. század folyamán az indoeurópai nyelvrokonságból kiindulva fokozatosan kialakult, tudományos megállapításokkal alátámasztott fogalom volt, amelyhez Burnouf társította az új jelképet.

Mivel Indián kívül az ősi Trójánál és számos népvándorláskori germán használati tárgyon (például 6. századi edényeken) is megtalálható volt, egyértelműnek tűnt az indiai legendák fehérbőrű harcosai és az európaiak közötti kapcsolat.

Az ősi, egykor a civilizáció csúcsát jelentő néptől való eredeztetés igen népszerűvé vált, különösen Németországban, amely éppen 1871-ben egyesült – abban az évben, amikor Schliemann megkezdte ásatásait Hisarliknál.

A felívelőben lévő nacionalista érzelmek természetesen támogatták a nézetet, hogy Trójánál ősi német jelképek kerültek elő, mivel ez is azt bizonyította, hogy az árják az ókorban már domináns civilizációt képeztek.

A 19. század végén és a 20. század elején tehát a horogkereszt egyfajta kettős életet élt: Szerte Európában és Észak-Amerikában egy univerzális szerencsejelképnek tekintették (Kanadában egy női jégkorongcsapat is viselte a The Swastikas nevet, míg a navahók szerencsejelképeként Arizona állam autópályái mentén is feltűnt).

Hitler Adolf és a horogkereszt

Miután Hitler 1919-ben belépett a Német Munkáspárt nevű müncheni szervezetbe, új irányba kezdte terelni, és a párt rövidesen átnevezte magát Nemzetiszocialista Német Munkáspárttá. Ekkoriban tervezte – a legtöbb forrás szerint ő maga, sajátkezűleg – az új jelképet, illetve zászlót is: a vörös alapon fehér körben fekete horogkeresztet.

A Führer számára a kereszténységnél is ősibb, németnek tartott jelkép remekül jött, és azt a hajdani német birodalom zászlajára utaló színekben kezdték használni.

Hitler további magyarázatot is adott a színekre: „A vörösben látjuk a mozgalom szociális eszméjét, a fehérben nemzeti eszméjét, a horogkeresztben az árja ember győzelemért folytatott harcának küldetését” – írta a Mein Kampfban.

A párt jelképe aztán szélesebb értelmet is nyert 1935. szeptember 15-én, amikor az éves nürnbergi pártgyűlésen megtették Németország új zászlajává.

Ugyanezen a napon kerültek elfogadásra a híres nürnbergi törvények – ezek tiltották az árja németek és a zsidók közötti házasságot, és kijelentették, hogy csak a tisztavérűek jogosultak a teljes értékű állampolgárságra.

Ezzel beteljesedett a horogkereszt jelentésének kulturális, vallási, és társadalmi küldetése.

Mit jelképez ma a horogkereszt?

A második világháború után Európa nagy részén, így Németországban is szigorú tilalmakat helyeztek a horogkereszt nyilvános használatára – a legszigorúbb történelemoktatási, illetve emlékezeti felhasználáson kívül ennek súlyos következményei lehetnek.

A kevés európai kivétel egyike Észak-Európában található meg: Finnországban a légierő zászlaján a mai napig szerepel. Itt a fegyvernem jelképévé vált az 1918-ban vívott függetlenségi harcai során: az új ország egyik első katonai repülőgépének előző tulajdonosa, Eric von Rosen svéd báró korábban egy fehér alapon kék horogkeresztet festett rá.

A kék-fehér színminta éppen egybevágott Finnország zászlajával, így a repülőgépeken, majd a későbbiekben minden egyéb katonai járművön a fehér alapon kék horogkereszt vált a finn felségjellé. A második világháború végét követően a járműveken abbamaradt a használata, azonban a légierő kék zászlaján fekete színben máig megmaradt.

Az Egyesült Államokban, ahol a szólás- és véleményszabadság védelme alá esnek a nemzetiszocialista jelképek is, a Hitler által tervezett horogkeresztes zászló igen gyakran tűnik fel a fehér fajvédelmet hirdető, a faji keveredetést elutasító csoportok jelképeként.

A liberálisnak mondott demokráciák totalitárius diktatúrája miatti tiltások eredményeként a legtöbb horogkeresztet azonban ma már Indiában látni: a templomok bejárataitól a taxik különféle felületeiig szinte mindenhol találkozhat vele az ember, a különféle vallási szertartásokon és fesztiválokon pedig továbbra is kiemelten fontos jelkép.

A hindu fényünnep, a díváli idején színes homokból kirakott szvasztikákat szokás csoportosan elkészíteni, a fény sötétség felett aratott győzelmének jeléül.

Kérdés, hogy a horogkereszt a nyugati kultúrkörben visszanyerheti-e egykori pozitív kicsengését, ami 1945 előtt egyértelmű volt.

Kövess minket -on és -en!