Brenton Tarrant, a fehér faj védelmének önjelölt partizánja

Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte

2019 március idusán a 28 éves ausztrál Brenton Tarrant az új-zélandi Christchurchben lemészárolt 50 muszlimot. Manifesztumában elismeri, hogy akciója a kifejezés általánosan elfogadott értelmében terrorizmus volt, de azzal érvel, hogy ő valójában egy partizán, aki egy megszálló erő ellen harcol egyenruhában.

Ehhez képest csupán ez év március 15-ig a világ 22 országában végrehajtott 201 iszlamista terrortámadás során 1175-en vesztették életüket. (201 Muslim Terrorist Attacks this Year Have Killed 1,175 – No „Outrage” because Attackers Weren’t White, newobserveronline.com, 2019. március 17.). A nyilvánosság rendelkezésére álló adatok szerint a 2004. március 11-i madridi pályaudvari merénylet óta, tehát csupán az elmúlt 15 év során, a dzsihádisták által elkövetett terrortámadások legalább 594 halott és 3700-nál több sebesült áldozatot követeltek Európa nyolc országában (Spanyolország, Franciaország, Egyesült Királyság, Németország, Svédország, Finnország, Belgium, Hollandia). Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek csak a nyilvánosság előtt ismert számok, mert a migránskollaboráns kormányok és a kontrollált médiumok politikai-ideológiai megfontolásból esetenként egész egyszerűen eltitkolják a merényletek hátterében lévő muszlim szálat, nehogy alkalmat teremtsenek iszlamofób hangulatkeltésre. Különösen a svédekre és a britekre jellemző ez a taktikai sumákolás. Tavaly szeptemberben például egy muszlim megpróbálta felgyújtani a stockholmi metró egyik szerelvényét, és csak az utasok lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem sikerült neki. A hatóságok „rosszvoltából” azonban totális hírzárlat érvényesült az ügyben. Nem így Olaszországban, amikor egy több évtizede a helyiek vendégszeretetét élvező, állampolgársággal is megajándékozott és korábban nemi erőszakért már elítélt szenegáli származású buszsofőr a saját járgányát akarta felgyújtani, rajta 51 gyerekkel, hogy szavai szerint „megbosszulja a földközi-tengeri halálokat”. Ez az eset a súlyának megfelelő publicitást kapott a helyi médiában. (Senegalese dá fuoco al bus: „Ora vendico i morti in mare”, il­giornale.it, 2019. március 20.) A minőségi különbség annyi, hogy míg Svédország élén feminista-bétahím kormányok riszálják magukat már évtizedek óta, addig Olaszországban Matteo Salvini személyében jelenleg egy nacionalista alfahím trónol a belügyminisztérium élén.

Brenton Tarrant vallási intézményekre támadt. Ami azt illeti, ebben sincs semmi rendkívüli. A muszlim országokban ez egyáltalán nem számít ritkaságnak. Legtöbbször keresztény templomok válnak iszlamista terrortámadások célpontjává. 2017. április 9-én például két egyiptomi kopt templomot ért 47 halálos és több mint száz sebesült áldozattal járó bombamerénylet. A más vallásúakat persze nemcsak Nyugat-Európában terrorizálják muszlim szélsőségesek a „béke vallásának” nevében, hanem gyakorlatilag mindenhol, ahol csak megvetik a lábukat. Közép-Afrikában nyílt vallásháború zajlik már évtizedek óta, amelyben rendre a keresztények és az animisták húzzák a rövidebbet. Legutóbb Nigériában alig három hét alatt több mint 300 keresztény esett áldozatául erőszakoskodó és fosztogató dzsihádisták ámokfutásának, akik házak és templomok tucatjait tették tűz martalékává. Az áldozatok elsöprő többsége nő és gyerek volt, mert a „férfiak” időben kereket oldottak a támadók elől. (Over 300 Nigerian Christians slain in merciless killing spree by Fulani militants since February, barnabasfund.org, 2019. március 19.) A vallások közötti párbeszéd eme szokásos afrikai fordulójára nem sokkal a christchurchi merénylet előtt került sor. A nyugati média azonban nem kerített nagy feneket a dolognak, elvégre ez esetben négerek gyilkolásztak négereket Afrikában. Nincs itt semmi látnivaló! Ugyanez a média viszont világraszóló botrányt csap, ha Európában valamelyik fekete kedvence lábujjára véletlenül rátapos egy ab ovo rasszista-nácifasiszta-fehérszupremácista őshonos. Furcsa módon az sem érte el a feminizmus iránt egyébként maximálisan elkötelezett nyugati sajtósok ingerküszöbét, hogy március első hetében az Iszlám Állam ötven jazidi nőt lefejezett, további háromezret pedig szexrabszolgaként tart fogságban, és adásvétel tárgyát képező árucikként kezel. (IS beheaded 50 Yazidi women, remaining 3000 likely to be sold into sex slave market, sbs.com.au, 2019. március 9.)

Szó sincs tehát arról, hogy a muszlimok csak a keresztények iránt gyűlölködnének. Sőt, alkalomadtán egymást is irtják derekasan. 2017. november 24-én például a Sínai-félsziget egyik szúfi mecsetét támadta meg az ISIS mintegy negyven martalóca, és a péntek esti imára összegyűlt hívek közül több mint háromszázat Allah elé küldtek végső szám­adásra. Minden tizedik áldozat gyerek volt. Persze igazságtalan lenne azt állítani, hogy csak a muszlimok erőszakoskodnak a vallásuk nevében. Indiában, a világ legnagyobb demokráciájában például „mindennapos kollektív erőszakkal” szembesülnek a helyi keresztények. Idén januárban 29 ilyen támadást kellett elszenvedniük az ország 13 tagállamában. (Les chrétiens indiens sont confrontés á la violence collective au quotidien, montrent des chiffres récents, adfinternational.org, 2019. március 18.). Úgy tűnik tehát, hogy manapság már csak a keresztények nem hirdetik fegyverrel az igét, eltekintve persze az amerikai hadsereg soraiban szolgáló pünkösdista/evangelikál ütődöttektől, akiktől egyáltalán nem áll távol a militáns hittérítés gondolata a muszlim országok sorozatos lerohanása során.

Brenton Tarrant testkamerával élőben közvetítette az akcióját. Előtte közzétett egy hosszú kiáltványt, amelyben leleplezi a „fehér genocídiumot”, és „átlagos fehér férfiként” mutatkozik be, aki egy alacsony jövedelmű munkáscsaládba született. Radikalizálódása kulcsmomentumaként Marine Le Pen vereségét jelöli meg a 2017-es francia elnökválasztáson, valamint a 2017. április 7-i stockholmi merényletet, amelyben öt járókelő vesztette életét, amikor egy üzbég ISIS-szimpatizáns a kamionjával szó szerint széttrancsírozta őket a járdán, köztük Ebba Åkerlund 11 éves kislányt. Tettével Tarrant az ő haláláért is bosszút akart állni.

Miután Stefan Löfven svéd miniszterelnök felajánlotta országa segítségét Új-Zélandnak, a lány apja azt írta a Face­bookon, hogy „ennél sértőbbet még sohasem hallottam, és nem gondolom, hogy világ bármelyik országa azt akarná, hogy Svédország segítsen neki a terroráldozatokkal való törődésben”. Ezzel arra utalt, hogy szerinte Svédországban nem tesznek különbséget a között, ha valaki terrortámadásban hal meg vagy elüti egy részeg autós. Saját tapasztalata alapján állítja: a terroráldozatokkal való törődés svéd modellje lényegében kimerül egy sajnálkozó levélben, amelyhez hat­ezer eurós kompenzációt csatolnak azzal a megjegyzéssel, hogy „többé ne hívjon minket”. (Terror victim Ebba Åkerlund’s dad to the Swedish PM: „Your help is an insult, I doubt that New Zealand wants it”, voiceofeurope.com, 2019. március 16.) Jellemző egyébként a svédországi közállapotokra, hogy a meg­gyilkolt kislány sírját egy illegális bevándorló már több mint harminc alkalommal megrongálta, a hatóságok azonban következetesen futni hagyják az ismert elkövetőt. (Illegal migrant vandalises grave of Stockholm terror victim 30 times – Swedish police do nothing, voiceofeurope.com, 2018. november 5.)

Tarrant kiáltványának címe, A nagy (népesség)csere a Renaud Camus francia író neve alatt elhíresült elméletre utal (amelyet egyébként a francia Új Jobboldal leginnovatívabb teoretikusa, a nemrég elhunyt Guillaume Faye már nála jóval korábban megfogalmazott Európa gyarmatosítása: őszinte beszéd a bevándorlásról és az iszlámról című, először 2000-ben kiadott könyvében, amelyből lapunk olvasói annak idején már kaphattak némi ízelítőt fordításomban). „Hosszú évek óta hallottam és olvastam Franciaország színes bőrűek általi megszállásáról, írja Tarrant. Miután az országba érkeztem, felfedeztem, hogy ezek a történetek nemcsak igazak, hanem mélyen alábecsültek. A megszállók minden francia városban jelen voltak.” Azzal, hogy harmadik világbeli, különösen muzulmán bevándorlást erőltetnek rá minden nyugati országra, a multikulturalizmus kozmopolita szekértolói szándékosan multikonfliktusos társadalmakat hoznak létre, amelyek elkerülhetetlenül a civilizációk összecsapásához, iszlamista terrormerényletekhez és végül az őshonosok megtorló akcióihoz vezetnek. Ez utóbbiak egyik első és bizonyára nem az utolsó megnyilvánulása a christchurchi mecsettámadás.

Manifesztumában Tarrant elismeri, hogy akciója a kifejezés általánosan elfogadott értelmében terrorizmus volt, de azzal érvel, hogy ő valójában egy partizán, aki egy megszálló erő ellen harcol egyenruhában. Noha a „terrorista” és a „partizán” definíciója jórészt fedi egymást, és a partizán egyszersmind terroristának is tekinthető, annyi megkülönböztetés mégis tehető közöttük, hogy a jelenleg érvényes történelmi narratíva szerint az előbbi törvényes, az utóbbi viszont törvénytelen harcost jelent. Tarrant határozottan arra törekedett, hogy megfeleljen a partizán meghatározásának, és vélhetően erre akarja felépíteni bírósági védekezését is. Ezzel nyilván az új-zélandi hatóságok is tisztában vannak. El is követnek minden tőlük telhetőt, hogy megakadályozzák ebben, ahogyan abban is, hogy a tárgyalótermet majd szószékként használja elvei népszerűsítéséhez. Ezért már most teljesen elszigetelik a külvilágtól, és 24 órás állandó megfigyelés alatt tartják fogva az ország egyetlen maximális biztonsági fokozatú börtönében, megtiltva neki az információs lehetőségekhez való hozzájutást és látogatók fogadását egyaránt, sőt azt tervezik, hogy a tárgyalásán sem jelenhet meg személyesen, hanem csak videón keresztül védekezhet a börtönéből. (Accused Christchurch gunman is moved to solitary confinement in New Zealand’s only maximum security jail and denied access to media reports of the mosque shooting, dailymail.co.uk, 2019. március 19.) Nyilvánvalóan attól tartanak, hogy az emberek rájönnek, egy teljesen hétköznapi és „normális” fickóról van szó, aki valójában egy közülük. Egykori diáktársai „vicces, népszerű, nagyon értelmes és társaságkedvelő” fiatalként emlékeznek rá. („I hate him so much right now”: Family of Christchurch mosque „shooter” say he deserves to DIE – as they wonder what happened to the once „normal” country boy turned „New Zealand’s worst mass murderer”, dailymail.co.uk, 2019. március 18.) Mindenáron meg akarják tehát akadályozni, hogy meggyőzően védekezhessen. Ő maga is tudta, hogy valami hasonló fog történni. Ezért rögzítette videóra, amit tett, és ezért írta le, amit gondolt.

Az emberek pedig valósággal „zabálják” a videóját és a manifesztumát, kiváltva az utóbbi idők legátfogóbb drákói cenzúráját. Miután a szólás szabadságát sztálinista típusú szájkosártörvényekkel szinte már minden nyugati országban (egyelőre az USA kivételével) drasztikusan megnyirbálták, most az információhoz való hozzáférést is korlátozni akarják. Új-Zélandon 10 év börtönnel fenyegetik a videófelvétel puszta birtoklását, 14 évvel a megosztását és terjesztését. (New Zealand man faces charges for sharing video of christchurch shoo­ting, breitbart.com, 2019. március 17.) Az Egyesült Királyságban sorozatban tartóztatnak le és börtönöznek be állampolgárokat a Tarrant iránti szimpátiájuk kinyilvánítása miatt. (Seven arrested for hate crimes after New Zealand mosque shootings, bbc.com, 2019. március 19.) Egyedül a Facebook másfél millió kópiá­ját törölte a mecsetmerényletről készült felvételnek a lövöldözés utáni 24 órában. (Facebook says it removed 1.5 million vi­deos of the New Zealand mosque attack, reuters.com, 2019. március 17.) Miután korábban már betiltotta a fehér felsőbbrendűség (szupremácizmus) dicséretét, Tarrant akcióját ürügyként használva a Facebook most a fehér nacionalizmust és a fehér szeparatizmust, vagyis a rasszok fizikai elválasztását propagáló eszméket is nemkívánatosnak nyilvánítja felületén. „Miközben az emberek továbbra is kimutathatják, hogy büszkék etnikai örökségükre, ezentúl nem fogjuk tűrni a fehér nacionalizmus és fehér szeparatizmus dicséretét vagy támogatását”, olvasható közleményükben. (Standing Against Hate, newsroom.fb.com, 2019. március 27.) Világos beszéd. Egy lecserélésre, ergo kihalásra szánt „etnikumnak” teljesen fölösleges büszkének lennie önmagára. Inkább szégyellnie kellene magát, hogy bamba birkanyájként tűri az erre irányuló egyre nyilvánvalóbb törekvéseket. Ennek az apokaliptikus folyamatnak a négy lovasa (metaforikusan szólva) a harmadik világbeli bevándorlók tömegei, az iszlám dzsihád harcosai, trójai falóként pedig az Euro-afrikai Szovjetunió (EASZU) kollaboráns bürokratái (a negyedik, a tulajdonképpeni éllovas neve S-sel kezdődik, ennél többet most ne mondjunk róla…).

Az EU névváltoztatását konkrétan az indokolná, hogy a cinikus és megtévesztő módon változatlanul európainak nevezett államszövetség parlamentje március 26-án határozatot hozott „az afrikai származású személyek alapvető jogairól Európában” (sic!). Valójában nyílt hadüzenetről van szó azzal a céllal, hogy kiszolgáltassa Európát a feketéknek, és rabszolgaságba kényszerítse a fehér őslakókat saját történelmi földrészükön, biológiai megsemmisítő offenzívát indítva az európai genetikai állomány ellen. A fehér etnomazochisták bizonyára bibliájukként fogják olvasgatni a szöveget, amely jellemző módon egy brit munkáspárti képviselő aberrált agyszüleménye, és az EP 535 szavazattal fogadta el, 80 ellenében, 44 tartózkodás mellett. A britek, akik mindig is gyűlölték a kontinentális európaiakat, és ott tartottak be nekik, ahol csak tudtak, az EU-ból való távozásuk előtt egy hatástalaníthatatlan taposóaknát hagytak maguk után, az európaiak pedig köszönettel elfogadták. Most megpróbálom egyetlen mondatban összefoglalni a lényegét. Tekintettel arra, hogy „az afrikai származású személyek nagyban hozzájárultak az európai társadalmak fejlődéséhez a történelem folyamán, viszont erősen alulreprezentáltak az európai politikai intézményekben, az afrikai származású politikusok mindig aljas támadások céltáblái a közszférában, az afrikai származású személyek pedig strukturális rasszizmus áldozatai, ezért egyénileg és kollektíven is védelmet és pozitív megkülönböztetést kell élvezniük, hogy aktívan és autentikusan részt vehessenek Európa társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális életében, az európaiaknak bocsánatot kell kérniük tőlük a múltban nekik okozott megaláztatásokért, anyagi kárpótlásban részesítve őket a rabszolgaságért és gyarmatosításért, elismerve az afrikai származású személyek nagy személyes sikereit és pozitív hozzájárulásait, az afrofóbia elleni nemzetközi harc nevében a tagállamoknak nemzeti stratégiákat kell kidolgozniuk annak érdekében, hogy csökkenjen az afrikai származású személyek lemaradása az európaiakhoz képest az oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, szociális ellátás és politikai képviselet tekintetében, és hogy minél több afrikai származású személy szerepelhessen a televíziókban és egyéb médiumokban, mindennek előmozdítása érdekében az európai intézmények és a tagállamok nyilvánítsák hivatalosan az évtizedet az afrikai származású személyek évtizedévé”. Mondani sem kell, hogy ettől aztán nyilván még inkább vérszemet fognak kapni a szíriai polgárháború elől Európába özönlő afrikai kulturális színesítők (többségükben tizen- és huszonéves elektromérnökökből, agysebészekből és rakétatechnikusokból álló) milliói. Lelki szemeikkel már látják is magukat művészi önmegvalósítás közben Mercedes kabriókban terpeszkedni, nyakukban a szokásos szolid fuksszal, mellettük az ugyancsak szokásos 13 éves „szőke” fehér bombázóval, miközben az egészet filmre veszik egy brooklyni rapproducer bábáskodásával és a krétaarcok ájult bámulatától övezve.

Tarrant akciójának a szólás szabadságára gyakorolt utóhatásához visszatérve, Voltaire egyszer azt mondta, hogy „annak eldöntéséhez, hogy kik egy társadalom igazi urai, csak ki kell találni, hogy mit nem lehet posztolni a Facebookon” vagy valami hasonlót. Egy ausztrál férfit a hatóságok eltiltottak az internet használatától, mi­után a közösségi médiában támogató kommentet írt Tarrant akciójához, mellesleg pedig megvádolták tiltott fegyvertartással. Konkrétan középkori buzogányokat és számszeríjakat találtak a lakásán, amelyeket az interneten keresztül vásárolt dekorációs céllal. Valójában tehát az történt, hogy az internetes bejegyzése miatt a rend­őrök lerohanták a lakását, majd miután bent voltak, indokot találtak letartóztatásához és vád alá helyezéséhez. (Man banned from internet following alleged Christchurch comments, abc.net.au, 2019. március 18.) Tipikus bolsevik módszer angolszász demokrata-hipokrita köntösben. Egy 18 éves új-zélandi fiatalt letartóztattak és őrizetbe vettek azzal a váddal, hogy a Tarrant-videót „szélsőséges erőszakra uszító” üzenetek kíséretében megosztotta a Facebookon. Akár 14 év börtön is várhat rá. A migránskollaboráns és iszlamofil hatóságok olyan kétségbeesetten próbálják elrettenteni az embereket a felvételtől, hogy találomra elkaptak egy átlagos kölyköt, aki megosztotta, és megvádolták valamivel, ami tönkreteszi az életét. Mindezzel lényegében azt demonstrálják a világnak, hogy az emberek nem láthatják a valóságot, ahogyan az megtörtént.

Pedig Tarrant videója értelmezhető úgy is, mint egy kordokumentum, amely embereket mutat, miközben meghalnak. Semmiben sem különbözik más videódokumentumoktól, amelyek embereket mutatnak, miközben meghalnak. A rendszer működése azon alapul, hogy morális monopóliumot vindikál magának, amelyből az információkezelés kettős mércéje következik: egyik oldalon „a Jó tábora”, vagyis maga a rendszer, másikon „a Gonosz birodalma”, vagyis mindazok, akik szemben állnak vele. A rendszerhű, vagyis vazallus média teljesen normálisnak tartja, hogy erőszakos képeket mutasson, ha a rendszer politikai érdekei megkívánják. Azt a videót, amely alátámasztani látszik a rendszer ideológiáját, és rossz színben tünteti fel az ellenségeit, minden további nélkül bemutatják. A rendszernek a civilek legyilkolásával sincs semmi gondja, ha ez lehetővé teszi politikai céljai elérését. Mindenki színes szélesvásznú előadásban „élvezheti” például Rakka lerombolásának következményeit az interneten. Akár dzsihádisták, akár nem, a szíriai város lakosságát nyugati bombazápor temette maga alá. A keresztény- és szociáldemokrata Nyugatnak semmi problémája sincs a civilek likvidálásával. Akkor sem volt, amikor számolatlanul gyilkolta őket Drezdában, Hamburgban, Hirosimában vagy Nagaszakiban. Amint a rendszer ellenségeinek nyilvánítják őket, automatikusan kizáratnak a Jó táborából, ezzel egyúttal emberi státusukat is elveszítik, és már csak elpusztítandó prédának számítanak. Nem az a probléma tehát, ami Brenton Tarrant videójában látható. A probléma Brenton Tarrant politikai célja és üzenete: katonai-politikai (partizán)harc az őshonos fehér népességek lecserélése ellen, amely a globalista fináncoligarchia vezényletével zajlik a demokrata és marxista közvélemény(de)formáló intelligencia ideoló­giai támogatása és a migránskollaboráns kormányok technikai asszisztálása mellett. A rendszer nyugati kamudemokráciái helóta állapotra kárhoztatták fehér népességeiket, amelyek nem cselekedhetnek politikailag hasznosan, vagyis nem védhetik meg az érdekeiket. Nem véletlenül kapálóznak teljes erővel a rendszergazdák az állampolgári referendum és a közvetlen demokrácia intézményei ellen, halálos fenyegetést látva bennük politikai és döntéshozói monopóliumukra nézve. (Lényegében erről szól a sárgamellényesek mozgalma Franciaországban.) Ha törik, ha szakad, meg akarják őrizni ezt a monopóliumukat, hogy semlegesíthessék az őshonos népességek önállósodási próbálkozásait és túlélési esélyeit. A rendszer értelmezésében a nyugati „jogállam” nem más, mint a plutokrata-kleptokrata bankárkaszt fennálló uralmának minden rendelkezésre álló (katonai, politikai, propaganda-) eszközzel történő állandósítása.

Ez maga a megvalósult orwelliánus disztópia, és íme a narratív tengelye: minél inkább támadják a muszlimok Európát és a fehéreket, a rendszer annál inkább áldozatoknak állítja be őket, és rendkívüli intézkedéseket foganatosít a támogatásukra. Ezzel párhuzamosan a migránsok okozta káosz fokozódásával démonizálja az őslakosságot azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a fehér középosztályt, amely az állam és a fináncoligarchia fiskális jövedelmének egyedüli forrásaként semmiképpen sem léphet az emancipáció és nacionalista önrendelkezés fényes ösvényére anélkül, hogy összeomlasztaná az egész fennálló kozmopolita rendszert.

A rendszer idegen etnikumú segédcsapatok millióit importálta az őshonos népességek elleni háborús erőfeszítései kiterjesztésére egy hibrid típusú katonai stratégia keretében. Mindeközben türelmetlenül várta, hogy fehér terroristák bukkanjanak fel, akikkel végre propagandisztikusan ellensúlyozhatná a dzsihádista vadság mindennapos valóságát, mert a kozmopolita rendszergazdák mindenáron meg akarják menteni multikulturális utópiájukat, amely azon alapul, hogy a kedves „kizsákmányolt” színes bőrűt reklámozzák a „kizsákmányoló” fehér démon ellenében. Aztán március 15-én a rendszermédia végre megkapta a kérdéses fehér démon archetípusát Brenton Tarrant személyében.

Sok örömük azonban nem telt benne. Ezért csak a napi minimális kegyeleti szolgálatot nyújtották, és másnap már sietve témát is váltottak. Elmaradtak a szokásos gyertyák, a nyilvános imaszeánszok. Csak a színes bőrű megszállók sírtak. Azok, akik ujjongani szoktak, amikor fehéreket gyilkolnak a dzsihádisták. Ennek a néma csöndnek és furcsa mértékletességnek persze nem az a magyarázata, hogy az újságírók és a politikusok hirtelen visszanyerték volna mentális egészségüket, és elkezdtek volna aggódni az európai őshonos népek jövőjéért. Szó sincs róla. Ez az embertípus sohasem változik meg. Fundamentális dogmájuk a színes bőrűek kultusza és behódolás az iszlámista vadságnak, amelyet szisztematikusan bagatellizálnak. Életcéljuk Európa átjátszása a harmadik világbeli új honfoglalóknak. De akkor miért hallgattak? Mert rettegnek valamitől, ami még jobban árthat Mohamednek és Mamadunak. Valamitől, amiről a világért sem akarnak nyilvánosan beszélni. Attól, hogy európaiak millióit kimondott örömmel töltötte el a christchurchi bosszúálló cselekedete. Mert egyszerűen elfogyott a türelmük ezekkel a vadakkal szemben, akiket milliószámra importál országaikba a kozmopolita fináncoligarchia. Bármilyen valós és komoly közvélemény-kutatás azt mutatná ki, hogy a szörnyűségesebbnél szörnyűségesebb vérengzések évtizedei után, amelyekkel az országaikba befogadott egzotikus jövevények fejezték ki hálájukat az európaiak balekságából jórészt ingyenesen élvezett kosztért és kvártélyért, ez utóbbiak közül sokan a szívük mélyén örömmel nyugtázták, hogy végre valaki revansot vett a nevükben és helyettük.

A nyugat-európai titkosszolgálatok nagyon is tisztában voltak vele, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Erről a francia belső elhárítás volt főnöke beszélt három éve egy parlamenti bizottság előtt, nyugtalanságának adva hangot „a társadalom radikalizálódása” miatt, és „elkerülhetetlennek” tartva „az ultrajobboldal és a muzulmán világ, nem az iszlamisták, hanem a muzulmán világ közötti összecsapást”. Szerinte „Európa nagy veszélyben van, a szélsőségesség mindenhol növekszik, és a belső elhárító szolgálatok forrásokat csoportosítanak át az ultrajobboldal iránti érdeklődéshez (sic!), amely csak az összecsapást várja. Még egy-két támadás, és ez be is fog következni. Meg kell tehát előznünk és meg kell gátolnunk mindezeket a csoportokat, amelyek egyik vagy másik pillanatban közösségek közötti összecsapásokat akarnak kirobbantani.” (Le renseignement intérieur craint une confrontation entre „l’ultra droite et le monde musulman”, publicsenat.fr, 2016. július 12.) Ez a titkosszolgálati csinovnyik érthető módon az őt alkalmazó migránskollaboráns állam hivatalos frazeológiáját szajkózta, lazán összekeverve az Európa-szerte zajló faji katasztrófa következményeit annak kiváltó okaival. És bolsevik hagyomány szellemében ultrajobboldali szélsőségeseknek címkézte az idegen faji megszállással szemben kibontakozó őshonos ellenállás résztvevőit. Noha elvileg azért kapja fizetését őshonos honfitársai adójából (mert adót jószerével csak ők fizetnek), hogy megvédelmezze őket az idegen megszállók terrorjától, valójában ez utóbbiakat védelmezi az őshonosak partizánakcióitól. És tudomást sem vesz arról, hogy az európai antropológiai talapzat felforgatása az iszlám fanatizmussal megfertőzött afrikai és ázsiai vademberek tízmillióinak betelepítése által az európai társadalmak apokaliptikus mértékű destabilizálódásához vezet.

Az európaiak többsége még most sem ért semmit. Kollektívan az emberek nem racionálisak. Nem értik meg, hogy egy akcióra reakció a válasz. Azt hiszik, hogy a múlt és a jövő csak annak a jelennek a kiterjedése, amelyben pillanatnyilag élnek. Azt hiszik, hogy akik most kormányoznak, mindig is kormányoztak és örökké kormányozni fognak, és hogy a történelem csak egy állandó status quo. Innen a plebs tehetetlenségének és a kormányzók mindenhatóságának az illúziója. Pillanatnyilag a fehér nacionalistákat elvakult eszelősöknek állítja be a rendszer politikai-médiatikus apparátusa, ahogyan a marxizmus kritikusait is klinikai eseteknek tartották a Szovjetunióban. Elég azonban egyetlen szempillantás a rendszer objektív állapotára annak bizonyításához, hogy nem azok az eszelősök, akiket a vazallus média így aposztrofál. Éppen ellenkezőleg: egyedül ők képesek arra, hogy objektívan értékeljék Európa jelenlegi állapotát. Először is azért, mert nekik sikerült feltörniük azokat a pszichológiai zárakat, amelyeket a rendszer plántált az agyakba a gyermekkortól kezdve, és így lehetővé vált számukra, hogy például egy négert négernek nevezzenek. Másrészt azért, mert kortársaik elsöprő többségétől eltérően ők történelmi léptékben és fogalmakban gondolkodnak. Nagyon is tisztában vannak vele, hogy a jelenlegi egalitarista rendszer azért igyekszik kipurgálni az iskolai tankönyvekből a múlt nagy történelmi alakjait, és azért írja át a történelmet a saját ideológiai szükségleteihez igazítva, hogy a fehéreket emlékezet nélküli tömeggé változtassa, amely összehasonlítási tényezők híján nem tudja távlatilag értékelni a helyzetet, tehát kétségbe vonni a rendszer politikáját és legitimitását. Ha ugyanis egy európai elkezdi tanulmányozni a földrész történelmét, akkor elkerülhetetlenül azzal szembesül, hogy ugyanazon okok ugyanazon következményekkel jártak, helytől és korszaktól függetlenül, akár a spanyolországi reconquistáról, az oszmánellenes magyarországi és balkáni felszabadító háborúkról vagy Martell Károly Poitiers melletti diadaláról legyen is szó.

A rendszer óriási energiát fordít arra, hogy lerombolja a fehérek közösségi öntudatának minden formáját időben és térben egyaránt, mert ez demoralizálásuk és ezáltal politikai semlegesítésük alapfeltétele. Miért is védelmezne bárki egy csoportot, ha a gyermekkora óta szüntelenül azt hallja, hogy az tulajdonképpen nem is létezik? A fehéreknek nem szabad akarniuk harcolni a túlélésükért, nem szabad ellenállást tanúsítaniuk a lecserélésükre irányuló törekvésekkel szemben. Ez az EASZU-t ellenőrző globalista–kozmopolita klikk ideológiájának lényege: pszichésen lefegyverezni az őshonos fehéreket, hogy ártalmatlan szolgák legyenek, még csak véletlenül sem szabad szellemek és lázadók minden alávetettséggel szemben. Nem véletlenül idézte fel manifesztumában Brenton Tarrant azokat a csatákat, amelyeket az európaiak vívtak a rájuk törő muzulmán hadak ellen 13 évszázadon át. Szimbolikus módon ezzel tette nyilvánvalóvá mind az európai népességcserét levezénylő globalistáknak, mind a harmadik világbeli (muszlim) tömegeknek, hogy a fehérek igenis emlékezni tudnak saját kollektív hadi tetteikre, és hogy a kollektív történelmi tudatuk lerombolását célzó erőfeszítések ellenére is hosszú az emlékezetük. Az iszlám mentalitás számára ez teljesen érthető nyelvezet, és ezért annyira hatékony. A muzulmánok semmit sem értenek a demokratikus blablából az „emberi jogok” nyálas fogalmaival, amelyek megengedik a homokosoknak, hogy női ruhát hordjanak. Amint viszont egy VIII. századi csata kerül szóba, amelyben szétverték a seregeiket, úgy reagálnak, mintha két hete történt volna. Az alacsony IQ-jú keleti tömegek emlékezete ugyanis nem egyedi, hanem közösségi.

A legnépszerűbb kínai közösségi médiafelületen végzett felmérés szerint minden negyedik kínai szimpatizál Brenton Tarranttal, miután elolvasta a manifesztumát, miközben 61 százalékuk bosszúnak, 14 százalékuk pedig önvédelmi magatartásnak tartja akcióját. (A survey of over 2000 Chinese people was done on WeChat, the most popular Chinese social media app, and found that after reading the manifesto, 81% sympathized with Brenton Tarrant, defence.pk, 2019. március 18.) Lényegében ugyanez a trend dominál a Twitter kínai megfelelőjének számító Weibo, sőt az ország hivatalos orgánumának szerepét betöltő Zsenmin Zsipao kommentelői körében is. Noha ez utóbbi esetében a kommentszekciót szigorúan cenzúrázzák, a christchurchi merénylettel kapcsolatos legolvasottabb komment „rákos sejtekhez” hasonlítja a muszlimokat, és arra kéri a kínai kormányt, hogy ne kövesse el ugyanazokat a tévedéseket, mint Új-Zéland. Kína egyik vezető digitális hírlapja, a ThePaper.cn 14 posztban foglalkozott Tarrant akció­jával, és a hozzájuk fűzött kommentek közül a hét legolvasottabb kimondottan muszlimellenes volt, vagy a merénylőt támogatta. Ugyanez a légkör uralkodik a The Beijing News, a Global Times és más fősodrú kínai hírportálok olvasói körében is. Úgy tűnik, hogy a nyugati demokráciák gyakorlatától eltérően a kínai vezetés a vox populit továbbra is vox Deinek tartja. Legalábbis erre utal, hogy Hszincsiang tartományban az utóbbi öt évben 13 ezer muzulmán terroristát tartóztattak le, megsemmisítve 1588 terrorista bandát, lefoglalva 2052 robbanószerkezetet, megbüntetve több mint 30 ezer személyt illegális vallási tevékenységért, és elkobozva csaknem 350 ezer illegális vallásos anyagot. (China says it has arrested 13,000 „terrorists” in Xinjiang, theguardian.com, 2019. március 18.)

Új-Zélandon viszont már korábban felpörgött az iszlamizálódás folyamata, miután néhány éve Jézus nevét előrelátó módon már kipurgálták a parlamenti ima szövegéből. Most a kormány betiltotta Tarrant kiáltványát, felszólítva a helyieket, hogy semmisítsék meg a birtokukban lévő példányokat (míg a közvetve 100 millió ember halálát okozó kommunista kiáltvány továbbra is legális a szigetországban.) Az iszlám előtti hajbókolás jeleként az állami rádiók sugározni fogják a müezzin imára szóló felhívását. A helyi rendőröket iszlám kurzusra vezénylik a Brenton által meglátogatott mecsetbe, amely egyébként a rendőrség tudtával toborzási központként szolgált az al-Kai­da jemeni szárnya számára. A helyi nők körében járványos méreteket öltött az iszlám kendő (hidzsab) viselése nemcsak privátim, hanem hivatalos minőségükben is (miniszterelnök, tévébemondók, rend­őrök stb.). Ezek a szokás szerint erős és független nőknek mutatkozó öntudatos feministák ezzel lényegében azt demonstrálják, hogy a halal patriarchátusnak lelkesen alávetik magukat, miután ősapáik fehér patriarchátusa alól emancipálódtak. Mit is mond erről a Biblia? „Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged!” (Ézs 3,12)

Egyetlen vesztett csata és ötven halott is elég volt tehát ahhoz, hogy újabb tartomány csatlakozzon a globális kalifátushoz, önként és dalolva. Ez aztán tényleg rendkívüli eredmény. Eddig a dzsihádisták naivan azt képzelték, hogy egy nyugati államot erővel kell meghódítani. Most kiderült, hogy a gyöngeség sokkal hatékonyabb. Elég, ha azoknak a nőszemélyeknek az érzelmeire apellálnak, akik az adott államot irányítják, hogy az ölükbe hulljon, mint egy túlérett gyümölcs. Az Iszlám Állam vezetői nyilván dühöngve tépik a szakállukat, hogy annyi energiát vesztegettek el öt éven át a szíriai sivatagban harcolva. Ha egy dzsihádista felrobbantja magát egy templomban, sírnak örömükben. Ugyanilyen hozzáállásra számíthattak a nyugati országokban is, ha véletlenül egy keresztes támad rá egy mecsetre. Ehelyett azt látják, hogy a fehér nők lefátyolozzák magukat, és imámokat hívnak a parlamentekbe, hogy a csöndben kuksoló fehér bétahímek előtt kihirdessék a kalifátust… Csak egy gyönge, nőies, behódolt nemzetet látnak.

Mellesleg március idusán hat 15-20 éves marokkói és nigériai mohamedán migráns világos nappal elrabolt és megerőszakolt egy 12 éves kislányt a spanyolországi Azuqueca de Henaresben. Ez a „kulturális interakció” napra pontosan egy évvel a christchurchi merénylet előtt történt, a hatóságok azonban – a bevett svéd és brit gyakorlatot követve – jobbnak látták eltitkolni a közvélemény elől, míg végül az egyik spanyol napilap indiszkréciója folytán a napokban nyilvánosságra nem került. („El Mundo” desvela una violación por parte de seis jóvenes a una niña de 12 años en Azuqueca, nuevaalcarria.com, 2019. március 20.)

Érthetetlen. Valóban létezhetnek olyanok Európában, akik neheztelnek a migránsokra?

Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte