Egy ékes cáfolat az emberfajok egyenértékűségére: Haiti

Gazdag István – Antidogma

Kövess minket -on és -en!

Mi történik egy virágzó földművelő gazdasággal, ha néger forradalmárok lemészárolják vagy elüldözik a fehér földbirtokosokat, elpusztítják az ültetvényeket és az állatállományt, ily módon téve nemzeti örökséggé a hanyatlást, a pusztítást, az öldöklést és a káoszt?

Nincs erre jobb prototípus, mint a karib-tengeri egykori francia gyarmat, Santo Domingo, amelyet manapság inkább a zombik országaként, Haiti név alatt ismernek, a történelemben ugyanis kevés gazdasági-politikai szerveződés élt át ilyen drámai felemelkedést és hanyatlást.

 Hispaniola szigetét, amelynek nyugati részét ma Haiti foglalja el, Kolumbusz fedezte fel 1492-ben. Miután a spanyolok kiirtották az indián őslakókat, afrikai rabszolgákat hoztak az ültetvényeken való munkára. 1697-ben Spanyolország átengedte Franciaországnak ezt az alig dunántúlnyi területet, és néhány évtized múlva Haiti már elhomályosította jólétben a többi karib-tengeri francia gyarmatot, és a világ vezető cukortermelőjeként jelentős haszonhoz juttatta az anyaországot. Földjei termékenyek, ültetvényei jól szervezettek voltak.

1789-ben Haiti volt a legfejlettebb francia külbirtok, „a Karib-tenger ékköve, a világ leggazdagabb gyarmata” (Bernard Diederich), amelynek a prosperitását mi sem jellemzi jobban, mint hogy külkereskedelmi forgalma meghaladta az Egyesült Államokét, ahol ugyanebben az évben kezdte meg első elnöki mandátumát George Washington. Nyugati végén volt Cap Francais (ma Cap Haitien), ez a 25.000 lakosú város, csinos középületekkel és kőszínházakkal, amely méltán viselte az „Antillák Párizsa” nevet. 1789-ben a gyarmaton már csaknem száz éve folyt a földművelés. „Az északi gazdag alluviális síkság … mintegy ezer ültetvényes házzal büszkélkedett, monumentális oszlopfős kapuzatok mögött. Éjszaka csillogott a kifinomult bálok és a kivilágított lovas kocsik vidám fényétől, a tűzhelyek és a megszakítás nélkül dolgozó cukorfinomító berendezések pislákolásától”, írta egy Rodman nevű amerikai utazó. Mindez azonban rövidesen megváltozik.

Archívum

1789-ben a francia forradalom megdöntötte a királyságot és proklamálta a „szabadság, egyenlőség, testvériség” doktrínáját. Már csak idő kérdése volt a franciaországi események által feltüzelt rabszolgák lázadása. A tombolás előestéjén 40.000 fehér élt Santo Domingón, 30.000 felszabadított néger és mulatt, valamint félmillió rabszolga. 1791. május 15-én a párizsi forradalmi nemzetgyűlés megszavazta a fehérek és a két szabad szülőtől származó mulatt férfiak teljes egyenjogúságát, és bár az intézkedés alig 400 embert érintett, mégis ez váltotta ki a néger rabszolgák őrjöngését, amely egészen addig tartott, amíg a ki nem irtották vagy el nem üldözték a fehéreket és a mulattokat mind egy szálig.

1791 augusztusára a sziget a portyázó néger rabszolgabandák szabad vadászterületévé vált, amelyek pusztítva, rabolva, gyújtogatva garázdálkodtak mindenfelé, miközben Párizsban a Forradalmi Nemzetgyűlés nyíltan a pártjukra állt. A helyi fehérek rájöttek, hogy a teljes kiirtás vár rájuk, ha a négereknek sikerül átvenniük az irányítást. A telepesek az anyaországtól való elszakadást tervezték. Minden kereskedelem megszűnt. A fehérek elkezdtek fegyverkezni a néger forradalom ellen, amely elpusztítással fenyegette őket. Ekkor Párizsból parancsok jöttek, hogy a néger rabszolgák fojtsák el a fehérek ellenállását. Ez már sok volt a fehérek többségének, akik elhagyták otthonaikat, gyakran csak a ruháikat tudván magukkal vinni. Ők voltak a szerencsésebbek. Rövidesen nagy tüzeket láthattak vidéken. A négerek felgyújtották a cukornádmezőket és lemészárolták az összes fehéret és mulattot, akik nem tudtak időben elmenekülni. A sziget belsejébe küldött felderítők közül csak kevesen tértek vissza és vérfagyasztó történetekről számoltak be. A férfiakat fejszével azonnal feldarabolták, a nőket azonban csoportosan megerőszakolták a rabszolgák, mielőtt halálra kínozták volna őket és gyermekeiket. Egyes esetekben a nőket a férjeik apáik vagy fivéreik holttestén erőszakolták meg.

1794. február 3-án a francia forradalmi kormány hivatalosan eltörli a rabszolgaságot és kijelenti, hogy az összes haiti néger Franciaország szabad állampolgára. Az 1789-es forradalom tehát egyszerre adta vissza a rabszolgák szabadságát és pusztította el máig tartó hatállyal az ország rentábilis mezőgazdasági alapjait. 1803-ra az egykor leggazdagabb francia gyarmat felperzselt földdé változott. E történelmi esemény hatásai egészen máig tartanak. Haiti az utóbbi két évszázadban semmi egyebet nem termelt, csak borzalmat, szegénységet, betegséget, sporadikus vérengzéseket és brutális diktatúrákat. Jelenlegi nevét 1804. január 1-én vette fel, az egykori rabszolga, Jean-Jacques Dessalines rendeletére, akinek az első tette az volt, hogy Napóleon mintájára császárrá koronáztatta magát, majd rögtön elrendelte a fehér lakosság teljes kiirtását. 1805. április 25-én közzétett proklamációjában hivatalosan néger állammá nyilvánította Haitit és örökre száműzte partjairól a fehéreket. A következő évre az összes fehéret kiirtották, és a vérrel borított sziget visszatért az őskorba.

Jean-Pierre Boyer (1820-1843) elnöksége alatt Haiti visszavonhatatlanul az analfabéta kisparasztok országává vált. 1843 és 1915 között 22 elnököt fogyasztott el. Technikailag mindig volt kormánya, gyakorlatilag viszont sohasem kormányozták. Ma az országban nem létezik rentábilis kereskedelmi vállalkozás. Haiti egy nyomorúságosan szegény nemzet, egy egész országnyi szegénynegyed. Az erdőket kiirtották, csupán az ország területének alig 2 százalékán léteznek még. A lakosság milliói a lecsupaszított völgyek esőtől erodált földjein termesztett növények termesztéséből vegetálnak, a tehetősebbek disznókat nevelnek parányi földjeiken. Városai lepusztult és koszos odúk. Noha névlegesen katolikus, az afrikai múlt örökségeként elterjedt a vudu kultusza. A születési ráta rendkívül magas. Egy nem régi közvélemény-kutatás szerint gyakorlatilag a teljes lakosság kivándorolna az Egyesült Államokba, ugyanakkor a szigetre irányuló turizmust nagymértékben gátolja Haiti reputációja mint az AIDS egyik legfőbb rezervoárja.

A Föld első független néger állama több mint két évszázad óta szabadon sáfárkodhatott a saját sorsával. Az eredmény magáért beszél...

Kövess minket -on és -en!

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

Ugyan német és a magyar uralkodó 1463-ban Bécsújhelyen egyezményt kötött, csak idő kérdése volt, hogy mikor vonul fegyverrel egymás ellen a közép-európai regionális hatalmi ambíciókat dédelgető I. Mátyás magyar király és a magyar trónra is igényt tartó III. Frigyes német-római császár. 

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Az ókor óta egy terület gyarmatosítása mindig civilizációs előnnyel járt, még ha kezdetben – de nem mindig – meg is kellett szabadulni a haladás ellenzőitől, egy teljesen túlhaladott társadalom régi maradványaitól.

A jugoszláv légierő 1941. április 7-i szegedi és pécsi légitámadását, az 1941. június 26-i ismeretlen eredetű kassai bombázást, illetve a Budapestet ért 1942. szeptember 4–5-i és 9–10-i éjszakai szovjet légitámadást követően, az ország területének, ipari és közlekedési csomópontjainak rendszeres és folyamatos bombázása 1944. április 3-án vette kezdetét.

A pazar kilátás és a misztikus történelmi múlt érdekes úti céllá teszik a Sasfészekként ismert építményt.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Az Egyesült Államokban évtizedek óta zajló permanens neobolsevik forradalom hivatalos ideológiájának számító woke-izmus mára nemcsak az ottani tudományos és egyetemi miliót fertőzte meg, hanem a politikai diskurzusban és a profán közbeszédben is mindennapos téma lett, sőt a tavalyelőtti BLM-es tombolás hullámán elárasztotta az egész bolygót.

Egy kicsit furcsa lehet elsőnek, hogy a négerek szolgáltak volna a rabszolgatartó államok hadseregében. Pedig megtörtént, ám ezt nem szokták megemlíteni az Amerikai Konföderációs Államokkal kapcsolatban.

Ha második világháborús magyar arzenálról beszélünk, aligha jut eszünkbe a kor csúcstechnológiája.

Budapest, ha egy személy lenne és mesélni tudna, valószínűleg az a fajta ember lenne, akit bár ütött-rúgott élete során a sors, mégis minden alkalommal képes volt összeszedni magát és felkelni a sárból, miközben levegővételnyi szünetet alig hagyva, lelkesen mesélné a történeteit egy füstös kis kocsmában egy jó hideg fröccs mellett.

A szatmári svábok 20. századi története, különösen az 1940-1944 közötti időszak mindmáig nem került a történeti kutatások középpontjába, így szinte teljesen ismeretlen. 

A sikertelen hatalommegragadási kísérlet utáni per hozott országos ismertséget Adolf Hitlernek, amelyben egész Németország megismerhette nézeteit.

Az objektivitásáról és megbízhatóságáról hírhedt Wikipédia vonatkozó francia nyelvű szócikke szerint az az állítás, hogy az európai politikai, értelmiségi és médiabeli elit ideológiai megfontolásból vagy gazdasági érdekből szándékosan le akarja cserélni az európai őshonos (fehér) népességet Afrikából és az arab országokból importált színes bőrűekre, valójában minden ténybeli alapot nélkülöző „szélsőjobboldali, rasszista és idegengyűlölő összeesküvés-elmélet” (konteó).

1950 júniusától több lépcsőben (az osztrák határsávból, majd a nagyobb városokból és Budapestről) közel tízezer embert hurcoltak el marhavagonokban a magyar gulágra, a kutyákkal és fegyveresekkel őrzött zárt táborokba.