Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A Maschinengewehr 42 (rövidítve MG 42) a második világháború egyik legismertebb géppuskája volt. A fegyvert a német Mauser cég fejlesztette ki és 1942-től állították hadrendbe a német hadseregnél.
A 7,92 mm-es kaliberű géppuskát az MG 34 alapján fejlesztették ki, és annak leváltására szánták. Mindezek ellenére mindkét fegyvert gyártották és használták a háború végéig. A korábbi típusok gyártási tapasztalatait Lengyelországban zsákmányolt műszaki elképzelésekkel ötvözték, melyből megszületett a végeredmény, egy valóban kiváló fegyver, ami 1942-ben állt hadrendbe. Tűzgyorsasága miatt a "Hitler fűrésze" becenevet kapta.
Az MG 42-höz a legoptimálisabb személyzet hat főből állt: egy parancsnok, egy géppuskalövész, aki lőtt és cipelte, egy aki az állványt cipelte, és három, aki a lőszert, csöveket, szerszámokat vitte magával. A parancsnok és a géppuskalövész csak egy pisztollyal rendelkezett, a többi négy karabéllyal. Ezt a létszámot később háromra csökkentették: egy géppuskalövészre, egy töltőkezelőre (a cserecsövekkel), és egy irányzóra. A géppuskalövész általában tiszthelyettes volt (legtöbbször Unteroffizier).
A kor amerikai és angol doktrínái a lövészekre koncentráltak, a géppuska csak támogató szerepet töltött be. A német doktrína ennek az ellentéte: a géppuska áll középpontban, a lövészek csak támogatnak. Ez azt jelentette, hogy a német hadsereg egységeire jóval több géppuska jutott, mint a szövetségesekére, egyúttal a német ellenállásba ütköző szövetségesek óvhatatlanul egy vagy több MG 42-esbe botlottak. A kezelőszemélyzet számára lehetőség volt a folyamatos zárótűz, és csak akkor kellett megállni, mikor a cső túlhevült. Mind az amerikai és angol csapatokat arra képezték ki, hogy ha MG 42-essel találkoznak, vonuljanak fedezékbe, és csak a cső kicserélésekor rohamozzanak.
