Kövess minket 
-on és 
-en!
A második világháborús győzelem egyáltalán nem volt egy makulátlan diadalmenet.
A D-nap egyben a szövetséges atrocitások véres nyitánya volt - véli Antony Beevor angol történész. Beevor D-Day: The Battle for Normandy című könyvében megírja, hogy az angol és amerikai katonák 1944 nyarán nagyon gyakran vesztették el önkontrolljukat, és mészárolták le az ellenállókat, olyanokat is, akik már a fogságba estek. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos: Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.
Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora áll rendelkezésre, és úgy tűnhet, hogy a történészek és filmesek már mindent elmondtak erről az összecsapásról.
Beevor azonban másként véli: a történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt korábban bárki is hitte. Nagyon sok olyan visszaemlékezés van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször hajtották a Wehrmacht és a Waffen-SS katonáit az aknamezőkre, hogy így végezzék ki azokat. Többen részegen lődösték halomra a németeket, míg egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.
A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat. Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva azonnal főbe lőtték őket.
Beevor a legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek évek, sőt évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a hasonló incidensek nem erősítették a „nagyszerű nemzedékről”, a zsidók megmentőiről kialakított képet.
Hasonló történetekkel Rick Atkinson is foglalkozott, aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette fel.
(Múlt-Kor nyomán)
|
|
|
|
|
|
Kapcsolódó: Az USA archívum "egyéb veszteségként" említi saját világháborús haláltáboraikat
