Brit történész: A D-nap egyben a szövetségesek kegyetlen vérengzéseinek is a nyitánya volt

Kövess minket -on és -en!

A második világháborús győzelem egyáltalán nem volt egy makulátlan diadalmenet.

A D-nap egyben a szövetséges atrocitások véres nyitánya volt - véli Antony Beevor angol történész. Beevor D-Day: The Battle for Normandy című könyvében megírja, hogy az angol és amerikai katonák 1944 nyarán nagyon gyakran vesztették el önkontrolljukat, és mészárolták le az ellenállókat, olyanokat is, akik már a fogságba estek. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos: Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.

Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora áll rendelkezésre, és úgy tűnhet, hogy a történészek és filmesek már mindent elmondtak erről az összecsapásról.

Beevor azonban másként véli: a történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt korábban bárki is hitte. Nagyon sok olyan visszaemlékezés van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször hajtották a Wehrmacht és a Waffen-SS katonáit az aknamezőkre, hogy így végezzék ki azokat. Többen részegen lődösték halomra a németeket, míg egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.

Archívum

A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat. Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva azonnal főbe lőtték őket.

Beevor a legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek évek, sőt évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a hasonló incidensek nem erősítették a „nagyszerű nemzedékről”, a zsidók megmentőiről kialakított képet.

Hasonló történetekkel Rick Atkinson is foglalkozott, aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette fel.

(Múlt-Kor nyomán)

Kapcsolódó: Az USA archívum "egyéb veszteségként" említi saját világháborús haláltáboraikat

Kövess minket -on és -en!

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

A közelmúltban egy kanadai bíróság kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves fiatalembert, amiért 18 éves korában megpróbálta felvenni a kapcsolatot az Atomwaffen Division (AWD) – később National Socialist Order (NSO) néven ismert – csoporttal, amelyet Kanadában terrorista szervezetként tartanak nyilván.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Az európaiak imádják a cenzúrát. Egy új felmérés, amelyet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban végeztek, azt mutatja, hogy az európaiak közel fele (47 százalék) támogatná az X közösségimédia-platform betiltását az EU-ban, ha az továbbra is megsértené az európai szabályokat.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

A híres német orvos, Josef Mengele, svájci történészek szerint a második világháború után többször is az országban tartózkodhatott. Az akták ezt segíthetnek feltárni.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Nincs olyan harckocsi a II. világháború történetében, mely a Tigrisnél jobban jelképezné a hitleri Németország páncéloserejének ütőképességét.

„A magyar vérbíróságok előtt lefolyt pörök során arról az Európáról volt szó, ahol szellemi síkon nincsenek nagy és kis nemzetek, hanem ahol minden nemzet egyaránt teljesíti kötelességét a nagy európai gondolat jegyében. A perek kulisszája mögött nem volt szó a nagy Angliáról és a kis Lengyelországról és az Európa keleti részén fekvő még kisebb Magyarországról. Ott Európáról, a szellem Európájáról, a lassan ködbevesző Pax Romana anyagon, téren és időn felül álló európai szellemiségről volt szó.”

Alakulatunk Csallóközben állomásozott. 1945 február vége volt. Egyik napon Dunaszerdahelyen bevagoníroztak. Irány: nyugat. Brünn, Essen következett. Az utóbbi mint agyonbombázott, holt város lett tartózkodási helyünk.

A részvevők a legújabb adásban a rasszokról,  a rasszkérdést megközelítő különféle szemléletekről, és egy világnézetileg helyes, egészséges rassztudatról beszélgettek.

Egy búvárrégész elmondása szerint úgy belesüllyedtek a Balaton alján az iszapba, hogy csak a lövegtornyok és az ágyúcsövek látszanak ki belőle.

Joseph Paul Franklin azok közé az amerikai fehér szupremácisták közé tartozott, akik nemcsak a szájukat tépik, hanem adott esetben hajlandók a tettek mezejére is lépni eszméik megvalósítása érdekében.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc még füstölgő romjain szovjet szuronyok segítségével életre hívott restaurációs hatalom, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány súlyos legitimációs deficittel kellett, hogy szembenézzen a megalakulásakor.

Oroszok és civil román rendőrök vették körül 1945. január 2-án Érdmindszentet. Senki sem távozhatott.

A ceglédi táborban 1945 elején mint elhurcoltakat bevagoníroztak bennünket, azzal a mesével, hogy Debrecenbe visznek, és ott az új magyar hadsereg tagjai leszünk.

Kádár ugyan nem törekedett rá, de Rákosi és Nagy Imre küzdelmében egyfajta harmadik erőnek tekintették őt. Kifelé a pártvezetés egységét mutatta, a színfalak mögött viszont elvi és gyakorlati okokból is Rákosihoz állt közelebb, és tudta, ha a főtitkár bukik, akkor neki is mennie kell.

Harminc éve már, hogy elhunyt a 28. Wallonien önkéntes SS gránátoshadosztály parancsnoka, a második világháború legendás „krónikása”, Léon Degrelle.

Az 1938 és 1941 közötti országgyarapítás során tanúsított támogatásukért a németek 1942 januárjáig nem igényeltek viszonzást, ekkor azonban a bolsevizmus elleni hadjárathoz a Magyar Királyi Honvédség teljes haderejét, azaz három hadsereg – több mint félmillió honvéd – bevetését kérték.