Kövess minket -on és -en!

A második világháborús győzelem egyáltalán nem volt egy makulátlan diadalmenet.

A D-nap egyben a szövetséges atrocitások véres nyitánya volt - véli Antony Beevor angol történész. Beevor D-Day: The Battle for Normandy című könyvében megírja, hogy az angol és amerikai katonák 1944 nyarán nagyon gyakran vesztették el önkontrolljukat, és mészárolták le az ellenállókat, olyanokat is, akik már a fogságba estek. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos: Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.

Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora áll rendelkezésre, és úgy tűnhet, hogy a történészek és filmesek már mindent elmondtak erről az összecsapásról.

Beevor azonban másként véli: a történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint azt korábban bárki is hitte. Nagyon sok olyan visszaemlékezés van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször hajtották a Wehrmacht és a Waffen-SS katonáit az aknamezőkre, hogy így végezzék ki azokat. Többen részegen lődösték halomra a németeket, míg egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.

A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat. Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva azonnal főbe lőtték őket.

Beevor a legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek évek, sőt évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a hasonló incidensek nem erősítették a „nagyszerű nemzedékről”, a zsidók megmentőiről kialakított képet.

Hasonló történetekkel Rick Atkinson is foglalkozott, aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette fel.

(Múlt-Kor nyomán)

Kapcsolódó: Az USA archívum "egyéb veszteségként" említi saját világháborús haláltáboraikat

Kövess minket -on és -en!

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

A Harmadik Birodalom főépítésze, Albert Speer 1938. január 28-án állt a nyilvánosság elé a tervekkel, amit a sajtó lelkendezve fogadott.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Goebbels ezt a beszédét 1928. január 9-én mondta el. Ez a legterjedelmesebb fejtegetése a propaganda természetéről. Annál érdekesebb, mert korai időpontban hangzott el.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.