Kövess minket 
-on és 
-en!
Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.
Európa egyszerűen egy évtizedek óta tartó színes forradalom áldozata, amelyet a saját atlantista vezetői indítottak ellene. Az állítólag „azonos értékek” alibijével és olyan ideológiai buzgalommal, amelyet még a vallási fundamentalisták is szégyellnének, Európa önként és dalolva lemondott a saját hatóerejéről és érdekeiről Washingtonnal szemben.
Von der Leyen, Rutte, Macron, Merz, Meloni és társaik amerikai ügynökök. Amerika felfalja Európát, mert az EU nem több mint korrupt politikusok által vezetett gyenge államok konglomerátuma. Bár hivatalosan az Európai Bizottság kezeli az uniós kereskedelmi kérdéseket, az Ursula von der Leyen és Donald Trump között létrejött megállapodást, amely 15 százalékos amerikai vámmal sújtja a legtöbb európai importterméket, valójában az európai kormányok szorgalmazták, amelyek önző, partikuláris rövidlátásból megkötötték a tárgyalók kezét, és nem voltak hajlandók a közös európai érdekek védelmében magukra haragítani Trumpot. Más kérdés, hogy maga Von der Leyen sem strapálta magát túlzottan, hogy szembeszálljon ezzel a helyzettel, és gyorsan lemondott az EU eredeti céljáról, amely egy kölcsönösen előnyös és kiegyensúlyozott egyezmény elérése volt.
Annak érzékeltetésére, hogy mennyire elképesztő az a vagyonátcsoportosítás, amelybe az EU vezetői beleegyeztek az USA javára, ezzel a kvázi-oroszlánszerződéssel (vö. societas leonina) fejenként 3-4 ezer dollárt vesznek ki az EU minden egyes lakosának a zsebéből. Ez lényegében azt jelenti, hogy mivel az átlagos uniós fizetés kb. 2500 euró havonta, az EU átlagos polgárának 1-2 hónapot kell dolgoznia csak azért, hogy ezt a sarcot ki tudja fizetni. Íme a számítás: 600 milliárd dollárnyi „befektetés” az Egyesült Államokban + „több száz milliárd dollárnyi amerikai katonai felszerelés” + 750 milliárd dollárnyi amerikai energiahordozó = 1550 milliárd dollár (alsó hangon feltételezve, hogy a több százmilliárd dollárnyi amerikai katonai felszerelés „csak” 200 milliárd). Ezt elosztva 450 millió EU-polgárral, ez 3444 dollár fejenként.
Nyilvánvaló, hogy az EU-nak teljesen egységesen kellett volna fellépnie, de nem egységes, és képtelen stratégiai döntésekre egy olyan világban, amelyben az erő számít, miközben az esetleges európai politikai kezdeményezések rendre elvesznek a végtelen bürokratikus vitákban. Mint kiderült, az Egyesült Államokkal folytatott alkudozás során az európai vezetők folyamatosan arra törekedtek, hogy a saját pecsenyéjüket sütögessék, olyan megoldásokat keresve, amelyek minimalizálják a nemzetgazdaságaik kulcsszereplőit fenyegető rövid távú kockázatokat ahelyett, hogy erős és egységes európai álláspontot alakítottak volna ki.
A háttérben az európai kormányok igyekeztek módot találni az USA megnyugtatására a tárgyalási folyamat során, és ez a sumákolás gyengítette az EU tárgyalási pozícióját. Az Európai Bizottság tárgyalói követelések egész sorával szembesültek a tagállamok részéről, amelyek nagy részét nemzeti preferenciák motiválták, nem pedig az egységes európai álláspont megteremtésének szándéka. Például Franciaország kedvező elbánást kívánt a borászati iparágának, míg Berlin követeléseinek középpontjában a német autógyárak védelme állt. Láthatóan még mindig a nemzeti szuverenitás délibábja bénítja meg földrészünket, amely krumpliföldek határvonalairól szóló pitiáner vitákba gabalyodott. Ugyanakkor ez a kapituláció részben a folyamatos aggodalmakkal magyarázható az Egyesült Államoktól való biztonsági függőség miatt, valamint azzal a félelemmel, hogy Trump a kereskedelmi nyomásra reagálva csökkenti Ukrajna támogatását az orosz invázió elleni harcában.
Az ukrajnai háború amerikai machináció kezdettől fogva, amelynek célja a stratégiai szövetség megakadályozása Oroszország és Európa között. „Együtt kellene lennünk, az EU és Oroszország akkora hatalom, ha egyesülnének, persze az amerikaiak nem lesznek képesek megengedni ezt, mert ez ijesztő számukra, ijesztőbb, mint Kína, ha egyesülnének, egy megahatalom lennének” – konstatálta a napokban Aleszandr Lukasenko az európai vezetőkön kívül, úgy tűnik, mindenki más számára teljesen nyilvánvaló igazságot Vlagyimir Putyin társaságában. (X, 2025. 08. 01.)
|
|
|
|
|
|
Most viszont Amerika európai csatlósai ezt az amerikai háborút a maguk háborújává teszik, még ha ez éppen úgy ellenük is irányul, mint Oroszország ellen. Ahhoz, hogy folytassák ezt a háborút, amely pedig szöges ellentétben áll Európa érdekeivel, egyre inkább alávetik magukat az amerikai zsarolásnak, támogatást remélve attól az Amerikától, amely a vesztüket akarja. Ezeket az európai demokráciákat többnyire gyenge (jellemű és képességű) politikusok vezetik, amivel mindenki tisztában van Moszkvában, Pekingben és Washingtonban.
Európa gyengesége abból ered, hogy nem egységes. Földrészünk nyugati nemzetállam-maradványai már csak a nevükben és a nyelvükben emlékeztetnek alapító nemzeteikre, annyira eltorzította őket a harmadik világbeli bevándorlás, és a demográfiai tendenciák alapján ugyanez a sors vár a keletiekre is, amelyek egyébként, ha lehet, még szervilisebbek Washingtonnal szemben. Ki tud komolyan venni egy ilyen szervezetet, amelyet impotens és elnőiesedett komprádor burzsoáziák irányítanak? Ilyen vezetéssel Európának esélye sincs hatalmi tényezőként megjelenni a világpolitika színpadán.
A hatalom koncentrálása a hatalom szinonimája. Kínának csak egyetlen hatalmi központja van, akárcsak az Egyesült Államoknak, Oroszországnak vagy Indiának, az EU-nak viszont számtalan, és mind egyformán erőtlen. Ráadásként pedig van egy katasztrofális populista jobboldala, amelynek az a célja, hogy retrográd és anakronisztikus megosztottságok fenntartásával szabotálja az európai egységgondolatot, pedig a XXI. század kontinensnyi birodalmaival csak egy Vlagyivosztoktól Lisszabonig terjedő Európa erőd lenne képes szembeszállni.
