.jpg)
Kövess minket 
-on és 
-en!
A nemzetiszocialista Németországban 1935-ben elfogadott állampolgársági törvény a "német vagy fajrokon vérű állampolgárok" kategóriájából a zsidók mellett a cigányokat is kirekesztette, azonban a magyarok ebben is előrébb jártak.
1938-tól egymást követték a cigányok elleni rendelkezések: megvonták szavazati jogukat, kitiltották gyermekeiket az iskolából, nem köthettek házasságot nem cigányokkal. 1939-től megkezdték deportálásukat a koncentrációs táborokba. Az egyik nagy tábor a burgenlandi Lackenbach (Lakompak) községben volt, ahol több ezer magyar cigányt is fogva tartottak.
A németekkel szövetséges vagy általuk megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben kezelték a cigánykérdést. Magyarországon 1916-ban hoztak belügyminisztériumi rendeletet a "kóborló" cigányok nyilvántartásba vételére, a "renitensek" munkatáborba küldésére. 1928-ban egy újabb körrendelet évente kétszeri országos cigányrazziákat írt elő, majd 1938-ban egy csendőrségi nyomozási utasítás a cigányság egészét megbízhatatlannak minősítette. Az 1930-as évektől egyre gyakoribbak lettek a szélsőjobboldali sajtóban a cigányellenes megfogalmazások. A cigányokat 1943-tól vitték kényszermunkára, Magyarország 1944. március 19-i német bevonulás után pedig legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer cigányt próbáltak dolgoztatni.
Az 1944. október 15-ei nyilaskeresztes hatalomátvétel után, november 2-án indult meg országszerte a cigány családok szervezett deportálása németországi munkatáborokba. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi Csillagerőd volt, ahová több ezer cigányt szállítottak. Innen sokan Dachauba és Bergen-Belsenbe kerültek.
A történészek között nincs konszenzus a tekintetben, pontosan hány magyarországi cigány vesztette életét a háború alatt.
