Kövess minket 
-on és 
-en!
Az első világháborúban vereséget szenvedett Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918. november 12-én kiáltották ki a független Német-Osztrák Köztársaságot, amely csatlakozni kívánt Németországhoz (Anschluss).
(Múlt-Kor)
Ezt az első világháborút lezáró osztrák békeszerződés a Népszövetség beleegyezéséhez kötötte, azaz lényegében megtiltotta, az állam új neve Osztrák Köztársaság lett. Az 1920-ban elfogadott alkotmány Ausztriát kilenc tartományból álló szövetségi köztársasággá nyilvánította kétkamarás parlamenttel, erősen korlátozott jogkörű szövetségi elnökkel, a tényleges végrehajtó hatalom a parlamentnek felelős kancellár kezébe került. Az 1920-as évek végén, a nagy gazdasági világválság kirobbanása után azonban kancellári tisztséget 1932-ben elfoglaló Engelbert Dollfuss gyakorlatilag egypártrendszert épített kormányzott, feloszlatta a parlamentet, a pártokat betiltotta.
Miután 1933-ban Németországban az ausztriai születésű Adolf Hitler került hatalomra, újra előtérbe került az Anschluss. Az ausztriai nemzetiszocialisták 1934-ben államcsínyt kíséreltek meg, amelynek során meggyilkolták Dollfusst, akinek utóda, Kurt Schuschnigg egyre kevésbé tudott ellenállni a német nyomásnak. 1938-ban Hitler kérésének eleget téve kénytelen volt a nemzetiszocialista Arthur Seyss-Inquartot kinevezni belügyminiszterré, de népszavazást írt ki a függetlenségről. Hitler ezt nem várta be, a Wehrmacht 1938. március 12-én bevonult Ausztriába. Áprilisban (nyílt) népszavazáson az osztrákok többsége az egyesülés mellett voksolt, Ausztria Ostmark néven német tartomány lett.
A második világháború alatt, 1943. október 30-án az antifasiszta nagyhatalmak (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió) nyilatkozatban jelentették ki, hogy Ausztriát "a náci Németország első áldozatának", és nem csatlósának tekintik, amelynek szuverenitását vissza kell állítani. Ebből az elvből indultak ki a háborút lezáró jaltai, majd a potsdami tárgyalásokon is. A szovjet Vörös Hadsereg 1945 márciusában érte el Ausztria keleti határát, majd Bécset is elfoglalta, április 27-én a szociáldemokrata Karl Renner vezette ideiglenes kormány még a harcok közepette deklarálta a függetlenséget. A szövetségesek Ausztriával nem kötöttek békeszerződést abból kiindulva, hogy nem önállóan, hanem Németország részeként vett részt a világháborúban. Az országot amerikai, brit, francia és szovjet megszállási övezetekre osztották fel, az ugyanígy felosztott Bécset a szovjet zóna vette körül. A Szovjetunió ezután tíz évig azzal az ürüggyel nem vonta ki Romániában és Magyarországon állomásozó erőit, hogy ausztriai megszállási övezetének ellátását e két országon keresztül biztosítja.
Az 1945 novemberében tartott választásokon a szovjetek csalódására a kommunisták igen alacsony eredményt értek el, így néppárti-szocialista kabinet alakult. Az állam az 1920-as alkotmány alapján szerveződött újjá, a gazdaság a Marshall-segély jóvoltából fejlődésnek indult. A megosztott Európa közepén fekvő, nyugati és keleti zónára szabdalt ország függetlenségének visszaállítása kezdetben a jugoszláv területi követelések körül kirobbant vita, majd a hidegháború miatt halasztódott. A helyzet csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után változott meg, amikor a két szuperhatalom közötti feszültség valamelyest csökkent.
A Szovjetunió hajlandónak mutatkozott az "osztrák kérdés megoldására", ennek feltételeit Vjacseszlav Molotov külügyminiszter 1955. február 8-án három pontban határozta meg: Ausztria semlegessége, a német egyesülési törekvések szigorú tiltása és a külföldi katonai jelenlét megszüntetése. Ez utóbbi értelmében a Szovjetuniónak ki kellett volna vonnia haderőit Magyarországról és Romániából, de azok további ott állomásoztatását az osztrák államszerződés aláírása előtt egy nappal, 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés legalizálta. A második világháborúban győztes hatalmak, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió 1955 áprilisában állapodtak meg Ausztriával abban, hogy az országnak nem kell jóvátételt fizetnie, de az ott maradt német javak birtokukba kerülnek, és a Szovjetunió 30 évre koncessziót kap a kelet-ausztriai olajmezőkre.
|
|
|
|
|
|
A külügyminiszterek 1955. május 15-én a bécsi Belvedere-palotában ünnepélyes keretek között írták alá az államszerződést, amely július 27-én lépett hatályba. A dokumentum 1938. január 1-jei határaival elismerte a független és demokratikus Osztrák Köztársaságot, megtiltotta az Anschlusst és a Habsburg-restaurációt, valamint garantálta a nemzeti kisebbségek jogait. A palota előtt összegyűlt osztrákok ujjongva fogadták Leopold Figl külügyminiszter bejelentését: "Österreich ist frei!" (Ausztria szabad!). Október 25-én az idegen haderők elhagyták az országot, másnap a parlament alkotmányerejű törvénybe iktatta az örökös semlegességről (immerwährende neutralität) szóló nyilatkozatot. Ez rögzítette, hogy Ausztria nem lép be semmiféle katonai szövetségbe, és nem engedélyezi területén idegen támaszpontok felállítását. A deklaráció az osztrák identitás meghatározó részévé vált, és a külpolitika alapvető eleme lett.
