Kövess minket 
-on és 
-en!
1908. június 12-én született Otto Skorzeny, a Waffen-SS egyik leghíresebb katonája, aki többek között merész ejtőernyős és kommandós akcióival szerzett magának hírnevet.
Az osztrák születésű, több generációs katonacsaládban nevelkedő Skorzeny 1926-ban a Bécsi Műszaki Főiskolán kezdte meg tanulmányait. Mivel a fiatalembert kezdettől fogva a katonaélet vonzotta, számos vívóversenyen vett részt – ekkor szerzett sérülései nyomán nevezték a szövetségesek a második világháború idején „scarface”-nek, azaz sebhelyes arcúnak. Miután elvégezte a főiskolát, a világgazdasági válság kellős közepén munka nélkül maradt, így 1932-ben a német mintára megszervezett osztrák nemzetiszocialista párt tagja lett, majd nemsokára belépett az SA-ba is. Skorzeny Ernst Kaltenbrunner, az osztrák nemzetiszocialisták vezetőjének pártfogoltja lett, és jelentős szerepet játszott az 1938. márciusi Anschluss végrehajtásában, ennek során megmentette Wilhelm Miklas megbuktatott államfő életét. A későbbi kommandós már német állampolgárként – 1939-ben – felvételét kérte a Luftwafféba, miután végül – Kaltenbrunner segítségével – a Führer testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került.
Skorzeny szolgált az 1940-es nyugati hadjáratban, majd harcolt az orosz fronton, 1941-ben azonban epebetegsége miatt visszatért Berlinbe. Felépülése után az SS megbízásából kiképezte az úgynevezett Friedenthal-egységet, egy különleges akciócsoportot, mellyel parancsnokai konkurenciát akartak támasztani Wilhelm Canaris tengernagy által vezetett katonai elhárítással, az Abwehr-rel szemben. Skorzeny 1944 áprilisáig ezzel a speciális osztaggal hajtotta végre vakmerő kommandós akcióit. Leghíresebb bevetése az úgynevezett Tölgyfa-hadművelet volt, mely során 1943. szeptember 12-én, egy ejtőernyős akciót követően kiszabadította – az olasz kiugráskor, III. Viktor Emánuel (ur. 1900-1946) parancsára letartóztatott – Mussolinit Grand-Sasso hegyi fogságából.
Skorzeny a későbbiekben akciót szervezett a Teheránban tanácskozó Sztálin, Churchill, és Roosevelt ellen – ez volt a Nagy ugrás-hadművelet, amit a szovjet titkosszolgálat meghiúsított – 1944 áprilisában pedig a Lóugrás fedőnevet viselő akcióban az adriai Drvar szigetén tartózkodó Joszip Broz Tito partizánvezér elfogásával próbálkozott. Miután visszatért Berlinbe, a kommandós részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező áruló von Stauffenberg tábornok kézre kerítésében is.
Miután a német hírszerzés számára egyértelművé vált, hogy Horthy Miklós magyar kormányzó kiugrani készül a háborúból, Skorzeny kapta meg a feladatot, hogy bénítsa meg az akciót. A kommandós 1944. október 15-én – mint állítólagos jugoszláv partizán – tárgyalni hívta, majd elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, amivel aztán a németek később sikeresen bírták jobb belátásra a szovjetekkel lepaktálni készülő kormányzót. Skorzeny 1944 decemberében a nyugati frontra került, ahol – Griffmadár-hadművelet fedőnéven – az Ardennekben, amerikai egyenruhában a szövetséges vonalak mögé hatolt, és szabotázsakciókba kezdett. Állítólag Eisenhower főparancsnok likvidálását is tervbe vette, ezért „Európa legveszélyesebb emberének” nevezték. A nemzetiszocialsita Nagynémet Birodalom összeomlása után aztán Ausztria területére vonult vissza, ahol Vérfarkasok (Werwolf) néven gerillacsapatokat próbált szervezni, de 1945. május 15-én végül megadta magát a briteknek.
A háború során alezredesi – SS Obersturmbannführeri – rangig jutó Skorzenyt elsősorban ardenneki viselt dolgai miatt vonták felelősségre, hiszen a Griffmadár-hadművelettel – a hamis egyenruhával – számos katonai egyezményt megsértett. Hamarosan Darmstadt börtönébe került, ahonnan 1948-ban megszökött, és Párizsba, Spanyolországba, majd Argentínába utazott. Az egykori SS-tiszt részt vett a tagokat segítő ODESSA nevű nemzetiszocialista szervezet megalapításában, miközben az ötvenes évek során Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök közelében is feltűnt, mint katonai tanácsadó.
Skorzeny igazi kalandor természet volt – emlékiratait például „Élj veszélyesen!” címmel írta meg – aki Spanyolországban és a tengerentúlon számos, emigráns nemzetiszocialista tiszteket tömörítő szervezetet – például a Die Spinnét, vagy a Paladin-csoportot – alapított, miközben szolgálatai révén milliomos lett. Az egykori kommandós gerincében 1970-ben rákot diagnosztizáltak, amiből elsőre még kigyógyult, később azonban már nem bírta azt leküzdeni, és 1975 júliusában elhunyt.
|
|
|
|
|
|
