Amikor Adolf Hitlert Nobel-békedíjra terjesztették fel

Kövess minket -on és -en!

„Bizonyára tudják" - nyilatkozta 1995-ben Gustav Hendrikssen, az uppsalai egyetem nyugalmazott professzora -, „hogy közvetlenül az 1938-as müncheni konferencia után Gertrude Stein [amerikai zsidó írónő], aki csodálatos vendéglátó és megszállott író volt, felhívást intézett egy sor értelmiségihez, akik közösen aláírt beadványban szólították fel a Nobel békedíj-bizottságot, hogy ítélje oda Hitlernek a Nobel-békedíjat.

A bizottság udvariasan, de határozottan visszautasította ezt, az okok között említve a náci rezsim bánásmódját a zsidókkal szemben. Ha azt kérdezik, honnan tudok erről - nos, én is e bizottság tagja voltam."

Az igazságot azonban nem lehet véka alá rejteni. A következő évben E. G. C. Brandt svéd parlamenti képviselő nyújtotta be a Nobel békedíj-bizottságnak Hitler nevezését. A bizottság nyomására azonban kénytelen volt visszavonni javaslatát.

Pedig a Nobel-békedíj kritériumait - „aki a legtöbbet teszi a nemzetek közötti egyetértésért, a fegyverben álló hadseregek leszereléséért vagy csökkentéséért, és békekonferenciák előmozdításáért" - Hitler hiánytalanul teljesítette az általa 1938. szeptember 30-án előmozdított müncheni békekonferenciával, amely a résztvevő nemzetek közös egyetértésével hozzájárult a Szudéta-vidék Németországhoz csatolásához, s jóváhagyta Ausztria és elősegítette Csehszlovákia német megszállását, ilyenformán hadseregük leszerelését.

„A történészek majd elismerik egy napon, hogy soha még egyetlen ember békés javaslatai sem találkoztak nagyobb gyűlölettel, mint az enyémek. Amikor Németország a világ példájává vált a társadalmi problémák és gazdasági nehézségek békés megoldásában, a bolsevikoknak és kapitalistáknak, a népek elnyomóinak és kizsákmányolóinak gyűlölete ellene fordult."

Adolf Hitler, 1936

„Nincs boldogabb nép a németnél, és Hitler az egyik legnagyobb ember. Az öregek bíznak benne, a fiatalok bálványozzák. Csodálatraméltó nemzeti hős, aki megmentette országát."

David Lloyd George, az első világháború és a versailles-i békeszerződés angol miniszterelnöke, Daily Express, 1936. szeptember 17.

A Nobel-díj bizottsága oly sok érdemtelennek ítélte már oda a díjat fennállásának száztíz éve alatt, hogy igazán nincs mit csodálkoznunk rajta, ha ezúttal sem ismerték fel az igazi érdemet. Hálátlannak mutatkozott az utókor is, amely mindezidáig nem követelte a történelmi tévedés kiigazítását. Egyetlen nép bizonyult csupán hálásnak, amely mindmáig elismeri, nagyra értékeli és visszasírja a Führer békevágyát: az ukrán.

Az ukrán általános iskolai történelemórák hivatalos kiegészítő tankönyve, a Mikola Galicsanyec szerkesztette Az ukrán nemzet (Tarnopol, 2005) így vezeti be az Ukrajna szovjetek alóli német felszabadításáról és az OUN, a Sztepan Bandera vezette Ukrán Nacionalisták Szervezete nemzetépítő tevékenységének kezdeteiről szóló fejezetet:

„Hitler a lengyel háborúra készülve igyekezett elmélyíteni a lengyel-ukrán ellentétet, és az Ukrán SzSzK lakóinak szimpátiáját is megnyerni. 1939. április 1-én kinyilvánította, hogy fáj a szíve a nemes vérű ukrán nép és a kaukázusi népek szenvedéseinek láttán, s hogy elérkezett az idő az önálló ukrán állam megalakítására. Lengyelország bukása után a német hatalom igen magas pozíciókat bízott ukránokra, különösen az OUN tagjaira. A szlovákiai [felvidéki - szerk.] Pöstyénben szállodát nyitottak a lengyel börtönökből szabadult OUN-tagok talpraállítására..."

(Szent Korona Rádió nyomán)

Kövess minket -on és -en!