Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Dél-Afrika abban is látványos kudarcot vallott, amiben a leginkább példamutatónak kellett volna lennie.

(Demokrata)

Áprilisban volt 25 éve annak, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban megtartott "egy fő = egy szavazat" választások eredményeként a feketék átvették az ország irányítását, és a fehérek által uralt apartheid rendszer végével a multikulturális demokráciának tejjel-mézzel folyó Kánaánná kellett volna változtatnia az országot. Legalábbis elvileg. Gyakorlatilag azonban némileg másként alakultak a dolgok. Ki hitte volna? E tekintetben a számok magukért beszélnek. A munkanélküliségi ráta hivatalosan 27,7 százalékos (a tényleges minimum 40 százalékos), a fiatal korosztály (17–34 évesek) körében hivatalosan is 38,8 százalékos. Az utóbbi évtizedben a GDP szabadesésbe került (tavaly alig 0,8 százalékos növekedéssel), holott 7 százalékos növekedési rátára lenne szükség több évtizeden át, csupán a szegénység stabilizálásához. Tavaly az ország gazdasága technikai recesszióba süllyedt. A fekete népesség legszegényebb szegmensének átlagjövedelme körülbelül a felére olvadt ahhoz képest, amekkora a fehér uralom alatt volt. Minden harmadik dél-afrikai szociális segélyből él. A továbbra is a fehérek által működtetett mezőgazdaság kivételével a dél-afrikai gazdaság összes többi ágazata hanyatlik vagy csődbe jutott, kezdve a textil- és ruházati iparral, amely nem bírta a versenyt a kínai importtal. Ami a gépgyártást illeti, amelynek köszönhetően a Dél-afrikai Köztársaság a nemzetközi bojkott ellenére a fekete kontinensen egyedüliként lényegében önellátó volt feldolgozóipari gépekben és ipari berendezésekben, mára alig marad belőle valami. Még a GDP egytizedét adó és az aktív népesség 8 százalékát foglalkoztató bányaipar is hanyatlik, és a fekete hatalomátvétel óta 300 ezer dolgozóját vesztette el az új vezetés hozzá nem értése, korrupciója és a rettenetes szociális viszonyok következtében. Nem beszélve a vágtató bűnözési hullámról, amely Dél-Afrikát a világ egyik legveszélyesebb országává teszi.

Ezzel a progresszív jelennel szemben kockáztassunk meg egy reakciós visszatekintést a múltba. Amikor 1994-ben a fehér uralom sírásójaként Frederik de Klerk átjátszotta a hatalmat Nelson Mandelának, aki azt fegyverrel képtelen volt megszerezni, a földrész vezető gazdaságát hagyományozta ez utóbbi pártjára, az Afrikai Nemzeti Kongresszusra (ANC): a fejlett nyugati országokéval versenyző kommunikációs és szállítási infrastruktúrát, modern és virágzó pénzügyi szektort, energetikai függetlenséget, változatos ipart, magas színvonalú technikai kapacitást és ütőképes hadsereget. Alig szabadult meg azonban a "faji elnyomástól", az új Dél-Afrika azon nyomban a predátor ANC zsákmányává vált, amelynek káderei egymással versengtek az ország kifosztásában, pártprogramként a korábbi marxista lózungot neoliberális maszlaggal helyettesítve. Amikor végül egy belső pártpuccs eredményeként a korrupció karikatúrájának számító Zuma elnök helyébe Ramaphosa alelnök került, a nyugati média előre ivott a medve bőrére: halleluja, ezentúl minden rendben lesz, és a "maffiózó" Zumának az "erényes" Ramaphosára való lecserélésével a "szivárványnemzet" ismét a "puritán" Mandela szellemiségét fogja követni. Valójában azonban minden maradt a régiben, és az a tény, hogy egy zulu helyébe egy venda lépett, semmit sem változtatott meg az országban. Az egykori bányászszakszervezeti vezetőből elnökként a nyugati bányavállalatok bábjává vált Ramaphosa az övéi iránti szociális érzékenységét sutba dobva kolosszális magánvagyont harácsolt össze magának, a kormánypárt Julius Malema vezette radikális szárnyának kritikájára válaszul pedig elővette az ANC faji kártyáját, ideális bűnbakként szokás szerint a fehér farmereket téve felelőssé az ország növekvő gazdasági és szociális problémáiért. Maga Malema állapította meg, hogy Dél-Afrikában a helyzet ma rosszabb, mint az apartheid alatt volt, csupán annyi változott, hogy egy fehér kormány helyébe egy fekete lépett. Azt persze elmulasztotta hozzátenni, hogy 1994 előtt a feketék nem haltak éhen, ingyenes oktatásban és orvosi ellátásban részesültek, az elektromos hálózat kifogástalanul működött, a vízhiány ismeretlen volt, a rendőrség pedig tette a dolgát. Mindez azonban már a múlté. 25 év alatt Mandela mozgalma általános káoszba, társadalmi depresszióba és gazdasági hanyatlásba vezette Dél-Afrikát, amely annak ellenére, hogy − elsősorban a maradék fehérek iparkodásának eredményeként − továbbra is az egész földrész GDP-jének egynegyedét adja, a Világbank szerint mára az öt legkevésbé hatékonyan teljesítő afrikai ország egyike (a Comore-szigetek, Madagaszkár, Szudán és Szváziföld társaságában). Ezt a valaha virágzó országot tehát az alig negyed évszázados fekete hatalom egy harmadik világbeli "sz..rfészekké" (Trump dixit) változtatta.

Ha mindez nem lenne elég, Dél-Afrika abban is látványos kudarcot vallott, amiben a leginkább példamutatónak kellett volna lennie: a rasszok békés egymás mellett élésében, a rasszizmus és a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásában az állítólagos "szivárványnemzet" utópiájához híven. Márpedig az új Dél-Afrikában nemcsak a gyászos múlt tipikus relikviáinak számító fehérek, hanem a fényes jövő ideális embertípusát megtestesítő félvérek (coloured) is úgy érzik, hogy a társadalom peremére szorultak. "A (feketék) azt mondják, hogy mi semmik vagyunk. Korcsok. Se fehérek, se feketék", panaszkodik egyikük. "A feketéké minden lehetőség", kontrázza egy másik. "Sokkal kényelmesebben éltünk az apartheid alatt. Elláttak minket iskolai csomaggal, benne az összes íróeszközzel. Dajkáink voltak az iskolákban. Rend volt, és fegyelem. Az apartheid kormány gondoskodott az oktatásról, az egészségről, a lakhatásról. Ez a kormány nem törődik velünk. Jobban szeretem az apartheidet." ("First we were not white enough, now we’re not black enough": South Africa’s "coloured" community say they "preferred" apartheid as they tell of being marginalised like "forgotten sheep", dailymail.co.uk, 2019. április 26.) Íme, a kultúrmarxista társadalommérnökség Európa számára ajánlott társadalmi modelljének drasztikus valósága.

Gazdag István

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A Szovjetunióba 1944 decemberében és 1945 januárjában tömegesen elhurcolt férfiak és nők között szép számban találunk papokat is. Közülük többen soha nem tértek vissza hazájukba.

Egy 28 éves mississippi férfi ellen szövetségi vádat emelnek, mert zsidóknak telefonált Adolf Hitlerrel és a holokauszttal kapcsolatban.

Egy szentesi patrióta még tavaly decemberben az ablakában tett közszemlére egy horogkeresztes zászlót, emiatt „önkényuralmi jelkép” használatának vétsége miatt ütöttek rajta otthonában.

Meglepő, de nem szerzői jogi okok miatt kellett hozzányúlni a vérmocskos Mickey egeres játékhoz: az Infestation 88-cal ennél is nagyobb baj volt.

1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és hátba támadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat.

A ceglédi táborban 1945 elején mint elhurcoltakat bevagoníroztak bennünket, azzal a mesével, hogy Debrecenbe visznek, és ott az új magyar hadsereg tagjai leszünk.

Rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Németországban több városban szerda este rögtönzött demonstrációkon, amelyeket egy szélsőbaloldali terroristára kirótt börtönbüntetés miatt tartottak.

A rezsim intenzív pszichológiai hadviselést folytat az őshonosok ellen, nehogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek megkérdőjeleznék a tömeges bevándorlást és a többrasszú társadalmat.

Horogkeresztes zászlókat lengetve és a Führert éltetve vonultak fel fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoportok a floridai Orlandó városában a hétvégén.

Sztójay, aki 1944. március 22-től állt a kormány élén, s a külügyminisztériumot is vezette, a tengelyhatalmi szövetséget szolgálta.

A szélsőjobboldali zenei színtéren nem ritka, hogy a zenekarok fel- és átdolgozzák más bandák közkedvelt dalait. Például az angol Skrewdriver és a német Landser különösen sok nép fiait megihlette.

1941. június 22-én kezdődött meg a Barbarossa hadművelet, a Német Birodalom harca a Szovjetunió ellen. A német Wehrmacht három hadseregcsoportja indított támadást, kötelékükben a németekkel szövetséges országok katonai egységeivel és önkéntes alakulatokkal.

Egy fehér fajvédő aktivista három négert lőtt agyon a floridai Jacksonville-ben lévő boltban, egy korábbi rasszista akció évfordulóján.

Mint ismert, az elmúlt napokban szörnyű esemény rázta meg Írországot: egy algériai migráns Dublinban megkéselt három kisgyereket.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Az ügyészek egy 98 éves egykori tábori őr ellen emeltek vádat, akit azzal vádolnak, hogy részt vett a Sachsenhausen koncentrációs tábor 3300 rabjának „kegyetlen és alattomos meggyilkolásában”.

Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó „emberi jogi képzési központ” létesül Adolf Hitler egykori nagynémet vezér és kancellár Braunau am Innben található szülőházában.

Letakarták egy bécsi protestáns templom ólomüveg ablakait, mert azokon állítólag „antiszemita” motívumok szerepeltek, és az ablakok alkotója tagja volt a NSDAP-nak.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Az emigrációs hungarista sajtó évtizedeken keresztül főmunkatársának számító Koós Kálmán hosszú betegség után, 2006. júliusában, 91 éves korában a Colorado állambeli Denverből (USA) tért meg a teremtőjéhez.

Ismét nyilatkozott antifa erőszaktevő Ilaria Salis börtönben szerzett barátnője, Carmen Giorgio, hogy a magyar börtönállapotok „rémségeiről” beszéljen.

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.

Több tízezer zsidó és zsidószimpatizáns vonult fel Izrael mellett Washingtonban, ám ez nem mindenkinek volt kedvére.

A második világháború óta nem látott szintet ért el a Dániában feljegyzett antiszemita megnyilvánulások száma – közölte Henri Goldstein, a skandináv ország zsidajinak vezére.