Dél Afrika: A multikulturális pokol tornáca

Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte

Dél-Afrika abban is látványos kudarcot vallott, amiben a leginkább példamutatónak kellett volna lennie.

(Demokrata)

Áprilisban volt 25 éve annak, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban megtartott "egy fő = egy szavazat" választások eredményeként a feketék átvették az ország irányítását, és a fehérek által uralt apartheid rendszer végével a multikulturális demokráciának tejjel-mézzel folyó Kánaánná kellett volna változtatnia az országot. Legalábbis elvileg. Gyakorlatilag azonban némileg másként alakultak a dolgok. Ki hitte volna? E tekintetben a számok magukért beszélnek. A munkanélküliségi ráta hivatalosan 27,7 százalékos (a tényleges minimum 40 százalékos), a fiatal korosztály (17–34 évesek) körében hivatalosan is 38,8 százalékos. Az utóbbi évtizedben a GDP szabadesésbe került (tavaly alig 0,8 százalékos növekedéssel), holott 7 százalékos növekedési rátára lenne szükség több évtizeden át, csupán a szegénység stabilizálásához. Tavaly az ország gazdasága technikai recesszióba süllyedt. A fekete népesség legszegényebb szegmensének átlagjövedelme körülbelül a felére olvadt ahhoz képest, amekkora a fehér uralom alatt volt. Minden harmadik dél-afrikai szociális segélyből él. A továbbra is a fehérek által működtetett mezőgazdaság kivételével a dél-afrikai gazdaság összes többi ágazata hanyatlik vagy csődbe jutott, kezdve a textil- és ruházati iparral, amely nem bírta a versenyt a kínai importtal. Ami a gépgyártást illeti, amelynek köszönhetően a Dél-afrikai Köztársaság a nemzetközi bojkott ellenére a fekete kontinensen egyedüliként lényegében önellátó volt feldolgozóipari gépekben és ipari berendezésekben, mára alig marad belőle valami. Még a GDP egytizedét adó és az aktív népesség 8 százalékát foglalkoztató bányaipar is hanyatlik, és a fekete hatalomátvétel óta 300 ezer dolgozóját vesztette el az új vezetés hozzá nem értése, korrupciója és a rettenetes szociális viszonyok következtében. Nem beszélve a vágtató bűnözési hullámról, amely Dél-Afrikát a világ egyik legveszélyesebb országává teszi.

Hírek

Ezzel a progresszív jelennel szemben kockáztassunk meg egy reakciós visszatekintést a múltba. Amikor 1994-ben a fehér uralom sírásójaként Frederik de Klerk átjátszotta a hatalmat Nelson Mandelának, aki azt fegyverrel képtelen volt megszerezni, a földrész vezető gazdaságát hagyományozta ez utóbbi pártjára, az Afrikai Nemzeti Kongresszusra (ANC): a fejlett nyugati országokéval versenyző kommunikációs és szállítási infrastruktúrát, modern és virágzó pénzügyi szektort, energetikai függetlenséget, változatos ipart, magas színvonalú technikai kapacitást és ütőképes hadsereget. Alig szabadult meg azonban a "faji elnyomástól", az új Dél-Afrika azon nyomban a predátor ANC zsákmányává vált, amelynek káderei egymással versengtek az ország kifosztásában, pártprogramként a korábbi marxista lózungot neoliberális maszlaggal helyettesítve. Amikor végül egy belső pártpuccs eredményeként a korrupció karikatúrájának számító Zuma elnök helyébe Ramaphosa alelnök került, a nyugati média előre ivott a medve bőrére: halleluja, ezentúl minden rendben lesz, és a "maffiózó" Zumának az "erényes" Ramaphosára való lecserélésével a "szivárványnemzet" ismét a "puritán" Mandela szellemiségét fogja követni. Valójában azonban minden maradt a régiben, és az a tény, hogy egy zulu helyébe egy venda lépett, semmit sem változtatott meg az országban. Az egykori bányászszakszervezeti vezetőből elnökként a nyugati bányavállalatok bábjává vált Ramaphosa az övéi iránti szociális érzékenységét sutba dobva kolosszális magánvagyont harácsolt össze magának, a kormánypárt Julius Malema vezette radikális szárnyának kritikájára válaszul pedig elővette az ANC faji kártyáját, ideális bűnbakként szokás szerint a fehér farmereket téve felelőssé az ország növekvő gazdasági és szociális problémáiért. Maga Malema állapította meg, hogy Dél-Afrikában a helyzet ma rosszabb, mint az apartheid alatt volt, csupán annyi változott, hogy egy fehér kormány helyébe egy fekete lépett. Azt persze elmulasztotta hozzátenni, hogy 1994 előtt a feketék nem haltak éhen, ingyenes oktatásban és orvosi ellátásban részesültek, az elektromos hálózat kifogástalanul működött, a vízhiány ismeretlen volt, a rendőrség pedig tette a dolgát. Mindez azonban már a múlté. 25 év alatt Mandela mozgalma általános káoszba, társadalmi depresszióba és gazdasági hanyatlásba vezette Dél-Afrikát, amely annak ellenére, hogy − elsősorban a maradék fehérek iparkodásának eredményeként − továbbra is az egész földrész GDP-jének egynegyedét adja, a Világbank szerint mára az öt legkevésbé hatékonyan teljesítő afrikai ország egyike (a Comore-szigetek, Madagaszkár, Szudán és Szváziföld társaságában). Ezt a valaha virágzó országot tehát az alig negyed évszázados fekete hatalom egy harmadik világbeli "sz..rfészekké" (Trump dixit) változtatta.

Ha mindez nem lenne elég, Dél-Afrika abban is látványos kudarcot vallott, amiben a leginkább példamutatónak kellett volna lennie: a rasszok békés egymás mellett élésében, a rasszizmus és a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásában az állítólagos "szivárványnemzet" utópiájához híven. Márpedig az új Dél-Afrikában nemcsak a gyászos múlt tipikus relikviáinak számító fehérek, hanem a fényes jövő ideális embertípusát megtestesítő félvérek (coloured) is úgy érzik, hogy a társadalom peremére szorultak. "A (feketék) azt mondják, hogy mi semmik vagyunk. Korcsok. Se fehérek, se feketék", panaszkodik egyikük. "A feketéké minden lehetőség", kontrázza egy másik. "Sokkal kényelmesebben éltünk az apartheid alatt. Elláttak minket iskolai csomaggal, benne az összes íróeszközzel. Dajkáink voltak az iskolákban. Rend volt, és fegyelem. Az apartheid kormány gondoskodott az oktatásról, az egészségről, a lakhatásról. Ez a kormány nem törődik velünk. Jobban szeretem az apartheidet." ("First we were not white enough, now we’re not black enough": South Africa’s "coloured" community say they "preferred" apartheid as they tell of being marginalised like "forgotten sheep", dailymail.co.uk, 2019. április 26.) Íme, a kultúrmarxista társadalommérnökség Európa számára ajánlott társadalmi modelljének drasztikus valósága.

Gazdag István

Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte

1948. május 14-én Ben-Gurion kikiáltotta Izrael Állam megalakulását, mire az arab államok többsége dzsihádra szólította fel a muszlim világot. Kevesen tudják, milyen aktív szerepet vállalt Sztálin Izrael létrehozásában és abban, hogy túlélte az első arab–izraeli háborút.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) hat év börtönbüntetésre ítélte Marián Magátot, akit törvénybe ütköző gondolatok kifejtésével kapcsolatos vádpontokban bűnösnek találtak.

Egy argentin étterem az „Anna Frank” hamburgerük mellé sajtos és szalonnával bevont „Adolf” névre keresztelt sült krumplit kínált, amíg be nem támadták a helyi zsidók.

Vasárnap ismét a demokrácia csodálatos működéséről tettek tanúbizonyságot a héber rend őrei az egykori Németországban.

A részvevők a legújabb adásban a rasszokról,  a rasszkérdést megközelítő különféle szemléletekről, és egy világnézetileg helyes, egészséges rassztudatról beszélgettek.

Adolf Hitler életének valószínűleg egyik legboldogabb pillanata az volt, amikor 1940. június 17-én reggel, a francia-belga határ közelében elhelyezett főhadiszállásán értesült a francia kormány fegyverszüneti kérelméről.

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.

1945 tavaszán Magyarország "felszabadítása" lényegében az ország szovjet megszállását, illetve leigázásának kezdetét jelenti.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) a „náci” ideológia és az SS iránti szimpátia kinyilvánítása miatt ítélt el öt Slovan-szurkolót.

1945. január 30-án süllyesztette el egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német személyszállító hajót. 

A nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom egyik első embere, Heinrich Himmlernek bajorországi, festői környezetből álló tóparti villáját szállodává és étteremmé alakították át, amiért „természetesen” áll a bál a zsidó-liberális médiában.

1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. 

Fajvédő nemzetiszocialisták jelentek meg amerikai Connecticut állambeli Ritzy Greenwich-ben, hogy a fehér emberek elleni rasszista erőszak miatt tiltakozzanak.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

Megszólaltak a német közmédiának azoknak a feltételezett elkövetőknek a szülei, akiket a tavaly februári budapesti támadások elkövetése miatt köröznek.

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, melyek 2019-ben egy családi ház felújításakor kerültek elő.

1941. december 7-én a japán császári haditengerészet repülőgépei csapást intéztek az USA Pearl Harbor-i tengerészeti támaszpontjára, sikeresen megbénítva a csendes-óceáni flottát a következő néhány hónapra.

Az 1887-ben született Avery Brundage ritka sikeres pályát futott be az élete során. Fiatal korától magas sportfunkciókat töltött be, 1952 és 1972 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökeként a sportdiplomácia legmagasabb címével rendelkezett.

Bár jómagam nem nézem az egyik kereskedelmi tévécsatornán szerdánként (be)sugárzott, A szökés című amerikai sorozat epizódjait (eddig azért mégsem terjed a hollywoodi népbutítás – egyébként rendszeres – „élvezete” terén egy fakírt is megszégyenítő mazochizmusom), miután kezembe került az említett opuszt a gyorséttermi hálózatok (genius loci!) törzsközönségének reklámozó kiadvány, nem állhatom meg, hogy ne reflektáljak rá.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A világháború előrehaladtával, 1940 és 1945 között a teljes német ipar fokozatosan átállt a háborús termelésre.

1939 novemberének utolsó napján, két hónappal a második világháború kitörése után a sztálini Szovjetunió megtámadta Finnországot, miután az nem volt hajlandó elcserélni az országa déli részét némi orosz tajgára (ez a szovjeteknek azért kellett volna, hogy a határhoz közeli Leningrád védettebb legyen). 

Az egyik gránát felrobbant a lövészárokban, ahol legalább húsz bajtársam tartózkodott. Mindenkit beborított a por és a füst, egyesek testét szétszaggatta a szétrepülő acél. Négyen meghaltak. Többen halálosan megsebesültek.

A Waffen-SS különleges katonai feladatok, valamint hírszerző és diverziós műveletek végrehajtására is szervezett saját alakulatokat.

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

„Amerika gengszterei egyszerre repülőtisztek lettek... A cél gyilkolni, rombolni, pusztítani, aztán haza Amerikába, ahol már vár a viszki, a görl, és a vérdíj”, írta a Magyar Szó a főváros bombázási szezonjának kezdő hónapjában.