Dél Afrika: A multikulturális pokol tornáca

Kövess minket -on és -en!

Dél-Afrika abban is látványos kudarcot vallott, amiben a leginkább példamutatónak kellett volna lennie.

(Demokrata)

Áprilisban volt 25 éve annak, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban megtartott "egy fő = egy szavazat" választások eredményeként a feketék átvették az ország irányítását, és a fehérek által uralt apartheid rendszer végével a multikulturális demokráciának tejjel-mézzel folyó Kánaánná kellett volna változtatnia az országot. Legalábbis elvileg. Gyakorlatilag azonban némileg másként alakultak a dolgok. Ki hitte volna? E tekintetben a számok magukért beszélnek. A munkanélküliségi ráta hivatalosan 27,7 százalékos (a tényleges minimum 40 százalékos), a fiatal korosztály (17–34 évesek) körében hivatalosan is 38,8 százalékos. Az utóbbi évtizedben a GDP szabadesésbe került (tavaly alig 0,8 százalékos növekedéssel), holott 7 százalékos növekedési rátára lenne szükség több évtizeden át, csupán a szegénység stabilizálásához. Tavaly az ország gazdasága technikai recesszióba süllyedt. A fekete népesség legszegényebb szegmensének átlagjövedelme körülbelül a felére olvadt ahhoz képest, amekkora a fehér uralom alatt volt. Minden harmadik dél-afrikai szociális segélyből él. A továbbra is a fehérek által működtetett mezőgazdaság kivételével a dél-afrikai gazdaság összes többi ágazata hanyatlik vagy csődbe jutott, kezdve a textil- és ruházati iparral, amely nem bírta a versenyt a kínai importtal. Ami a gépgyártást illeti, amelynek köszönhetően a Dél-afrikai Köztársaság a nemzetközi bojkott ellenére a fekete kontinensen egyedüliként lényegében önellátó volt feldolgozóipari gépekben és ipari berendezésekben, mára alig marad belőle valami. Még a GDP egytizedét adó és az aktív népesség 8 százalékát foglalkoztató bányaipar is hanyatlik, és a fekete hatalomátvétel óta 300 ezer dolgozóját vesztette el az új vezetés hozzá nem értése, korrupciója és a rettenetes szociális viszonyok következtében. Nem beszélve a vágtató bűnözési hullámról, amely Dél-Afrikát a világ egyik legveszélyesebb országává teszi.

Hírek

Ezzel a progresszív jelennel szemben kockáztassunk meg egy reakciós visszatekintést a múltba. Amikor 1994-ben a fehér uralom sírásójaként Frederik de Klerk átjátszotta a hatalmat Nelson Mandelának, aki azt fegyverrel képtelen volt megszerezni, a földrész vezető gazdaságát hagyományozta ez utóbbi pártjára, az Afrikai Nemzeti Kongresszusra (ANC): a fejlett nyugati országokéval versenyző kommunikációs és szállítási infrastruktúrát, modern és virágzó pénzügyi szektort, energetikai függetlenséget, változatos ipart, magas színvonalú technikai kapacitást és ütőképes hadsereget. Alig szabadult meg azonban a "faji elnyomástól", az új Dél-Afrika azon nyomban a predátor ANC zsákmányává vált, amelynek káderei egymással versengtek az ország kifosztásában, pártprogramként a korábbi marxista lózungot neoliberális maszlaggal helyettesítve. Amikor végül egy belső pártpuccs eredményeként a korrupció karikatúrájának számító Zuma elnök helyébe Ramaphosa alelnök került, a nyugati média előre ivott a medve bőrére: halleluja, ezentúl minden rendben lesz, és a "maffiózó" Zumának az "erényes" Ramaphosára való lecserélésével a "szivárványnemzet" ismét a "puritán" Mandela szellemiségét fogja követni. Valójában azonban minden maradt a régiben, és az a tény, hogy egy zulu helyébe egy venda lépett, semmit sem változtatott meg az országban. Az egykori bányászszakszervezeti vezetőből elnökként a nyugati bányavállalatok bábjává vált Ramaphosa az övéi iránti szociális érzékenységét sutba dobva kolosszális magánvagyont harácsolt össze magának, a kormánypárt Julius Malema vezette radikális szárnyának kritikájára válaszul pedig elővette az ANC faji kártyáját, ideális bűnbakként szokás szerint a fehér farmereket téve felelőssé az ország növekvő gazdasági és szociális problémáiért. Maga Malema állapította meg, hogy Dél-Afrikában a helyzet ma rosszabb, mint az apartheid alatt volt, csupán annyi változott, hogy egy fehér kormány helyébe egy fekete lépett. Azt persze elmulasztotta hozzátenni, hogy 1994 előtt a feketék nem haltak éhen, ingyenes oktatásban és orvosi ellátásban részesültek, az elektromos hálózat kifogástalanul működött, a vízhiány ismeretlen volt, a rendőrség pedig tette a dolgát. Mindez azonban már a múlté. 25 év alatt Mandela mozgalma általános káoszba, társadalmi depresszióba és gazdasági hanyatlásba vezette Dél-Afrikát, amely annak ellenére, hogy − elsősorban a maradék fehérek iparkodásának eredményeként − továbbra is az egész földrész GDP-jének egynegyedét adja, a Világbank szerint mára az öt legkevésbé hatékonyan teljesítő afrikai ország egyike (a Comore-szigetek, Madagaszkár, Szudán és Szváziföld társaságában). Ezt a valaha virágzó országot tehát az alig negyed évszázados fekete hatalom egy harmadik világbeli "sz..rfészekké" (Trump dixit) változtatta.

Ha mindez nem lenne elég, Dél-Afrika abban is látványos kudarcot vallott, amiben a leginkább példamutatónak kellett volna lennie: a rasszok békés egymás mellett élésében, a rasszizmus és a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásában az állítólagos "szivárványnemzet" utópiájához híven. Márpedig az új Dél-Afrikában nemcsak a gyászos múlt tipikus relikviáinak számító fehérek, hanem a fényes jövő ideális embertípusát megtestesítő félvérek (coloured) is úgy érzik, hogy a társadalom peremére szorultak. "A (feketék) azt mondják, hogy mi semmik vagyunk. Korcsok. Se fehérek, se feketék", panaszkodik egyikük. "A feketéké minden lehetőség", kontrázza egy másik. "Sokkal kényelmesebben éltünk az apartheid alatt. Elláttak minket iskolai csomaggal, benne az összes íróeszközzel. Dajkáink voltak az iskolákban. Rend volt, és fegyelem. Az apartheid kormány gondoskodott az oktatásról, az egészségről, a lakhatásról. Ez a kormány nem törődik velünk. Jobban szeretem az apartheidet." ("First we were not white enough, now we’re not black enough": South Africa’s "coloured" community say they "preferred" apartheid as they tell of being marginalised like "forgotten sheep", dailymail.co.uk, 2019. április 26.) Íme, a kultúrmarxista társadalommérnökség Európa számára ajánlott társadalmi modelljének drasztikus valósága.

Gazdag István

Kövess minket -on és -en!

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Életútját megörökítő visszaemlékezéseit nem véletlenül jelentette meg „Élj veszélyesen!” címmel. Hiszen ha volt valaki, aki tudatosan kereste a veszélyt, s elébe ment a legképtelenebbnek tűnő harci kihívásoknak, az ő volt.

Az agresszívan terjeszkedő multikulturalizmus cégére alatt az élet minden területét valósággal elárasztják az etnikumok, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Amikor 1939 őszén a Vörös Hadsereg lerohanta Finnországot, mindenki arra számított, hogy a szovjetek néhány hét alatt sikert aratnak.

Az Admiral Graf Spee páncélos nehézcirkáló a Rio de la Plata torkolatában összecsap a rá vadászó brit hadihajókkal.

1874. április 25-én született Guglielmo Marconi, a drótnélküli távíró Nobel-díjas olasz feltalálója.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Egy 10. századi, feltehetően magas rangú viking előkelőség ivócsarnokára bukkantak a régészek Orkney közelében, amelyet mintegy 800 évvel ezelőtt használhattak a skandináv hódítók.

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nem létezik pénz és magántulajdon, betiltják a vallást, nyakig begombolt fekete ruhában kell járnunk, nem hordhatunk szemüveget, nem olvashatunk könyveket, nem mehetünk moziba, és az érzelmeinket sem mutathatjuk ki.

A Jamato 1945. április 6-án a Ten-go hadművelet keretein belül – kilenc kisebb hadihajóval együtt – megfelelő légi biztosítás nélkül, és csak az odaútra elegendő mennyiségű üzemanyaggal vágott neki az Okinavánál állomásozó amerikai flotta megsemmisítésére indított támadásnak.

Henry Ford, az amerikai autógyártás legendás úttörője, a Ford autógyár megalapítója volt a Führer egyik példaképe.

Lord Haw-Haw, avagy rendes nevén William Joyce egy brooklyni születésű férfi volt, aki a két világháború között nemzetiszocialista propagandát sugárzott a "Germany Calling" című rádióműsorában.