Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1894. április 26-án, tehát 128 évvel ezelőtt született Rudolf Hess (teljes nevén és németesen írva: Rudolf Walter Richard Heß), kinek személyét a mai napig számos legenda fedi, és jelenleg is sarkalatos igazodási pont, már amennyiben kíváncsiak vagyunk, valójában kiknek a kezében van a hatalom.

Ugyanis egy normális világban már régen megkapta volna posztumusz a béke Nobel-díjat, de maradjunk annyiban, amikor ez megtörténik, onnan fogjuk megtudni, hogy az 1945-ben vérrel felépített judeokrata világrend a történelem szemétdombjára került.

A család apai ágon a németországi Wunsiedelből (egy Bajorország Felső-Frankföld kerületéhez tartozó városból) származott, édesapja, Fritz Hess és édesanyja, Klara Münch is kereskedőcsalád sarja; az apa maga is nagykereskedő volt. Hess az egyiptomi Alexandriában született 1894. április 26-án. Itt végezte el az alapiskolát, majd 1908-ban Bad Godesbergben egy evangélikus iskolába iratkozott be. Érettségi után a svájci Neuchâtelben az École Supérieure de Commerce francia nyelvű kereskedelmi iskolát is elvégezte.

Az I. világháborúban egy bajor önkéntes ezredben harcolt. Háromszor sebesült meg a fronton, egyszer súlyosan (Erdélyben tüdőlövést kapott). Harcolt többek között Verdun ostrománál. Már akkoriban pilóta szeretett volna lenni, csak mire bevetették volna, véget ért a háború. Ennek később jelentősége lesz, hiszen repülési szenvedélye továbbra is megmaradt.

A világháború után kommunistaellenes szervezetekben harcolt. Hitlerrel 1920-ban ismerkedett meg, és hamarosan személyi titkára lett. Részt vett a müncheni sörpuccsban, ezért elítélték; a landsbergi börtönben vezérével együtt raboskodott. Itt segédkezett annak Mein Kampf című műve megírásában. Mivel Hitler nem szeretett írni, neki diktálta írógépbe a szöveget. 1933-tól Hitler helyettese az NSDAP-ben, tárca nélküli birodalmi miniszter és számos egyéb cím birtokosa lett. Aláírását viselik többek között a nürnbergi faji törvények, ő találta ki a Heil Hitler! köszöntést és a Führer elnevezést is.

A német vezetők közül, nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, messze ő volt a leginkább jószándékú, alázatos és hűséges. Életét és karrierjét nem kísérték magánéleti pletykák, nőügyek, intrikák, házas volt, egy gyermek édesapja.

Életének fő vállalása kétségkívül az 1941-es angliai repülőút. A mai napig nem tisztázott, ezt Hitler tudtával vagy tudta nélkül tette, de vitán felül áll a vállalkozás hősiessége, és önmagában véve a repülőút háborús időben fantasztikus teljesítménynek volt nevezhető. Hess mint Hitler helyettese egy Messerschmitt Bf 110-essel repült Angliába, hogy különbékét kössön az angolokkal. Sok millió ember életét mentette volna meg ezzel.

Sajnos a legnagyobb háborús uszító, a későbbi drezdai tömeggyilkos Winston Churchill hallani sem akart a békéről, Hesst azonnal őrizetbe vették. És tulajdonképpen a szabad élet számára 1941. májusában véget is ért. Soha többé nem engedték szabadon.

A vesztes háború után 1946-ban a nürnbergi perek (Purim 1946) alkalmával életfogytiglanra ítélték. Az ítélet egyértelműen koncepciós volt, és a félelem vezérelte például az angolokat, a mai napig titkosítás alatt állnak a Hess-akták. Talán egyszer kiderül az igazság. A Berlin melletti Spandauba zárták, az utolsó évtizedekben már teljesen egyedül kellett töltenie a büntetését. 46 évet ült ártatlanul.

A nürnbergi bírák előtt azonban megvallotta hitét, nem tagadta meg a nemzetiszocializmust. Érdemes megnéznünk az utolsó szó jogán elmondott beszédét, itt hangzott el a híres, "nem bánok semmit":

Létezik azonban egy nagyon kevéssé ismert történet, melyet természetesen minden kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, de egyes történészek állítják, az eset megtörtént. Pár évvel azután, hogy megkezdte Spandauban az életfogytiglani büntetésének letöltését, amikor szovjet őrizetben volt (a szövetségesek váltogatták, mikor ki őrzi a börtönt), egyik éjjel az Elba túlpartjára szállították titokban, és a szovjetek felajánlották neki, hogy hajlandóak szabadon engedni azzal a feltétellel, hogy megtagadja a Führert, a nemzetiszocializmust, ezzel párhuzamosan pedig felkínálták neki, hogy ezért cserébe magas rangú pozícióba helyezik az NDK-ban. Rudolf Hess a leghatározottabban nemet mondott, és nincs információk arról sem, hogy élete végéig akár csak apró morzsáját is felfedezhetnénk annak, hogy megtagadta volna a nemzetiszocializmust.

1987-ban aztán már egyre hangosabban követelte a közvélemény, hogy engedjék szabadon, egy 93 éves öregember ugyan kinek árthatna? "Váratlan" módon ekkor azonban a cellájában öngyilkos lett. Így szól legalábbis a hivatalos verzió, amit aligha hihetünk el, szinte biztos, hogy a brit titkosszolgálat emberei ölték meg. Azt az embert, aki egyébként az alábbi módon nyilatkozott arról, miért szánta el magát a kockázatos angliai repülőútjára:

Az, hogy ilyen módon jöttem Angliába, olyan szokatlan, hogy senki sem fogja könnyen megérteni. Nagyon nehéz döntés elé kerültem. Nem hiszem, hogy eljuthattam volna a végső döntésemhez, hacsak nem tartottam volna folyamatosan a szemem előtt a gyermekkoporsók végtelen sorát, mögöttük angol és német síró anyákat, és egy újabb koporsósort, ahol anyák gyászoló gyermekei vannak.

Rudolf Hess a hűség és a becsület embere, és a béke mártírja volt. Megérdemli, hogy tiszteletünk jeléül anyanyelvén emlékezzünk születésnapján: Ruhe in Frieden, Rudolf Heß! Wir werden nicht vergessen, dass die Helden ewig leben werden! (Nyugodj békében, Rudolf Hess! Nem felejtünk, a hősök örökké élnek!)

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Több tízezer zsidó és zsidószimpatizáns vonult fel Izrael mellett Washingtonban, ám ez nem mindenkinek volt kedvére.

Magyarország második világháborús történetének van egy apró, alig ismert, de egyben rendkívül érdekes fejezete: az egyéni fegyverténnyel ellenséges harckocsit megsemmisítő magyar honvédek termőfölddel való jutalmazása.

Szabadon engedték az antifasiszta Ilaria Salist, akit egy erőszakos bűncselekmény miatt tartottak eddig fogva a magyar hatóságok – írta a La Repubblica.

Mint levente, 1944 novembere végén rendeletre kellett jelentkeznem a területileg illetékes honvéd kiegészítő parancsnokságon.

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

Cirka ezer fehér nacionalista vonult fel Párizsban, az ún. Május 9. Bizottság szervezésében. A résztvevők feketébe öltöztek, zászlókat és fáklyákat vittek magukkal annak dacára, hogy május 11-én a rendőrség betiltotta a vonulást. 

Amint azt tudjuk, a Fidesz „nemzeti és keresztény” rendszerében nincs helye annak, hogy a hazafiak közterületen megemlékezzenek az 1945-ös budavári kitörés hőseiről, ellenben a szélsőbaloldali antifasiszta csoportok a tavalyi események dacára is demonstrálhatnak a mai napon.

A nemzetiszocializmus, éppúgy mint minden forradalmi mozgalom, az önfeláldozáson alapul. A mi mozgalmunk bizonyítja a legjobban, hogy a vezér, aki példát mutatott nemcsak a hatalom felé küzdelemben, hanem egész életében is, nem nélkülözheti ezt a fontos vonást.

A keleti fronton zajlott pokoli harcok helyszíneiről még a mai napig is kerülnek elő emberi maradványok, harcfelszerelések és akár teljes harcjárművek is.

Másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék azt a 17 éves kapuvári diákot, aki  állítólag halállistát készített és egy „neonáci” jelzővel leírt internetes csoportban azt írta tavaly ősszel, hogy másnap megöli osztálytársát a származása miatt.

A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület elnöke, Olivera Zekic a Telegramon tett közzé egy fotót, amelyen SS-egyenruhában tetszeleg.

A komáromi várból indított szerelvény foglyait 1945. május 26-án rakták ki Cegléden. Vérhasgyanúsak voltunk, ezért nem mertek továbbvinni. 

E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.

Mi, összegyűjtött fiatalok 1944. december 24-én, karácsony napján indultunk el Kéthelyről Csehszlovákián és Németországon keresztül: 1945 májusában érkeztünk meg a felső-ausztriai altheimi átmeneti táborba, amelyben már mintegy 30-35 000 fő tartózkodott.

Valószínűleg kevés furább szervezet létezett a nemzetiszocialista Németországban, mint az általában csak „Zsidók Hitlerért” néven emlegetett egyesület.