Kövess minket -on és -en!

A fehér bőrű britek tömegesen menekülnek el azokból a zónákból, ahol kisebbségbe kerültek.

Az utóbbi évtizedben több mint 600 ezer fehér hagyta el Londont: 2001-ben a brit főváros lakóinak 58 százaléka volt fehér, 2011-ben már csak 45 százalékuk. Franciaországban hasonló folyamat zajlik: a nagyvárosok népi negyedei és külvárosai elveszítik fehér lakóikat, akik a vidéki és elővárosi övezetek fajilag homogén környezetét láthatóan előnyben részesítik a multikulturális olvasztótégellyel (melting pot) szemben.

Érthető módon a fehérek menekülése ("white flight") különösen azokat a körzeteket érinti, amelyeket szó szerint elözönlöttek a harmadik világbeli bevándorlók, és ahol ennek következtében az életmód teljesen elveszítette európai jellegét, sőt mi több, egy alternatív politikai és társadalmi rend váltotta fel a nemzeti kultúrát és a jogállamot.

Erre a jelenségre a globalista elitek primitíven leegyszerűsítő választ ajánlanak. Szerintük a gazdaság és csakis a gazdaság irányítja a világot, vagyis a növekedés visszatérte és a munkanélküliség csökkenése automatikusan a faji feszültségek feloldódását fogja eredményezni. Diagnózisukat a múlt század '30-as éveinek európai megrázkódtatásaira alapozták, amelyek szerintük kizárólag a korszak gazdasági válságának tulajdoníthatók, elfeledve a századforduló óta Európában zajló jelentős migrációs és demográfiai folyamatokat (mindenekelőtt a galíciai zsidók tömeges bevándorlását Közép-Európába), valamint következményeiket az érintett nemzetek identitására és kohéziójára.

A globalisták nem hajlandók olyannak látni világot, amilyen az valójában; nem akarják elfogadni, hogy mielőtt homo oeconomicus, vagyis termelési és fogyasztási tényező lenne, az ember először is politikai és társadalmi lény, egy közösség tagja, aki kötődik a saját egyedi kultúrájához. A csoportok együttélése szisztematikusan egy erőviszony függvénye. Azok a közösségek, amelyeket egymástól túlságosan eltérő értékek és kultúrák irányítanak, tartósan képtelenek a békés együttélésre: az immáron multikulturális európai társadalmak multikonfliktusos társadalmakká váltak. Letagadván az emberek közötti szociokulturális és etnikai határokat, hogy úgymond megteremtsék az "egyetemes békét", és hogy mesterségesen létrehozzák a gyökértelen "világpolgárt", a globalisták nolens-volens a faji összecsapások doktor Frankensteinjei lettek.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy sürgető igény mutatkozik a fehér férfiak megmentése iránt, leginkább ott, ahol momentán talán a legnagyobb veszélyben vannak, vagyis az Egyesült Királyságban. Ez nem vicc. A Les Échos francia pénzügyi napilap egyik cikke (2013. január 6.) arról számol be, hogy a brit oktatásügyi miniszter egyenesen etnikai kisebbségként szándékozik kezelni a bennszülött angolokat, így segítve elő az egyetemekre való visszatérésüket, ahonnan az utóbbi évek során szinte teljesen kikoptak.

Mostanra ugyanis az emberi-jogi lobbi kedvenc vesszőparipája, az etnikai kisebbségeket favorizáló pozitív diszkrimináció (affirmative action) olyan sikeresnek bizonyult az egykor "nagy" Britanniában, hogy a brit egyetemek tele vannak bevándorló fiatalokkal, többségükben lányokkal, miközben a népi osztályokhoz tartozó fehér fiúkból mutatóba is alig maradt. Komolyan felmerült tehát annak az igénye, hogy bevezetik a "szegény fehér fiúk" kvótáját a felsőoktatásban. A jelenség nem új keletű, hiszen egy néhány évvel korábbi felmérés már kimutatta, hogy közülük csak 6 százalék jut be az egyetemekre, szemben az etnikai kisebbségekből származó fiúk 26 és lányok 36 százalékával. Ráadásul a válság tovább erősítette ezt a tendenciát. Talán a britek kezdik végre felfogni, hogy az egyesek érdekében alkalmazott pozitív diszkrimináció valójában negatív diszkriminációt jelent másokkal szemben.

Ennek a fehérellenes rasszizmusnak már neve is van: ez a leukofóbia, és mint neologizmus a fehérek gyűlöletét jelenti. A széplelkek, akik mindig az élvonalban haladnak, ha az önkéntes vakságnak lehet hódolni, alig egy évtizede még felháborodottan utasították el az ún. külvárosi antiszemitizmus - azóta már teljesen nyilvánvaló - létezését. Ez a fajta rasszizmus szerintük csak az európai fehérek apanázsa lehet. Ab ovo lehetetlennek tartották, hogy arab vagy afrikai származású emberek antiszemiták vagy rasszisták legyenek, elvégre ők alávetettek és kizsákmányoltak. Ugyanazok, akik tegnap ezt a külvárosi antiszemitizmust tagadták, ma ugyanezen népességek körében a leukofóbia terjedését tagadják.

Mindeddig a tudományos szakirodalom csak az ún. uralmi rasszizmusról prédikált, a győztesek, a hódítók, az uralmon lévők rasszizmusáról, amely ideológiai és érzelmi kaucióként szolgál számukra uralmuk fenntartásához. Első európai példája a spanyol "vértisztasági" törvények, amelyeket a reconquista után léptettek életbe a nemzeti identitásra veszélyesnek tartott mór és zsidó kisebbségek, pontosabban azok látszólag katolizált (valójában azonban titokban az eredeti vallásukat gyakorló) elemei ellen. Az uralmi rasszizmus legismertebb múltbéli formája a nácizmus és a dél-afrikai apartheid volt, többé-kevésbé állami rasszizmusként funkcionálva, akárcsak egyébként napjainkban a cionizmus Izraelben.

Létezik azonban a neheztelés rasszizmusa is. A neheztelés (a nietzschei "ressentiment") az a fajta gyűlölet, amelyet a gyönge érez az erőssel vagy azzal szemben, akit annak tart. Ez az alávetett közösségek rasszizmusa az uralkodó közösségekkel szemben. Valójában a "kréta-arcok" gúnynévvel illetett fehérek szisztematikus és alkalomszerűen erőszakos gyűlöletéről van szó.

Az európai színes bőrű népességek körében tapasztalható "külvárosi" leukofóbia társadalom-lélektani szempontból a népi antiszemitizmushoz hasonlítható, amely ugyancsak a nehezteléses rasszizmus kategóriájába tartozik. A különbség csak annyi, hogy míg az utóbbi elítélendő és sok helyen büntethető is, addig az előbbiről tudomást sem akarnak venni, sőt gyakran maguk a fehérek bátorítják. Az eredmény magáért beszél. Nem csak a briteknél...

Kövess minket -on és -en!

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Jean-Marie Le Pen-t egy a Blood and Honour mozgalomhoz köthető csoport köszöntötte otthonában, ahol együtt énekeltek az idős hazafival.

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben. 

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Ilaria Salist az európai parlamenti választáson jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.

Titkos dokumentumfilm készült Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja, az Olaszország Fivérei ifjúsági tagozatáról, mely azt a köztudomású tényt igyekezett „leleplezni”, hogy a tagozat erősen fasiszta irányultságú.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

Letiltotta a YouTube egy portugál szélsőjobboldali szervezet fiókját a „gyűlöletbeszédet tiltó irányelvek folyamatos megsértése miatt”.

A szlovák Specializált Büntetőbíróság bírója bűnösnek találta Marián Magátot „szélsőséges gondolatbűncselekmények” elkövetésének vádjában.

96 évesen elhunyt Ursula Haverbeck, az idős német hölgy, akit „német” bíróság elé állították több alkalommal is, és idén nyáron 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. A fősodratú sajtó csak „náci nagymamaként” gúnyolta.

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

Nem biztos, hogy egyáltalán érdemes még szót vesztegetni a franciaországi parlamenti választásokra, legfeljebb néhány groteszk jelenségre azok apropóján.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa-szerte rettegett harcosokká váltak.