Kövess minket -on és -en!

Nyugat-Európában zajlik az élet. Arrafelé szerencsére elmúltak már azok a letargikus idők, amikor unatkozó lakói kénytelenek voltak szürke egyhangúságban tengetni mindennapjaikat.

Hála az Afrikából és a Közel-Keletről milliószámra importált „kulturális színesítőknek”, immáron ők is kedvükre élvezhetik a multikulturalizmus vibráló változatosságát, amelyet sokáig hiába irigyeltek az elképzelhető összes társadalmi deviancia kikísérletezésében mindig is élenjáró amerikaiaktól.

Egy berlini család befogadott az otthonába egy Afganisztánból menekült 13 éves kisfiút, aki hálából „orvososdit” játszott a 4 éves nagylányukkal, sorozatosan. Mahdika 2016 elején érkezett Németországba, nem voltak okmányai, de azt állította, hogy 2004-ben született, a hatóságok pedig hittek neki. Miért is ne hittek volna? Elvégre a messziről jött idegenek közmondásosan igazat mondanak. Igaz, hogy amikor egy „menekült gyermek” bűncselekményt követ el, és közelebbről megvizsgálják az ügyét, általában kiderül, hogy kamuzott az életkorát illetően.

A német zsaruk is éltek a gyanúperrel, hogy a kis Mahdi talán mégsem olyan kicsi, mint amilyennek mondja magát, és orvosi becslést szorgalmaztak tényleges életkorának megállapítására. Az ügyésznő (!) azonban elutasította javaslatukat, és vádemelés nélkül ejtette az ügyet. Az afgán orvostanonc időközben lelépett Svédországba (hova máshova?), ahol Ahmadnak hívatja és még fiatalabbnak adja ki magát. (Miss­brauchs-skandal. Verging sich Flüchtling an Tochter (4) der Pflegefamilie?, berliner-kurier.de, 2018. január 21.)

Az ottani helyzetet ismerve szép karriernek néz elébe. Svédországban ugyanis az a gyakorlat, hogy „kiskorúként” kezelnek minden kedves megszállót, aki nem néz ki legalább 40 évesnek (Merit Wager, twitter.com).

Az egyik svédországi migránsdédelgető intézmény 45 éves női alkalmazottja szintén hazavitt a munkahelyéről egy 18 éves, alig használt afgán szexuális játékszert. Abdul Dostmohammadi cserébe nemcsak őt, hanem a 12 éves lányát is bevezette a halal szex (a Káma-szútra muszlim változata) rejtelmeibe. Anyuci azonban óvakodott jelenteni az esetet, attól félvén, hogy a selyemfiúját netán visszaküldik Afganisztánba. (Swedish mother dating an Afghan refugee REFUSED to report him to police when he abused her 12-year-old daughter, dailymail.co.uk, 2018. január 24.) Ennek egyébként gyakorlatilag minimális az esélye. A skandináv feminista édenkertből ugyanis jellemző módon még a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövető migránsokat sem deportálják a (többnyire sokkolóan enyhe) büntetésük letöltése után, nehogy maradandó lelki sérülést okozzon nekik a kiutasítási eljárás. (Ez nem vicc!)

A burzsoázia szeret felvágni. Most, hogy a jachtok lassanként már a plebs számára is megfizethetővé válnak, Olaszországban is új státusszimbólumot kellett találnia a szomszédok froclizására. Elég adoptálni egy 31 éves menekült gyermeket Afrikából. (Egykor az amerikai Délen is kinézték a jobb társaságból azt a fehéret, akinek a családjában nem volt legalább egy néger − a házimunkára.) Ez akár szórakoztató is lehet (elvégre minden perverziónak megvannak a fanjai), egészen addig, amíg a befogadó család 12 éves hercegkisasszonya be nem kapja a cecelegyet. Utána már kevésbé az. Főleg, hogy a (szó szerinti) kismama − akiről csak három hónap elmúltával derült ki az áldatlan állapota − kénytelen volt világra is hozni az egzotikus házibaráttal eltöltött légyottjai szülöttét. Más kérdés, hogy aztán gyorsan elpaterolták az efféle esetek diszkrét kezelésére szakosodott intézmények valamelyikébe. (Terni, Incinta a 12 anni dopo lo stupro, arrestato l’amico di famiglia 31enne, perugiatoday.it, 2017. január 4.)

A különböző migránsajnározó szervezetekben serénykedő fehér naivák gyakran csak a saját kárukon (a menthetetlen esetek még azon sem) tanulják meg a multikulturalizmus hollywoodi narratívája és való életbeli gyakorlata közötti antinómiát. Egyesek közülük drasztikus formában, mások már csak post mortem. Nem tudni, hogy az a belga vöröskeresztes alkalmazott vajon észhez tért-e, akit a munkahelye pincéjében erőszakolt meg „verbálisan és fizikálisan” az egyik 16 éves afgán védence nem sokkal azután, hogy jeles eredménnyel abszolválta a nők tiszteletére oktató kurzust. (Un jeune réfugié afghan arrêté pour le viol d’une jeune femme dans la cave d’un centre d’accueil á Menin, rtl.be, 2016. február 19.)

Ugyan ki sejthette volna előre, hogy az efféle fejtágítások talán mégsem elég hatékonyak? Szörnyűséges rasszistákon kívül ez fel sem merülne senkiben. Egyébként Belgiumban a lakosság számához viszonyítva kilencszer több nemi erőszakot követnek el, mint Lengyelországban. Csak szörnyűséges rasszisták vetemednek arra, hogy ezt az adatot összefüggésbe hozzák a Belgiumban squattoló afrikaiak és arabok számarányával.

Maria Ladenburger 19 éves német egyetemista számára viszont fatálisnak bizonyult az ébredés a „szegény menekültekről” szőtt rózsaszínű leányálmaiból. Apjához, az uniós csinovnyikok karikaturisztikus mintapéldányához hasonlóan ő is a nyitott határok, a fajkeveredés és a „sokszínűség” ügyének volt az aktivistája. Míg Clemens Ladenburger az Európai Bizottság jogtanácsosaként, addig lánya az egyik helyi menekültszállás önkénteseként ügyködött azon, hogy Európa a harmadik világbeli megszállók plein air kuplerájává váljon.

Végül egy magát 17 évesnek mondó afgán „gyermek menekült” személyesen is ízelítőt adott neki a multikulti értékeiből azzal, hogy megerőszakolta és megfojtotta. Husszein Khavariról, aki „kísérő nélküli kiskorúként” kért menedékjogot a németországi ficki-fickisztánban, csak a bírósági tárgyalásán derült ki, hogy valójában már 33 éves is elmúlt. („Child refugee” who raped and murdered the daughter of an EU official is 33 YEARS OLD his father tells German court, daily­mail.co.uk, 2017. december 13.)

Vajon a lányukkal történtek legalább helyrebillentették Landenburgerék fals világnézetét? Szó sincs róla. Éppen ellenkezőleg. Arra kérték a gyászolókat, hogy virágok helyett a bangladesi katolikus egyháznak és az egyik migránsbarát diák­egyesületnek szánt adományokkal róják le kegyeletüket. Egyeseken, úgy látszik, már a lehető legsokkolóbb terápia sem segít. De legalább nem unalmas az életük.

Kövess minket -on és -en!

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.