Kövess minket -on és -en!

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

A bebörtönzött férfi, akit 2023 decemberében tartóztattak le, a tárgyaláson egy nőre és egy kisgyermekre pillantott, miközben a gyermek „apa” szót mondta ki – a politikai fogoly elérzékenyülve, integetéssel reagált.

A szövetségi ügyész, Amber Pashuk egy 32 oldalas ténymegállapítást ismertetett, amely szerint a kanadai királyi lovasrendőrség (RCMP) 2022 júniusában indította el a „Project Sepia” nevű nyomozást Althorpe és társai tevékenységei kapcsán. A vizsgálat középpontjában három propaganda- és toborzóvideó állt, amelyeket Althorpe készített és terjesztett a Telegram nevű közösségi platformon.

Az ügyészség szerint Althorpe kulcsszerepet játszott a „Terrorgram” nevű Telegram-hálózat három kiadványának létrehozásában is, amelyek „erőszakos cselekményekre” buzdítottak – többek között kritikus infrastruktúra szabotálására, rendőrök meggyilkolására, célzott merényletekre és tömeges támadásokra.

A hatóságok 2023 decemberében öt helyszínen tartottak házkutatást, köztük Althorpe otthonában is. A nyomozók fegyvereket, ruházatot, jelvényeket, zászlókat és 53 elektronikus eszközt foglaltak le. Az eszközökön nyers videófelvételeket, kiadványterveket, valamint kommunikációs anyagokat találtak, amelyek Althorpe közvetlen részvételét igazolták.

A bíróságon bemutatott videók maszkos férfiakat ábrázoltak, akik koponyás álarcban gépkarabélyokat sütöttek el, miközben baljós zene szólt, és grafikai elemek a szervezethez való csatlakozásra buzdítottak.

Althorpe már 2018 óta aktív támogatója volt a militáns gyorsító ideológiának, amely szerint nincs politikai megoldás, és a társadalmi összeomlást terrorcselekményekkel kell előidézni – céljuk egy fehér etnoállam létrehozása.

A bíróságon elhangzott, hogy világszerte mintegy 125 ilyen csoportot ismernek el „terrorszervezetként”, köztük kettőt, amelyekben Althorpe is tevékenykedett. A bizonyítékok között szerepelt egy 2019-es fénykép, amelyen az AWD zászlója látható Althorpe hálószobájának falán, édesanyja pincéjében.

Az ügyészség 20 év börtönbüntetést javasolt, míg a védelem szerint 14 év lenne arányos. A bíró, Kelly igazságügyi szakértői vizsgálatot rendelt el Althorpe mentális állapotának felmérésére. A következő tárgyalás novemberben lesz, amikor a büntetés kiszabásának időpontját tűzik ki.

Mi volt pontosan Matthew Althorpe bűne?

Bár tényleges erőszakos cselekmény soha nem történt, a kanadai jog szerint már az ilyen szintű rendszerellenesség is súlyos bűncselekménynek számít.

Kövess minket -on és -en!

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.