Kövess minket -on és -en!

Több ezer nemzetiszocialista menekülésében segédkezhetett a Vöröskereszt és a Vatikán - állítja Gerald Steinacher.

A Harvard kutatójaként dolgozó történész könyvében foglalta össze kutatási eredményeit. Egy korábban kiadatlan forrásokon alapuló könyv szerint a Vöröskereszt és a Vatikán nemzetiszocialisták ezreinek segített a menekülésben. A nemzetközi segélyszervezet már korábban elismerte, hogy az irataikat vesztett rászorulók megsegítésére létrehozott speciális dokumentumát (10.100s) nemzetiszocialisták használhatták fel.

A 10.100s igazolás a menekültek elvesztett iratait pótolta, lehetővé téve az egyes országok közötti szabad mozgást.

Gerald Steinacher, a Harvard kutatója azonban a Vöröskereszt archívumaiból származó utazási dokumentumokat hasonlította össze a keresett "háborús bűnösök" jegyzékével, és arra a következtetésre jutott, hogy egyedül Nagy-Britanniába és Kanadába 8000 egykori Waffen-SS tag jutott el.

Steinacher könyvében (Nazis on the Run: How Hitler's henchmen fled justice) a menekülőknek nyújtott egyházi segítséget is elemzi. Szerinte a Vatikán azért segíthette a menekülőket, mert egyrészt reménykedett az európai kereszténység újjászületésében, másrészt rettegett a kommunista Szovjetuniótól. Így Vatikáni Menekült Bizottságon keresztül ismert nemzetiszocialisták kaptak hamis személyazonosságot.

A háború utáni zavaros helyzetben a túlterhelt Vöröskereszt megbízott az egyházi állam által kiadott igazolásokban és a gyakorta felületes szövetséges katonai vizsgálatok után kiadott nyomtatványokban. A Harvard kutatója a Vöröskereszt-delegációk belső levelezésének vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a segélyszervezet egyes tisztviselői is tudták, hogy igazolásaikat menekülő nemzetiszocialisták használják fel.

Steinacher szerint a dokumentumokból kiderül, hogy a Vöröskereszt főképp Rómában és Genovában 120 ezer ilyen dokumentumot adott ki, így a menekülő nemzetiszocialisták 90 százaléka Olaszországon keresztül jutott főként Spanyolországba és Észak- és Dél-Amerikába.

A Vöröskereszt elzárkózott Steinacher felfedezéseinek kommentálásától, ugyanakkor a segélyszervezet kifejezte a sajnálkozását amiatt, hogy "okmányaival visszaéltek".

Kövess minket -on és -en!

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

A 32 éves Joel Davist szerdán tartóztatták le gyűlöletre való uszítás és félelemkeltés vádjával Ausztráliában. A letartóztatásra azt követően került sor, hogy a rendőrséget éles kritikák érték az antiszemitizmussal foglalkozó királyi bizottság előtt.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.