Kövess minket -on és -en!

A V-2-es rakéta a németek híres csodafegyvere volt, London 1944-45-ös bombázásának jelképe, és úgy általában, a III. Birodalom utolsó, mérnöki csúcsteljesítménye azzal a céllal, hogy egy technológiai ugrással megfordítsa a háború menetét, olyan fegyvert felmutatva, aminek láttán inkább megadja magát az ellenség.

Ez aztán végül az amerikaiaknak sikerült az atombombával, de a németek is nagyon igyekeztek: több pénzt öltek a saját rakétaprogramjukba, mint az amerikaiak a Manhattan-tervbe és nem is sok kellett volna hozzá, hogy időben előálljanak vele.

A V-2-est még bőven a háború előtt, az 1930-as években kezdték el fejleszteni (eredetileg A-4 néven), az első sikeres tesztjére 1942 októberében került sor - ez volt az első alkalom, hogy emberkéz gyártotta tárgy lépjen ki a világűrbe. Az első harci bevetésére csak 1944 nyarán került sor. Összesen bő 3000 darabot vetettek be belőle, a legtöbbet Londonra, illetve Antwerpenre lőtték ki. Utóbbi azért volt fontos célpont, mert a kikötője az Európába érkező hadianyag-szállítmányok fontos állomása volt. Bár a híre félelmetes volt (erről doktor Goebbels propagandaminisztériuma is tett), kiforratlansága miatt valójában nem volt túl hatékony. A gyártási költség 100 ezer birodalmi márka per darab volt, ez 10 ezer akkori dollárnak felelt meg, az pedig mai értéken közel 40 millió forint. Ehhez képest egy-egy rakétacsapásra átlagosan alig két halálos áldozat jutott, pszichológiai elrettentő ereje viszont annál nagyobb volt.

Mindettől függetlenül a V-2 valóságos mérnöki csoda volt: a 12 tonnás rakéta 1000 kilogramm robbanóanyagot vitt magával, 320 kilométer volt a hatótávolsága, a csúcssebessége pedig 5700 km/óra. A pontosságén még kellett volna finomítani, mivel gyakran 10-15 kilométerrel elvétette a célt. A hajtóműve etanol és víz 3:1 arányú keverékével működött, ebből 3800 liternyit égetett el, míg elért a céljáig (pontosabban a pályagörbe csúcspontjáig, ahonnan szabadesésben zuhant vissza a Földre). Az etanolt burgonyából állították elő, egyetlen rakéta üzemanyagához 30 tonna krumplit kellett feldolgozni. A gyártás csúcspontján Németország teljes, üzemanyagcélú alkoholtermelésének egyharmadát a V2-esek használták el.

Krumpliból lepárolt alkohol + víz; hát ez bizony a vodka receptje. Méghozzá meglehetősen brutális, 75%-os vodkáé, amit talán a legkeményebb orosz alkoholisták is felvizeznének inkább egy kicsit.

Kövess minket -on és -en!

A sikertelen hatalommegragadási kísérlet utáni per hozott országos ismertséget Adolf Hitlernek, amelyben egész Németország megismerhette nézeteit.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben.