Kövess minket -on és -en!

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Az aktivisták először verbálisan vonták kérdőre, majd fizikai erőszakot is alkalmaztak. Az indiai elmondása szerint egyikük azt kérdezte tőle, látja-e, mi van a pólóra írva. A válasz: „1143. Ez azt jelenti, hogy menj vissza a hazádba. Ez itt az én otthonom.” A szám a portugál államiság kezdetére utal, és a portugál nacionalisták szimbóluma.

A férfit lefejelték, földre vitték, majd többen ütni kezdték. Az akcióról biztonsági kamerás felvétel készült, amit a hatóságok már vizsgálnak. Az indiai kisebb sérülésekkel került kórházba, emellett azt állította, hogy kirabolták. Az ügyet a Nemzeti Köztársasági Gárda vizsgálja.

Bár Portugália nem tartozik a szélsőjobboldal bástyái közé az európai országok között, az elmúlt években több nemzetiszocialista szerveződés is szárba szökkent. A portugál terrorelhárítók már korábban is rajtaütöttek olyan csoportokon, amelyek úgynevezett gyűlöletbűncselekményekkel, és akár gyilkossági kísérlettel is gyanúsíthatók voltak a harmadik világbeli megszállók sérelmére.

Bár a hatóságok igyekeznek fellépni ellenük, a társadalmi feszültségek és a bevándorlásellenes hangulat táptalajt ad a nacionalista eszméknek.

Kövess minket -on és -en!

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.