Kövess minket 
-on és 
-en!
Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat.
A fosztogatást befejezve teherautóra ültettek és elszállítottak. A Rajna pontonhídján átkelve a sofőr gázt adott, majd nekiütközött valaminek, a jármű jobb oldala leszakadt, és mindannyian kizuhantunk. Én fejsérülést szenvedtem, elvesztettem eszméletem, és a lábam is megsérült. Legalább tizenöten megsebesültünk, egyik bajtársunk meg is halt.
Az „amerikai kaland” után utam Franciaországba vezetett, nyitott tehervonaton. Párizson át a Chalons sur Marne melletti Maillyle-Campban, a 16-os táborban kötöttünk ki. Itt töltöttem 1945-46 telét. Ez nem volt nagyon hideg, de helyzetünk mégis nyomorúságos volt. Ponyvasátrakban pokrócokon, köpenyeken a földön aludtunk. Csak karácsonykor kaptunk alánk egy kis szalmát. A kevés tüzelő miatt a fűtés nem lehetett folyamatos, ezért kettesével összebújva melegedtünk. Dolgozni nem kellett, így nappal is betakarózva heverésztünk sátrukban. A vízcsapok olykor befagytak: ilyenkor nem volt módunk a tisztálkodásra. Egyetlen örömöm az a február végi levél volt, amit a Vöröskereszt útján hazulról kaptam.
Hazaszállításomra 1946. március 14-én került sor. Kaptunk 40 márkát, fekete festett ruhát, majd motozás után felszálltunk egy III. osztályú vasúti személykocsiba. München–Linz–Bécs útvonalon 20-án érkeztünk Hegyeshalomba. Megható volt, amikor kintről magyar beszédet hallottam, és kitekintve magyar tájat pillantottam meg. 1946. március 23-án 2 óra tájban léptem be a szülői házba.
Sebők László – Zalaszabar
HH 1998/2.
