Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1981 februárjában a Leningrádhoz közeli Puskin repülőtéren felszállás közben lezuhant az a katonai Tu-104 típusú utasszállító repülőgép, amelyen a szovjet Csendes-óceáni Flotta szinte teljes vezérkara utazott.

A szovjet hadügyminisztérium nyugati szabotázsra gyanakodott, és attól tartott, hogy az akció egy tengeri NATO-támadás előkészítését is jelentheti, ezért riadókészültségbe helyezték a haditengerészetet. A külföldi titkosszolgálati merénylet elmélete hamar fantazmagóriának bizonyult. A katasztrófát sokkal prózaibb események láncolata okozta, amelyben a magas rangú tisztek önteltsége és a hiánygazdaság játszotta a főszerepet.

Nagybevásárlás a parancsnoki értekezlet után

A szovjet haditengerészet vezetői minden év elején Leningrádba rendelték a négy regionális flottaparancsnokság, az Északi, a Balti, a Fekete-tengeri és a Csendes-óceái parancsnokait, hogy számot adjanak az egységeik hadrafoghatóságáról és eredményeiről. Az egyhetes értekezlet a távol-keleti parancsnokság számára a lehető legjobban alakult. Míg mások bírálatot kaptak Gorskov tengernagytól, a haditengerészet első számú urától, a Csendes-óceáni flottát hivatalos dicséretben részesítette.

Így a tisztek kitűnő hangulatban töltötték az utolsó napokat Leningrádban, és a munka mellett jutott idejük a bevásárlásra is. Leningrádban sokkal nagyobb volt és jobb volt az áruválaszték, mint Vlagyivosztokban, így a feleségek hosszú listát írtak a férjeiknek a beszerzendő árukról.

Amikor február 7-én kora délután a beszálláshoz készülődtek a Puskin légibázison, a Tu-104 mellett halomba gyűlt a rakomány: a narancs, sajt, kolbász, csokoládé, italok, ruhák és játékok mellett csillárok, állólámpák, tévékészülékek, konyhabútor és hűtőgép is várt a berakodásra. valamint három henger nyomdai papír.

A terminálban nyüzsögtek az egyszerre hazautazó tisztek és pártfunkcionáriusok. Amíg az egyes gépek személyzete a felszállások előkészületeivel foglalatoskodott és sürgette a rakodókat, a kiváltságos utasok – mind a szovjet elit tagjai – egy számukra külön hómentesített teraszról, nagy csoportban figyelték azokat a gépeket, amelyek már a felszállópálya felé tartottak.

A katasztrófa

A sorban nemsokára következett Szpiridonov admirális és tisztjei járata.

A szemtanúk szerint a tu-104-es a szokottnál lassabban gyorsult, de mindenki megnyugodott, amikor végül a levegőbe emelkedett. A nézők már-már elfordultak az emelkedő géptől, amikor a Tupoljev orra hirtelen felcsapódott.

Úgy nézett ki, mintha egy nagy kereszt lógna a levegőben, mondta az egyik szemtanú.

Aztán gép oldalra fordult, még a repülőtér területén a földbe csapódott és kigyulladt. A bámészkodók és a tűzoltók hiába rohantak oda, nem tudtak hozzáférni a lángoló roncsban rekedt utasokhoz. Valentyina Zubarjeva hadnagy a becsapódáskor kizuhant a széttört gépből, de olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

Nyugati merénylet vagy belső szabotázs?

A szovjet vezetést sokkolta a baleset, hiszen a Szovjetunió még a második világháborúban is összesen csak négy admirálist vesztett, itt pedig 16 tengernagy, 12 első osztályú kapitány és más magas rangú tisztek, összesen 43-an, haltak meg. A 44-ik utas Szpiridonov admirális felesége volt, a személyzet pedig hat főből állt. Mivel a Csendes-óceáni Flotta szinte teljes vezérkara meghalt a katasztrófában, az Usztyinov marsall által vezetett hadügyminisztériumban kitört a hidegháborús paranoia.

Az első elmélet szerint egy amerikai kommandóakció okozta a katasztrófát, hogy lefejezze a Csendes-óceáni Flottát, a néhány nap múlva bekövetkező amerikai tengeri támadás előtt. A megbénított flotta így alig tud majd védekezni, a Szovjetunió elveszíti a tengeri ütközetet, az amerikai csapatok pedig partra szállnak a Távol-Keleten.

Miután a külső támadás nem jött, a hadügyminisztériumban belső ellenségre kezdtek gyanakodni. Lehet, hogy valaki a saját személyes előmenetele miatt követett el egy szabotázsakciót? Ehhez az elmélethez hamar gyanúsított is lett. Rudolf Goloszov ellentengernagy ugyanis nem szállt fel a gépre, holott a Csendes-óceáni Flotta törzsfőnökeként egy héttel a katasztrófa előtt Szpiridonov admirálissal együtt érkezett Vlagyivosztokból Leningrádba.

Goloszovot hiába kereste a KGB és a haditengerészet, így egyre inkább úgy tűnt, hogy ő a bűnös. Végül a lányánál találták meg.

Mint kiderült, a tengernagy jóval korábban engedélyt kért a főnökétől, Szpiridonov admirálistól, hogy a leningrádi értekezlet után meglátogathassa az unokáját, ott tölthesse a hétvégét, és majd a következő héten, külön utazhasson vissza. Szpiridonov az egyhetes értekezlet eredményétől tette függővé a döntést. Mivel a Csendes-óceáni Flotta dicséretet kapott, Goloszov megkapta az engedélyt – és életben maradt. Így viszont el kellett vetni a belső ellenség ötletét.

Az alattomos Tu-104

A vizsgálat a katasztrófa politikai vonatkozásai miatt a szokottnál is alaposabb volt . A Tu-104 hibáival a szovjet repülés minden vezetője tisztában volt, a gép alattomosan viselkedett, a legváratlanabb helyzetekben képes volt felvágni az orrát a levegőben és átesni.

A Tu-104, a szovjet repülőipar jelképe, az első szovjet sugárhajtóműves utasszállító

Csak a nagyon tapasztalt pilóták birkóztak meg vele, és ők sem szerették. A típus gyakori baleseteiről mindenki tudott, de a Szovjetunióban nem volt tanácsos nyilvánosan bírálni a kommunista ipar termékeit. A gép gyártását 1960-ban befejezték, a legyártott példányok azonban még sokáig repültek – és sokáig szenvedtek baleseteket. Az utolsó, 1979-es katasztrófa után a típust kivonták a civil forgalomból és már csak a haderő használta.

Túl lassú és korai emelkedés

A Puskinban lezuhant gépet Anatolij Inyusin alezredes vezette. Az alezredes 8 ezer órát repült, rendkívül tapasztalt és higgadt pilóta volt, évek óta a Csendes-óceáni Flotta parancsnokságán szolgált. Furcsának tűnt, hogy egy ilyen rutinos pilóta az előírtnál kisebb sebességnél emelje el a gépet a földtől – márpedig a vizsgálók ezt egyértelműen meg tudták állapítani a fekete doboz adataiból. Bár a vizsgálat részleteit és a végleges jelentést is titkosították, a vizsgálat vezetője, Minyonenkó tábornok ezeket a titkos adatokat megmutatta Rudolf Goloszov ellentengernagynak, a Csendes-óceáni Flotta vezérkara egyetlen életben maradt tagjának.

Az adatok azt mutatták, hogy a gép orra 185 kilométer per óra sebességnél kezdett emelkedni, holott az előírások szerint ez csak 220 kilométer per óra sebességnél történhetett volna meg. Ami legalább ennyire elgondolkodtató volt, hogy a pilóta a típusüzemeltetési szabályzat szerint maximum 6 fokos szögben emelheti meg a gép orrát, de ez a szög itt ennél nagyobb volt. Ráadásul a fedélzeti adatrögzítő azt mutatta, hogy a magassági kormányt nem húzta meg senki.

Vagyis a pilóták nem kezdték emelni a gépet. Ezért Minyonenkó tábornok azt mondta Goloszovnak: Egyértelmű, hogy ezt a repülőgépet nem a pilóta emelte el idő előtt. A gép magától emelte fel az orrát.

Szovjet baleseti vizsgálók egy Tu-104 katasztrófája után

„Maguk csak sofőrök!”

A vizsgálat kiderítette, hogy Inyusin alezredes már jóval a leningrádi út előtt panaszt nyújtott be a Politikai Főcsoportfőnökségnek, amiért rendszeresen túlterhelt géppel kellett repülnie. A pilóta azt írta a beadványában, hogy bútorokat, porcelán étkészleteket és Moszkvics-alkatrészeket is szállított már. Ezek a rakományok a nyilvános és szabályos terhen kívül, nem hivatalosan, az admirálisok parancsára kerülnek a gép rakterébe.

A pilóta panaszát sosem vizsgálták ki, mert tartottak a nagyhatalmú Szpiridonov tengernagytól. A vizsgálat így egyre inkább közelített ahhoz a megállapításhoz, amit sokan már eleve sejtettek, de kimondani nem mertek.

A leningrádi utazás tétje, majd a főparancsnoki dicséret nyomán a vlagyivosztoki tisztek hatalmas stressztől szabadultak meg, és mintha ezt élték volna ki a bevásárló körúton. Minden eddiginél több holmit vásároltak. Viktor Szokerin tengernagy, aki 2000 és 2004 között a Balti Flotta parancsnoka volt, és aki látta a Tu-104 mellett felhalmozott csomagokat, azt mondta: „A berakodás maga volt a káosz.”

Szokerin szerint Inyusin alezredes megpróbálta megmagyarázni az admirálisoknak, hogy nem tudnak minden holmit magukkal vinni, de durván leintették.

„Maga csak egy sofőr. Egy sofőrnek tudnia kell, hol a helye!”

Amikor a másodpilóta is közbeavatkozott és a társát támogatva érvelni próbált a túlsúly veszélyességéről, több tengernagy kezdte alázni.

„Mit képzelnek, egyenrangúnak hiszik magukat egy szovjet admirálissal? Maguk itt pondrók, akik nem is látszanak. Azonnal rakodjanak be és induljunk!”

Szoreking szerint a helyzetet nehezítette, hogy főtisztek többsége nem józanul érkezett a repülőtérre, és a hidegben várakozás közben is vodkáztak.

A pilóták feladták a harcot, mert ahogy Szorekin tengernagy később mondta, ha visszautasítják a repülést, ott helyben lefokozzák őket, és készülhetnek a napokon belüli leszerelésre.

A szovjet főtisztek hatalma valóban óriási volt, és egy tollvonással tönkretehették volna egy egyszerű alezredes karrierjét, sőt, az egész életét is.

Az admirálisok temetése Leningrádban

Sorsdöntő rakodás

A rakodás tehát megkezdődött, de a zűrzavarban senki nem figyelt arra, hogy hova pakolják be a sok holmit.

Így történt, hogy a rakodók a legtöbb csomagot a hátsó raktérbe tették. A Tu-104 tömegközéppontja ezért hátrébb került, túl azon a 10 százalékos határon, ami még kezelhető lett volna.

Ez a súlypont-eltolódás és a túlsúly gyakran előfordult a bombázóknál, ahol a Tu-104-eshez nagyon hasonló Tu-16 gépek gond nélkül fel tudtak így szállni – de ehhez az kellett, hogy a pilóták tudjanak a tömegközéppont-vándorlásról.

Itt azonban a pilóták nem tudtak róla. Arról a három hatalmas papírhengerről sem tudtak, amelyeket Szpiridonov admirális a Csendes-óceáni Flotta saját újságja számára szerzett be.

A nemtörődöm rakodók ezeket az egyenként 500 kilós hengereket egyszerűen begurították a raktérbe és ott hagyták, rögzítés nélkül.

Inyusin alezredes így csak a túlsúlyos géppel történő felszállással foglalkozott. Valószínűleg az előírtnál nagyobb sebességet akart elérni a túlsúly miatt, és az is valószínű, hogy a szabályosnál kisebb állásszöggel akart felszállni, éppen azért, hogy elkerülje az átesés veszélyét és a repülőgépnek legyen elég sebessége az emelkedéshez.

A vizsgálat azt állapította meg, hogy a hatalmas hengerek a felszálláshoz szükséges gyorsuláskor a raktér hátsó falához gurultak, ezzel még inkább hátrébb került a gép tömegközéppontja.

Ezért történhetett, hogy a gép magától, idő előtt, alacsony sebességnél elemelkedett a földtől. A pilótáknak talán idejük sem volt arra, hogy lenyomják a Tu-104 orrát, illetve elegendő magasságuk sem volt, hogy süllyedéssel sebességet tudjanak gyűjteni. A gép alig 8 másodperces repülés után 50 méter magasságban átesett, lezuhant és felrobbant.

Hasonló eset történt 2013-ban az afganisztáni Bagram légibázison, ahol egy teherszállító Boeing 747 zuhant le, mert a nem megfelelő rögzítés miatt felszállás közben elszabadult a rakománya, három páncélozott jármű, és túlságosan hátra került a tömegközéppontja.

Hiánygazdaság és hierarchikus viszonyok

Így a szovjet haderők történetének legsúlyosabb légikatasztrófáját tulajdonképpen a kommunizmusra jellemző hiánygazdaság okozta, különben nem kellett volna lakberendezési tárgyakkal és nyomdai papírral telepakolni a katonai járatot. A baleset másik oka zárt társadalmakra jellemző szervilizmus. A szovjet főtisztek a kiváltságosok közé tartoztak, akiknek megkérdőjelezhetetlen volt a véleménye, és akkor sem érhette őket kritika, ha nyilvánvalóan hibáztak. A magas rangú katonák gyakran lenézték a rangban alattuk levőket, az alacsonyabb rangú tisztek pedig akkor sem mertek ellentmondani a feletteseiknek, ha ezzel saját magukat is veszélybe sodorták.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A frankfurti zsidó szupremácisták Németországban elsőként indítottak el egy olyan alkalmazást, amely az antiszemiták elleni küzdelemben segít azáltal, hogy figyelmezteti a zsidókat a potenciális „biztonsági fenyegetésekre”.

A második világháború végén számos német választotta azt, hogy meghal a gyermekeivel együtt, de ők nem kegyetlen szörnyetegek voltak.

A mennoniták anabaptista felekezetét a 16. században hozta létre egy frízföldi reformátor, Menno Simons. A javarészt Poroszországban letelepedett mennoniták a 18. században a militarista alapokra épülő államból II. Katalin cárnő Oroszországába menekültek.

Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán „könnyebb sérüléseket” szenvedtek. 

Dr. Martens. Azt hiszem, sokaknak nem kell bemutatni ezt a cipőmárkát. Aki csak egy kicsit is ismerős a rocker, punk, skinhead színtéren, az valószínűleg ismeri a semmivel sem összetéveszthető acélbetétes bakancsot, gondoljunk csak a sárga-fekete címkére és a szintén sárga gojzer varrásra.

Megvonta az állami támogatást a következő hat évre a német alkotmánybíróság a zsidó-liberális sajtóban „neonáciként” számon tartott Die Heimat nevű párttól.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

A Hetek című filoszemita lap egyik olvasója küldte be az újság számára azt a fotót, amelyen Budapesten, az Egyetem tér környékén kiragasztott, az említett orgánum szerint „uszító antiszemita” szövegű plakát látható.

Az Adidas megtiltotta a vásárlóknak, hogy az újonnan kiadott német mez 44-es számmal ellátott változatát megvásárolják, ugyanis a szám a média képviselői szerint nagyon hasonlít a német Schutzstaffel (SS) által használt szimbólumra.

Szigorúbb fellépést kér számos zsidó szupremácista prominens a TikTok vezetőitől „a platformon elharapózó antiszemita tartalmak ellen”.

Az amerikai neobolsevik rezsim feudális hierarchiájában értelemszerűen legfe­lül tanyázó, sőt egyenesen piedesztálra emelt feketék elsősorban a rabszolga őseik által a déli gyapotföldeken végzett ingyenmunka kompenzálásaként akarják kirázni a gatyájukból fehér hűbéreseiket.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A világot reálisan figyelők körében több mint egy évszázadra nyúlik vissza a Judapest kifejezés, amely a nevéből adódóan Budapest elzsidósodásának gyors és jelentős mértékét hivatott kifejezni – ez az elzsidósodás már a 19. században is nagy méreteket öltött.

Kitiltotta a fehéreket az ünnepi vacsoráról a húzott szemű bostoni polgármester, de szerinte ez nem rasszizmus és nem is diszkrimináció.

1945 januárjának elején a komáromi vasútállomáson kivagonírozott Tigris harckocsik hosszú sora nagy zajt csapva kígyózott a macskaköves utcákon, hogy a Vág-Duna hídján túl elfoglalják harcállásukat.

1944 szeptember utolsó napjaiban sajátos közjáték zajlott le az német 503. nehézpáncélos-osztály otthont adó Sennelagerben. Noha az újabb bevetés helyszínét még nem ismerték a katonák, egyes részek már el is indultak.