Kövess minket -on és -en!

A Szilágy megyei Érkáváson 1944 decemberének egyik napján megjelent egy orosz hadnagy és egy őrmester. Ez időben visszajöttek a román közigazgatás emberei: a csendőrség, a jegyző stb.

Az oroszokkal kapcsolatos ügyekben a román bíró volt az összekötő. A rendfenntartást a helyi lakosságból szervezett polgárőrség látta el.

Karácsony táján az orosz tiszt összeíratta a lakosságot, vallás, nemzetiség, életkor szerint. Ez a tiszt rendkívül bizalomkeltően viselkedett, nyugalom volt a faluban. Karácsony után híre kelt, hogy az összeírás azért történt, mert nyilatkoznunk kell: magyar vagy román demokráciát akarunk-e?

Újév első napjaiban jött a szomszédos Mindszentről egy román fegyveres azzal, hogy velem és feleségemmel kíván beszélni az orosz tiszt. Feleségem a tűzhelyről félrehúzta az ebédnek valót, szekérre ültünk a román milicistával, át a másik községbe – ahol azonban már senki sem kívánt velünk tárgyalni. A katolikus iskolába tereltek, ahol már összegyűjtve ott volt a katolikus magyar felnőtt lakosság. Kis idő után válogatni kezdték a jelenlévőket, egy részüket hazaengedték, a többieket visszatartották, és bezárták az iskolába. Feleségemnek megengedték, hogy kísérettel hazamenjen, és hozzon némi melegebb ruhadarabot.

Január 6-án Nagykárolyba hajtottak minket, a gimnázium szigorúan elkerített környékén kerültünk lágerbe. Ott volt a környék színe-virága, állítólag mintegy húszezren. Rövidesen megjelent egy komisszió – néhány gyermeket váró nőt, törött kezű-lábú személyt elengedtek, meg a tüdőbetegeket.

Valakitől megtudtuk, hogy a vérbajtól és a tüdőbajtól rettenetesen tartottak az oroszok, ezért feleségemmel megbeszéltük, tettesse magát tüdőbetegnek, kapkodja a levegőt, szédelegjen stb. Az alakítás sikerrel járt, őt hazaengedték. Nekem nem sikerült.

Nagykárolyban vagoníroztunk január 10-én. Tíztonnás marhavagonokba tereltek negyvennyolcunkat, a létszámot pedig felírták a vagonajtóra. Útközben többször is nyílt az ajtó és egy „számtantudós” orosz katona megszámolt bennünket. Néhány nap múlva már Iassinál jártunk, amikor többszöri megszámolás után is valóban csak negyvenheten voltunk. Velünk jött az érmindszenti plébános is: imádkoztunk, énekelgettünk, egy fiatal társunk magával hozta hegedűjét. Iassi állomáson meglepődve láttuk, hogy a vagonnyíláson kidobott penészes kenyeret, szalonnamaradékot a rongyos, gumikalocsnis nők egymást taposva kapkodták fel.

Január végén kirakodtunk a nagy szénvagyonnal rendelkező Donbász vidéken. Az égbe nyúló meddőhányó-palakupok, a félméteres hó túristaként szemet gyönyörködtető látvány lett volna. Ám deportáltként baljós jövőt ígért. Többségünk szénbányába került, nehéz fizikai munkára.

Viglási Tibor – Székesfehérvár
HH 1997/6.

Kövess minket -on és -en!

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Amikor 2002-ben útjára indítottuk a felvonulást, Trianon ügye még szinte teljesen száműzve volt a közéletből. A nemzet szétszakításáról, a magyarságot ért történelmi igazságtalanságról alig esett szó, a hivatalos politika pedig kerülte a kérdést.