Kövess minket 
-on és 
-en!
A szatmári svábok 20. századi története, különösen az 1940-1944 közötti időszak mindmáig nem került a történeti kutatások középpontjába, így szinte teljesen ismeretlen.
A Duna-medencei németek történetének kutatásakor a szatmári svábokat a kelet-közép európai németség részeként tárgyalták, és egyáltalán nem foglalkoztak külön történetükkel.
A szatmári svábok fejlődése különleges, mivel a 19. században meginduló asszimiláció talán körükben volt a legelőrehaladottabb.
Az első világháborút követő regermanizáció viszont éppen Szatmár vidékén zajlott. Az első világháború következtében a nemzetépítéssel párhuzamosan egy nemzeti ébredési folyamat ment végbe Kelet-közép Európában, és ennek egyik legismertebb példája a németek körében meginduló regermanizáció. A világháborús élmény, illetve az ismét nagyhatalommá váló Németország támogatása tette ezt lehetővé, így a visszanémetesítés megindult mind Magyarországon, mind az utódállamokban. A próbálkozás eredményei viszont területenként nagyon különböztek. Míg az utódállamokban a kisebbségpolitika terén a magyar kérdés állt a középpontban és a kisantant államok kihasználták s támogatták a visszanémetesítést, ezzel is gyengítve a magyarok pozícióit, addig a trianoni Magyarországon a két világháború között a német kérdés volt a legfontosabb, és a magyar kormány igyekezett folytatni a világháborút megelőző kisebbségpolitikáját, illetve csökkenteni Németország befolyását.
Az utódállamokban a német kisebbség teljesen magáévá tette a nemzetiszocialista ideológiát, ezzel szemben a magyarországi mozgalom mérsékelt maradt. A területgyarapodások következtében azonban az 1940-es évek első felében a magyar kormány is szembesült a radikálisabb igényekkel fellépő németség követeléseivel. Az 1940-1944 közötti évek egyik legfontosabb kisebbségi problémájává így (a román kérdés mellett) a német kérdés vált. Ennek a folyamatnak a csúcspontját az 1940 után több szakaszban lezajló SS toborzás jelentette. Az első, 1942-ben történt SS toborzás önkéntes alapon zajlott, ezért ez az egész folyamat egyik kulcsmomentuma.
A területvisszacsatolások következtében a szatmári svábok is visszakerültek Magyarországhoz, ettől kezdve sorsuk összekapcsolódott a magyarországi németekével. A magyar kormány a külpolitikai sikereknek (revízió nyomán elért területgyarapodásoknak) rendelte alá a kisebbségi kérdést, és ennek fejében hajlandó volt engedményekre is. Az 1940. augusztus 30-án aláírt 2. bécsi döntéssel egyidőben – aminek révén Észak-Erdély ismét Magyarország része lett – aláírták a német népcsoportegyezményt is, amivel a német kormány a magyarországi németeket az utódállamok-beliekkel óhajtotta egy szintre hozni.
Radikalizálódó Volksbund
A bécsi népcsoportegyezmény megszületése mindenképpen fordulatot jelentett a magyarországi németek (köztük a szatmári svábok), és a Volksbund (az 1938-ban létrehozott, Basch Ferenc által vezetett Magyarországi Németek Szövetsége) történetében is. A területgyarapodás következtében visszatérő német kisebbségek szervezetei fokozatosan egyesültek a Volksbunddal, ez azonban feszültségekhez vezetett a szervezeten belül. Egyrészt generációs viták bontakoztak ki, másrészt a visszatérő németek öntudatosabb programja a szervezet radikalizálódását vonta maga után.
|
|
|
|
|
|
Egyre elégedetlenebbek voltak a kormány politikájával, egyre radikálisabb követelésekkel léptek fel. Korábban a Volksbund kormánypárti volt, illetve a kormánnyal való jó viszony megőrzését tartotta a megegyezés zálogának. A szervezet radikalizálódása miatt az új miniszterelnök, Bárdossy László a német követhez fordult, és a Volksbund fegyelmezését kérte, de ez egyben az addigi kisebbségpolitika végét is jelentette, és a kérdés többé nem számított belügynek. Ettől kezdve Berlin akarata érvényesült egyre inkább a magyarországi németek esetében, s ez a szervezet fokozatos átalakításához vezetett.
Berlin utasítására a Volksbund mérsékelt hangvételén, ugyanis tudtára adták, hogy a népcsoport építésének időszaka lejárt, s a Volksbundnak is ki kell vennie részét a háborús erőfeszítésekből. A szervezet ekkor még csak a népcsoport népiségi megszervezésének a kezdetén volt (ugyanis a Volksbund létrehozásakor a német népcsoport összefogása s érdekképviselete volt a cél), ettől kezdve azonban a német politikai érdekek kiszolgálójává vált.
A népcsoportegyezménnyel egyértelművé vált, hogy Berlin nem mond le a magyarországi németekről, s egyre inkább beleszólást kér a szervezet működésébe.
Indulnak a toborzások
Az SS alakulatok létszámkiegészítése a hadkötelesek körében végrehajtott önkéntes toborzás útján történt. 1939 végén a felfegyverzett SS alakulatok, a Waffen-SS részére létrehozták a kiegészítő hivatalt. Mivel a Wehrmacht szükségletei miatt a németországi sorozás akadályokba ütközött, előtérbe kerültek a határokon kívül élő népi németek, s idővel ezek az SS tartalékaivá minősültek. A súlyos veszteségek miatt 1942-től hadköteles németeket is be lehetett osztani a Waffen SS-be, azonban az önkéntesség elvét végig fenntartották.
Az első illegális toborzásokra 1940 elején került sor. A tervek szerint Romániából 1000, Magyarországról pedig 500 fő toborzását irányozták elő. Magyarországon azonban akadályokba ütközött a toborzás, így csak 1941. júniusában indult el az első 100 fős csoport. Az illegális toborzások Romániában voltak a legsikeresebbek, ahol a népcsoportvezető vendégmunkásoknak álcázva szállította ki az önkénteseket.
1941 decemberében Himmler elrendelte 60 000 fő toborzását Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. E hatalmas szám kiutaztatása azonban csak államközi egyezmények útján vált lehetségessé. 1942 januárjában Ribbentropp német külügyminiszter budapesti útja alkalmával hivatalosan is kérte 20 000 német önkéntes toborzását Magyarország területén.
A magyar kormány álláspontja az volt, hogy így akarta kímélni, illetve csökkenteni a keleti frontra kiküldött honvédek számát. A megállapodásról azonban csak szóbeli egyezség történt 1942 februárjában, eszerint a magyar kormány hozzájárult a 18-30 éves magyar állampolgároknak önkéntes jelentkezés alapján a Waffen-SS-be történő toborzásához, függetlenül attól, hogy az illető a magyarországi Volksbund tagja-e, vagy sem.
|
|
|
|
|
|
