Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. december 3-án 15 óra 17 perckor. Jelen vannak: Dr. Szabó Ferenc népügyész, Harangozó Piroska jegyzőkönyvvezető, Szálasi Ferenc terhelt.

Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy a kormányzótanács tagjai ki voltak nevezve, minden ügykör és fizetés nélkül. 1945. március elején akartam törvényhozás utján egy államfői jogkörnek megfelelő kormányzótanácsot felállítani, amelyben én megmaradtam volna, mint nemzetvezető és miniszterelnök.

A kormányzótanácsnak mindössze két ülése volt.

Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy magyar állampolgárok megkínzásáról, ill. megveréséről nem volt tudomásom, erről csak Augsburgban és Salzburgban értesültem. A pápai nuncius volt nálam egy ízben interveniálni az atrocitások miatt, azonban én őt a külügyminiszterhez, ill. a belügyminiszterhez utasítottam, akik teljhatalommal voltak ebben a kérdésben felruházva.

Általánosságra véve semmiféle törvénytelen megkínzásról nem volt tudomásom, amennyiben ilyen történt volna, azért az a felelős, aki elkövette.

Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy Budán több ízben jártam a hatalom átvétele után, azonban egyetlen egy alkalommal sem láttam azt, hogy zsidókat kísértek, ill. embereket bántalmaztak volna. Október 15-e után kb. 10, 12 alkalommal mentem végig Budapesten a Bécsi úton és mindössze egyetlen egy alkalommal találkoztam egy munkaszolgálatos csoporttal, amelyet egy szakaszvezető és két honvéd kísért. Meg is állítottam őket, és a szakaszvezetőnél érdeklődtem, hogy mit csinálnak. Itt semmiféle atrocitást nem tapasztaltam.

A külföldi újságokban megjelent magyarországi zsidó vonatkozású dolgokról tudomással nem birok, mert időm sem volt ezeket elolvasni.

Kérdésre kijelentem, hogy az október 15-ét megelőző időben a németekkel való tárgyalásaimról Szőllősyt, Csiát, Gerát és másokat is tájékoztattam, és különösen a beosztásuknál fogva az őket érdeklő dolgokat beszéltük meg. Beregffy Károllyal csak október 16. után kerültem szorosabb érintkezésbe, ezt megelőzően 1944 augusztusában két alkalommal volt nálam Csobánkán, ahol vele az általános helyzetről beszélgettünk.

Az áttelepítéssel kapcsolatosan részben a személyeknek, részben az anyagnak Németországba való áttelepítésére az irányelveket én adtam meg Szőllősynek, aki azután azokat a minisztertanácson előterjesztette, és ott vagy elfogadták vagy módosították. Ezek az áttelepítések a katonai helyzetből adódtak, és bíztunk abban, hogy a tavasz folyamán, amikor Magyarország felszabadítása be fog következni, újra visszaszállíthatjuk.

Mást előadni nem kívánok, vallomásom helyesen van felvéve.

Aláírás: Szálasi Ferenc

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és hátba támadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat.

1945. május 9-én kényszerítették térdre a Szövetségesek a Nagynémet Birodalmat, azonban arról nem szokás beszélni, mi mindennel járt ez a győzelem.

Meglepő, de nem szerzői jogi okok miatt kellett hozzányúlni a vérmocskos Mickey egeres játékhoz: az Infestation 88-cal ennél is nagyobb baj volt.

Ausztráliában elsőként Tasmaniában tiltották be az összes „náci jelképet”, amibe beleértenek mindent, ami a „nácizmussal” kapcsolatos, tehát konkrétan nem neveztek meg semmit, így gyakorlatilag bármire ráfoghatják.

Első fokon pénzbüntetéssel sújtotta a Szentesi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly decemberben egy horogkeresztes zászlót rakott ki lakásának ablakába – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

A budapesti börtönben fogva tartott antifasiszta bandavezér, Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért az azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

Négynapos utazás után 1945. február 6-án érkeztünk Bajáról Temesvárra. Verőfényes délelőttön vagoníroztunk ki. Az éhségtől és a szomjúságtól elgyötör emberek nagy része megrohamozta az olvadó havat, és marokszámra tömte a szájába.

1945. február 11-én a budapesti német-magyar helyőrség lőszere és élelme fogytán volt, a magyar főváros fegyveresen nem volt tovább tartható.

Harminc éve már, hogy elhunyt a 28. Wallonien önkéntes SS gránátoshadosztály parancsnoka, a második világháború legendás „krónikása”, Léon Degrelle.

Az 1944 őszén szovjet megszállás alá került Kecskeméten a nyugat-magyarországi harci cselekmények és a világháború vége után is még fél évvel, 1945 karácsonyán is előfordultak a szovjet katonák által elkövetett rablások és gyilkosságok a polgári lakossággal és az újonnan felálló rendőrség tagjaival szemben egyaránt.

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze, mialatt a vasfüggöny szovjet oldalán 16 millió német származású polgári lakost telepítettek ki.

Valószínűleg kevés furább szervezet létezett a nemzetiszocialista Németországban, mint az általában csak „Zsidók Hitlerért” néven emlegetett egyesület.

A dunántúli hadműveletekben vettünk részt 1944 őszén és telén. Székesfehérvár eleste után – december 26-án – a balról Pusztavám, jobbról Csákvár–Környe irányába előre törő szovjet csapatok bekerítettek bennünket.

A „magyar forradalomért való lelkesedés” miatt, vagy 1956-ot csupán ürügyként felhasználva 257 személy ellen alkalmaztak megtorlást a Szovjetunióban. 

Százezres halálkvóták túlteljesítésében versengtek a Sztálin kegyeiért remegő parancsnokok, amikor a paranoia új szintre lépett a Szovjetunióban.