Kövess minket 
-on és 
-en!
Történelmük során a franciák már legalább két alkalommal fertőzték meg Európa népeit egy-egy sajátos testi, illetve lelki nyavalyájukkal.
Mindkétszer súlyos emberáldozatot követelt a betegség leküzdése, és a gyógyulás egyik esetben sem garantált. Most azonban egy olyan ragály terjed körükben, amely minden eddiginél pusztítóbbnak ígérkezik, sőt akár végzetes is lehet számukra, és ha nem lokalizáljuk idejében, a többi európaira nézve is.
Ez a morbus gallicus islamomulticulticus (MGIM) a nyugati társadalmakat sújtó mentális AIDS egyik endemikus fajtája, és abban nyilvánul meg, hogy a népességcserés gyarmatosítást és az iszlám térfoglalást visszafordíthatatlan folyamatnak beállító fősodrú média mindennapos „élvezete” nyomán egyfajta enervált, letargikus-apatikus lelkiállapot alakul ki az őshonosokban. Felismerésének, kezelésének (kezelhetőségének), sőt egyáltalán létezésének a kérdése erősen megosztja a francia társadalmat, a legszélsőségesebb álláspontot az ún. negacionisták képviselvén. Szerintük szó sincs semmiféle betegségről, az egész csak delíriumos összeesküvés-elmélet; az országban minden rendben van, arról nem is beszélve, hogy – azon orwelliánus „logika” alapján, miszerint a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő – ez a (nem létező) betegség valójában egészség! Mivel főleg a kozmopolita nagyburzsoázia, a trockista médiaértelmiség, a szibarita klérus és a migránskollaboráns politikus kaszt tagjait sújtja, az MGIM nem annyira a nép, mint inkább az „elitek” pszichopatológiája. Egyik kórtüneteként például jelenleg leginkább az a kardinális kérdés foglalkoztatja a helyi közvéleményt, hogy a muszlim nők viselhessenek-e fejkendőt köztéren, vagy se. A vele kapcsolatos legfrissebb megnyilvánulásokból és színes hírekből mazsolázva lemérhető az MGIM-fertőzöttség aktuális mértéke.
A francia oktatási miniszter ellenzi, hogy az osztálykirándulásokon a diákokat kísérő szülők muzulmán fejkendőt viseljenek. Egy arab származású „francia” humorista megfenyegeti: „Ha a helyében lennék, óvakodnék attól, hogy betegyem a lábam Seine-Saint-Denis megyébe.” (Ez a Párizs környéki no-go zóna Nyugat-Európa leginkább migráns- és iszlámfertőzött területe, amely gyakorlatilag önálló faji-vallási enklávét alkot az elvileg egy és oszthatatlan köztársaságon belül.) Az illető köztudomásúan szoros kapcsolatban áll Macron elnökkel. „A fejkendő viselése köztéren nem az én ügyem”, mossa kezeit ez utóbbi.
Egy egzotikus jövevény, aki már 124 (!) esetben került összetűzésbe a törvénnyel, vascsővel támad járókelőkre az utcán, útvámot követelve tőlük az áthaladás jogáért. „Fiatalok” (értsd: bevándorlók) mintegy ötvenfős bandája erődemonstrációként motoros rodeót rendez letakart rendszámtáblával Mulhouse rendőrkapitánysága előtt.
Immár tizenegyedik alkalommal tartóztatják le Cédric Herrou anarchokommunista migránscsempészt, aki notórius törvényszegő létére eddig mindig megúszta a felelősségre vonást, sőt a cannes-i filmfesztiválon szentté avatták. Nem csoda, hogy egy felmérés szerint minden második francia nem bízik az igazságszolgáltatásban. „Fogják be a pofájukat!”, mennydörgi a franciaországi muszlimok csúcsszervezetének vezetője televíziós egyenes adásban az iszlámot kritizáló politikusoknak címezve. Ugyancsak ő kijelenti: „Asszimilálhatatlan vagyok. Én egy muszlim méreg vagyok. Aki asszimilálni akar, meghal.”
A szocialista párt első titkárának feltűnt, hogy „egyes kerületekben egyfajta fordított gyarmatosítás folyik, ahol problémát okoz, ha nem tartozunk a bevándorlókhoz”. (Heuréka!) „Majd meglátják az eredményt, ha holnap a fejkendő viselését tiltó törvényt hoznak”, figyelmeztet Marseille szintén szocialista párti, arab származású szenátornője annak tudatában, hogy minden második helyi muszlim szerint a szekularizált államnak kell alkalmazkodnia az iszlámhoz, minden negyedik pedig bevezetné a sariát. „Nekünk, muszlimoknak titokban kell dolgoznunk, finoman, amíg meg nem valósítjuk az egész tervet. Nem kell feltárnunk másoknak mindazt, amit csinálunk”, okítja híveit az egyik lille-i imám egy nyilvánosságra került videófelvételen.
|
|
|
|
|
|
Egy „kulturális színesítő” baltával felfegyverkezve beront a szociális segélyezéssel foglalkozó állami szervezet egyik irodájába, és megfenyegeti az alkalmazottakat, hogy levágja a fejüket, ha nem adnak neki azonnal egy lakást a Riviérán.
„2018 májusáig a muzulmán testvériség tagja és szalafista voltam, és alig kétujjnyira attól, hogy beálljak dzsihádistának”, dicsekedik Bordeaux főimámja, akit 2013-ban „mérsékelt muszlimként” a Becsületrenddel tüntettek ki. A Sorbonne megszünteti a radikalizálódás megelőzését szolgáló képzését, miután megvádolták, hogy ezzel megbélyegzi a muszlimokat. „A francia egyetem éppen most alkalmazkodik a legrosszabb amerikai politikai korrektséghez. Ez az erőszak és dogmatizmus katasztrófája”, sopánkodik Alain Finkielkraut zsidó akadémikus. „Nem összeegyeztethetetlen (egyszerre) csodálni azokat a nőket, akik leveszik a fejkendőt Iránban, és elfogadni azokat, akik felteszik Franciaországban”, okoskodik viszont Edgar Morin zsidó filozófus. Nota bene a franciák 61 százaléka az iszlámot összeegyeztethetetlennek tartja a francia értékekkel, 73 százalékuk támogatja a tolakodó vallási jelképek tilalmát az osztálykiránduláson részt vevő szülők esetében.
„Allah Akbar! Fegyvert fogunk ragadni, és mindent szétcseszünk Franciaországban. A fiataloknak igazuk van, ha mindent összetörnek. A rendőri felderítés ismeri a szándékaimat a rendőrségi disznók iránt” – hetvenkedik egy igazhitű az egyik párizsi mecset előtt hitsorsosai biztatása közepette egy videófelvétel tanúsága szerint. „Az iszlám a béke és a türelem vallása, nincs különösebb gondunk vele” – struccoskodik a belügyi államtitkár. „A hatóságok egyfajta merevgörcsben vannak az iszlamizmussal szemben” – tapint rá tapintatlanul a lényegre egy arab származású ateista aktivista, a Charlie Hebdo volt női munkatársa, aki hitehagyott muszlimaként állandó rendőri védőőrizet alatt rettegi napjait. Ez Frankisztán, az egykori Franciaország.
Valaha a felvilágosodás, a szabadság és a haladás, manapság az obskurantizmus, az elnyomás és a regresszió bástyája. Voltaire foroghat a sírjában.
