Kövess minket 
-on és 
-en!
A Magyar Királyság számára 1941-ben, az 1944-es esztendőben pedig már a visszacsatolt Székelyföldön is érezhető volt a háború előszele, hiszen az eleddig érintetlen székely alakulatok is sorra kapták a mozgósítási parancsokat.
Március 22-én a marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztálynál, pár nappal később pedig a csíkszeredai parancsnokságú Székely Határvédelmi Erők csapattesteinél rendelték el a hadiállományra való feltöltést. Március 31-én Észak-Erdély és a Székelyföld területén ismét bevezették a katonai közigazgatást.
A reszneki Zákó András vezérkari ezredes vezette 27. székely könnyű hadosztályt 1944. április végén szállították ki a magyar 1. hadsereg jobbszárnyára, amely a Máramarosi-havasokban nyomult Bukovina területére és 1944. április 27-én esett át a tűzkeresztségen Kosow-Kuty, valamint Pistyn térségében.
A honvédek tavaszi támadása Galíciában
1944 márciusának végétől a német hadvezetőség már sürgette Kárpátokba kihelyezett magyar 1. hadsereg seregtesteinek mielőbbi harcba vetését, mivel az 1. és 2. Ukrán Front támadásainak köszönhetően a Heeresgruppe Süd (később: Nordukraine) arcvonalán, a német 1. páncélos- és a 8. tábori hadseregek között mintegy 200 km-es rés tátongott.
Magyar részről korlátozott célú támadásokat kellett indítani a Kárpátok és a Dnyeszter közötti területen, illetve a Lemberg irányú szovjet támadástól kellett erőket magukra vonniuk. Április első felében a Galíciába felvonult, illetve a megszállt ukrán területekről ide szorított magyar megszálló seregtesteket a vitéz lófő csíkszentsimoni Lakatos Géza vezérezredes vezette 1. hadsereg-parancsnokság alárendeltségében a debreceni VI., a volt megszálló (miskolci) VII., illetve a német XI. hadtestparancsnokságok között osztották szét.
A Kárpátok előterében felvonult magyar 1. hadsereg 1944. április 17-én indította meg támadását a fontos vasúti csomópontnak számító Kolomea és Obertyn felé. A honvéd csapatok ugyan elfoglalták Nadwornát és Delatynt, de további támadásukat az 1. Ukrán Front 4. harckocsi- és 18. összfegyvernemi hadserege megállította.
Bár hadműveleti céljukat nem érték el, magyar részről mégis sikernek számított, hogy a Kárpátok előterében húzódó állások hézagmentesítését el tudták érni a honvédek, így a Stanislau-Dolina közötti szovjet előretörést fel tudták számolni. Ezekben a harcokban a honvédek véres vesztesége 15.576 fő volt.
|
|
|
|
|
|
A kecskeméti 2. páncéloshadosztály magyar gyártású nehéz és közepes Turán harckocsijai ezekben a harcokban szerepeltek első ízben, 27 ellenséges harckocsit és önjáró löveget semmisítettek meg, míg saját veszteségük 18 harckocsi és 4 Nimród páncélgépágyú volt. Ugyanekkor a 3. harckocsiezrednek műszaki okok miatt 97 páncélosa (!) vált hosszabb-rövidebb időre üzemképtelenné.
A védőállások kiépítése során súllyal a Prut folyó völgyére és a Stanislau felé vezető utak mentén történt, miközben a Kárpátok előtt a Hunyadi-, az országhatáron a Szent László-, míg mögötte az Árpád-vonal kiépítése, megerősítése tovább folytatódott. Az egri „Dobó István” 14. honvéd gyalogezred ezredtörténete ekkoriban jegyezte fel érdekességként, hogy ott ásták be magukat, ahol 29 esztendővel korábban elődezredük, az egri 60-as közös bakái a Nagy Háború idején.
1944. május 14. után a Tlumacz-Ottynia, Kolomea, Peczenizyn-Pistyn-Kuty-Kosow mögötti vonalon kezdődött meg a védőállások kiépítése. A védelem súlyát az útszorosokra, a Pruth folyó völgyére és a Stanislaura vezető utakra helyezték. Tatarow, Dolina, Nadworna és Delatyn városok körüli állásokat körvédelemre alkalmassá tették.
Ebben az időszakban a magyar 1. hadsereg létszáma 8288 tiszt és 237.076 honvéd volt. Az 1. hadsereg vezetésében személycsere történt, ugyanis Lakatos vezérezredes helyére Beregfy Károly vezérezredes került.
A német hadvezetőség tisztában volt a magyar 1. hadsereg jelentőségével, azzal, hogy a honvéd alakulatok visszavonása a magyar határ felé a német arcvonal összeomlását eredményezhette, ezért érthető módon minden eszközzel próbálták késleltetni a magyar 1. hadsereg részeinek visszavonulását.
A szovjetek július 23-i támadása és ami utána következett
Közel két hónap hadműveleti szünetet követően, 1944. július 13-tól a Nyugat-Ukrajnában Lemberg-Sandomierz felé kibontakozó szovjet támadás pár nappal később elérte a magyar 1. hadsereg védelmi vonalait is.
Az 1. Ukrán Front 1. gárda- és 18. hadserege Horodenka-Kolomea felől a Munkács-Ungvár térségébe való betörést kapta feladatul. Támadásuk 1944. július 23-án vette kezdetét, amelynek során az 1. hadsereg balszárnyának védelmét borították fel a szovjetek.
A VII. hadtest szolnoki 16., soproni 7. és ungvári 24. gyaloghadosztályának védelmét felsodorították és az ott keletkezett 4-6 km szélességű résen áttörve elfoglalták a körvédelemre berendezett Ottyniát. A szovjetek nem használták ki a visszavonulás zűrzavarát, bár szorosan a hátráló VII. hadtest nyomában voltak.
|
|
|
|
|
|
|
Elsősorban arra törekedtek, hogy a VI. hadtest balszárnya mögé kerülve megakadályozzák a honvéd seregtestek Delatyn-Tatár-hágó felé való hátrálását. Delatynnál a 24. gyalog- és 18. tartalékhadosztályok több napos heves harcokban tartoztatták fel a szovjet páncélos és gépesített erőket – ezáltal a honvéd csapattestek hátratelepülését tették lehetővé –, mivel azonban a VI. hadtest arcvonalát július 26-án áttörték, a várost fel kellett adni, majd fegyverrel a kézben a Hunyadi-állásba vonultak hátra.
Ezen állások magaslatokon, helységekben húzódó, támpontszerűen kiépített állások voltak Turka-Skole-Dolina-Perehinsko-Jasien-Jaremcze-Mikuliczyn-Kosmacz vonalán. A német 1. páncélos hadsereg alárendeltségében lévő egri 20. gyaloghadosztály a visszavonuláskor utóvédként biztosította a német csapatok állásainak visszavételét és a Kárpátok felé hátrált, a németek akarata ellenére. Beregfy vezérezredes rosszul szerepelt ezekben a napokban, így a hadsereg élén vitéz lófő dálnoki Miklós Béla vezérezredes váltotta fel.
A Hunyadi-állást – 1944. július 27. és augusztus 10. között – négy szovjet támadás is érte, ahol a védelem megerősítésére német részről bevetették a 4. hegyihadosztályt. A legsúlyosabb harcok a 25. gyaloghadosztály által védett Rokietán zajlottak, majd sikerült az állásokat szilárdan megtartani.
A szovjet támadás során a székely 27-esek 1944. július 23-án feladták a Czarny Czeremosz völgyét, miközben súlyos veszteségeket szenvedtek el. A VI. hadtest csapatai – soraiban a marosvásárhelyi seregtesttel – a Hunyadi-állásba húzódtak vissza, ahol súlyos harcokat vívtak a stratégiai fontosságú Mikuliczyn város védelmében.
Az 1. hadsereg becsült véres vesztesége közel 25-30 ezer fő volt, s az ellenség szoros üldözése miatt a fegyverzet és felszerelés területén is súlyos veszteségeket szenvedtek el. A 2. páncéloshadosztály egyik csapattisztje a honvédek hangulatát az alábbiakban jellemezte: „Az ütközetek során érezhető változás állott be a katonák magatartásában. Ahogy közelítettük az ezeréves határokat, ráéreztek arra, hogy az ország kapuit védik, s ellenállásuk meggyőződéssé vált és ezért keményebbé is. A lassan előrenyomuló szovjet katonáknak minden lépésért keményen meg kellett küzdeniük.”
1944. augusztus közepén a 1. hadsereg parancsnoksága a Vereckei-, a Tatár- és az Uzsoki-hágók védelmére újabb erősítéseket kapott. 1944. augusztus 23-án bombaként robbant a hír: Románia egyik napról a másikra szövetségest váltott. Jelentős német erők estek kelepcébe román területen és már csak napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait.
