Kövess minket -on és -en!

Több százezer elhurcolt, több tízezer bebörtönzött és internált ember, több száz kivégzett mártír. Negyven év zsarnokság számokban.

1947 február 25-én hurcolták el Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát. Nem tartozott a legismertebb, és a legjobban meghurcolt áldozatok közé. A Gulagon eltöltött esztendők alatt rettenetes megpróbáltatásokat élt át, de végül élve hazatért. Ez a nap ma Magyarországon a kommunizmus emléknapja.

Nem kínozták halálra, nem végezték ki, mint oly sok más embert. Hogy mégis az ő letartóztatásának évfordulója lett az emléknap, az minden bizonnyal elsősorban sorsának szimbolikus jellege miatt alakult így. 

Kovácsot azért állították félre, mert meggyőződéses antikommunista volt. A lehető legabszurdabb vádak alapján ítélték húsz év börtönre.  Másnap a a Szabad Nép azt harsogta:

    "Aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”.

Ráadásul nem is hazai kommunista pribékek, hanem a megszálló  Vörös Hadsereg hurcolta el, büntetését is messzi idegenben töltötte. Mártíriuma így jelképévé vált nem csak a diktatúra könyörtelenségének, de az idegen uralomnak, és az ország kiszolgáltatottságának is. Sorsa ébresztő hatással volt azokra is, akikben éltek még illúziók az 1945 utáni "népi (a pesti köznyelvben némi) demokrácia" kapcsán. A kommunisták közeli szövetségesének számító Nemzeti Parasztpárt alelnökében, Kovács Imrében is ekkor tudatosodott, amit már korábban is egyre jobban sejtett: Rákosiék totális diktatúrát készülnek kiépíteni, és ebben neki sem lesz helye. Még aznap kilépett pártjából, és elhagyta az országot.
Ami ezután következett, az a magyar történelem abszolút nulla foka. A mélypont, ahová soha azelőtt még nem süllyedt ez az ország, és ahonnan azóta sem tudtunk igazán felemelkedni. A számok így festenek:

Már 1944-45-ben 600 ezer szovjet fogságba hurcolt ember, legalább harmaduk "malenkij robotra" hurcolt civil. Legalább egyharmaduk soha nem tért vissza az embertelen rabszolgamunkából.

1945-48-ig 27 ezer népbíróságok által elítélt "háborús bűnös", köztük 189 kivégzett ember. A legújabb kutatások szerint jelentős részük minimális, vagy épp semmilyen szerepet nem játszott a zsidóüldözés, vagy a nyilas uralom idején. Sokaknak egyszerűen annyi volt a bűnük, hogy helyi elöljárók, jegyzők, vagy csendőrök voltak.

1946-tól koncepciós perek sorában több, mint 100 kivégzett, és több tízezer bebörtönzött ember. 1956-ig mintegy egymillió ember ellen indítottak politikai, vagy köztörvényes köntösbe bújtatott politikai okokból eljárást. (Aki nem teljesítette az irreális termelési, vagy beszolgáltatási követelményeket, az "szabotázst" követett el, tehát a "nép ellenségévé" vált.) Az ÁVH-n külön terv irányozta elő, hány "összeesküvést" kell leleplezni egy-egy évben.

Akit még a diktatúrát 100%-osan kiszolgáló bíróságok sem tudtak elítélni, azokat mindenféle verdikt nélkül egyszerűen "leinternálták". Buda-Dél, Tiszalök, Kistarcsa, Kazincbarcika, vagy Recsk a magyar történelem legrettegettebb helységneveivé váltak. Az itt felállított munkatáborokba hurcolt 25 ezer ember hivatalosan megszűnt létezni, szeretteik hosszú esztendőkön át semmit sem tudtak róluk.

Százezreket nyilvánítottak "osztályidegennek", vagy "osztályárulónak". Előbbihez elég volt egy szép ház, vagy egy kis műhely, utóbbihoz az üldözöttekkel szembeni legcsekélyebb szolidaritás vállalása is. A megbélyegzett fiatalokat munkaszolgálatra hívták be (érdekes módon ezt az intézményt "elfelejtette" eltörölni az 1945 utáni hatalom). Ők sokszor majdnem ugyanolyan megaláztatásoknak és kínzásoknak voltak kitéve, mint a bebörtönzöttek és internáltak. Az második világháború idején munkaszolgálatot teljesítők kaptak kárpótlást - az 1945 utániak a mai napig nem.

Sztálin 1953-as halála valamelyest enyhített a terror szorításán. Ám az 1956-os szabadságharc vérbe fojtása után minden idők legnagyobb megtorlása indult el. 1956 és 1961 között mintegy 400 embert végeztek ki, 21 ezret börtönöztek be, és 17-18 ezret internáltak az "ellenforradalomban" való részvétel miatt. Ahogyan Rákosiék idején, úgy Kádárék bosszúhadjárata alatt is elég volt, ha valaki rosszkor, rossz helyen volt. Emberek tucatjait gyilkolták meg, vagy csukták le hosszú évekre úgy, hogy valójában semmi érdemleges szerepet nem játszottak 1956 októberében. A mártírokat jeltelen sírba temették, szeretteik 1989-ig egy szál virágot sem tehettek nyughelyükre.

A forradalom idején, és a leverését követő sortüzek áldozatainak számát a mai napig nem tudjuk pontosan, de bizonyosan több száz halottról beszélhetünk. A felelősök közül néhány ember ellen indult eljárás, de a gyilkosok közül végül senkit sem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre.

A kádári "enyhülés" idején az elnyomás nem szűnt meg, az elvtársak a mézesmadzag mellett bármikor előkapták a korbácsot is, ha úgy ítélték meg, hogy ez szükséges.  Számos papot és szerzetest zártak börtönbe "illegális hittanoktatás" vádjával. Fiatalok százait vegzálták, verték össze, és állították elő csak azért, mert a hivatalos rendezvényeken túl is meg mertek emlékezni március 15-ről. Az emberarcúvá maszkírozott diktatúra álarca mögül időről időre elővillant a paranoiás zsarnokság szörny-ábrázata. Csak egy példa: 1969 júliusában több fiatalt azért fogtak perbe és végül ítéltek el „fasiszta felvonulás” szervezése miatt, mert a Belvárosban csoportosan menetelve énekelték a „Lánc-lánc-eszterlánc” kezdetű mondókát.

Kövess minket -on és -en!

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

Péntek hajnalban robbanás történt egy holland középiskolában, a bejárat környékére pedig horogkereszteket és különböző, nemzetiszocialismus-ellenes kifejezéseket festettek.

A világ félrevezetett népei, főként az amerikai demokrácia szemében ma is úgy él a hajdanvaló „Csehszlovákia”, mint a „humanizmus és a becsület, a jólét ás szocialista igazságosság” hazája – ezzel szemben persze a régi Magyarországot szeretik úgy feltüntetni a csehek, mint a feudalizmus, a reakció, túlzó sovinizmus földjét.

Az ötvenegy éves Lee Dunn július végén az angliai tüntetések közepette megosztott három bejegyzést a Facebook-oldalán. 

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

1945 májusában lezárult a második világháború az európai hadszíntéren, a Nagynémet Birodalom kapitulált. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió érdekbarátsága véget ért, és szinte azonnal azt kezdték el tervezgetni, hogyan tudnának egymással leszámolni.

Az alpesi ország korábbi jogszabályai ugyan tiltják az „emberek becsmérlését vallási, etnikai vagy szexuális irányultságuk miatt”, de csak akkor, hogy ha az elhangzott kijelentések, a használt jelképek vagy bemutatott mozdulatok „propagandisztikus célokat” szolgálnak, jelentsen ez bármit.

A propaganda, a „marketing” és az „üzenet terjesztése” szféránk egyik – ha nem a legfontosabb – küldetése. Mindig is kulcsfontosságú része volt a küzdelemnek, a Kampfzeit napjaitól mindmáig.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Ilaria Salis, az olasz útonálló antifa terrorista a másfél perces felvételen egy fotelben ül, hangsúlyozza, hogy házi őrizetben van, és megmutatja a bokáján elhelyezett elektronikus nyomkövetőt.

A dunántúli hadműveletekben vettünk részt 1944 őszén és telén. Székesfehérvár eleste után – december 26-án – a balról Pusztavám, jobbról Csákvár–Környe irányába előre törő szovjet csapatok bekerítettek bennünket.

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

Cirka ezer fehér nacionalista vonult fel Párizsban, az ún. Május 9. Bizottság szervezésében. A résztvevők feketébe öltöztek, zászlókat és fáklyákat vittek magukkal annak dacára, hogy május 11-én a rendőrség betiltotta a vonulást. 

1945 tavaszán Magyarország "felszabadítása" lényegében az ország szovjet megszállását, illetve leigázásának kezdetét jelenti.

Anti-antifa, white pride és „gyűlölünk mindenkit” a IX. kerületi diákok falán Fradi-tabló keretében.