Kövess minket -on és -en!

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Talán sokan emlékeznek rá, hogy amikor 2022 márciusában Ignácz György bíró „terrorizmus” címén igazságtalanul elítélte és letartóztatta Budaházy Györgyöt és társait, akkor – vélhetően csak azért, hogy a másodfok nehogy kiengedje a börtönből – Budaházyt még meggyanúsították egy 2019-es nyilvánosnak meghirdetett Pride rendezvényen való megjelenése miatt. Hogy meglegyen a „csoportosság”, a helyszínen akkor szintén ott lévő Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál is gyanúsított lett.

A Pride rendezvény témája az iskolákban, gyermekeknek tartandó foglalkozások voltak a deviáns fajtalankodás népszerűsítésére. A rendezvényre tanárokat is vártak, akiket kiképeztek volna a gender-propaganda intézményes terjesztésére.

Budaházy az égvilágon semmit nem csinált azon túl, hogy részt vett egy molinó kifeszítésében és nyilatkozott az ott megjelent sajtónak. Barcsa-Turner Gábor az ajtót elálló személlyel vitatkozott és csengetni merészelt, kopogott az ajtón, miközben Walter Pál is hasonlóan „súlyos magatartást” folytatott.

A nyomozás a Háttér Társaság feljelentésére indult, amit elsőre maga a rendőrség és az alsóbb szintű ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntetett, de Dénesné dr. Csernák Erzsébet csoportvezető ügyész a Fővárosi Főügyészségnél mindenáron fenn akarta ezt tartani, ezért újraindíttatta. A 2019-es valódi gyermek- és családvédő kiállás ezen ügyészség szerint megvalósítja a „közösség tagja elleni erőszakot, csoportosan elkövetve”, pusztán azért, mert mi hazafiak megjelentünk.

Több mint két év telt el a gyanúsítások óta, mialatt a rendőrség úgy folytatta a nyomozást, hogy tulajdonképpen nem tett semmit, ami szintén jól mutatja az ügy teljesen koholt jellegét, mint ahogy az is, hogy „sajtónak való nyilatkozással”, „ajtón kopogással”, „virágláda húzogatásával” akarják megalapozni a bűnösséget ellenünk.

És lám, milyen levél érkezéséről tájékoztatott az ügyvédünk Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője nemrégiben?

Hát, hogy vádemeléssel bíróságra került az ügy. Így 5 év (!) után, elképesztő! Ráadásul a rendőrséggel pofátlan módon még tovább nyomoztatnak, hogy a három vádlott mellé még egy negyedik embert is odacitáljanak.

Kísértetiesen hasonlít ezen eljárás is más, a Háttér Társaság által indított ügyekhez, ahol nyomozói és alsóbb szintű ügyészségi megszüntetések ellenére is lefolytatják az eljárást felsőbb utasításra a tradicionális értékeket védőkkel szemben. Egyértelmű, hogy a joggal visszaélve, azt bunkósbotként használja a külföldről finanszírozott, azonban a magyarországi deep state-be ezer szállal beépült ügynökszervezet.

Mérhetetlenül felháborítónak tartjuk az egész eljárást, és hogy miközben a kormányoldali médiából – nagyon helyesen –, folyamatosan ömlenek a LMBTQP veszélyességét harsogó szólamok, sőt, törvények is születtek ellene, aközben Polt Péter ügyészségén egyesek, minket, hazafiakat – akik már évtizedek óta hangoztatjuk ezt – mondvacsinált eljárásokkal gyötörve üldöznek még mindig. Sőt, egyes bíróságok szerint már a „P” betűnek az „LMBTQ” után való biggyesztése is gyűlöletre uszítás, mert „egyenlőséget tesz” a pedofilok és az egyéb deviánsok közé. Miközben napjainkban sorra buknak meg a különböző buzipedofil celebek.

Eközben persze sem az évente visszatérő gyermekek lelki világát is veszélyeztető Pride szervezése kapcsán, sem más LMBTQP-tevékenység miatt senki ellen semmit nem lépnek, azokat gyakorlatilag hagyják szabadon garázdálkodni és provokálni a többségi társadalmat, akár iskolai közegben is működve, ami ellen a jelen ügyben meggyanúsítottaknak kell fellépniük. Vélhetően a lobbi bosszúja ez az eljárás is.

Mi hazafiak maradunk a normalitás pártján, megküzdünk az igazunkért gyermekeink védelmében a deviánsakat mosdató Háttér Társasággal, mert számunkra fontos a jövő nemzedék sorsa!

Budaházy György
Barcsa-Turner Gábor
Walter Pál Péter

Kövess minket -on és -en!

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályát az ORFK BF Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon (NEBEK) keresztül keresték meg a német hatóságok egy Magyarországon bujkáló politikai szökevényük felkutatása érdekében. 

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

A közelmúltban egy kanadai bíróság kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves fiatalembert, amiért 18 éves korában megpróbálta felvenni a kapcsolatot az Atomwaffen Division (AWD) – később National Socialist Order (NSO) néven ismert – csoporttal, amelyet Kanadában terrorista szervezetként tartanak nyilván.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...