Kövess minket 
-on és 
-en!
A Margit híd 1944. november 4-i felrobbantása után másnap kihirdették az osztály Dunántúlra telepítését.
Mint az osztály állományába tartozó nőtlen főhadnagy, teherautóval összeszedtem az áttelepülő családok csomagjait, és a Kelenföldi pályaudvarra szállítottam.
Éjjel indult a szerelvény, és még aznap este megérkeztünk a Szombathely melletti Nemesbőd községbe. Itt mintegy 5 hónapig tartózkodtunk, végezvén feladatainkat: a nyugdíjas tisztek és tiszthelyettesek illetményeinek átutalását a még meg nem szállt területekre.
Ausztria felé 1945 március végén mentünk tovább lovasfogatokkal. Végcélunk Klagenfurt volt, de az utakon a németek többször eltérítettek bennünket, sőt pisztolyainkat és élelmiszerünket is elvették. Arra akartak bennünket kötelezni, hogy vegyük fel a harcot a kb. 1 napi járásra levő szovjet csapatok ellen, még Graz előtt. Ez elől azonban megszöktünk, és folytattuk utunkat az Alpokban, az alsó-ausztriai Waidhofenig.
Itt ért bennünket a német fegyverletétel. Parancsnokaink felajánlották a továbbvonulást nyugatra, az amerikai zónába. Mi kétharmad részben maradtunk, és néhány nap múlva jelentkeztünk az orosz parancsnokságon, hazatérés céljából. Rövidesen el is indult a menet, gyalogosan kelet felé. St. Pöltenbe érve azonban nagy meglepetés ért bennünket. A családtagokat elválasztották a férfiaktól, és közölték, hogy hadifoglyok vagyunk. Gyalogmenetben el is indítottak a magyar határ felé, majd azt átlépve,
Sopronkőhidán betereltek a fogolytáborba…
Innen további útvonalunk: Rábapaty, Jánosháza, Hajmáskér, majd vagonokban Focsanin keresztül Ukrajna, aztán az Azovi-tengertől északra levő Cseglovka, Makajevks, Gorlovka táborok.
|
|
|
|
|
|
Bágyoni Lajos – Budapest
HH 1998/2.
