.jpg)
Kövess minket 
-on és 
-en!
Benito Mussoliniről és fasiszta rendszeréről az amerikaiak olyan képet alkottak, amely jelentős mértékben a második világháborús propaganda terméke.
A Duce-t a háború alatt ez a propaganda bohóckodó szájhősnek mutatta, és ez a kép nagyrészt érintetlenül maradt egészen a mai napig.
De ez nem volt mindig így. Az 1920-as és a korai 1930-as években Mussolinit és a fasiszta Itáliát általában jó szemmel nézték az USA-ban.
John P. Diggins, a kaliforniai Irvine-ban mûködő egyetem történész professzora 1972-es, "Mussolini and Fascism: the View from America" (Mussolini és a fasizmus Amerikából nézve) címû tanulmányában megjegyzi: "Bármilyen Mussolini hírneve ma, ő a Rómába való [fasiszta] bevonulástól [1922] kezdve az etiópiai háború kezdetéig [1935] megbecsült személyiség volt. Mussoliniben az amerikaiak különösen méltányoltak bizonyos olyan állandóan jelenlevő tulajdonságokat, amelyek alapján nemcsak a maga korában, hanem nagyobb történelmi távlatokban is ’nagy embernek’ lehet őt minősíteni."
A Mussolini hatalmáról és tekintélyéről alkotott fogalom "számos pontban közös az alkotmányunkat ihlető olyan emberekről alkotott fogalmainkkal, mint John Adams, Hamilton vagy Washington" – írta 1923 novemberében a New York Times.
A korszak leginkább olvasott, 1930-ban csaknem 3 millió előfizetővel rendelkező magazinja, a The Saturday Evening számtalan olyan cikket tett közzé, amelyek Mussolinit és rendszerét dicsőítették.
Az USA olaszországi követe, Richard Washburn Child annyira el volt ragadtatva a Duce-től, hogy kezdeményezője volt Mussolini Önéletrajzának, amelynek létrejöttében nagy szerepet játszott, és amelyet 1928-ban a Charles Scribner’s Sons kiadó tett közzé. Ugyanebben az évben ez folytatásos formában is megjelent a The Saturday Evening-ben.
|
|
|
|
|
|
Ennek előszavában a követ Mussolinit mint "bölcs és humánus lényt", mint "szuperállamférfit" és mint "maradandó politikai nagyságot" magasztalta. A fasiszta Itáliában "olyan öröm tapasztalható Mussolini vezetése alatt, amelyre nem számítottunk… Abszurdum azt mondani, hogy Olaszország a fegyelem terhe alatt szenved. Olaszországot az boldoggá teszi! Ez a győzelem!" – írta Child.
A követ kifejtette: Mussolini "… nemcsak arra volt képes, hogy egy csaknem általános követő tábort biztosítson és fenntartson magának, hanem egy új államot is épített, mégpedig egy új államelmélet alapján. Nemcsak az emberek életét tudta megváltoztatni, hanem megváltoztatta a gondolkodásukat, szívüket, szellemüket is. Nemcsak úr volt egy házban, hanem egy új házat is épített."
Franklin Roosevelt elnök kifejezte csodálatát az olasz vezér iránt és szívélyes leveleket küldött neki. Roosevelt 1933-ban ezt nyilatkozta egy amerikai követnek írt levelében: "… Nagyon érdekelt és mélységes benyomást gyakorolt rám az, amit ő teljesített, és a bizonyítottan tisztességes célja: Olaszország megújítása és az általános európai háború megelőzése." Néhány héttel később egy másik levélben az elnök ezt írta: "Igenis, bizalmasan közlöm Önnel, hogy nagyon szoros kapcsolatban állok a csodálatos olasz úrral."
Mussolini rendszere különösen meleghangú dicséretben részesült az amerikai üzleti élet vezetői részéről.
Diggins professzor 1972-es könyvében ezt írja (146–147. o.):
"Az üzleti élet vezető személyiségei kevés kivétellel szívből jövő lelkesedéssel reagáltak a fasizmusra. Kedvező szerkesztőségi cikkek voltak olvashatók olyan kiadványokban, mint a Barron’s, Journal of Commerce and Commercial Bulletin, Commerce and Finance, Nation’s Business (az USA Kereskedelmi Kamarájának orgánuma) és a tekintélyes Wall Street Journal. A sajtótól eltekintve a Wall Street ’Ki kicsoda’ kiadványában szereplő üzleti hírességek is a csodálói közé tartoznak."
A Fortuna címû, tekintélyes üzleti magazin 1932. májusi száma ezt írta: "A gazdasági világválságban, amelyet a kormányok ingatagsága és bizonytalansága jellemez, Mussolini állva marad… Elénk állítja az erő és a központosított kormányzat erényét is, amely konfliktusmentesen tevékenykedik az egész nemzet érdekében."
Az első világháború egykori katonájaként és egy hazaszeretetet hangoztató kormány fejeként nem meglepő, hogy Mussolini és nacionalista mozgalma sok amerikai veterán csodálatát is elnyerte. Alvin Ousley, a legnagyobb veterán csoport, az Amerikai Légió parancsnoka 1923-ban kijelentette:
|
|
|
|
|
|
"Ha valamikor arra szükség lesz, az Amerikai Légió készen áll megvédeni intézményeinket és eszményeinket éppen úgy, ahogyan a fasiszták az Itáliát fenyegető romboló erők ellen fellépnek… Ne felejtsük el, hogy a fasiszták azok Itáliának, mint az Amerikai Légió az USA-nak."
Az amerikai római katolikus sajtó szintén rokonszenvvel számolt be a fasiszta Itáliáról és vezetőiről, fellelkesülve a Mussolini és a Vatikán között kötött és 1929 februárjában aláírt Lateráni Szerződéstől. A Mussolini iránti amerikai magatartás akkor hidegült el egymástól jelentős mértékben, amikor Itália 1935– 1936-ban katonailag leigázta Etiópiát. (Noha ugyanakkor bizonyos amerikaiak arra a képmutatásra mutattak rá, hogy miközben elítélik Itáliát imperialista ambícióiért, egyáltalán nem bírálják Nagy-Britanniát és Franciaországot a maguk sokkal nagyobb gyarmatbirodalmáért.) Cole Porter egy 1934-es dallamának volt egy sora: "Ön a csúcs – Ön, Mussolini." Egy évvel később, tükrözve a változást, ezt a sort törölték.
Amikor Mussolini egyre szorosabban összekötötte népét a nemzetiszocialista Németországgal, Itália és vezetőjének képe az amerikai médiában jelentősen rosszabbodott. Mussolini és Hitler 1939 májusában megkötötte az olasz–német "acélpaktumot", majd 1940. június 10-én a Duce hadat üzent a Németország által már gyakorlatilag legyőzött Franciaországnak. Megszabva az általános amerikai szemléletet, Franklin Roosevelt elnök ekkor elítélte a "hátbatámadást".
Miután 1941. decemberében Itália végzetes módon hadat üzent az USA-nak, az amerikai újságok, magazinok, filmhíradók és játékfilmek a gúnyolódás és megvetés szakadatlan áradatát zúdították a fasiszta Itáliára és vezetőjére. Ez a politikai ágyútûz hathatósan alakította ki azt a Mussolini-képet, amely nagyrészt a mai napig fennmaradt.
