Kövess minket -on és -en!

Ha rövid időn belül nem történnek hatékony intézkedések a gátját vesztett afrikai népszaporulat megfékezésére, akkor a fekete kontinens demográfiai katasztrófának néz elébe, amely azonban paradox módon elsősorban nem rá nézve ígérkezik végzetesnek, hanem inkább a kiáradó emberfölöslege befogadására kárhoztatott Európa számára.

A múlt század ötvenes–hatvanas éveiben Afrika lakossága körülbelül 275 millió fő volt, vagyis az akkori világnépesség 9 százaléka. A kilencvenes években már 650 millió afrikai volt, és a világnépesség 12 százalékát adták. 2050-ben 2-3 milliárd afrikai fogja benépesíteni a földrészt, a világnépesség negyedét képviselve, 2100-ra majdnem 4,5 milliárd főre nő a számuk, és akkorra már minden harmadik földlakó (elvileg) Afrikában fog élni.

2050-ben tíz gyerek közül négy afrikainak fog születni, ami a halálozási arány csökkenésével párosulva elkerülhetetlen katasztrófához vezet. A szubszaharai régióban a termékenységi ráta átlagosan öt gyerek asszonyonként, ennek következtében fekete Afrika lakossága évente 3 százalékkal nő, húsz évente pedig megkétszereződik. Ez egy tipikusan afrikai sajátosság, mert a világon máshol megfordult a tendencia. Demográfiailag a világ a hetvenes években volt csúcsponton 2,1 százalékos évi növekedési rátával, amely a kilencvenes évekre lecsökkent 1,7 százalékra, Ázsiát is beleértve. Afrika azonban nem követte ezt az irányt.

Az afrikai népesség várható alakulásának jelenlegi előrejelzései a fogamzáskorú nők által világra hozható gyerekek számának becslésére szolgáló úgynevezett szintetikus termékenységi index (SZTI) 50 százalékos csökkenését feltételezik a következő 30 évben. A kilencvenes években az afrikai SZTI 6,7 gyerek volt asszonyonként, és a tudományos feltételezések szerint 3,4-re fog csökkenni 2020-ban.

Úgy tűnik azonban, hogy a valóság ez alkalommal sem hajlandó tudomásul venni a „szakértők” feltételezését. A kilencvenes évek közepe óta az SZTI persze némileg csökkent Kenyában és Zambiában, ugyanakkor viszont Etiópiában 6-ról 7,5-re, Maliban 6-ról 7-re, a Közép-Afrikai Köztársaságban 5-ről 6-ra emelkedett, miközben Szomáliában 6,4, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig 6,1.

Különösen beszédes a Szahel-övezet helyzete, amely képtelen táplálni a lakóit, és ahol ennek ellenére minden 20 évben megkétszereződik a népesség évi 3,9 százalékos növekedéssel és átlag 7,6 gyerekkel asszonyonként. Ennek a rohamosan elsivatagosodó és igencsak korlátozott forrásokkal rendelkező régiónak 2040-ben 150 millió embert kellene ellátnia élelmiszerrel és ivóvízzel.

Niger helyzete jól példázza a közelgő katasztrófát. A világ egyik legszegényebbjének számító sivatagi ország termékenységi rátája a világon az egyik legmagasabb: asszonyonként 7,1 gyerek. 1960-ban három­milliós lakossága 2040-ben negyvenmillióra, 2050-ben 60 millióra fog nőni. Nem csoda, hiszen nemrég maga az ország elnöke dicsekedett azzal, hogy egy felmérés szerint a nigeri nők kilenc gyereket szeretnének, a férfiak pedig tizenegyet. (Mahamadou Issoufou: „L’État islamique est a nos portes”, jeuneafrique.com, 2015. január 7.)

Algéria szintén extrém esetet képvisel, mert egy demográfiai visszalépés színtere. Korábban a családtervezés lehetővé tette, hogy az SZTI az 1990-es 4,5 gyerek/asszony szintről 2008-ban lecsökkenjen 2,8-ra, a vallási fanatizmus (reiszlamizáció) erősödésének nyomán azonban 2014-ben felugrott 3,03-ra. Így aztán tavaly az ország népessége már elérte a 40 millió főt, a külföldi (főleg franciaországi) diaszpórát nem számítva. Emlékeztetőül: 1830-ban ugyanezen a területen alig egymillióan éltek!

E brutális demográfiai nyomás eredményeként Afrika, amely a gyarmati korszak végén, 1960-ban még önellátó és élelmiszer-exportőr volt, ma már nem az. 1980-ban 11 millió tonna élelmiszert importált, 1995-ben már 45 millió tonnára volt szüksége. 2002-ben a kontinens 52 országa közül 30 állandó élelmezési válsággal küszködött, és harmincmillió afrikai étkezési segélyre szorult. 2007-re majdnem ötszörösére nőtt a számuk (Afrikai Fejlesztési Bank jelentése, 2008. április). 2010-ben 30 afrikai országban pusztított éhínség, 2015-ben a teljes afrikai népesség egynegyede, vagyis több mint 250 millió ember számított alultápláltnak (ENSZ Fejlesztési Programja, 2015).

Hiába nőtt az afrikai mezőgazdasági termelés 1960 óta 45 százalékkal, ha ugyanezen időszak alatt a születési arányszám 110 százalékkal nőtt. Amint ugyanis a demográfiai növekedés szintje eléri vagy meghaladja a gazdasági növekedés szintjét, a fejlődés gyakorlatilag lehetetlenné válik. Az afrikaiak jövője tehát tragikusnak ígérkezik, mert előbb-utóbb drasztikus éghajlati változások fogják sújtani a világ búzatermelését, áruhiányt, árnövekedést, éhséget és zavargásokat eredményezve. Azok az afrikai országok, amelyeknek nem lesz anyagi lehetőségük beszerezni a népességük számára szükséges mindennapi betevőt, szó szerint tarthatatlan helyzetbe kerülnek.

Demográfiai helyzetüket tovább súlyosbítja az erőltetett ütemben zajló urbanizáció, amely megfosztja a földrészt mezőgazdasági termelőitől, városi fogyasztókká változtatva őket. Ráadásul az urbanizáció nem járt együtt a termékenységi szint jelentős csökkenésével. Az afrikai urbanizációs ráta, amely 1950-ben 14 százalék volt, 2013-ban 40 százalékra nőtt, 2050-ben pedig el fogja érni a 60 százalékot. Afrika akkor egy városias kontinens lesz, gigantikus bádogvárosokkal, a nyomor és az erőszak megannyi tűzfészkét alkotva. 2050-ig 400-500 millió fővel fog növekedni a fekete földrész városi lakossága, főleg a vidékiek városokba való menekülése (rurális exodus) eredményeként, egyúttal pedig semmivé foszlatva minden fejlesztési politikát.

Ezzel a realitással szemben kötelező a pesszimizmus, az afrikaiak azonban nem aggódnak. Inkább szaporodnak és sokasodnak. Miért is zavartatnák magukat? Elvégre a fehér emberre, a világ humanitárius balekjára mindig lehet számítani, ha embertársai istápolásáról van szó. Legfeljebb majd befogadja az afrikai fölösleget Európába, ahol úgyis van elég hely, és a születési ráta ismeretében még több is lesz. De mihez kezdenek a feketék majd akkor, amikor már nem maradnak fehérek?

Kövess minket -on és -en!

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

Semmi sem tudja megakadályozni az új nemzedékeket abban, hogy szeressék Adolf Hitlert.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben. 

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.