Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A kétszer is elsüllyesztett, második világháborús hadihajó horvátországi szórakozóhelyként fejezte be az életét.

Az elmúlt évszázadok háborúi során rengetegszer előfordult, hogy az ellenfelek a másik fél által hátrahagyott vagy attól megszerzett fegyvereket vetették be, kevés történet alakult azonban annyira kacskaringósan, mint az olasz haditengerészet egyik tengeralattjárójáé.

A Trieszti-öbölben lévő Montefalcone egykori hajógyárában a háború derekán, 1943 első napjaiban kezdték építeni a Flutto-osztályú Nautilót, melyet március végén már vízre bocsátottak, de végül csak négy hónappal később, július 26-án állították hadrendbe, azt azonban nem gondolták volna, hogy mindössze hat héten át erősítheti majd az olasz flottát.

A legalább ötvenfős legénységet hat, 530 mm-es torpedóvető cső, tizenkét torpedó, valamint 99, 20, illetve 13,2 mm-es ágyúk segíthették volna harci sikerekhez, ezekre azonban nem került sor, hiszen a Badoglio-kormány szeptember 8-án, Mussolinit megkerülve úgy döntött, hogy az Olasz Királyság leteszi a fegyvert.

A Nautilón lévők a hírt hallva két másik hajón szolgáló társaik egy részével, a CM.1 jelű, jóval kisebb tengeralattjáróval együtt próbáltak elmenekülni, hogy a szövetségesek oldalára álljanak át, néhány német gyorsnaszád (S-Boot) azonban feltartóztatta, majd a velencei kikötőbe kísérte őket.

A megérkezés után a legénység úgy érezte, sikerült túljárniuk a németek eszén, a kikötőben ugyanis sikeresen elsüllyesztették a hajót.

Nem így lett, hiszen a Kriegsmarine rövidesen kiemeltette a még bőven menthető tengeralattjárót, helyrehozta, majd az UIT-19 nevet adta neki.

Valódi ütközetben a tengeralattjáró ezután sem vett részt, hiszen december 4-én átvontatták a szülőhelyéhez közeli Triesztbe, ahonnan később Pólába (horvát nevén Pula) került.

Az egykori Nautilo itt süllyedt el másodszorra, hiszen a város felett 1944. január 9-én egy 107 Liberatorból, illetve 47 Thunderboltból és Lightningból álló nehézbombázó és vadászrepülőgép csoport jelent meg, a bombák egyike pedig épp a tengeralattjárón landolt.

A háború után a hullámsírban fekvő hajót végül a környéket 1945-ben elfoglaló, Josip Broz Tito vezette Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság mérnökei hozták a felszínre, majd a városban lévő Uljanik hajógyárba vitték, ahol kétéves munkával 1949-re ismét működőképessé tették.

Az immár Száva (P-802) néven létező, a britek által 1927-ben, a Jugoszláv Királyság megrendelésére épített Tarával (eredetileg Nebojša), illetve egy, szintén a németek által elcsípett egykori olasz hajóval, a Malisannal (eredetileg CB-20, ma egy múzeum dísze) együtt a szocialista ország hadiflottájának alapkövévé vált, fontos szerepet azonban csak egyetlen évtizedre kapott: egy két éven át tartó (1958–1960) felújítást követően, 100 mm-es fedélzeti ágyúja nélkül, az áramvonalasabb forma érdekében átépített parancsnoki toronnyal már csak a kiképzésben szántak neki szerepet – olvasható Paul E. Fontenoy Submarines: An Illustrated History of Their Impact című munkájában.

Az elkerülhetetlen nyugdíjazásra végül 1967-ben került sor, így a Száva a ma Montenegróhoz tartozó Bijela hajógyárának kikötőjébe került, ahol a partra vetve várta, hogy valamikor darabokra vágják.

Ekkor tűnt fel a színen a később csodabogárként ismertté vált, huszonkét éves Pero Miljković (1948–2004), aki egyetlen fillér kifizetése nélkül engedélyt kapott a jármű elszállítására.

Az indulás nem volt könnyű, hiszen a közelgő ünnep, illetve a hosszú hétvége miatt senki sem tartózkodott a gyárban, a fiatal férfival érkezők pedig hajóikkal képtelenek voltak elmozdítani a több mint kilencszáz tonnás, partra vetett tengeralattjárót, aminek a kormánylapátja sem állt ideális szögben.

Miljković valószínűleg egyre feszültebb lett, hiszen másnap délutánra már egy tévéstábot is leszervezett, ami az út egy pontján a partról akarta filmezni a Dubrovnik felé tartó Szávát, az utolsó pillanatban azonban mellé állt a szerencse: sikerült segítséget kérni egy, a közelben lévő katonai hajótól, így megkezdhették a vontatást, a tévések pedig a kitűzött időben meg is látták a vízen a furcsa csoportot.

A három ország haditengerészeténél is szolgált jármű végül a turisták által ma is tömegével látogatott Dubrovniktól hét kilométerre, Mokošicánál találta meg az első helyét, ahol némi átalakítást követően, Sárga tengeralattjáró néven szórakozóhelyként nyitott meg.

Miljković csak ekkor, a felesleges réz-, alumínium- és acélmennyiség kibontása, majd egy roncstelepen való eladása után tudta kifizetni a vontatás, illetve a hajó árát, ezzel azonban senkinek sem volt problémája – emlékezett vissza ötven évvel később a szállításban tizenévesen segítő Ivo Batricevic.

A rövid idő után a Dubrovnikhoz még közelebb fekvő Sustjepanba átúsztatott hajó pénzhiány miatt sosem alakult át teljesen, sőt, az üzletember legnagyobb vágya sem teljesült: azt akarta, hogy egyszer a Beatles is a színpadon álljon, a négy zenész útjai azonban már 1970-ben elváltak.

A szórakozásra vágyó vendégeket mindez nem igazán zavarta, a bevételek azonban elmaradtak az elvárttól, így a vállalkozó háromévnyi működés után nem tudta meghosszabbítani a működési engedélyt, és örökre lezárta a fedélzetre vezető hidat.

A Szávát 1974. január 10-én egy Salona melletti kikötőbe vontatták, ahol rövidesen megkezdődött a szétbontása.

A Sárga tengeralattjáróról azóta mindenki megfeledkezett, a már említett Batricevic néhány fotóját leszámítva pedig képek sem igazán maradtak fenn róla.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Már a megemlékezést megelőző hetekben nyomon követtük az időjárás alakulását és bíztunk benne, hogy valami csoda folytán kegyes lesz hozzánk.

1919. június 24-én robbant ki a tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb felkelés. A törekvés elbukott. Árulás, rossz időzítés, szervezetlenség, naivitás, ezek egyszerre okolhatóak a kudarcért.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Egy fiatal dán lány figyelemre méltó felfedezést tett nemrégiben, ugyanis közel háromszáz viking érmét talált, amelyekről úgy vélik, hogy több mint 1000 évesek lehetnek.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

A második világháború lezárást követő vérgőzös évek feltárása, megismertetése a nyilvánossággal, valahogy elfelejtődött az 1990-es "rendszerváltozás" óta.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) hat év börtönbüntetésre ítélte Marián Magátot, akit törvénybe ütköző gondolatok kifejtésével kapcsolatos vádpontokban bűnösnek találtak.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendôrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 5. napján, délelôtt 10 órakor.

Zala megyében, a dombos Göcsejben fekszik Nova, "Göcsej szíve". A község eseményekben dús történetében akadt néhány olyan, amelyet érdemes feljegyezni. Ilyen volt Szálasi Ferenc látogatása 1945 februárjában.

Furcsa észjárásuk van a németországi hatóságoknak: minél aktívabb és erőszakosabb a szélsőbaloldali Antifa, annál inkább fellépnek a nacionalista színtér ellen. Abszurd? Igen, de pont ez a valóság.

Időről időre, újra és újra találkozunk a Nagynémet Birodalommal kapcsolatban azzal a megállapítással, hogy a német intellektuális elit a nemzetiszocialista kormányzat 1933 januári hatalomra kerülését és hatalmának megszilárdulását követően elhagyta Németországot és számkivetésbe ment.

Az NPR amerikai zsidó-liberális médiaintézmény arról közölt terjedelmes beszámolót, hogy az Egyesült Államokban egyre több „szélsőséges gyűlöletcsoport” alakul, és ezek hálózatba szerveződnek.

Rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Németországban több városban szerda este rögtönzött demonstrációkon, amelyeket egy szélsőbaloldali terroristára kirótt börtönbüntetés miatt tartottak.

Hét évtizeddel a második világháború vége után még éltek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudta elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon 1944-45 telén.

A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.

A vérzivataros 20. század során több híres és hírhedt személyiség is megfordult a szegedi Csillag börtön celláiban.

Robert Rundo, az amerikai fehér nacionalista Rise Above Movement társalapítóját a Los Angeles-i Megyei Kerületi Bíróságon fogják meghurcolni, mert a hatóságok szerint „erőszakos lázadásokat” szervezett.

MÁV dolgozóként a Vas megyei Károlyfa községben tartózkodtam családi ügyben 1945. április 4-én. Úgy 9-10 óra között a szovjet katonák géppisztollyal kényszerítettek a csatlakozásra a már összegyűjtött emberekhez.

Öt és fél év szabadságvesztésre ítéltek egy 16 éves fiút, mert „neonáci” csoporthoz tartozott, megpróbálta beszervezni egy iskolatársát is, valamint különböző eszközökkel terjesztette a csoport ideológiáját – jelentette örömködve a zsidó-liberális média.

Bajtársaink, a RED Angers (Rassemblement des Étudiants de Droite - Jobboldali Diákgyűlés) klubházában házkutatást tartott a rendőrség, most pedig több tag előzetes letartóztatásba helyezése mellett döntöttek – írja a Nacionalista Zóna Telegram csatornája.

A gyűlést az egyik római lakótelepen rendezték az Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano) nevű fasiszta ifjúsági szervezet két tagja 1978-as meggyilkolásának emlékére.

Háromezer katona és civil halt kínhalált a szovjet Vörös Hadsereg által a szegedi Csillagbörtönben 1944 októberétől 1945 nyaráig működtetett hadifogolytáborban.

A 350 kilós német birodalmi sas bronzszobrát, amely a Graf Spee nehézcirkálót díszítette egykor, még 2006 elején emelték ki a tengerből Uruguay partjainál.

Közismert az oroszok alábbi szövege: azért kell ide vagy oda terelni az embereket, hogy megkapják az igazolást, amivel aztán nyugodtan hazamehetnek.