Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A német fegyverletétel után az ausztriai Steyer tartományban amerikai fogságba kerültem. Elvették fegyvereinket, és azt mondták, adnak egy pecsétes írást, amellyel mindenki indulhat haza.
Meg is kaptuk a papírt, három napra szóló konzervet és 3 tábla csokoládét. Megtarthattuk fogatolt járműveinket is, azokkal indultunk hazafelé. Már Graztól délre, Leibnitzben jártunk, amikor Magyarország felől egy szovjet lovas csapat jött, közrefogtak bennünket és kérdezték, hová megyünk? „Haza, Magyarországba” – válaszoltuk. Erre kitört rajtuk a röhögés. Leparancsoltak az úttestről, szabadon kellett engednünk lovainkat, magunkhoz vettük személyes holmijainkat és beálltunk ötös sorba. Kérdezték, van-e valamilyen papírunk. Megmutattuk az amerikaiak elbocsátó levelét, ismét hangos röhögés lett a válasz. Majd gyalogmenetben elindítottak Magyarország felé.
A határon betereltek egy 3 méteres drótkerítéssel körülvett táborba. Felvették az adatainkat, még azt is, hány tyúkunk, malacunk és tehenünk van. Három nap múlva, ezres csoportokban elindultunk Celldömölk felé, ahol vasúti szerelvények vártak. Itt felvilágosítottak arról, hogy nincs értelme útközben megszökni, mert Budapestre megyünk, ott mindenki írást kap, amivel békében hazamehet.
Budapesten szigorú fegyveres őrzés mellett 3 napot várakoztunk. Kiszállnunk nem volt szabad. Az egyik vagonban lévő két budapesti ékszerésznek úgy látszik, sikerült kapcsolatot teremtenie családjával, mert megjött a két feleség, egymástól messze, kiabálva szót váltottak egymással. A szovjet főhadnagy tolmácsával oda is ment az asszonyokhoz, egy ideig beszélgettek, majd a két asszony egy-egy karórát adott át a tisztnek, mire ő a férjeket kiengedte a vagonból.
A találkozást mindjárt meg is ünnepelték, egy padon lakmározni kezdtek. Még a főhadnagyot is megvendégelték, de az hamarosan eltávozott. Viszont a házaspároknál másik két katona jelent meg, akik nagy kiabálás és durva lökdösődés közepette mind a négyüket feltuszkolták a vagonba. A szerelvény legközelebb már csak Romániában állt meg.
Gergely K. József – Vámospércs
HH 1994/8.
|
|
|
|
|
|
