Kövess minket -on és -en!

A német páncélos fegyvernem által 1941 őszéig elért sikerek sokkal inkább a csapatok kiképzettségének, a harcjárművekbe szerelt híradóeszközök útján megvalósult céltudatos vezetésnek és a gyakorlatban nagyrészt bevált szervezeti formáknak voltak köszönhetőek.

A német harckocsik tűzereje vagy technikai színvonala ebben az időszakban még igen sok kívánnivalót hagytak maguk után.

Az 1939. szeptember 1-én megindult lengyel hadjáratban résztvevő 2 978 darab német harckocsinak csupán 9,2 százaléka volt az akkor korszerűnek tekinthető 15,4 tonna tömegű, 37 mm-es L/45 kaliberhosszúságú harckocsiágyúval felszerelt Pz.III és a 17,7 tonna tömegű, 75 mm-es L/24 kaliberhosszúságú harckocsiágyúval rendelkező Pz.IV típusjelű közepes harckocsi (69 Pz.III, illetve 205 darab Pz.IV, összesen 274 darab ilyen harcjármű). A fennmaradó mennyiséget a csak 2 darab 7,92 mm-es géppuskával felszerelt Pz.I, a 20 mm-es harckocsiágyúval gyártott Pz.II, illetve a cseh hadiipar által előállított Pz.35(t) és Pz.38(t) típusú harcjárművek tették ki, melyeket 37 mm-es főfegyverzettel láttak el. A lengyel hadjárat tapasztalatai alapján a Pz.I teljességgel alkalmatlannak bizonyult harckocsik számára kijelölt feladatok megoldására, és a Pz.II is csak felderítésre volt igazán alkalmas.

Ennek ellenére – mivel elegendő közepes harckocsi még nem állt rendelkezésre – a nyugati hadjárat kezdetén bevetett 2 597 darab német harckocsi 56,9 százaléka, 1 478 darab harcjármű 20 mm-es, vagy ennél kisebb (7,92 mm-es) űrméretű főfegyverzettel vett részt a harccselekményekben. A Szovjetunió ellen 1941. június 22-én meginduló német haderő 3 582 darab bevethető harckocsija közül is még 32,2 százalék (1 156 darab Pz.I és Pz.II) tartozott ebbe a kategóriába.

A német harcászati felfogásból eredően a páncéloshadosztályokban összefogott harckocsik elsődleges célja az ellenséges csoportosítások mélységébe történő gyors behatolás, majd ezek bekerítése volt. A németek páncélosaik fegyverzeti és járműtechnikai jellemzőit ennek tükrében tökéletesítették, s mivel harckocsik közötti jelentősebb találkozóütközetekkel, illetve mélyebben tagolt páncélelhárító védelemmel nem igen számoltak, kimondottan nehéz harckocsi-típus szükségességét a német hadvezetés eleinte nem érezte. E mellett bízott „repülő tüzérség” gyanánt alkalmazott zuhanóbombázói páncélosok elleni támadásainak eredményességében is.

Hasonlóképpen nem helyeztek kezdetben – tapasztalat hiányában – kellő hangsúlyt a páncéloshadosztályok által bekerített ellenséges kötelékek felszámolásában résztvevő gyaloghadosztályok páncélosok általi támogatására sem, így azok tevékenysége lelassult és veszteségeik is növekedtek. A későbbiekben oly gyakori rohamlöveg-támogatás egyenlőre nem lehetett általános, tekintve, hogy még 1941 júniusában is a meglévő 433 rohamlövegből csupán 250 darab harcjárműállt bevetésre készen.

A Szovjetunió elleni hadműveletek során tapasztaltak aztán gyökeresen megváltoztatták a német páncéloshadviselés alapvonásait.

A csapatok először 1941. június 24-én az arcvonal déli szakaszán, Rovno-nál találkoztak a később legendássá vált T-34 típusú, akkor még 76,2 mm-es löveggel szerelt közepes harckocsival, melynek az idő tájt szinte minden harcászati és járműtechnikai tulajdonsága felülmúlta a német harckocsik hasonló adatait. Kezdetben csupán kísérleti mintadarabnak tartották, de amikor a típus július 3-án a szovjet 1. gépesített lövészhadosztály keretében nagyobb darabszámban is bevetésre került, a németek meglepettsége tökéletes volt.

Szintén kellemetlen újdonságként élték meg a német egységek a június végén harci körülmények között megismert KV (Kliment Vorosilov)-I és KV-II típusú nehézharckocsikat is, amelyekkel német oldalról – dacára az 1937 óta folyó fejlesztési munkálatoknak – hasonló nehézharckocsi-típust nem tudtak szembeállítani. A német csapatok csupán alaposabb kiképzésüknek és parancsnokaik kifinomultabb vezetési módszereinek, tábori és légvédelmi tüzérségük (köztük a 88 mm-es légvédelmi lövegeik) közvetlen irányzású tüzének, valamint a Luftwaffe repülőgépeinek köszönhetően tudtak úrrá lenni az új típusú szovjet harckocsik minőségi fölényén. Ráadásul éppen maguk a szovjetek korlátozták harckocsijaik hatékonyságát a harckocsizó-alakulatok elhibázott szervezeti felépítésével.

A szovjet kihívásra adott német válasz a 88 mm-es löveggel felszerelt, 25-100 mm-es páncélzattal ellátott Pz.VI Tiger (Tigris) E formájában 1942. szeptember 16-án Leningrádtól délkeletre gördült első ízben a szovjet állások felé. Bár az itt bevetett négy járműből három a szovjet találatoktól harcképtelenné vált és vontatásra szorult, a típus az elsietett harcbavetés miatt jelentkező műszaki problémák zömének kiküszöbölése után kiváló nehézharckocsivá vált. A hatalmas tömegből adódó nagy fajlagos talajnyomás és magas üzemanyag-fogyasztás alkalmazhatóságát azonban térben és időben egyaránt korlátozta. Ennek ellenére – kiegészülve az 1943 nyarán bevethetőállapotba került Pz.V Panther (Párduc) harckocsival (75 mm-es löveg, 30-110 mm-es páncélzat) – jelentős támogatást adhatott a német csapatoknak.

A Tiger E azonban nem volt „életbiztosítás” sem a kezelőszemélyzetnek, sem a kísérő gyalogságnak. Ahogy a német páncéloscsapatok főszemlélőjének 1943. október 20-i állásfoglalásából kiderül: „...a felfogás, miszerint a Tiger sebezhetetlen, hibás. A Pz. Kpfwg. VI Tiger páncélzatát az orosz 7,62 cm-es ágyú hosszabb csövű változata kedvező becsapódási szög alatt szemből 500 méterről, oldalról és hátulról 1.500 méterről is átütheti”. A gyalogság számára megjegyzi továbbá: „A Tigerek az ellenség megfigyelői előtt nem maradhatnak rejtve. A tapasztalatok szerint magukra vonják minden fegyver tömegtüzét, de különösen a tüzérségét. Az a gyalogság, amelyik fürtökben kapaszkodik a Tigerekre, elveszett”.

A német hadvezetés a Tigereket önálló alakulatokban – nehézpáncélos-osztályokban (schwere Panzerabteilungen, német rövidítéssel s. Pz. Abt.) – kívánta alkalmazni. Ezek a zászlóalj méretű alakulatok csak a legritkább esetben kerültek szervezetszerűen egy hadosztály keretébe. Általában hadsereg- illetve hadtestközvetlen elemként kerültek megerősítésként valamelyik seregtest átmeneti alárendeltségébe. A német katonai vezetés – és maga Adolf Hitler is – ily módon látta biztosítva a Tigerek harcászati és műszaki tulajdonságainak legoptimálisabb kihasználását, a páncéloscsapatok (Panzertruppe) keretében történőújabb elitegységek felállításától pedig német részről jelentős propagandahatást vártak.

Ennél fogva igyekeztek minél több ilyen önálló egységet létrehozni. 1944. április 20-án kilenc Tigerekkel felszerelt osztály volt a frontokon bevetve (s. Pz. Abt. 501-503, s. Pz. Abt. 505 -509, valamint a „Grossdeutschland” páncélgránátos-hadosztály páncélosezredének III. osztálya) összesen 328 Tiger E -vel; 77 darab harckocsi hiányzott állományukból. Felállítás alatt négy egység állt ( s. Pz. Abt. 504 és három SS-nehézpáncélos-osztály a Waffen-SS három páncéloshadteste számára), melyekhez az előirányzott 180 darab harckocsiból 108 még hiányzott.

Az új típusú német harckocsik bevonásával bevezetett új német páncélosharcászatra a szovjet hadvezetésnek is reagálnia kellett. A T-34 85 mm-es löveggel felszerelt változatán kívül a KV harckocsik bázisán kifejlesztettek egy új nehézharckocsit, mely megnövelt vastagságú (19-132 mm-es) és – a T-34-hez hasonlóan – a merőlegeshez képest szögben döntött páncélzatot kapott, így a német harckocsiágyúk páncéltörő gránátjai számára megnőtt a páncélrétegben megtett út, illetve bizonyos becsapódási szög esetén azok egyszerűen lepattantak a páncélzatáról. A harckocsit a kísérletek végén 122 mm-es löveggel látták el. Az öntöttacél-technológia alkalmazásának köszönhetően tömege alig haladta meg a Pz.V Panther tömegét.

Az új típus a JSZ (Joszif Sztálin) elnevezést kapta és a szovjet harckocsi-magasabbegységek nehézharckocsi-ezredeiben került bevetésre 1944 februárjától. Miután a „Grossdeutschland” páncélgránátos-hadosztály páncélosezredének Pz.IV harckocsijai 1944. május 3-án Targul Frumostól 4 kilométerre északra négy JSZ-2-t kilőttek, új szovjet harckocsi-típus technikai jellemzőit figyelembe vehették a Pz.VI Tiger E felváltására tervezett új német nehézharckocsi továbbfejlesztése során is.

Kövess minket -on és -en!

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.