Kövess minket -on és -en!
Adolf Eichmann a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom leverését követően került fel a Moszad úgynevezett halállistájára.
Egy ügynök, Rafi Eitan a németek ellen felesküdött Simon Wiesenthaltól kapott tippet arra vonatkozólag, hogy a „holokauszt atyjaként” emlegetett Eichmann Argentínában tartózkodhat. Meg is találták, méghozzá a bal füle alapján.
Eichmann részben egy bizonyos Amos Manornak köszönhetőn került elfogásra, aki az izraeli biztonsági szolgálat vezetője volt még évtizedekkel ezelőtt. Izrael 1948-as megalakulását követően kezdetben nem élvezett elsőszámú prioritást a korábbi német vezetőkön való bosszúállás, mivel több mint egymillió bevándorló érkezett az újonnan megalakult országba, akiknek szállást, munkát és élelmet kellett biztosítani.
Amos Manor azonban azonnal felesküdött a nemzetiszocialisták ellen. A legkeresettebb személyek között volt:
Martin Bormann, Adolf Hitler helyettese,
Heinrich Muller, a Gestapo vezetője,
Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor orvosa,
Adolf Eichmann, akit azzal vádoltak, hogy zsidókat deportált a munkatáborokba.
Az előbbiekben említett személyek közül Eichmann felkutatásával anno a Moszad titkosszolgálatot bízták meg, külön műveleti egység foglalkozott vele. A fülest, miszerint Eichmann Argentínában élhet, a betegesen németgyűlölő Simon Wiesenthaltól kapták, azonban addig nem bukkantak a nyomára, amíg Luther Herman nem sietett a segítségükre, és látta el információval a Moszadot. Herman 20 éves lányának ugyanis egy Nick Eichmann nevű fiatal udvarolt, aki az otthonukban tett látogatása során antiszemita nézeteket fogalmazott meg anélkül, hogy tudta volna a család származását. A lány apja ekkor rájött, hogy a szintén Eichmann vezetéknévvel rendelkező német menekültnek három fia van, a legidősebbet pedig éppenséggel Nicholasnak hívják, így értesítette a Moszadot.
A helyszínre kiküldött ügynököknek a szomszédok azt mondták, hogy egy Klement nevű család nemrégiben elköltözött ugyanebből az utcából. Bár azt nem tudták, hova, ám az egyik családtag egy közeli autószervízben dolgozik. Kiderült, hogy Dieter Klement (aki a valóságban Eichmann legfiatalabb fia) volt az, akit megfigyelés alatt tartottak és követtek egy címre Buenos Aires külvárosi részébe.
Kiderítették, hogy egy Ricardo Klement nevű férfi lakik ott, azonban néhány napja már nem járt arra. A ház pedig egy Vera Liebel nevezetű asszony nevén van – Eichmann feleségének, Veronicának a lánykori neve. A férfi végül napokkal később újra visszatért otthonába, így fényképet készíthettek róla. A fotókat eljuttatták az izraeli rendőrség kriminalisztikai osztályára, és összehasonlítást kértek az Eichmann SS-aktájában lévő képekkel, amelyek nem bizonyultak meggyőzőnek. A megfigyelőcsapat egyik tagjának végül sikerült egy profilképet készítenie a férfiről, amelyen a bal füle szerepelt.
Az ember füle olyan, mint egy ujjlenyomat, nincs két egyforma. Ezúttal egyértelművé vált: megtaláltuk Eichmannt. Azt az utasítást kaptam, hogy készítsek elő egy műveletet – Finale néven –, hogy elfogjuk és visszahozzuk Izraelbe – írta Rafi Eitan, aki akkor még csak 33 éves volt, és annak köszönhetően úszta meg a munkatáborokat, hogy abban az időben nem tartózkodott Európában, azonban tudta, hogy dicsfényben fog fürödni, hogyha Eichmannt levadássza. A küldetésnek tehát történelmi jelentősége volt.
Eitan minden könyvet elolvasott, amiben megemlítették Eichmannt, így tisztában volt az életével. A férfi egy osztrák könyvelő német származású fia volt, aki ugyanabba a középiskolába járt, mint Adolf Hitler 17 évvel azelőtt. Végül 1932-ben csatlakozott a nemzetiszocialista párthoz, majd az SS-hez. 1945-ben Eichmann megszökött az amerikai hadsereg elől, majd különböző álnevekkel bujdokolt Németországban, míg végül 1950-ben Argentínába menekült, ahol – mint az a későbbiekben kiderült – a Mercedes-Benz márkakereskedésében dolgozott a raktárban.
Mikor rábukkantak Eichmannra, kezdetben nem tudták, mivel foglalkozik, hol dolgozik, semmivel nem voltak tisztában. Bázisukon felállították a háza makettjét, illetve a csapat házakat, járműveket bérelt az akcióhoz és minden létező dokumentum a rendelkezésükre állt ahhoz, ha esetleg menekülőre kéne fogni. Eitan akkori álláspontja szerint a legkézenfekvőbbnek az tűnt, ha Eichmannt az elfogását követően légi úton szállítják Izraelbe, ám ekkor még nem voltak menetrendszerinti járatok Tel Aviv és Buenos Aires között. Szerencséjük volt, hogy Argentína pont 1960. május 20-án ünnepelte függetlenségének 150. évfordulóját, és egy izraeli delegációt is meghívtak, hogy vegyen részt a hivatalos ünnepségeken, akik repülővel érkeztek. Azt tervezték, hogy Eichmannt tíz nappal a repülőgép indulása előtt fogják el, hogy legyen idő egy második akcióra is, ha esetleg az első nem jönne össze.
Eitan kevés esélyét látta annak, hogy ha elrabolják Eichmannt, a család értesíteni fogja a hatóságokat, mivel a férfi és neje hajadon párnak adták ki magukat. Illetve ha jelentik is, a zsaruk valószínűleg arra az álláspontra jutottak volna, hogy elhagyta őt. Az pedig egyáltalán nem volt valószínű, hogy Eichmann felesége közli a hatóságokkal, miszerint a férje egy prominens volt nemzetiszocialista vezető, akit elraboltak vagy meggyilkoltak.
Eichmann házához érve az ügynökök megállapították, hogy más németekkel ellentétben, akik vagyonuk egy részét próbálták kimenekíteni, ő jól láthatóan nincstelenül érkezett Argentínába. Az akciót 1960. május 11-re időzítették, amikor is lecsaptak a busszal éppen hazatérő Eichmannra. Egyikük úgy tett, mintha egy éppen ott parkoló autót szerelne, majd megszólította a férfit, és leteperte. Ezt követően az árokban kötöttek ki, majd sikerült a kocsi hátsó üléséig vonszolniuk a fojtottan kiabálni próbáló Eichmannt, akinek németül azt mondták, ha csendben marad, nem esik bántódása.
A megfigyelőcsapat bázisára visszatérve levetkőztették Eichmannt, és megvizsgálták a testén lévő sebeket, ahogy a hóna alatt meg is találták odatetoválva a vércsoportját, ami minden SS-tagnál megtalálható volt. Megkérdezték tőle, mi a neve, amire először úgy felelt: Otto Heninger, amely egyike volt azon álneveknek, amiket a háború után használt, amikor megszökött egy hadifogolytáborból. Az ügynökök ekkor azt követelték, árulja el az igazi nevét, mire Ricardo Klement nevét mondta, ami az Argentínában használt neve volt. Csak további fenyegetésre ismerte be: ő Adolf Eichmann, illetve az SS-számát is elárulta.
Eichmannt az útlevélellenőrzési pontot kikerülve, a karbantartási területen átcaplatva juttatták fel a gépre, elkábították, és útnak indultak Izraelbe. Rafi Eitan ezt követően csak kétszer találkozott Eichmannal, amíg folytak a tárgyalások. Az ügynök arra volt kíváncsi, „hogyan lesz valakiből tömeggyilkos”, ám nem kapott választ a kérdésére.
A bíróság az 56 napon át tartó tárgyalást követően tizenöt vádpontban találta bűnösnek Eichmannt, akit halálra ítéltek.
Adolf Eichmann kivégzésére végül 1962. május 31-én került sor. Eitan visszaemlékezése szerint látta, amint kihozzák őt a cellájából, és ugyan a tekintetük találkozott, nem váltottak egy szót sem. A halálra ítélt egykori nemzetiszocialista vezető németül beszélt magában. Mint az később kiderült, azt mondta, reméli, hamarosan mindannyian az ő sorsára jutnak, és kivégzése előtt Németországot és Argentínát dicsőítette. Egy cellába kísérték, ahol előbb bekötötték a szemét, majd egy kötelet a nyakára tekerve felakasztották.