Kövess minket 
-on és 
-en!
Nemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és műkincseket is védtek a Flakturmok a II. világháborúban.
Az angolszász légierő egyre gyakoribb és hatékonyabb támadásai miatt a németek három légvédelmi erődtorony-típust fejlesztettek ki nagyvárosaik védelme érdekében.
A Friedrich Tamms tervei alapján kivitelezett első generációs négy légvédelmi erődtorony-párt 1941 áprilisa és 1942 októbere között avatták fel. A műtárgyak tervezésnél a mérnöknek figyelembe kellett vennie, hogy a sűrű városi beépítés miatt a leendő építményeinek-, az úgynevezett Flakturmoknak (Flugabwehrkanone-turm) a környező épületek fölé kellett emelkednie, így mind a nyolc darab „náci lovagvár” magasságát 39 méterben határozta meg.
A négy toronypárt a berlini Állatkert, a főváros Friedrichshain-i- és a Humboldthaun-i nevű népparkjai, valamint a hamburgi hajógyárak védelme érdekében a kikötőváros Szentlélek-mező nevű közparkjának a közepén építették fel. (A főváros negyedik légvédelmi ikerpárját azért nem építették fel a németek a Hasenheide liget szélén, mert itt volt a Luftwaffe által használt tempelhofi repülőtér is-, amelynek katonai erejét Hitler 1940-ben elegendőnek gondolta Berlin/Germánia déli oldalának védelmére.) A toronypárokat az Organisation Todt felügyelete mellett -a helyi munkaerőn kívül- több ezer munkaszolgálatos és hadifogoly építette fel.
A Szentlélek-mezőn (Hamburg) felállított Flakturm (Fotó: Wikipedia.de)
|
|
|
|
|
|
Az első generációs erődpárok legzömökebb tagja, a 70,5x70,5 méter széles, 3 és fél méter falvastagságú G-tornyoknak (Gefechtsturm - Csatatorony) hívott erősségek voltak, amelyeknek négy sarokbástyában kifutó 5 méter vastagságúra kizsaluzott tetejére négy darab 128 milliméteres ágyút, szintén négy darab 30- és 2 darab 37 milliméteres gépágyút, valamint 8 darab négycsövű 20 milliméteres gépágyút szereltek fel. Míg az ötszintes lakó- és óvóhelytorony legfelső emeletén a tüzérek körleteit alakították ki, addig az alatta fellehető emeleteken kórházi létesítményeket, illetve lőszerraktárakat képzett ki a légierő. A két legalsó szinten egy 10-10 ezer főt befogadó óvóhelyet is kialakítottak a németek. Minden torony természetesen saját vészhelyzeti generátorral, gázszűrő berendezésekkel, illetve egy-egy autonóm vízellátó kúttal is el volt látva.
A toronypárok második elemét a nácik a torkolattűz, a sűrű füst, a pontos célzás miatt legalább 100 méternyire távolabb zsaluzták ki a G-tornyokhoz képest, ahová mindig a tűzvezetési pontokat telepítették. Természetesen az L-toronynak (Leitturm - Vezérlőtorony) hívott ikerépületek tetején is voltak fegyverek, ám azok tűzereje sokkal szerényebbnek volt mondható a G-tornyokhoz képest. Ide csak 8 darab négycsövű 20 milliméteres gépágyú telepítettek a németek, hiszen a szintén 5 méter vastagságú tető nagyobbik részét egy FuMg 65 Würzburg-Riese típusú radar foglalta el. Bár a Vezérlőtornyokat is 39 méter magasra építették meg, ezek oldalfalai „csupán” 50 x 23 méteresek voltak.
Helyszíntől függetlenül a G és az L tornyokat mindig egy másfél méter vastag kábelalagúttal is összekötötték, amelyben emberek is közlekedhettek. Az egyszerű tűzvezetés érdekében az ikertornyokat mindig egyforma magasságban helyezték el. Egy torony össztűz esetén 8000 lövést adhatott le percenként, ez akkoriban igen jelentős tűzerőnek számított. Vízszintes lövés esetében a lövegek 20,9 kilométeres távolságig, „hajlított lövés” esetében pedig 14,8 kilométer magasságig tudtak fellőni.
A háború végén a tornyok legénysége jórészt már a Hitlerjugend tagjaiból állt. Berlin szovjet ostromában a „lovagvárak” civil és katonai jelentősége tovább fokozódott: Az eredeti 10-10 ezer ember helyett ugyanis a G-tornyokban már 30-30 ezer ember zsúfolódott össze úgy, hogy a berlini Állatkertnél kialakított Flakturm I. felső emeletein őrizték a németek a Schliemann-hagyatékból ismert Priamosz király 8900 darabos aranykincs leletét, illetve a Pergamon-oltárt is. A főváros múzeumainak féltett kincseit persze nemcsak itt, hanem a Friedrichshain ligetben fellelhető Flakturm II. felső szintjén is őrizték. Ide például a Városi Képtár és a Nemzeti Galéria csaknem 1660 darabos kollekcióját szállították, amely számos Caravaggio, Canaletto, Tiziano, Botticelli, Dürer, Bruegel, Bosch, Goya, Murillo, Velázquez, Poussin, Rembrandt, Rubens festményt és rézkarcot takart.
A sűrű vasalású berlini erődöket a szovjetek nem tudták 203 milliméteres tarackjaikkal szétlőni. Az utolsó ellenállási központok is pont ezeknél az épületeknél alakultak ki. A két állatkerti légvédelmi tornyot nagy nehezen, a harmadik nekifutásra (12, 25, majd 40 tonna TNT segítségével) tudták csak felrobbantan a britek 1948 júliusában. A romokat betemették. (A hamburgi Flakturm IV. 1990-óta médiacenterként és zenekarok próbahelyiségeként funkcionál tovább.)
Mivel a G és az L tornyok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, így a német hadvezetés 1943 októberében rendelte el a második generációs toronypár típus megtervezését. Itt a méreteket némiképpen megváltoztatták. A G tornyok 42 méter magasra nőttek, oldalai pedig 57 méter hosszúak lettek. A falvastagság 2 méteresre, a tető pedig 3 és fél méteresre csökkent. A fegyverzet is kevesebb lett az első generációs tornyokéhoz képest, hiszen ide már csak 4 darab kétcsövű 128 milliméteres ágyút, és 8 darab négycsövű 20 milliméteres gépágyút telepítettek a németek. Ami több lett, az az emeletszám, itt már 10 szintre osztották fel a „lakótornyot”.
|
|
|
|
|
|
A második szériához tartozó L tornyok magassága 44 méteres lett, oldalai pedig 50x23 méteresek. Ezek tetején szintén egy-egy Würzburg-Riese radar, illetve egy-egy 10 darabból álló négycsövű 20 milliméteres gépágyú volt telepítve. A második generációs tornyokból két pár épült a Harmadik Birodalomban. Míg a Flakturm VI.-os erősséget ismét Hamburg (Wilhelmsburg) városa kapta, addig a Flakturm VIII.-ra keresztelt tornyokat Bécs (Arenbergpark) kapta meg. A hamburgi tornyok közül az L tornyot felrobbantották, de a G toronynak csak a belső szerkezetét sikerült megrongálnia az angoloknak. Ez a betonkastély ma „Energia bunker” néven a város egyik napelem- és mobilátjátszó antenna telepeként, valamint kilátóként működik. Az osztrák G toronyban a Bécsi Iparművészeti Múzeum raktára, a CAT-Kortárs Művészeti Torony, az L toronyban pedig számítógépes központ és több képzőművészeti galéria működik.
A bécsi Augarten erőssége madártávlatból (Fotó: Panoramio.com)
A légvédelmi tornyok harmadik generációja már első ránézésre is jelentősen eltér az előbbiektől. Itt a G tornyok már kör alaprajzúak voltak, 43 méteres átmérővel, magasságuk viszont 54 méter lett. Fegyverzetük 4 darab kétcsövű 128 milliméteres ágyú és 8 darab négycsövű 20 milliméteres gépágyú volt. Az ehhez tartozó L tornyok igazából második generációs tornyok voltak. Ezekből összesen két pár épült. A Flakturm V. a bécsi Esterházy parkban épült fel, míg a Flakturm VII. nevű szintén a császárváros sziluettjét rondítja Augartenben. Ez utóbbi egy belső lőszerrobbanás miatt hasznavehetetlenné vált. A mászófalként is használatos Esterházy-toronyban működik a bécsi Kínzás Múzeum, az augarteni műtárgy pedig napjainkban informatikai adatközpontként funkcionál tovább.
