Kövess minket 
-on és 
-en!
1945. január 30-án süllyesztette el egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német személyszállító hajót.
A jeges hullámokban kilencezernél több ártatlan ember lelte halálát, ez a történelem legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófája, amely mellett eltörpül még a Titanic balesete is.
Az 1937-ben vízre bocsátott, 208 méter hosszú, 24 méter széles, 26 ezer bruttó regisztertonnás Wilhelm Gustloff nevét a svájci nemzetiszocialisták meggyilkolt vezetőjéről kapta. Eredetileg Hitlerről akarták elnevezni, de ezt a Führer megtiltotta.
A négy, összességében 9500 lóerős motor hajtotta, kilenc emeletes hajó 15,5 csomós (29 kilométeres) óránkénti sebességre volt képes. Az első években a Kraft durch Freude elnevezésű nemzetiszocialista szabadidő mozgalom üdülőhajóként szolgált, az 1465 utas kényelméről 417 fős személyzet gondoskodott. A második világháború kitörése után kórházhajóvá alakították át, 1940 novemberétől Danzig (ma Gdansk, Lengyelország) kikötőjében horgonyzott, fedélzetén rendezték be a 2. tengeralattjáró tanhadosztály kiképző központját.
A Wilhelm Gustloffot 1945 januárjának végén állították újra szolgálatba, hogy részt vegyen a Hannibál hadműveletben, amelynek során a közeledő Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból Németországba szállították a német csapatokat és a német lakosságot. A történelem legnagyobb vízi mentőakciója alatt két és félmillió embert menekítettek ki, a veszteség ehhez képest viszonylag csekély, mintegy 30 ezer fő volt. (A szárazföldön menekülők közül minden hatodik ember elpusztult.)
A Wilhelm Gustloff 1945. január 30-án (Hitler hatalomra jutásának 12. évfordulóján) délben, mínusz 18 fokos hidegben futott ki Gotenhafen (ma: Gdynia, Lengyelország) kikötőjéből, zsúfolásig telve gyerekekkel, öregekkel, nőkkel és sebesültekkel. A hajón a hivatalos papírok szerint 6050-en, a valóságban azonban tízezernél is többen szorongtak, közülük alig ezer volt a harcképes katona. A folyosókon szinte lépni nem lehetett, mindent betöltött az emberi vizelet és a sebesültek bűze.
A mindössze egy torpedónaszád által kísért Wilhelm Gustloff (a vele együtt induló, szintén menekülteket szállító Hansa műszaki gondjai miatt lemaradt) hóviharba került, ágyúi és a torpedókat észlelő rendszerei befagytak. Nem sokkal később rádióüzenetet kaptak, hogy német aknamentesítő konvoj közeledik, s az ütközés elkerülése érdekében Friedrich Petersen kapitány felkapcsoltatta a navigációs fényeket.
|
|
|
|
|
|
A védtelen óceánjárót ezután észlelte az S-13 jelzésű, járőröző szovjet tengeralattjáró. Alekszandr Ivanovics Marinyeszko kapitány két órán át követte a Wilhelm Gustloffot, majd este 9 óra 8 perckor kiadta a tűzparancsot. A hajóra négy torpedót lőttek ki, ezek közül az első, amelyre a "Sztálinért" szavakat vésték, meghibásodott, de a másik három ("A hazáért", "A szovjet népért" és "Leningrádért" felirattal) célba talált, az egyik egyenesen a gépházba csapódott.
A hajón azonnal kitört a pánik. A kapitány kiadta a parancsot a mentőcsónakok leeresztésére, de a rettenetes hidegben a csörlők befagytak, így csak kézi erővel tudtak néhányat vízre bocsátani. (Hozzá kell tenni: még ha az összes mentőcsónakot sikerül lebocsátani és mind megtelik, akkor is több ezren maradtak volna hátra a fedélzeten.) A hajó félóra múlva oldalára dőlt, nem sokkal később egy robbanás kíséretében elsüllyedt. A rádiós az SOS jeleket még le tudta adni, de csak a vészadóval, így azt csak a kísérő Löwe torpedóhajó észlelte és adta tovább, a késedelem számos emberéletbe került.
A szerencsétlenségnek legalább kilencezer áldozata volt, közülük ötezer gyermek. A sebesült katonáknak esélyük sem volt a menekülésre, sok embert a lépcsőkön és a folyosókon tapostak halálra, mások a megdőlt hajóról csúsztak a jeges, alig 4 fokos vízbe, ahol néhány percnél tovább senki sem maradhatott életben. A mentőhajók összesen 1239 túlélőt találtak.
A hajót elsüllyesztő Marinyeszko kapitány február 9-én a General von Steuben gőzöst torpedózta meg, ezúttal több mint négyezer menekült halálát okozva. Bár a szovjet propaganda szerint "hitleristák" ezreivel végzett, alkoholproblémái és fegyelmezetlensége miatt a Szovjetunió Hőse címet nem kaphatta meg, sőt lefokozták és leszerelték, néhány évre munkatáborba is került. Csak 1963-ban, néhány héttel halála előtt kapta vissza rangját és nyugdíját, majd 1990-ben, közvetlenül a Szovjetunió szétesése előtt a Szovjetunió Hőse címet is odaítélték neki.
A Wilhelm Gustloff elsüllyesztését hallgatás övezte. Az összeomló Harmadik Birodalomban nem tudósítottak a rossz hírről és a Szovjetunióban sem írták meg. Ezután évtizedekig tabunak minősült: a szovjetek nem akarták bolygatni a több ezer ártatlan civil halálát követelő esetet, a bűntudatra nevelt németek pedig nem hozták szóba.
A roncsot, a sok ezer áldozat sírját azóta hivatalosan kegyeleti hellyé, tengeri temetővé nyilvánították. A tragédia csak a német újraegyesítés után került a köztudatba, majd 2002-ben a Nobel-díjas német író, Günter Grass dolgozta fel Ráklépésben című regényében, majd 2008-ban a ZDF televízió doku-játékfilmet forgatott róla.
