Kövess minket -on és -en!

A magyar vezetők az olaszokkal, majd a nemzetiszocialista Németországgal ápolt szoros viszonyt egy-egy tér átnevezésével is nyomatékosították.

Az Oktogon helyén egészen az Andrássy út (eredetileg Sugár út) építésének megkezdéséig, 1872-ig egy óriási gödör állt, hét évvel később, 1879-ben viszont már a ma is látható négy épület szegélyezte az egyszerűen csak Nyolcszög térnek elnevezett teret. Az 1920-as években ezt lecserélték az azonos jelentésű, ám kétségkívül klasszisokkal jobban hangzó Oktogonra, de ezt a nevet nem viselhette sokáig.

A Bethlen István és Benito Mussolini közt 1927. áprilisában megszületett olasz-magyar barátsági szerződés után a két ország közti szálak egyre szorosabbá váltak, 1936-ban pedig Magyarország úgy döntött, hogy a széles sugárút egyik nagy terét az olasz miniszterelnökről nevezi el.

A választás az Oktogonra esett, mely még a szövetséges tengelyhatalom 1943-as amerikai megszállása után is, egészen a szovjetek megérkezéséig viselte ezt a nevet.

(Ezután újra visszaerősíthették a régi Oktogon feliratú táblákat, 1950-ben viszont a kommunista városvezetés az 1917-es októberi orosz forradalom emlékére November 7. térre nevezte át a közterületet. 1990-ben természetesen az évtizedeken át Népköztársaság útjának nevezett Andrássy út mellett ennek a nevét is visszaállították.)

A magyar külpolitika a 30-as évek közepétől fokozatosan a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom felé fordult, hiszen Olaszország súlyával szemben a Német Birodalom gyors mértékben nőtt. Nem meglepő tehát, hogy az Oktogonhoz hasonlóan a mai Kodály köröndöt is átnevezték, ami az Andrássy út építése előtt szintén egy jókora, szemétlerakásra használt gödör volt. Az eredetileg egyszerűen csak Körönd nevet kapott, szimmetrikus tér 1938-ban Adolf Hitler német vezér és kancellár nevét vette fel, így a szovjetek érkezéséig a Hitler Adolf tér felirat díszítette a sugárútra néző négy, ívelt homlokzatú épület sarkait.

A háború után visszakapta a Körönd nevet, amit az itt élő Kodály Zoltán halála után, 1971-ben Kodály köröndre változtattak.

Ez a két eset korántsem volt egyedi, hiszen a történelmi Magyarország több városában, így Kolozsváron és Szabadkán is egy-egy tér átnevezésével adóztak Hitlernek:

Kövess minket -on és -en!

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

2024 nyarán és őszén a Norsk Institutt for Kulturminneforskning (NIKU), a kulturális örökséggel foglalkozó független kutatóközpont régészei a Tønsbergben lévő helyszínen ásatásokat végeztek néhány utcai csatorna korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok előtt.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.