Az 1. magyar SS-sízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon)

Kövess minket -on és -en!

A Honvédelmi Minisztérium kiképzési főosztálya 1944 kora őszén a Honvédség határvadász- és hegyi alakulatai számára a kárpátaljai Rahó székhellyel sítanfolyamot szervezett.

A tanfolyam szakelőadójának és egyúttal szervezőjének Zelkó József tartalékos hegyivadász főhadnagyot bízták meg. Zelkó kinevezését indokolja, hogy maga többszörös síbajnok volt.

A sítanfolyamra jelentkezőket azonban a kárpátaljai hadműveletek miatt hamarosan vissza kellett vezényelni Budapestre, s így a terepadottságok miatt a tanfolyam csak elméleti oktatásra korlátozódott. A tanfolyamisták körülbelül 1000 főt számlálhattak, akik közül a harmadik magyarországi SS-toborzás keretében 110 legénységi, illetve öt fő tiszti állományú katona hamarosan megkapta az SS-Ersatzkommando Ungarn behívóparancsát, köztük maga Zelkó főhadnagy is. Zelkónak német származású felesége indokolta behívását. A tanfolyamisták tiltakoztak a Honvédelmi Minisztériumnál, azonban ennek álláspontja – betartva az 1944. április 14-i német-magyar államközi egyezményt – tökéletesen egyezett az SS Kiegészítő Hivatalának szándékaival.

A vita sokáig elhúzódott, mígnem Horthy kormányzó október 15-i fegyverszüneti proklamációja válaszút elé állította a tanfolyamistákat. Ők testületileg a bolsevizmus elleni harc folytatása mellett döntöttek és a Honvédelmi Minisztérium felszerelési osztályán kérték, hogy őket hegyivadász-zászlóaljként felszereljék, s a frontra küldjék. A válasz azonban kitérő volt, s a minisztérium e kérést adminisztratív okokra és fegyverhiányra hivatkozva nem teljesítette.

Közvetlenül a Szálasi-féle hatalomátvétel után, a Waffen-SS végül is megtette ajánlatát, vállalta, hogy a tanfolyamistákat felszereli, s önkéntesekként – immáron nem egyénileg, hanem testületileg – állományába átveszi. Zelkóék 97 százalékos többséggel megszavazták az ajánlatot. Ugyanakkor néhány feltételt is szabtak: az alakulat vezényleti nyelve a magyar, továbbá lehetőleg csak magyar területek visszafoglalásáért harcolnak, illetőleg más SS-alakulatokkal egyenrangúként kezelendők.

Zelkó személyes kérése volt továbbá, hogy az alakulatnál négy hivatásos állományú honvéd tiszt is jelen legyen.

Ennek megfelelően 1944. október 17-én Zelkó József és Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője között megszületett a különegyezmény. Az ennek értelmében felállított 1. magyar SS-sízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon) – parancsnoka Zelkó József SS-Obersturmführer – „különleges csapatként” közvetlenül Himmler alárendeltségébe került. Az ekkor mintegy 800 fős alakulat törzsből, három könnyű vadászszázadból, valamint egy nehézfegyver-századból állt.

Miután az 1. magyar SS-sízászlóaljat Budapesten az SS magyarországi kiegészítő parancsnoksága egyenruhával ellátta, november 10. körül az alakulatot kiképzési célból a sziléziai Neuhammerben lévő kiképzőtáborba szállították.

Az alakulat felkészülését megzavarta a „Hunyadi” hadosztály szálláscsináló részlege, amely 1944. november 15-én ugyancsak megérkzett a neuhammeri táborkomplexumba. Zelkó főhadnagy közben visszaindult Budapestre, hogy a további körülbelül 600 újoncot és az általa korábban kért honvéd tiszteket (a négy helyett hármat, akik közül az egyik fivére, Zelkó László százados volt) átvegye.

1944. november 22-én Neuhammerben eközben – Zelkó távollétében – a sízászlóaljat lényegében feloszlatták, s az állományt a Waffen-SS magyar hadosztályának néhány tisztje – Grassy József hadosztályparancsnok egyetértése mellett – gyakorlatilag a „Hunyadiba” olvasztotta. Zelkónak és segédtisztjének (Fritz Ulrich SS-Sturmbannführer) két napig kellett alkudoznia, mire sikerült tisztázniuk a helyzetet, s további két napba tellett, míg a zászlóalj visszaszerezte a korábban kiutalt felszerelési tárgyait.

Az 1. magyar SS-sízászlóalj „újrafelállításakor”, 1944. december 1-jén önkénteseinek létszáma már elérte az 1800 főt, s belőlük december 4-re már két zászlóaljat szerveztek. Így gyakorlatilag az 1. magyar SS-sízászlóalj maga is két zászlóaljra (I. és II.) tagolódott, melyekből a második úgy nevezett (újonc-) kiképző-zászlóalj volt. A parancsnok továbbra is Zelkó József főhadnagy (SS-Obersturmführer) volt, de a tényleges irányítás azonban két német SS-Hauptsturmführer kezébe került, akik átmenetileg az I. és a II. zászlóaljak parancsnokai lettek.

Másnap, 1944. december 5-én a Neuhammerhez közeli bad saarow-i katonai raktárból a sízászlóalj I. zászlóalját mintaszerűen ellátták felszereléssel, bár állítólag ehhez Zelkó főhadnagy a magánvagyonából is hozzájárult, s így – a fegyverzetet leszámítva – az állománytábláhozhoz képest is több és jobb minőségű felszereléshez jutottak.

Az I. zászlóalj első három századát egyenként kilenc 7,92 mm-es MG–42 könnyűgéppuskával, századonként két szakaszt 7,92 mm-es Sturmgewehr–44 gépkarabéllyal, míg a többieket az általánosabb Kar 98k ismétlőkarabéllyal szerelték fel. A 4. (nehézfegyver-) századot nyolc MG–42 nehézgéppuskával, egy MG–42 könnyűgéppuskával, hat 8 cm-es Gr.W. 34 közepes aknavetővel és négy 7,5 cm-es Geb. Kanone 43 L/18-5 típusú hegyiágyúval látták el. 1944. december 7-én Neuhammerben megkezdődött a csapatok a ki-, illetve átképzés.

1945. február elején a szovjet csapatok átkeltek az Oderán és gyorsan közeledtek a neuhammeri kiképzőtábor felé. Az illetékes német hadkiegészítő parancsnokság a szovjet páncélos erők átmeneti feltartóztatására, lényegében szükségmegoldásként, úgy nevezett „riadóegység” (Alarm-Einheit) felállítását kérte az 1. magyar SS-sízászlóaljtól. Tekintettel a Himmlerrel való korábbi megállapodás azon passzusára, miszerint az alakulatot csak Magyarország védelmében alkalmazhatják, Zelkó önkéntesek jelentkezését kérte, elsősorban a kiképzés és fegyverzet terén jobb helyzetben levő I. zászlóalj katonáitól.

1945. február 9-én ily módon századnyi erőben, mintegy 230 fő önkéntessel és három (valószínűleg PaK 40 típusú 7,5 cm-es) lövegből álló páncéltörőágyús-szakasszal megerősített riadószázadot állítottak fel. A század parancsnokának Gencsy József SS-Hauptsturmführert nevezték ki. A riadószázad feladatul kapta, hogy a Bober folyótól nyugatra alakítson ki útzárat és a Breslau–Berlin közötti birodalmi autópálya ezen részén tartóztassa fel a közlekedő szovjet harckocsikat.

A szovjetek azonban ezt a térséget még az alakulat helyszínre érkezése előtt, már délután 14.00 óra tájban ellenőrzésük alá vonták. Így a riadószázad a megadott ponttól délebbre, Gross-Golmischtól nyugatra foglalt állást.

1945. február 11-én a század már Nitscenkautól északra védekezett, mialatt több erős szovjet gyalogsági támadás érte. Aznap harckocsi-kilövéseinek száma már elérte a tizenegyet. A délutáni órákban a magyar riadószázadot visszaszorították a Hühner-Bergig, majd a Kranich-See-ig, miközben páncéltörő ágyúit elvesztette. Az alakulat Eichbergnél védekező részeit a szovjetek bekerítették, majd megsemmisítették.

Másnap, február 12-én a riadószázad maradványai Klitschdorf ligetén keresztül Lorenzdorfig jutottak, miközben az alegység szinte teljesen megsemmisült. A harcok során a riadószázad soraiból 150 fő (ebből nyolc tiszt) elesett, valamint további 22 közkatona eltűnt.

Időközben az 1. magyar SS-sízászlóalj zöme gyalogmenetben elhagyta a tábort, s négynapi menetelést követően, 1945. február 14-én bevagonírozott Tetschen-Bodenbachban. Két nap múlva vasúti szállítással érkeztek meg a stájerországi Leobenbe.

1945. február 20-án a II. zászlóaljat a Judenburg melletti „Seetaller Alp” magashegyi gyakorlótérre irányították. Még ezen a napon Zelkónál jelentkezett Gencsy József egyetlen megmaradt tisztjével és hét katonájával, a riadószázad maradékával.

A Leobenben magashegyi kiképzést folytató I. és II. magyar SS-sízászlóalj 1945. március 25-én kapta meg a Honvédelmi Minisztérium és az SS-Führungshauptamt közös parancsát, miszerint fel kellett venniük állományukba a Győr térségében tartózkodó, és egyelőre fegyvertelen magyar hegyivadászokat, valamint gondoskodni kellett azok fegyverzetéről, illetőleg ellátásáról. Miután körülbelül 1500 fő honvéd hegyivadász került gépkocsi-szállítással Leobenbe, az 1. magyar SS-sízászlóalj létszáma egy III. zászlóalj felállítása mellett mintegy 3000 főre bővült.

Az 1945. március 27-én felállított III. zászlóaljat szintén a Seetaler-Alpra küldték kiképzésre. Az 1. magyar SS-sízászlóalj felépítése ekkor vázlatosan az alábbi volt (az alakulatnak ellátó köteléke nem volt):

–törzs, tolmács-, híradó-, motorkerékpárosjelentő-szakasz, táboricsendőr-különítmény, törzsbiztosító szakasz;
–I. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (vitéz Darvas László SS-Hauptsturmführer);
–II. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (vitéz Zelkó László SS-Sturmbannführer);
–III. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (Gencsy József SS-Hauptsturmführer).

1945. április 17-én a magyar SS-sízászlóalj mindhárom zászlóalját – gyalogsági feladattal – az akkor Graztól délkeletre védekező IV. SS-páncéloshadtesthez irányították. Szállítás közben kapták a parancsot, hogy a zászlóaljak különítsenek ki egy századnyi erőt, amelyet Semmeringtől délkeletre, egy ott védekező magyar alakulat támogatására rendelnének.

Végül Görög SS-Untersturmführer vezetésével egy félszázadot indítottak útba, hogy segítsék a Zeltwegnél védekező, honvéd repülőkből (Ghyczy Márton repülő főhadnagy parancsnoksága alatt) alakított magyar kötelék harcait. Görög félszázada Pfaffensattel térségében került bevetésre, ahol soraiból 72 katona (ebből egy tiszt) elesett, további 31 fő pedig eltűnt.

A magyar SS-zászlóaljak zöme az európai háborút lényegében a IV. SS-páncéloshadtest, főleg annak 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályának alárendeltségében fejezték be. A zászlóaljak nagy része utóvédet alkotott, hogy más kötelékek angolszász fogságba vonulhassanak (lásd a Ney-féle SS-harccsoportnál), s így sokan a visszamaradók közül – így maga Zelkó is – szovjet fogságba estek. Néhányan át tudtak jutni a szovjet vonalakon és elérték az angol fogságba menetelő „Szent László” hadosztály részeit. A stájerországi harcokban az 1. magyar SS-sízászlóalj további 163 halottat (ebből három tiszt), valamint 57 fő eltűntet vesztett. Az alakulat ismert és összesített háborús veszteségei ezzel halottakban 385 főre, míg eltűntekben 95 főre nőttek.

Kövess minket -on és -en!