Pest védelme Budapest főváros ostroma során

Kövess minket -on és -en!

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A szovjet és román csapatok december 27-28-án felzárkóztak a Budapest elővárosainak közvetlen határában húzódó Attila III. vonalra. A támadók célja az volt, hogy az Attila vonalak e legbelsőbbikének elegendő szélességben valóáttörése után megvethetik lábukat a külvárosokban, hogy majd továbbfejlesztik támadásukat a belváros irányába. A fontosabb támadási irányok az Üllői út, Kőbánya és Mátyásföld közötti szakasz, illetve Rákosszentmihály térségei voltak.

A németek a szovjetek és románok további előretörésének megakadályozására, vagy legalább lassítására műszaki zárakat építettek ki. Soroksár térségében a Duna partján 5-20 m-re a parttól négy-hat sorban nagyfeszültségű elektromos zárat létesítettek. Ezt a magyar műszakiak telepítették (több nagyfeszültségű villamos akadályszázad is Budapesten rekedt). Erre azért került sor, mert Soroksáron a frontvonal sokkal délebben stabilizálódott, mint a Duna másik partján, a Csepel-szigeten. A németek ennek a zárrendszernek a telepítésével fedezték le a nyitott oldalukat a Duna felé, ezzel meggátolva a szovjetek esetleges átkelését a Csepel-szigetről a Dunán keresztül.

Rákosszentmihály és Sashalom területén a főbb utaknál aknamezőket telepítettek és műszaki zárakat is létesítettek. A fontosabb kivezető utak mentén páncéltörő lövegeket helyeztek el.

Budapesten belül az első komolyabb védelmi vonal az akkori városhatáron a Körvasút sor töltésén készült el, illetve ennek további részét képezte a Rákos-patak mentén az Attila III. már korábban létesült reteszállása.

A németek úgy tervezték, hogy a Körvasút sor töltésén sikerül majd tartósan megállítani a szovjet tankokat. A Rákos-patak vonalát már korábban elkezdték kiépíteni, de teljesen nem sikerült befejezni a munkálatokat a bekerítésig. Ennek ellenére folytonos lövészároksor jött létre a patak déli oldalán. A lövészárkok előtti területen több sorban szögesdrót-akadályokat telepítettek. A patak alját és a patak előtti területet elaknásították. A patakot, meredek partja miatt, mint harckocsi árkot használták. A déli oldalon épült lövészárkoknál a földbe mélyítve ideiglenes föld-fa bunkerek létesültek, melyek a gyalogságnak biztosított védettebb pihenőhelyet az ellenséges tűzzel szemben. A patakon átvezető hidakat mind aláaknázták és jelentős részüket felrobbantották. (A Váci útnál átvezető hidat azonban megkímélték az Újpestről való gyors visszavonulás során.) A Rákos-patak menti védelmi vonal kiépítettsége változó volt. Zugló és Kőbánya területén készült el legjobban.

A Körvasút sor vonalán létesült védelmi vonalat Zugló határában rögtönözve hozták létre. A töltés előtt egy 50 m széles szakaszon aknamező volt, a töltés oldalában öt sorban drótakadállyal. A töltés tetején hevenyészett gyalogsági állások készültek és géppuskafészkeket telepítettek. A töltésen és annak túlsó oldalán különbözőűrméretű lövegeket helyeztek el. Ezeket igyekeztek minél jobban álcázni, hogy csak az utolsó pillanatban vegyék észre a támadók, mikor már nem tudnak védekezni ellene. A töltés alatt húzódó betoncsövek végénél, melyek kijárata a Rákosszentmihály felé eső oldalon volt, a németek géppuskákat telepítettek, így közvetlenül is tűz alatt tarthatták a töltés előtti területet. A töltés néhány helyen a környező utcák és épületek szintjével azonos magasságban futott, ezeken a részeken tudtak csak a szovjet harckocsik átjutni rajtuk, mert a többi része a töltésnek túl meredek volt. (Hasonló volt a helyzet a lágymányosi vasúti töltésnél is.) Az alacsonyabb részeken a németek, hogy akadályozzák a szovjetek átjutását, vasúti vagonokat állítottak egymás mellé, ezzel képezve barikádot. A németek úgy telepítették álcázott páncéltörő lövegeiket, hogy mikor a szovjet harckocsik kénytelenek lesznek a töltésnél az alacsonyabb részek felé fordulni akkor az oldalát mutató harckocsik könnyű célpontjai legyenek a jól telepített és álcázott lövegeknek.

A kiépült védelmi vonalat 1945. január elején érték el a támadó szovjet csapatok. Az ezt megelőző harcokban mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. A szovjetek egy zászlóalját a németeknek sikerült a rákosszentmihályi templom körül bekeríteni, úgy hogy a német egységek a Csömöri út alatti csatornában törtek előre a szovjetek hátába. Ez tekinthető az első esetnek az ostrom alatt, hogy a németek a föld alatti járatokat is alkalmazták a védelemnél. A későbbiekben egyre többször próbálkoznak azzal (nem mindig sikeresen), hogy az ellenség hátába kerüljenek föld a alatti csatornákon keresztül.

A Mátyásföld, Sashalom területétől délre fekvő területeken a román 7. hadtest csapatai támadtak. Itt a Mátyásföldi repülőtér miatt került sor súlyos harcokra. A német és magyar csapatok több ellentámadást is indítottak a repülőtér visszafoglalására. A repülőtér környékén csak szerény védelmi létesítmények készültek: néhány ütegállás a repülőtér határában, illetve aknamezőket létesítetek a műszakiak, ezzel lassítva a támadók előrenyomulását.

1945. január 1-én indul meg a szovjetek nagyarányú támadása, most már közvetlenül a főváros ellen. A támadás az Új-Köztemetőnél kialakított ideiglenes védelmet jelentős tüzérségi előkészítés után áttörte és Kőbánya szélső házsorait elérték a nap végére a támadó alakulatok. Az Új-Köztemetőtől északra futó Rákos-patak mentén kiépült védőállások jelentették a terület egyetlen komolyabb védelmi létesítményét, ám a patak futása itt pont merőleges irányú volt a frontvonalra, ezzel a támadási irányára is, így az állások a védők szempontjából használhatatlannak bizonyultak. A temetőben nem épültek ki korábban védelmi állások, csak az ide történő visszavonulás után települt néhány löveg (a ravatalozóépületénél). Hevenyészett lövészárkok készültek a temetőtől északra lévő Drasche téglagyár töltésén. De ezeknél nem tudták feltartóztatni a támadókat.

A Körvasút mentén sem úgy alakultak az események, ahogy a németek korábban tervezték. A szovjet csapatok felzárkóztak a Körvasút sorra és a harckocsik több ponton átkeltek a töltésen és a Rákos-patakon is. Igaz, a támadásuk itt elakadt. A 10. magyar gyaloghadosztály hadinaplója a január 2-i harcokról:

"Az éj folyamán az ellenség igen erős támadással a 18. gyalogezred arcvonalán betört. 4 ellenséges harckocsi a Rákos-patak Ny oldalára is átjutott, melyeket visszatérésre kényszerítettek. Délelőtt az ellenség folytatta harckocsikkal támogatott erős támadásait. Kisebb betöréseket ért el a 18/I. és a 6/III. zászlóaljak arcvonalában, melyeket a védők elreteszeltek és a Rákos-patakon túljutott 6 harckocsiból 5-öt kilőttek. Az ellenséges betörés következtében a 18/I. zászlóalj arcvonalát visszavetette."

Bár a védők jelentős veszteséget okoztak a támadóknak, a Körvasút sort nem sikerült megtartaniuk. A szovjetek a védelmi rendszeren a Füredi út és Kerepesi út közötti szakaszon tudtak betörni, ahol a Körvasút sor töltése nem magasodik a környező utcák fölé. Azokon a részeken, ahol a töltés elég magas volt, a szovjet tankok nem voltak képesek a töltésen valóátkelésre és az áttörésre sem. A védőket itt a gyalogság sikertelen támadásai után csak az aknavetők tüze tudta kiverni állásaikból.

Közben a román és szovjet csapatok folytatták támadásukat Kőbányán. A Kerepesi út és a Jászberényi út közötti szakaszon a Körvasút vasútvonala mögött a korábban kiépült légvédelmi állások adták a védelem támpontjait, ám ezeket az állásokat sem sikerült sokáig megtartani. Ezt egészítették ki a kiépített lövészárkok. Kőbánya déli részén, ahol előző nap áttörtek a támadók, az Akna utca vonalán sikerült csak stabilizálni a frontot.

Kőbányán a védelem sarokpontjait a továbbiakban a megerődített körletekkéátalakított gyárak jelentették. Nagy egybefüggő gyártelepek tucatjai sorakoztak ekkor itt, melyeket többnyire több méter magas vastag kőfal vett körül. A németek ezeket az épületkomplexumokat próbálták felhasználni a védelemre. A gyárkapukkal szemben sok esetben vasbeton erődöket telepítettek, vagy páncéltörőágyút barikád mögött. A gyárépület ablakaiba és tetején géppuskaállások létesültek, a gyárkéményeknél mesterlövészek figyeltek. A gyárak berendezéseit (amit korábban már nem tudtak nyugatra szállítani, előkészítették a robbantásra). Ennek ellenére sok gyár szinte érintetlenül átvészelte az ostromot.

A kőbányai harcok során a németek kihasználták a városrész alatt húzódó több, mint 30 km hosszúságú pincerendszert is. A pincerendszer 30 m mélységben épült ki. A Körösi Csoma Sándor út alatt volt a bejárata és egészen a Zalka Máté térig nyúlt el. A németek ide telepítették sok raktárukat, néhány kórházat és több alakulat parancsnokságát is. De Kőbányát nem tudták kellő számú katonával biztosítani és a városrész hamar a támadók kezére jutott. A felszínen már a szovjetek kezében volt a terület, mikor a föld alatti pincerendszert elkezdték kiüríteni a németek.

A Körvasút sor áttörése után a németek számára a védelem sarokpontjait a korábban kiépített ellenállási csomópontok jelentették. A szovjet csapatokat január 5-6. körül átszervezték, hogy ezeket a megerősített ellenállási fészkeket és a műszaki zárakat könnyebben le tudják küzdeni. A szovjet katonai vezetés a sztálingrádi tapasztalatokat figyelembe véve rohamcsoportokat alakított ki. Ezeknek a rohamcsoportoknak a létszáma és erőssége változott az eléjük kitűzött feladattól függően. Átlagosan 10-12 lövész (mind géppisztollyal és tucatnyi kézigránáttal felszerelve), 3-4 műszaki katona, 2-5 lángszórós és 1-2 géppuskás alkotott egy ilyen rohamcsoportot.

A harcok során a szovjet lövészhadosztályok átlagosan egy 400-800 m széles sávban támadtak. Ezt a hadosztályok közti egy-egy utca vonala alkotta. A gyalogság harcát többnyire a tüzérek támogatták, de esetenként harckocsik is.

Külön támadási eljárást dolgoztak ki a megerődített épületek elfoglalására. A németek döntően a fontosabb utak mentén lévő saroképületeket alakították át kiserődökké. Főleg a régi építésű, vastag falú épületek feleltek meg leginkább erre a célra. Ezeknek a vastag téglafala jól védett a kisebb kaliberű tüzérségi lövedékek és a repeszek ellen. A géppuskák és aknavetők elleni védekezésül az ablakokat többnyire befalazták, vagy bedeszkázták. Az épület védelmét aknavetők is támogatták és sok esetben a környező utcákat jól álcázott páncéltörőágyúk fedezték. Az épületeken belül erős helyőrségek állomásoztak. Az épületek tűzrendszerét alaposan átgondolták és könnyen tűzzsákká lehetett változtatni a kiserődökké átalakított épületek körüli utcákat.

A harckocsik elleni védekezéshez még sok helyen létesültek az utcákat átszelő harckocsi árkok, vagy barikádok. Az erőddéátalakított épületekhez a környező utcákon műszaki zárakat is telepítettek (aknák, szögesdrót). A drótakadályoknak több változatát is alkalmazták. Néha csak cölöpökön néhány sor közönséges drótakadályt húztak fel, de volt olyan is, mikor egyik járdától a másikig húzódó sűrű dróthengert húztak ki. Esetenként alkalmaztak nagyfeszültségűárammal töltött zárat is a drótakadályokkal együtt. A támadók helyzetét tovább nehezítették az álcázott aknák.

Az épületek védelménél figyelembe vették az alattuk lévő pincéket is. Többnyire áttörték a szomszédos pincék közti falakat és az emeleteken is az épületek közti falakat még a védelem előkészítésénél, így biztosítva menekülési utat a védőknek, ha az épület már nem tartható tovább.

A szovjetek a védett épületek elfoglalására a következő taktikát alkalmazták: A támadási irányokat először néhány fős felderítő egységek járják be. Ezek megpróbálták megtalálni az ellenséges védelem erős és gyenge pontjait, illetve a védelmi létesítményeket próbálták feltérképezni. Utánuk következtek az utászok akik, a támadási sávban felszedték a műszaki zárakat (szögesdrót, akna). Ezek után a lövészek előretörtek a falak mentén haladva, lehetőleg fedezékben. Őket kísérték a különbözőűrméretű lövegeket cipelő tüzérek. (A rohamcsoportokkal együtt haladtak a közepes űrméretű lövegek is, sőt az ostrom későbbi szakaszában be kellett vetni a nehézlöveget is az első vonalban a kieső tüzérség pótlására.)

Miután sikerült megközelíteni a megerődített épültet, először a tüzérség próbálta kifüstölni onnan a védőket. (Sok esetben porig rombolta a szovjet tüzérség az ilyen megerődített házakat, mire sikerült onnét kiverni a védőket.) Ha így nem értek el eredményt, akkor a lövészek támadtak, a falak mellett kúszva közelítették meg az épületet. Közben a tüzérség tűz alá vette az erődépületet, ezzel lefoglalva a védőket, illetve tűzfüggönyt vonva az épület köré. Erre azért volt szükség, hogy a támadó lövészeket ne tudják egy oldalirányú támadással meglepni továbbá, hogy a házban védekezőket elszigeteljék a többi csapattól. (A védők ilyen módon való elszigetelése azonban nem járhatott mindig sikerrel, mert már korábban a védelem kialakításakor a pincékben és sokszor az elemeteken is áttörték a falat, így volt összeköttetés a szomszédos épületekkel.)

A támadó lövészek fejenként 10-20 kézigránátot is cipeltek magukkal és mielőtt az épületbe hatoltak volna kézigránátot dobtak az ablakokon át (ha nem voltak befalazva), majd csak ez után törtek az épületbe. A harc szobáról-szobára haladt és sokszor napokig tartott egy-egy ilyen épület megtisztítása. Utána viszont a védelem többnyire szétesett több kisebb elszigetelt darabra, és nagyobb terület elfoglalására is volt lehetőség. A lövészek sok esetben magukkal cipelték a százlábúnak becézett ágyút, melyet felvittek az épületek magasabb emeleteire is a lépcsőkön át és onnét vették tűz alá a szemközti épületbe befészkelt védőket.

A géppuskafészkeket még a lövészek támadása előtt igyekeztek semlegesíteni, vagy kézigránátokkal, vagy lángszóró segítségével. Egész különleges esetek is előfordultak. Egy alkalommal az egyik ilyen ellenállási csomópontot sehogy sem sikerült elfoglalniuk a támadóknak. Ekkor a közeli tűzoltóság fecskendőit elhozva azokat a szemközti ház második emeletére vitték fel, majd a közelben elfoglalt német raktárból benzint hoztak. A fecskendőkkel ezt a benzint spricceltek a németek által tartott hát ablakain keresztül. Mikor elfogyott a benzin meggyújtották az épületet, ami teljesen kiégett. A tűz az életben maradt védőket az épület elhagyására kényszerítette.

A fent felsorolt támadási taktikának megfelelően szervezték át a román csapatokat is. Az új harceljárás bevezetésére január 5-6. között került sor. Mihail Lacatusu tábornok 118. hadparancsa a következőképpen foglalja össze az új eljárást:

"1. Az ellenség szervezett ellenállást fejt ki az épületekben.

2. Ezen ellenállás letörése érdekében az alábbi intézkedéseket kell foganatosítani:

a) Meghatározott utcákon, azt követően, hogy a csoport parancsnoka biztonságos helyről alaposan megfigyelte az ellenséges állásokat, járőröket kell kiküldeni, melyek nagy bátorsággal és ügyességgel eljárva, házról házra haladnak.
b) A tökéletesen álcázott, közelharcra gránátokkal stb. felfegyverzett felderítők meghatározott sávokban és utcákon előre meghatározott célok felé haladnak.
c) Ezen járőrök támogatására azonnal működésbe lép a csoport golyószórója, az aknavetők és főleg a páncéltörők, esetleg az e célból előretolt ágyúk.
d) Amikor a járőrök folyamatos és erős ellenállási vonalba ütköznek, pontosan határozzák meg az állásokat, amelyekre közvetlen irányzású lövéseket kell leadni:
-páncéltörő fegyverekkel,
-ágyúkkal,
-gránátokkal és esetleg sorozatlövő fegyverekkel,
-tüzérségi és aknavető-ösztűzzel az épülettömbök legalsó szintjére (annak függvényében, hogy az állások mennyire jelentősek).
Miután az állásokat semlegesítették, a csoportok gránátokat és szuronyokat használva rávetik magukat[az ellenségre].
e) Az előretolt páncéltörők, aknavetők és ágyúk elhelyezésüket állandóan változtatva álcázott, biztonságot nyújtó fedezékekből lőnek, hogy az ellenség fel ne fedezze és meg ne semmisítse azokat.

"A veszteségek elkerülése érdekében a zöm fedezékek mögött és álcázva halad előre azt követően, hogy a járőrök egy épületcsoportot elfoglaltak."

Pesten a Körvasútsor és a Károly körút, Hungária körút, Könyves Kálmán körút vonalán létesült védelmi vonal között összefüggő előre kiépített védelmi vonal nem létezett, csupán az ellenállási csomópontok készült el, de ezek közül csak néhány ismert. Zuglóban az egyik legjelentősebb a Posta Központi Járműtelepe volt (Egressy utca 35.). Itt sokáig tombolt a harc, mire sikerült elfoglalni a telepet.

Zuglóban a németek a visszavonulás során rengeteg álcázott aknát telepítettek. Rákosfalva házainál a falakra is telepítettek ezekből. Számos esetben az épületeken belülre készítettek álcázott csapdákat, aknákat telepítve a lépcsőházakba, az ajtókra, pincékbe és fedezékekbe. Sőt ismert olyan eset is, amikor egy szobán belül több aknát is telepítettek. Továbbá az utcák lezárására álcázott aknamezőket hoztak létre, a hidakat felrobbantották, a vasútvonalakat megrongálták. Ezek felszedése és az utak rendbehozatala lassította a támadók előretörését. Egy román hadijelentésben a következő bejegyzés található a műszaki zárakkal kapcsolatban:

"A 19. utászszázad hidat épít a vasúti töltésen (Körvasút sor), folytatja a Mátyásföld—Budapest út javítását, az aknamentesítését, és részt vesz a háztömbök elfoglalásáért folytatott harcokban. (január 5.)"

A harcok nem csak Zuglóban tomboltak, hanem Kőbányán is, ahol a román csapatok megközelítették a Lóversenyteret, amit a németek szükségrepülőtérnek használtak. A terület védelmére a németek két harckocsit beástak, hogy mint páncélos erődök alkalmazták őket. A románok lerohanták az itt lévő védelmi állásokat a beásott nehézharckocsikkal együtt. A további támadás azonban elakadt a Mexikói út, Pongrácz út vonalán lévő vasúti töltésnél, melyet a németek megerősítettek.

A németeknek nem volt idejük komolyabban megerődíteni töltést, ennek ellenére itt sikerült tartósabban megállítani a támadókat. A töltés tetején lövészárok húzódott, géppuskaállásokkal. A töltés mögötti területen tüzérségi és aknavető eszközöket helyeztek el. Az itt harcoló románok január 6-án a következő jelentést tették:

"Az ellenség szervezett állásrendszere meggátol minden előrenyomulást, úgyhogy a hadosztály által 9.30-kor végrehajtott támadás sem hoz eredményt.

Az ellenség sorozatlövő fegyverekkel, aknavetőkkel, nehéztüzérséggel keményen védekezik. A legnehezebbnek a lakott területeken folytatott harc bizonyult, az ellenség elszántan véd minden egyes házat, minden egyes falat és utcasarkot."

Néhány napos küzdelem árán végül sikerült áttörni a vasúti töltést, de az áttörés nem a Lóversenytér nyílt területénél történt, mert azt a töltésről tűz alatt lehetett tartani. Az áttörést Kőbánya beépített részéről sikerült elérni a szovjet csapatoknak, ahol a házak egészen a töltés szélén épültek. De az áttörés nem hozta meg a kellő előrehaladást, mert pár utcával beljebb a Ferenc József laktanya épülettömbje állta útját a támadóknak, amit a németek felhasználtak a védelemben. A laktanya magas vastag falai, jó terepet biztosítottak a védőknek.

Pest déli részén lényegesen szerényebb mértékű erődítések készültek. Elsősorban a kivezető utak mentén készültek fel a védelemre. A támadás tengelye itt az Üllői út volt. Aknamezőkkel és műszaki zárakkal igyekeztek lezárni ezt. Pestszentlőrincen a Kossuth Lajos téren páncéltörőütegállás épült és lövészárkok. Kispesten a németek a Traktorgyárnál és már helyeken lőállásokat kezdtek kiépíteni (január 5-6.), de január 7-én feladták addigi állásaikat és visszavonultak. Kispesten számos aknamezőt telepítettek a németek 50-60 m szélességben, öt-hat sorban. Kettős földréteggel álcázták ezeket. Elsősorban a főbb utaknál létesítettek aknamezőket. A nagyobb főutakat keresztező utaknál páncéltörőütegeket telepítettek. Ezeket leszámítva lényegében az egész területen az Attila III. és a Könyves Kálmán körút között nem készült említésre méltó védelmi vonal.

Pest északi részén Újpesten, Pestújhelyen gyakorlatilag csak az Attila III. és a település határában létesített védelmi létesítmények voltak. A lakóterületen belül nem is készült más védelmi vonal, mert nem folytak itt harcok. A szovjet és román csapatok Zugló és Kőbánya térségében elért mély betörései viszont bekerítéssel fenyegették a pesti hídfőészaki és déli részeit. Ezért a német hadvezetés elhatározta, hogy az itteni csapatokat hátrébb vonja. A délen harcoló alakulatokat a Határ útig vonták vissza, majd innét szorították vissza őket a Könyves Kálmán útig. Északon a Magdolnavárosi pályaudvarig tervezték a csapatok visszavonását, ahol védelmi állásokat kezdtek kiépíteni és műszaki zárat hoztak létre. De a visszavonulás során a németeket szorosan követő szovjet alakulatokat nem sikerült feltartóztatni a Magdonlavárosi pályaudvarnál és a németeknek csak a Rákos-pataknál sikerült stabilizálniuk a frontot, ahol az Attila III. reteszállásának védművei voltak (január 10.).

Ezzel egy időben szükségessé vált a Csepel-sziget további részeinek a kiürítése is, mert a szovjetek január 9-re megközelítették Pesten a Kvassy hidat. Budapest bekerítése előtt már a szigeten partra szálltak a szovjetek és visszaszorították a védőket egészen a Királyerdő, Háros-sziget vonalig. A frontvonal itt stabilizálódott december végén és az ostrom során nem is változott. A németek az itt lévő magyar alakulatokkal együtt egy védelmi vonalat hoztak létre. Folyamatos lövészárokrendszer épült a sziget teljes szélességében. Helyenként több lépcsős mélységben. A Királyerdőnél az 1. magyar páncélos hadosztály megmaradt üzemanyag nélküli harckocsijait beásták, hogy páncélos kiserődöknek használják őket. (Bár üzemanyaguk már nem, lőszerük még volt elég.) Ezen kívül körülbelül 80 db aknavető erősítette még a front csepeli szakaszát nem is szólva az egyéb tüzérségi eszközökről.

A németek mindenképpen szükségesnek tartották Csepel-sziget megtartását az itt lévő gyárak miatt, amely még az ostrom alatt is folyamatosan gyártotta a hadianyagot (lőszer). A németek a gyártelep biztosítására erős védőállásokat építettek ki a Csepelre vezető utak mentén. Nagyszámú vasbetonbunkert telepítettek, továbbá aknamezőket és elektromos zárat hoztak létre az utaknál.

A gyártelep egyes épületegyütteseit átalakították kiserődökké, hogy a szovjetek esetleges áttörése esetében is lehessen ezeket tartani, így megállítva támadókat. Mikor a szovjetek Pesten megközelítették a Kvassy hidat a németek sietve kiürítették a sziget még kezükben lévő részét, nehogy elvágják őket a saját csapataiktól. Csupán egy kisebb, zömmel nyilasokból álló különítményt hagytak hátra, hogy a korábban kialakított gyártelep erődítményekben tartsák magukat, amíg lehet.

Mindeközben Pest belvárosa felé tovább folytatódott a támadás. A védelem sarokpontjai a Városliget, Népliget és a Ferenc József laktanya voltak. A laktanya esetében a románok először két irányból több napos harcban bekerítették azt, majd a Hős utcánál az utászok rést robbantottak a laktanya falába. Itt nyomultak be a román rohamcsoportok. A harcok súlyosságát jelzi, hogy a román 31. gyalogezred három százada teljesen felmorzsolódott a harcokban. A laktanya a bekerítés után még három napig a védők kezében volt, mire végül sikerült teljesen lefoglalni.

A Városligetben hasonlóan súlyos harcok dúltak. A németek itt speciális módon alakították ki a védelmet. A Mexikói út mentén lévő oldalon a vasúti töltésen és a Városliget északi oldalán lévő vágányokat toltak szorosan egymás mellé ezzel barikádot képezve ott. A töltést vasúti sínekkel erősítették meg, ezzel meggátolva ott a harckocsik mozgását. A vasúti töltésen dupla sínpár volt, mindkettőre nyitott teher és tartálykocsikat toltak, illetve a vagonok kerekei közé géppuskaállások települtek. A Hajcsár utcában felborított tehervagonokból emeltek barikádot és mögötte páncéltörőüteg létesült.

A szovjetek a kiépült védelmet csak úgy tudták leküzdeni, hogy utászok a töltéshez kúsztak és felrobbantották a töltés egy részét az ott lévő vagonokkal együtt. Így sikerült áttörni a Hungária körútnál a vasúti töltésen és behatolni a Városligetbe. A harc itt több napig hullámzott. A német és magyar alakulatok több ellentámadást is végrehajtottak, hogy visszafoglalják a parkot, de ezek csak részben voltak sikeresek. A Városligetet végül január 13-án végleg elvesztették.

A védelmi harcok során ellenállási csomóponttá alakították át az Iparcsarnok épületét és a liget déli részén lévő Városligeti Színházat (mely az utolsóépület volt, amit a Városligetben tudtak tartani a németek). Kevésbé volt jelentős védelmi szempontból a Széchenyi fürdő, a múzeumok és az Állatkert épületei, de ide is befészkelték magukat a védők. A Stefánia út vonalán annak déli részénél lövészgödrök létesültek, benne kettesével voltak a katonák. Bár kevesen voltak a géppuskák meg tudták állítani a támadókat. A Városliget fái közül német mesterlövészek vadásztak a szovjet katonákra. Műszaki zárak létesítésére itt nem maradt ideje a németeknek.

A Népliget szintén a védelem kulcspontjának számított. A harc itt is napokig hullámzott és a németek egy ellentámadással itt is megpróbálták visszafoglalni a parkot. A védelem első vonala a Népliget keleti oldalán húzódó vasútvonal volt. A Városligethez hasonlóan vasúti tehervagonokat állítottak a németek, a kerekek között pedig géppuskafészkek létesültek. A parkon belül sok lövészárok is kiépült, ami szintén segítette a védőket.

A támadó csapatok miután leküzdötték a Városliget, Népliget és a Ferenc József laktanya épülettömbjeit kijutottak a Hungária körút, Könyves Kálmán körút vonalra, amely erődítését már az ostrom előtt elkezdték. Illetve a Városligetet elfoglaló szovjet csapatok ennek a védelmi vonalnak a reteszállásához a Dráva utca, Aréna utca vonalhoz jutottak el.

Pestnek ezen belsőbb részein már a korábbi vasúti töltésektől eltérő védelmi rendszerül létesült. A védelmi vonal tengelyét alkotó utakat metsző keresztutakat barikádokkal és harckocsi árkokkal zárták el. A barikádok épülhettek az útburkolat kockaköveiből, de a külsőbb részeken inkább csak könnyebb elemekből (bútorok, és egyéb fa anyagokból) készültek. A barikádokat aknazárak is kiegészítették. A kisebb utcáknál csak barikádot építettek, a nagyobb keresztutcáknál harckocsi árkok is készülhettet. Ezeket egészítették ki a főbb utaknál (Üllői út, Kőbányai út, Jászberényi út) a kőből (kockakő) épült barikádok és páncéltörőütegállások.59 A Könyves Kálmán körút és Üllői út kereszteződésben kockakőből emelt barikád épült, előtte két sorban telepített aknamező. (Kicsit előrébb a Népliget délkeleti sarkánál az Üllői úton, ahol a vasút áthalad az út felett egy kis vasbetonbunkert telepítettek még az ostrom előtt.

A harckocsi árkok, aknazárak, barikádok rendszerén kívül a védelem itt elsősorban még a már megerődített épületekre támaszkodott. Főleg az útkereszteződéseknél lévő saroképületekre.

A támadók alkalmazkodva az ellenséghez tovább finomították támadási eljárásukat. A németek a város zárt beépítésű belső területein a szovjetek előretörését a műszaki zárak telepítésén kívül más módon is késleltették. Egy-egy területről visszavonulás után a főbb utak mentén felrobbantottak több épületet is. Az elpusztított épületek törmeléke részben vagy teljesen elzárta az utcákat, ezzel lehetetlenné téve a további előrehaladást. A szovjet műszaki alakulatoknak sok időbe telt mire járhatóvá tették ezeket a részeket. A felrobbantott épületek által képzett utcatorlaszok és a műszaki zárak védelmére a németek a visszavonulás után még hátrahagytak mesterlövészeket, akik meggátolták, hogy a műszaki egységek utat nyissanak a támadó csapatok számára.

A németek taktikájára válaszul a szovjetek olyan rohamcsoportokat állítottak fel, akik csak a mesterlövészekre "vadásztak”. Kezdetben ezek az egységek túl nagy létszámúak voltak, és nem tudtak a nagy létszámból adódóan észrevétlenül mozogni a terepen, ezért később kisebb, pár fős csoportokat alakítottak ki belőlük. Ezek már sokkal sikeresebben vadásztak mesterlövészekre. Az erődnek kiépített háztömbök elleni harcban is alkalmazták őket. Feladatuk a géppuskafészkek és mesterlövészek semlegesítése volt az épületek elleni roham előtt.

A németek a védelmi vonalak kiépítésén és azok tartásán kívül a sorozatos ellentámadásokat is alkalmazták végig az ostrom során, egészen az utolsó napokig. Az ellentámadások egy része igen sikeres volt és hosszabb-rövidebb időre sikerült visszaszerezni a korábban elvesztett területeket és védőállásokat. A pesti védelmi harcok során is számtalan sikeres ellentámadást hajtottak végre (Városliget, Népliget, Kerepesi-temető, Rákosszentmihály).

A szovjet és román csapatok igyekeztek meggátolni a német és magyar alakulatok ellentámadásainak térnyerését, de ezt nem tudnák minden alkalommal elérni. A támadások elhárítására a szovjetek és a románok maguk is készítettek védelmi állásokat és reteszállásokat Budapesten belül. Ezek elsődleges célja az volt, hogy a német és magyar ellentámadásokat minél hamarább meg tudják állítani. A románok az esetleges német ellentámadás ellen a következő parancsot kapták január 8-án:

1. "Az ellenség erőteljesebben tud harckocsikkal és gyalogsággal reagálni.
2. Hogy az ellenség esetleges akcióit kedvező feltételek között tudják elhárítani, a 19. gyaloghadosztály egy páncéltörőés gyalogság elleni reteszállást alakít ki a Sashalomtól nyugatra lévő mélyedésben és a vasúton.
3. A felderítés eredményének megfelelően a 96. gyalogezred egyik zászlóalja és egy páncéltörőütege elkészíti és megszállja a reteszállást a 19. gyaloghadosztály sávjában. A 96. gyalogezred másik zászlóalja, megerősítve a 36/II. páncéltörőkkel, megszervezi a reteszállást a hadosztály sávjában.
4. Ennek a reteszállásnak a minél jobb elkészítése érdekében a következőket kell tenni:
• a 19. utászszázad aknamezőt telepít és robbantásokat készít elő a 7. hadtest műszaki szolgálatának 272436/1945 sz. utasítása szerint,
• a páncéltörő fegyverek elhelyezése a harckocsik legvalószínűbb behatolási irányának lezárására
• a tüzelőállásokat a terepen az ellenség legvalószínűbb behatolási irányában kell felállítani, hogy a lehető legnagyobb tűzsűrűség mellett a legmélyebb tűzterv alapján lehessen alkalmazni azokat,
fedezékek építése, amit főleg civilekkel kell végeztetni."

A szovjet rohamcsapatokkal a tüzérség szorosan együttműködött és sok esetben a tüzérek a lövészekkel együtt az első vonalban küzdöttek. Az ellenállási csomóponttá kialakított épületekért való harcnál a lövészek sokszor az épületekben küzdöttek, mikor megindult egy-egy német ellentámadás, mely az utcákon lévő tüzéreket érte. Az ostrom során ezért a szovjet könnyű és közepes lövegek jelentős veszteséget szenvedtek és Pest belterületének ostrománál már be kellett vetni a nehéz ütegeket is sokszor az első vonalban, hogy pótolják a kieső egyéb lövegeket.

A városi harcokban a rohamcsoportok támogatására gyakran vetettek be harckocsikat is, ám ezek alkalmazása veszélyes volt beépített területen. Páncélököllel könnyen ki lehetett lőni őket, ezért a szovjetek csak szigorú óvintézkedések mellett alkalmazták ezeket.

A harckocsikat, melyek nagyon lassan, csak 1-es sebességgel haladtak, lövészek és utászok kísérték. A lövészek falhoz lapulva, fedezéktől fedezékig futva derítették fel azokat az utcákat ahol a harckocsi el akart haladni. Átkutatták a házakat, a pincékben rejtőzködő német és magyar páncélököllel felszerelt katonákat keresve. Továbbáátfésülték a terepet nincs-e valahol egy álcázott páncéltörőágyú. Ha ezzel végeztek, akkor következtek az utászok, akik az aknákat szedték fel az utcákról, ha voltak, mialatt a lövészek tűzzel lefoglalták a védőket. Amennyiben ellenállási fészekre bukkantak a lövészek, akkor jelzőrakétát lőttek a célpontra, a harckocsi pedig oda tüzelt, megsemmisítve minden ellenállást. Szögesdrótakadály esetében a harckocsik haladtak elől és letaposták az akadályokat, a nyomukban haladtak a lövészek és az utászok. A kockakőből épült sok esetben 2 m magas barikádokon a harckocsik nem tudtak átjutni, ezért ezeket az utászok felrobbantották a harckocsik fedezete alatt. A világháború folyamán a szovjetek Budapesten alkalmazták először, hogy harckocsikat, rohamcsoportokat és műszaki alakulatokat együtt vetettek be.

A pesti hídfőben a védelmi harcok során a Hungária körút, Könyves Kálmán körút vonalon való átjutása után a támadóknak a Kerepesi-temető jelentette a legfőbb védelmi akadályt. A temetőt vastag 2 m magas kőfal vette körül, ráadásul keleti irányból megközelítve négy falszakaszon is át kellett jutniuk a támadóknak. Az első fal az Asztalos Sándor utca mentén húzódó 8 m magas vasúti töltés külső 2,5 m magas 15 cm vastag vasbeton fala jelentette. A töltés túloldalán 60 m-re az első faltól egy hasonló vasbetonfal emelkedett. Ezt követe a zsidó temető kőfala, végül a zsidó és keresztény temetőt elválasztó fal. Az első falban három rést robbantottak az utászok majd a töltésre nyomultak, ahol a kiépített drótakadályokat elvágták és folyosót nyitottak a támadóknak, majd a további falon is rést robbantva sikerül a temetőbe behatolni. A németek nem készítették elő a temetőt védelemre, ezért csak ideiglenesen kialakított védművekre támaszkodhattak. Elsősorban a temető délkeleti és keleti részében folyt a küzdelem. A sírok között lövészárkokat ástak. A sírkövekből barikádot emeltek a lövegek számára. Egyes sírokat kinyitottak, az ott lévő tetemeket kiszórták és bemászva a kőből épített sírokba, azokat, mint kiépített lövészgödrökként használtak. A nagyobb kriptákba géppuskaállások létesültek (például Deák mauzóleum). A harc rendkívül heves volt, a támadóknak minden kriptát egyesével kellett megrohamozniuk, a védőknek kedvezett a terep. A szovjetek és románok lövegeket vittek a temetőbe és ezzel, illetve aknavetőkkel lőtték az itt védekező német és magyar egységeket. Végül sikerült kiszorítani őket a temetőből, de a másnap meginduló német ellentámadás visszafoglalta a temető felét. A németek a temetőből való első kiszorulásuk után géppuskafészkeket telepítettek a temetőészaki fala mentén és tűz alatt tartották az egész temetőt. Az itt lévő támadó csapatoknak rést kellett robbantaniuk az északi falba is és megrohamozni a géppuskaállásokat, hogy végleg birtokukba kerüljön a temető.

A Kerepesi-temető eleste után a Csanády utca, Ferdinánd híd, Szív utca, Rottenbiller utca, Fiumei út, Orczy út, Gróf Haller utca vonalában lévő védelmi vonal jelentette a következő akadályt a támadók számára. Ez már csak szerény mértékű védelmi vonal volt. A védelemet barikádok, aknazárak, helyenként szögesdrót (Csanády utca) akadályok alkították. A Baross téren a védők felborított vasúti kocsikból emeltek barikádot. Ennek a védelmi vonalnak a legfontosabb védelmi góccá kiépített épületei a Ludovika akadémia, a Keleti és a Józsefvárosi pályaudvarok épületei voltak. Ezek közül a Keleti pályaudvar volt a legfőbb ellenállási csomópont. Az épület vastag fala sebezhetetlennek bizonyult a tüzérség számára, az utászok pedig nem tudták megközelíteni az épületet, mert a Baross teret folyamatos tűz alatt tudták tartani. Végül a pályaudvart két oldalról megkerülték, majd IL-2-es csatarepülőgépek támadást indítottak a pályaudvar épületében a géppuskaállások ellen. Részben sikerült megsemmisíteni ezeket az állásokat, részben a légitámadás kötötte le a védőket, miközben megindult a román gyalogság támadása, akiknek sikerült elérniük az pályaudvar épületét, majd azt közelharcban elfoglalták.

Pest utolsó két védelmi vonala a Nagykörút és a Kiskörút már csak arra volt alkalmas, hogy időt hagyjon a német és magyar csapatoknak, hogy kiüríthessék a pesti hídfő maradékát. Mindkét esetben a főbb utaknál harckocsi árkok, kockakőből emelt barikádok épületek, a mellékutaknál viszont csak bútorokból emelt barikádok állták a támadók útját. A barikádoknál páncéltörőágyúkat is telepítettek, illetve a bevezető utaknál a barikádok előtt aknazárak létesültek. A Nagykörút teljes vonalán nagyfeszültségű elektromos zárrendszer épült, akárcsak a Tűzoltó utcában. A Ferenc körút elején, a Boráros térnél vasúti sínekből képeztek harckocsi akadályokat. Az épületek ablakait befalazták, sok helyen géppuskaállásokat építettek.
A Nagykörúton az épületek ablakait lőrésnek építették ki vagy befalazták. Az utcán a kockakövekből a lakossággal harckocsi árkokat ásattak. Minden 16-60 év közötti lakos köteles volt a védelmi munkálatokban részt venni. Az építkezések még akkor is folytak, mikor már tűz alatt tartották a Nagykörutat a szovjetek. A harckocsi árkok alakjukat tekintve a támadási irány felől egy rézsutos lejtővel indultak lefelé, majd egy 90 fokos meredek részben végződtek, amely több méter magasságú lehetett. Ezen a harckocsik nem tudtak átkelni. A tereket és utcakereszteződéseket nyolcsoros szögesdrótsövénnyel tették járhatatlanná. A szögesdrótakadályok biztosítására mesterlövészek települtek a környező házakba. Álcázott aknamezőket is telepítettek a tereknél és útkereszteződéseknél. A kisebb keresztutcákban a barikádok a körút szétlőtt üzleteinek bútoraiból (szétlőtt márványasztalok, székek, padok), kiégett villamoskocsikból, autóbuszokból is készültek. A nagyobb utcákban a kockakövekből, vagy a szétlőtt házak törmelékéből épültek a tömör barikádok. Ezek 2-3 m szélesek és 1-2 m magasak voltak. Alá is aknázták őket, illetve a szögesdróttal erősítették meg a barikádokat, melyekbe nagyfeszültségűáramot is vezettek.

A Nagykörút vonalán számtalan épületet alakították át kiserőddé. A legjelentősebb védelmi objektumok a Vígszínház, a Zeneakadémia épülete és a Nyugati pályaudvar volt. A pályaudvar a Keleti pályaudvarhoz hasonlóan a védelem egyik sarokpontját képezte. Számtalan géppuska és golyószóró fészek létesült. A pályaudvar északi részén a sínek közé aknákat telepítettek és a vagonokból barikád készült. A pályaudvar épületének tornyaiba a Berlini téren (ma Nyugati tér) páncélököllel felszerelt katonák kerültek (a harcok során ki is lőttek két támadó T-34 harckocsit).

A Zeneakadémia épülete a Musszolini tér (ma Oktogon) közelében a védelem egy másik bástyája volt. Az itt támadó szovjet zászlóalj csak hosszú harc után tudta birtokba venni a házat, miután a támadók környező házak pincéin át nyomultak a Zeneakadémia épületébe. A zászlóalj 111 sebesültet és 88 halottat vesztett az épületért vívott harcban.

A Kiskörút esetében is barikádok és aknazárak létesültek. A Múzeum körúthoz vezető utak bevezető szakaszát elaknásították. A Vilmos császár úton a Lázár utca elején vasúti sínekből emelt harckocsiakadályokat építettek. A Berlini tér közelében a Duna felé futó utcákat vasúti kocsikkal zárták el a Vilmos császár úton. Sok barikádnál használtak kiégett villamos kocsikat felborult teherautókat (többek között a Kálvin téren is). A Kiskörútnál a védelemi vonal sarokpontja a Kálvin tér volt. Itt szinte minden épületet megerősítettek és a harcok folyamán a többségük teljesen elpusztult, sőt néhány le is omlott. A Vámház körúton a rakpartnál harckocsi gúlákat telepítettek védelemül.

A két körút védelmének kialakításán kívül még a városmagba vezető főbb utakat (Andrássy út, Rákóczi út, Baross út, Üllői út) is külön gonddal készítették elő a védelemre. A Rákóczi úton a járdákat és az úttestet a németek több helyen aláaknázták, számos helyen készült kockakőből barikád. Továbbá két harckocsi árok is épült keresztezve a Rákóczi utat. A Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében egy nyitott vasúti teherkocsiban betongyűrűkbe helyezett gépágyúk voltak. Az Andrássy úton a földalatti vonalán több helyen befalazták az alagutat és aknákat telepítettek annak teljes hosszában. Az Üllői és Baross utcákon szintén több aknazárat és barikádot telepítettek páncéltörőágyúkkal.

Január 15-én a Nagykörút vonalát elérik a szovjet csapatok. Ezzel megkezdődött az utolsó védelmi vonalak ostroma. A Nyugati pályaudvar jelentette az egyik legkeményebb ellenállási fészket. Több napos küzdelem után sikerült csak végleg elfoglalni, miután a tüzérek rést robbantottak a pályaudvar falában, és lángszórós alakulatok hatoltak az épületbe kifüstölve a védőket. A Vígszínház épületét szintén csak közelharc árán tudták elfoglalni.

A legbelső védelmi rendszer az Erzsébet és a Lánchíd térségében került alakult ki. Itt már nem volt idő barikádot emelni, vagy harckocsi árkot ásni. Az Erzsébet hídhoz vezető utcára merőleges utcákban vasúti síneket emeltek harckocsik elleni védelemül (rakparton, Váci utca, Molnár utca, Vers Pálné utca, Károlyi Mihály utca). A cél itt már csak a visszavonulás fedezése volt. A németek még harckocsikat és magyar rohamlövegeket állítottak a hidak környékén az utcákba, és este (január 17-én) a járművek fényszóróit bekapcsolva megvilágították az utcákat. Remélték, hogy ha a szovjet csapatok támadással próbálkoznak, akkor könnyen tűz alá tudják venni őket a megvilágított utcákon a harckocsik és rohamlövegek lövegeiből és a barikádok mögött lévő, mellettük védekező gyalogság kézifegyvereiből.

Ám nem vált be a németek számítása, mert a támadó csapatok a mellékutcákon és a környező házak pincéin át törtek előre és így oldalról támadták a védelemre előkészült német és magyar alakulatokat.

1945. január 18-án az utolsó Duna hidakat is felrobbantották a németek, ezzel a pesti hídfő megszűnt. Bár néhány pesten rekedt német alakulat még napokig védekezett a Nyugati pályaudvar környékén és a Jászai Mari tér körül, de végül nekik is meg kellett adniuk magukat. Ezzel lezárult Pest védelme.

Kövess minket -on és -en!