Kövess minket 
-on és 
-en!
1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat, amely a második világháborút követő szélesebb kelet-európai etnikai tisztogatás hazai szakaszának kezdetét jelentette.
A Nagynémet Birodalom ötödik hadoszlopának, „Hitler szálláscsinállóinak” kikiáltott magyarországi németek eltávolításáról és vagyonuk állami birtokbavételéről szóló rendelet 1945. december 22-én született meg.
A döntéstől számtalan bel- és külpolitikai probléma megoldását remélték a hazai bolsevikok: a földosztás megkönnyítését, a határon túlról a „kis győztesek” által elűzött magyarság letelepítését.
Habár a hazai német ajkú lakosság meglehetősen vegyes összetételű volt mind vallás, mind politikai hovatartozás, mind társadalmi és vagyoni helyzet tekintetében, az új narratíva a háború során előfordult legnegatívabb példákat kiemelve a teljes hazai német kisebbséget a Volksbundhoz csatlakozó, majd a német nemzetiszocialistákkal aktívan együttműködő egységes tömegnek állította be.
A szovjetek által hatalomra juttatott új klientúra kijelölte célpontként a társadalom egy többé-kevésbé körülhatárolható elemét, amelyben sokan meglátták a haszonszerzés lehetőségét is.
A kollektív felelősségre vonás a lakosság részéről még a magyarországi harcok vége előtt, 1945 márciusában megindult (a szovjet csapatok pedig már ennél is korábban hurcoltak el származásuk miatt németeket kényszermunkára), azonban az állam is rövidesen szentesítette e diszkriminációt – például azzal, hogy az 1945 tavaszi földosztásból a német nemzetiségű gazdákat kihagyták, és igen jelentős részben az ő földjüket államosították szétosztás céljából.
Végeredményben 1946 és 1948 között 220-230 ezer embert, a hazai német lakosság felét telepítették ki a határozat értelmében. A kitelepítés hivatalosan azokra vonatkozott, akik a legutóbbi, 1941-es népszámláláson német anyanyelvűnek vallották magukat, avagy bizonyíthatóan azok voltak, illetve akik csatlakoztak az 1938-ban alapított Volksbundhoz, vagy a Waffen-SS-hez, amely számos egységét a háború során a Németországon kívüli népi németek (Volksdeutsche) köréből toborozta.
|
|
|
|
|
|
Ennek ellenére a kitelepítettek jelentős hányada egyik szempontnak sem felelt meg, de így is felkerültek a listára.
A feltételrendszer is szándékosan elnagyolt volt: a Volksbund, habár egyértelműen kötődött a német államhoz, mindazonáltal a magyarországi németség hivatalosan bevett szerveződése volt, tagjainak túlnyomó többsége nem ideológiai megfontolásból, hanem a közösségi életben való részvétel érdekében lépett be.
A Magyar Királyi Honvédség helyett a Waffen-SS egységeiben szolgálókról sem jelenthető ki egyértelműen, hogy a nemzetiszocializmushoz való kizárólagos kötődés vezette volna őket: 1944-től az SS sorozást is folytatott Magyarország területén a német nemzetiségűek körében (a nyilaskeresztes időszak alatt pedig már magyarokat is toboroztak, illetve egységeket vezényeltek át a Honvédségtől az SS-be).
A kitelepítés két szakaszban zajlott: 1946-ban január és július között 120 ezer németet szállítottak Magyarországról Németország amerikai megszállás alatt álló zónájába, azaz a későbbi Nyugat-Németországba. E kitelepítési hullám az itteni amerikai hatóságok tiltakozása miatt került leállításra, akik elégedetlenek voltak a művelet körülményeivel.
A második fázisban 1947 és 1948 folyamán körülbelül 100 000 embert deportáltak Németország szovjet megszállási zónájába, a későbbi NDK-ba. A korábban a magyarországi németek tulajdonában lévő 640 000 holdnyi földbirtokból mintegy 500 000-et használtak fel a földosztás során, 60 400 házból pedig mindössze 15 650 maradt a német nemzetiségűek tulajdonában.
.jpg)
