Kövess minket -on és -en!

Pénzgyűjtésbe kezdett a 2023-as antifa támadások kitervelőjének és elsőrendű vádlottjának, Ilaria Salisnak családja.

Az olasz nő hozzátartózói rendületlenül próbálják elérni, hogy az antifasiszta bűnöző szabadulhasson a magyar börtönből, ehhez viszont súlyos összegekre lesz szükségük, írja az Index.

Összesen nagyjából 60 ezer eurós, vagyis több mint 23 millió forintos számlát várnak az elsőfokú ítéletig, ami tartalmazná a jogi képviseletet egyszerre két országban, a hivatalos fordításokat, tolmácsolást és az utazási költségeket.

„Az összegyűjtött pénzösszegeket tehát a jogi és eljárási költségekre, valamint a per lefolytatásához szükséges és a járulékos költségek fedezésére fordítjuk” – írják a közleményben, hozzátéve, hogy a jogi költségeket eddig egy olyan „önkéntes szervezet” támogatta, amelynek Ilaria is a tagja.

A számláló szerint eddig nyolcvan személy több mint 2400 eurót, azaz közel 950 ezer forintot adományozott a kétes cél érdekében.

Az antifa támadásokkal kapcsolatos büntetőügy tárgyalása még januárban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő ülésen csak a másodrendű vádlott Tobias fogadta el a vádban vele kapcsolatban megfogalmazottakat, ám az ítélet ellen már fellebbezéssel élt a védőjével együtt. Ilaria és a harmadrendű vádlott német nő viszont tagadja a vádakat, vallomást nem akartak tenni.

A folytatás májusban várható, amikor tanúként hallgatja meg a törvényszék a banda áldozatainak vallomását.

Addig viszont nem csitulnak a kedélyek, az első tárgyalás után szélsőbalos hisztéria lángolt fel Olaszországban, amiért bilincsben vezették elő az erőszakos olasz nőt a tárgyalóterembe. Később már attól volt hangos a sajtó, hogy Salis volt zárkatársa az olasz lapoknak arról nyilatkozott, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a magyar börtönökben. Ezt a BvOP egy rendhagyó sajtótájékoztató keretein belül cáfolta meg.

Nemrég a volt zárkatársa ismételten nyilatkozott az olasz sajtónak, ahol bemutatta Ilaria börtönben készített rajzait, majd továbbra is fenntartotta az állításait a börtönnel kapcsolatban.

„Mindenütt poloskák voltak, a szalámi, amit adtak nekünk, úgy nézett ki, mint a kutyaeledel, azoknak, akik nem tudtak tampont venni a menstruációjukra, vattát adtak, és néha arra kényszerítettek, hogy válasszunk a levegőzés és a zuhanyzás között” – hazudozott az állítólagos áldatlan állapotokról.

A magyar rendőrök három szélsőségest fogtak el, de tizennégy személyt még mindig keresnek a hatóságok. A német rendőrök egyikükre 10 ezer eurós (körülbelül 3,8 millió forintos) vérdíjat tűztek ki.

Kövess minket -on és -en!

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.