Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A Franciaország északi partjainak közelében található Csatorna-szigetek volt egy olyan terület volt a II. világháború alatt, amely brit fennhatóság alól a németek irányítása alá került.
A szigetek 1940-es elfoglalása után gőzerővel építkezések kezdődtek, a Wehrmacht gyakorlatilag egy hatalmas erődöt csinált a szigetcsoportból - de végül sosem használták a katonai létesítményeket élesben, mivel a szövetséges partraszálló erők néhány incidenst kivéve meg sem merték támadni azokat.
A Csatorna szigeteket a britek stratégiailag nem tartották annyira fontosnak, ezért a védelmére pedig nem akartak embert és pénzt áldozni, így erőiket az Egyesült Királyság területére vonták vissza, tartva attól, hogy a németek hamarosan elsöprő erejű inváziót indíthatnak. A szigetek lakosságának felajánlották, hogy evakuálják őket, de a legtöbben így is maradtak.
Így a németek a Guernsey sziget kikötőjének bombázása után komolyabb összecsapások nélkül vették át az irányítást a szigetcsoporton. A Csatorna-szigetek megszerzése propaganda szempontjából jól jött Hitlernek, hiszen a Nagynémet Birodalom mégiscsak szerzett a brit területekből egy darabot. Ezt azonban meg is kellett tartani, emiatt pedig védelmi erődítmények építésről döntöttek egy évvel később.
Német katonák menetelnek Guernsey szigetén annak elfoglalása után.
Fotó: Express / Getty Images Hungary
1941 októberétől kezdve közel 200 helyszínen kezdődtek meg a munkálatok a kb. 200 négyzetkilométernyi szigeten.
Ezek nem mentek gördülékenyen a szigetek földrajzi adottságai miatt: utakat, vasutakat kellett építeni, majd ezek után álltak neki bunkerek, lőállások, tornyok, kaszárnyák és földalatti alagutak kialakításának, több szakaszban. A munkálatokban nemcsak katonák, civilek és hadifoglyok vettek részt, közel ezer francia zsidót is a szigetekre szállítottak. A sziget méretéhez képest talán a legjobban megerősített Aldernay-n négy munkatábort is létrehoztak, ezek közül az egyik, a Sylt nevű 1943-tól koncentrációs táborként működött az SS irányítása alatt.
|
|
|
|
|
|
Fent: 150 mm-es ágyú a szigetcsoporthoz tartozó Saint Anne szigeten - Bal: Német katona egy középkori brit ágyú mellett a szigetcsoport elfoglalása után - Jobb: Német motoros járőrök Jersey partjainál 1941-ben
Fotó: Royal Air Force Museum / Getty Images
1944-re a munkatáborokba zárt emberek nagy részét kivonták a szigetről, mert a kontinensen volt rájuk szükség, de az erődítményrendszer jelentős része így is megépült.
Guernsey szigetén százezer tonnányi betont használták fel lőállások építéséhez, Alderney-n pedig háromezer embert állomásoztattak csak azért, hogy az oda telepített légvédelmi ütegeket kezelni tudják szükség esetén. A szigeten a partok mentén tizenhárom erődöt húztak fel, és több földalatti bunker is épült, ahol lőszert és élelmiszert tároltak. A több tíz kilométernyi alagútrendszer az építkezések utolsó szakaszában épült, már 1942-ben. Guernsey-n nem aprózták el a földalatti építkezéseket: amikor kétévnyi munka után összekötötték a két legnagyobb alagútrendszert, egy hétezer négyzetméteres földalatti gigabázis jött létre. A komplexumnak saját vízellátó rendszere is volt, a falakat több méter vastagra, bombabiztosra építették.
Az erődítményrendszer legemblematikusabb építménye a Guernsey szigeten található, MP 4 nevet viselő megfigyelőállás, amely öt emelet magas, falait pedig két méter vastag beton alkotja. Több ilyen állás épült a szigetcsoporton, ezek is hálózatot alkottak.
Hitler tervének megfelelően tehát a Csatorna-szigetekből néhány éven belül valóban félelmetes erődrendszer lett, közel száz lőállással és több száz légvédelmi ágyúval. Ráadásul még a régi brit erődöket is megerősítették.
MP 4 torony Guernsey-n
Fotó: Shutterstock
A D-napon, amikor megindultak a szövetséges erők, hogy partra szálljanak a tenger túlsó oldalán, Normandiában, a szigeten érzékelték is a hadműveletet, de a bombázók elhúztak a szigetcsoport fölött, a vízi erők pedig meg sem merték közelíteni a szigeteket. A német csapatok mindezek ellenére maradtak a helyükön.
Ha a lőállásoknak és ágyúknak nem is, de alagútrendszernek végül hasznát vették, mert földalatti kórházakat rendeztek be, és a Normandiában megsérült katonákat látták el itt. Az HMS Rodney brit hajó ugyan bombázta egyszer Alderney-t, de ez volt az egyetlen komolyabb támadás az erődítményrendszer ellen.
|
|
|
|
|
|
Végül 1945 május 9-én, a háború végén érkezett meg Guernsey partjaihoz az HMS Bulldog rombolóhajó, amelynek a fedélzetén megadták magukat a szigeten állomásozó német erők vezetői.
Rudolf Graf von Schmettow, aki 1945 februárjáig irányította a Csatorna-szigetekre rendelt német katonákat, így emlékezett vissza a hatvanas években egy helyi lapnak:
Miután elfoglaltuk a szigeteket, muszáj volt tartani őket. Leginkább azért, mert a hadsereg vezetése stratégiailag fontosnak tartotta őket, másrészt ha elvesztettük volna, akkor azzal a brit erők morálját növeljük. Miután elfoglaltuk a szigeteket, folyamatosan erősítéseket kértem, hogy készen álljunk, mert ha megtámadtak volna minket, nehezen tudtuk volna tartani a területet. Hitler is tisztában lehetett ezzel, ezért rendelte el 1941-ben, hogy minden áron bevehetetlen erőddé kell alakítani a Csatorna-szigeteket, méghozzá minél hamarabb.
Persze nem a Csatorna-szigeteken felhúzott védelmi rendszer volt az egyetlen, amelyik nem látott fegyveres konfliktust. A Spanyolország északi határától egészen Norvégián át felhúzott Atlanti fal több erődítménye is hiába várta a szövetséges erőket a II. világháború alatt.
