Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1990. március 10-én írták alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt.

A dokumentum szerint 1991. június 30-ig kellett kivonni az itt állomásozó szovjet haderő teljes személyi állományát.

A második világháború után - a többi kelet-európai országhoz hasonlóan - Magyarországot sem hagyták el a megszálló szovjet csapatok. Itt-tartózkodásukat az 1947. évi párizsi békeszerződés szentesítette, melyben szerepelt, hogy így biztosítható a kapcsolat az ausztriai szovjet megszállási övezettel. Miután Ausztria az 1955. május 15-i államszerződéssel visszanyerte függetlenségét, a szovjet haderő további magyarországi állomásoztatását az 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés "legitimálta".

Az 1956-os forradalmat leverő szovjet csapatok jogi helyzetét az 1957. május 27-én kötött szovjet-magyar kormányközi megállapodás rögzítette, de ez az alig három és fél oldalas dokumentum nem határozta meg sem létszámukat, sem itt-tartózkodásuk időtartamát, sem költségeik fedezésének forrását. Az "ideiglenesen hazánkban állomásozó" szovjet Déli Hadseregcsoport kivonása már 1958-ban szóba került, de a megvalósulásra még több mint három évtizedet várni kellett.

Fordulatot csak a nyolcvanas évek végének gorbacsovi reformpolitikája hozott. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 1988. december 7-én jelentette be az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, hogy a Szovjetunió 1991-ig 25 százalékkal csökkenti kelet-közép-európai haderejét. Az önkéntes, részleges kivonás részeként Magyarországot 1989. április 25-én hagyta el az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi-gárdaosztály.

A rendszerváltás előestéjén az ellenzék már a teljes csapatkivonást sürgette. Ezt szorgalmazta a Németh Miklós vezette kormány is, de mindenki tisztában volt azzal, hogy erre csak a nagyhatalmak közötti megállapodás után kerülhet sor. Gorbacsov és George Bush amerikai elnök 1989. december 2-3-i máltai csúcstalálkozóján aztán lényegében lezárult a hidegháború, véget ért a jaltai világrend, és bár konkrét megállapodásokat nem írtak alá, a Szovjetunió "elengedte" a kelet-európai országokat.

A szovjet-magyar csapatkivonási tárgyalások 1990. február 1-jén kezdődtek meg, a mindvégig feszült hangulatban tartott tárgyalások végső szakaszában megfigyelőként részt vett a márciusi parlamenti választásokra országos listát állító 12 párt képviselője is. Megállapították, hogy a magyar küldöttség mindvégig a magyar érdekek képviseletére törekedett, de kifogásolták, hogy az elfogadott dokumentum nem jelezte: a szovjet csapatok mindvégig jogalap nélkül tartózkodtak Magyarországon, és úgy vélték, a kivonulási határidőt jobban le lehetett volna rövidíteni.

A csapatkivonásról szóló kormányközi egyezményt 1990. március 10-én Moszkvában írta alá Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A dokumentum szerint 1991. június 30-ig kellett kivonni Magyarországról az itt állomásozó szovjet haderő teljes személyi állományát, beleértve a szovjet állampolgárságú civileket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket (a megegyezés a pénzügyi részről későbbre maradt). A kivonási ütemtervnél ügyeltek arra, hogy elsőként a csapásmérő, támadó erők távozzanak.

A csapatkivonás két nappal később kezdődött meg, amikor a Veszprém megyei Hajmáskérről egy szovjet harckocsizó alakulat hazaindult. Magyarországon mintegy 100 ezer katona és civil állomásozott 60 helyőrségben, katonavárosban és hat repülőtéren, a szovjetek több mint 27 ezer harcjárművel és gépjárművel rendelkeztek, ebből 860 volt harckocsi, 600 önjáró tüzérlöveg, az 560 ezer tonna különféle hadianyagból 230 ezer tonnát tett ki a lőszer, 100 ezer tonnát az üzemanyag. (Az óriási mennyiségnek az a magyarázata, hogy Magyarországon halmozták fel a feltételezett agresszióra válaszoló támadó hadművelethez szükséges harci anyagokat, továbbá a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok háborús konfliktus esetén való ellátásához szükséges stratégiai tartalékot.)

A felszereléseket, a harcászati eszközöket és a lebontott laktanyák épületelemeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mándoki és tornyospálcai átrakó-pályaudvaron létesített katonai bázison rakodták át a keskeny nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba. A szállításhoz 35 ezer vasúti kocsit vettek igénybe, másfél ezer szerelvényt állítottak össze, a hatalmas volumenű szállítás a MÁV-nak mintegy egymilliárd forintnyi árbevételt hozott. A szerelvények naponta indultak, hogy a felszerelés mellett a személyi állományt is visszaszállítsák a Szovjetunióba.

Az utolsó szovjet katonavonat a kijelölt határidő előtt, 1991. június 16-án hagyta el az országot a záhony-csapi határállomásnál, majd június 19-én 15 óra 1 perckor az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka is áthajtott a határon lévő hídon. Magyarország területén így 1944. március 19. óta először nem állomásoztak idegen csapatok. Ennek emléket állítva az Országgyűlés 2001-ben június 19-ét nemzeti emléknappá, a június 30-i határidő emlékére pedig június utolsó szombatját a magyar szabadság napjának nyilvánította.

A csapatkivonást elhúzódó vagyonjogi-pénzügyi vita követte, mert az 1957-es kormányközi egyezmény több kérdést nem tisztázott. A felek a hátrahagyott katonai objektumok át-, illetve visszaadása, leromlott állaga, valamint az okozott környezeti károk miatt hosszas vitába bonyolódtak. Végül "nulla megoldás" született: a magyar kormány nem fizetett a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyonért, de nem is követelte az általuk okozott környezeti károk megtérítését. Az egyezséget 1992. november 11-én Budapesten írta alá Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, miközben pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.

Egykor négy légvédelmi ágyú állt annak a toronynak a tetején, amely ma szállodaként működik Hamburg belvárosában. 

Ilaria Salist az európai parlamenti választáson jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.

A felvidéki Szencen található Anton Bernolák Gimnázium történelem tanárát Slavomír Maľát diákjai jelentették az iskolának, miután nézeteivel és véleményeivel a „törvénysértés határán mozgott”.

Az immár száz napja tartó folyamatos szőnyegbombázásokkal az izraeli hadsereg (IDF) elhomályosította az angol–amerikai haderő egyik legfényesebb második világháborús hőstettét, amely abból állt, hogy 3 nap alatt letarolta Drezda épületeinek harmadát, ártalmatlanítva 25 ezer „nácit és potenciális nácit”.

Brit tudósok az adófizetők pénzéből finanszírozott projekt keretein belül keresik a tej és a gyarmatosítás közötti összefüggést.

Az osztrák parlament szigorította a nemzetiszocialista jelképek betiltásáról szóló törvényt, kiszélesítette annak hatályát és megerősítette a tiltott jelképek megjelenítésére és terjesztésére kiszabott büntetéseket arra hivatkozva, hogy erősödik az „antiszemitizmus”.

A második világháború óta nem látott szintet ért el a Dániában feljegyzett antiszemita megnyilvánulások száma – közölte Henri Goldstein, a skandináv ország zsidajinak vezére.

Miután a keleti fronton megszakadt a tengelyhatalmak hadiszerencséje és a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült.

Lapos képernyős televízió, külön mosdó és négy darab emeletes ágy – ilyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói terroristát, az antifa támadások első rendű vádlottját.

Nagyjából tizenkét kommunista jelent meg a IV. kerületi Tanácsköztársaság-szobornál, hogy méltassa a Kun (Konh) Béla-féle vörös terrort. Velük szemben kétszer ennyi hazafi fejezte ki nemtetszését – írja a Magyar Jelen.

A Szövetségi Alkotmánybíróság meg akarta akadályozni Maja T. Magyarországra történő átszállítását. Azonban a hatóságok nem várták meg a hivatalos állásfoglalást és kiadták őt – írja szomorúan a német MDR.de.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

Korábban röviden – a „tudományos” értékéhez mérten – már szó esett egy bizonyos Robin DiAngelóról annak kapcsán, hogy az ő agyszüleménye a woke-izmus bibliájának számító White Fragility (Fehér törékenység) című könyv.

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze, mialatt a vasfüggöny szovjet oldalán 16 millió német származású polgári lakost telepítettek ki.