Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
1990. március 10-én írták alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt.
A dokumentum szerint 1991. június 30-ig kellett kivonni az itt állomásozó szovjet haderő teljes személyi állományát.
A második világháború után - a többi kelet-európai országhoz hasonlóan - Magyarországot sem hagyták el a megszálló szovjet csapatok. Itt-tartózkodásukat az 1947. évi párizsi békeszerződés szentesítette, melyben szerepelt, hogy így biztosítható a kapcsolat az ausztriai szovjet megszállási övezettel. Miután Ausztria az 1955. május 15-i államszerződéssel visszanyerte függetlenségét, a szovjet haderő további magyarországi állomásoztatását az 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés "legitimálta".
Az 1956-os forradalmat leverő szovjet csapatok jogi helyzetét az 1957. május 27-én kötött szovjet-magyar kormányközi megállapodás rögzítette, de ez az alig három és fél oldalas dokumentum nem határozta meg sem létszámukat, sem itt-tartózkodásuk időtartamát, sem költségeik fedezésének forrását. Az "ideiglenesen hazánkban állomásozó" szovjet Déli Hadseregcsoport kivonása már 1958-ban szóba került, de a megvalósulásra még több mint három évtizedet várni kellett.
Fordulatot csak a nyolcvanas évek végének gorbacsovi reformpolitikája hozott. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 1988. december 7-én jelentette be az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, hogy a Szovjetunió 1991-ig 25 százalékkal csökkenti kelet-közép-európai haderejét. Az önkéntes, részleges kivonás részeként Magyarországot 1989. április 25-én hagyta el az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi-gárdaosztály.
A rendszerváltás előestéjén az ellenzék már a teljes csapatkivonást sürgette. Ezt szorgalmazta a Németh Miklós vezette kormány is, de mindenki tisztában volt azzal, hogy erre csak a nagyhatalmak közötti megállapodás után kerülhet sor. Gorbacsov és George Bush amerikai elnök 1989. december 2-3-i máltai csúcstalálkozóján aztán lényegében lezárult a hidegháború, véget ért a jaltai világrend, és bár konkrét megállapodásokat nem írtak alá, a Szovjetunió "elengedte" a kelet-európai országokat.
A szovjet-magyar csapatkivonási tárgyalások 1990. február 1-jén kezdődtek meg, a mindvégig feszült hangulatban tartott tárgyalások végső szakaszában megfigyelőként részt vett a márciusi parlamenti választásokra országos listát állító 12 párt képviselője is. Megállapították, hogy a magyar küldöttség mindvégig a magyar érdekek képviseletére törekedett, de kifogásolták, hogy az elfogadott dokumentum nem jelezte: a szovjet csapatok mindvégig jogalap nélkül tartózkodtak Magyarországon, és úgy vélték, a kivonulási határidőt jobban le lehetett volna rövidíteni.
|
|
|
|
|
|
A csapatkivonásról szóló kormányközi egyezményt 1990. március 10-én Moszkvában írta alá Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A dokumentum szerint 1991. június 30-ig kellett kivonni Magyarországról az itt állomásozó szovjet haderő teljes személyi állományát, beleértve a szovjet állampolgárságú civileket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket (a megegyezés a pénzügyi részről későbbre maradt). A kivonási ütemtervnél ügyeltek arra, hogy elsőként a csapásmérő, támadó erők távozzanak.
A csapatkivonás két nappal később kezdődött meg, amikor a Veszprém megyei Hajmáskérről egy szovjet harckocsizó alakulat hazaindult. Magyarországon mintegy 100 ezer katona és civil állomásozott 60 helyőrségben, katonavárosban és hat repülőtéren, a szovjetek több mint 27 ezer harcjárművel és gépjárművel rendelkeztek, ebből 860 volt harckocsi, 600 önjáró tüzérlöveg, az 560 ezer tonna különféle hadianyagból 230 ezer tonnát tett ki a lőszer, 100 ezer tonnát az üzemanyag. (Az óriási mennyiségnek az a magyarázata, hogy Magyarországon halmozták fel a feltételezett agresszióra válaszoló támadó hadművelethez szükséges harci anyagokat, továbbá a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok háborús konfliktus esetén való ellátásához szükséges stratégiai tartalékot.)
A felszereléseket, a harcászati eszközöket és a lebontott laktanyák épületelemeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mándoki és tornyospálcai átrakó-pályaudvaron létesített katonai bázison rakodták át a keskeny nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba. A szállításhoz 35 ezer vasúti kocsit vettek igénybe, másfél ezer szerelvényt állítottak össze, a hatalmas volumenű szállítás a MÁV-nak mintegy egymilliárd forintnyi árbevételt hozott. A szerelvények naponta indultak, hogy a felszerelés mellett a személyi állományt is visszaszállítsák a Szovjetunióba.
Az utolsó szovjet katonavonat a kijelölt határidő előtt, 1991. június 16-án hagyta el az országot a záhony-csapi határállomásnál, majd június 19-én 15 óra 1 perckor az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka is áthajtott a határon lévő hídon. Magyarország területén így 1944. március 19. óta először nem állomásoztak idegen csapatok. Ennek emléket állítva az Országgyűlés 2001-ben június 19-ét nemzeti emléknappá, a június 30-i határidő emlékére pedig június utolsó szombatját a magyar szabadság napjának nyilvánította.
A csapatkivonást elhúzódó vagyonjogi-pénzügyi vita követte, mert az 1957-es kormányközi egyezmény több kérdést nem tisztázott. A felek a hátrahagyott katonai objektumok át-, illetve visszaadása, leromlott állaga, valamint az okozott környezeti károk miatt hosszas vitába bonyolódtak. Végül "nulla megoldás" született: a magyar kormány nem fizetett a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyonért, de nem is követelte az általuk okozott környezeti károk megtérítését. Az egyezséget 1992. november 11-én Budapesten írta alá Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök.
