Kövess minket 
-on és 
-en!
Az Árpád-ház 9–10. századi tagjainak életrajzáról alig tudható valami, s ez a család nőtagjaira még inkább jellemző. Az első, akiről néhány mondatnál több elmondható, az Sarolt, Szent István király édesanyja.
Olyannyira „létező” szereplő a kortársak számára, hogy nem is egyetlen forráscsoport emlékezik meg róla: a magyar krónikás hagyomány (Anonymus és a 14. századi krónikakompozíció) mellett szerepel Querfurti Bruno Szent Adalbertről és Hartvik püspök Szent Istvánról írott életrajzában, sőt Merseburgi Thietmar krónikájában is.
Családi kapcsolatok
A magyar krónikások sokat írtak Sarolt családi kapcsolatairól, amelyeket legrészletesebben Anonymus taglalta. Szerinte a honfoglalás idején élő, és vezéri posztot betöltő Téténynek a fia Horka, az övé Gyula, akinek két leánya volt, Karold és Sarolt. Horka másik fiától pedig a kisebbik, Gyula származott, az ő két fia Bolya és Bonyha, ellenük lép fel István király. Kálti Márk, a Képes krónika szerzője hasonlóan vélekedik: szerinte István „sikeres háborút viselt Gyula nevű anyai nagybátyja ellen” Erdélyben, Saroltnak az apját pedig szintén Gyulának hívták. Géza felesége tehát az erdélyi Gyulák családjába tartozott.
Érdekes kérdés, hogy ők kik is pontosan. Mint láttuk, Anonymusnál a hetedik kapitány, Tétény leszármazottai, Kézai szerint „a harmadik sereg kapitánya Gyula volt, ő, jóllehet a többiekkel Pannóniába nyomult, utóbb Erdélyben lakott”. A Gyulák a Képes krónika szerint is Erdélyben telepedtek meg, és sokszor ellenségeskedtek a „Pannóniában lakó magyarokkal”.
Akármelyik hagyományt nézzük is, egyértelmű, hogy Erdély a Gyulák nemzetségének a területe, akik a 10. század második felében többé-kevésbé önállóan irányították országukat. (A hildesheimi évkönyvekben éppúgy rexnek titulálták az éppen akkor regnáló Gyulát, mint Istvánt.) Hogy azután Sarolt és Géza lakodalma „hét országra szóló” volt-e vagy sem, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy két országrész vezető családjának a kapcsolatát erősítette meg, legalább időlegesen. (Merthogy István néhány évtizeddel később már hadat vezetett Erdély urai ellen.)
Sarolt kapcsán még egy rokonsági szálat említenek a források. A krónikakompozíció szerint „Géza herceg [fejedelem] halála után Koppány vérfertőző házasságot akart kötni Szent István király anyjával”. Ezt úgy szokás értelmezni, hogy Géza és Koppány rokonok voltak, erre utalna a vérfertőzés ténye, egyúttal a házassági ajánlat a levirátus kifejeződése volna: a soron következő legidősebb férfirokon veszi feleségül az elhunyt asszonyát. Megjegyzendő azonban, hogy erre nem sok példát tudnánk felsorolni az Árpádok történetéből, és Koppány Árpád-házi voltára sem sok adat áll a rendelkezésünkre.
Továbbá régi nyomasztó kérdés a kutatók előtt, hogy miért nincs ott Koppány apja, Tar Szerénd Árpád leszármazottai között a konsztantinoszi családfán. Nem mellesleg a vérfertőzés, amely a középkori egyházjog szerint ténylegesen vonatkozhatott egy rokon feleségének az elvételére – ami valójában nem jelent vérségi kapcsolatot a felek között –, utalhat tényleges rokonházasságra is, ami persze egészen másféle történeti rekonstrukciókra adna lehetőséget. Mindezt persze adatok híján aligha tudjuk eldönteni.
|
|
|
|
|
|
|
Sarolt neve
Sarolt és testvére, Karold nevét a nyelvtudomány régen megfejtettnek tekinti: páros névadásról, az aldi „vad”, szűkebb értelemben „menyét” török szó két, különböző jelzővel ellátott változatáról van szó. (Jegyezzük meg: e szót a török nyelvek általában nem ismerik, és névként sem nagyon használják. Igaz, női nevek tekintetében meglehetősen szűkösek a forrásaink.) A szári – illetve esetenként sári – a törökben sárgát vagy esetleg fehéret jelent (ebből származik magyar sárga szavunk is), míg a kara feketét.
Ha a törökben egy magánhangzóra végződő és egy magánhangzóval kezdődő szó kerül egymás mellé, akkor gyakran összevonják e magánhangzókat, így a szári aldi-ból törvényszerűen lesz Száraldi/Sáraldi. A későbbiekben ennek a végéről elmaradt a magánhangzó, ami viszont a magyar nyelvben végbemenő általános változás a korszakban. Az a tény, hogy a nevet s-sel ejtjük, arra utal, hogy a kifejezés valamelyik nyugati ótörök nyelvből került a magyarba, ahogy számtalan másik szavunk, többek között a sárga is. A fejedelemasszony nevére két falunév emlékeztet: a heves megyei Sarud (nevének első lejegyzése még Saruld formában készült) és a Fertő tó közelében fekvő Sarród.
A házasság
Nem tudjuk, hogy Géza és Sarolt házasságát miféle meggondolás ihlette, az azonban bizonyos, hogy politikai következményei is voltak: a Kárpát-medence két vezető családjának gyermekei léptek frigyre egymással. Hogy ezek a családok a 10. század különböző időpontjaiban miféle politikai, hierarchikus kapcsolatban álltak egymással, nem tudjuk, az mindenesetre sokatmondó, hogy Istvánnak háborúval kellett térdre kényszerítenie erdélyi rokonságát. A krónikakompozíció szerint: Gyula „teljes országát (regneum), amely igen tágas és nagyon gazdag volt, a magyar Királysághoz csatolta”. És az sem biztos, hogy véletlenül használta Querfurti Bruno a pannón király megnevezést Istvánra.
A dinasztiák közötti házasság többféle célt szolgálhatott: lehetett egy szövetség megerősítése, a menyasszony lehetett lényegében túsz, de lehetett „előretolt hadállás” is, akinek a révén a férj udvarában pozíciókat lehetett szerezni, döntéseit befolyásolni. Jelen esetben a felek súlya többé-kevésbé kiegyenlítettnek tűnik, tekintély szempontjából viszont talán az Árpádok álltak jobban, hiszen ők adták az ország fejedelmét, még ha mindennek a tényleges jelentősége ma nem is látható. (Az eseményeket – úgy-ahogy – az Árpád-ház történetírói által lejegyzett történeteken keresztül ismerjük.)
Sarolt volt-e István anyja?
A kérdést azért kell feltennünk, mert Gézának két feleségéről tudnak a történeti forrásaink: az erdélyi Gyulák közé tartozó Saroltról és a lengyel uralkodói család tagjáról, Mieszko nővéréről, Adelhaidról. Míg azonban előbbi létében nem kételkednek a kutatók, Adelhaid valóságos voltával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Forrásainkban sohasem említik kifejezetten, hogy Gézának két felesége lenne, és a kései adatok is inkább egy félig pogány fejedelemasszonyra utalnak, a már-már szentként leírt lengyel királylánnyal szemben.
A fejedelemnek legalább hat gyermeke volt, akik – a különféle életkorbecslések alapján – két csoportra oszlottak. Három lány Géza fiatalabb korában születhetett, s a 980-as évek közepén már férjhez mentek, és maguk is gyermekeket szültek. További két lány viszont jóval később jöhetett a világra, egyikük csak 1008-ban kötött házasságot. A két csoportot a két feleséghez lehetne kötni: a korábbi gyermekek Sarolt, a későbbiek Adelhaid szülöttei lennének. De vajon mikor jött a világra István?
Kézai szerint 967-ben, a Képes krónika szerint pedig 969-ben, így kétségtelenül a korai csoportba tartozna. Ehhez képest meglepő, hogy a Koppány elleni harc előtt Istvánt felövezték, ami pedig a férfivá vagy a lovaggá avatás jele, ez viszont István viszonylagos fiatal korára – és így kései születésére – utalhat. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy a két csoport bármelyikébe is biztonsággal elhelyezhessük.
Szent István legendáiban nem szerepel az anyja neve, arról viszont több forrás is tudósít, hogy az erdélyi Gyulákkal állt kapcsolatban. A magyar krónikás hagyomány viszont egyértelműen Saroltot jelölte meg István anyjaként (ezzel szemben Adelhaidról szó sem esik bennük). Mindezek alapján kár volna kételkednünk abban, hogy első királyunk anyja Sarolt volt.
|
|
|
|
|
|
István születése
A Hartvik püspök által írott legenda szerint István születését csodás álmok előzték meg. Sarolt álmában például Szent István vértanú jelent meg, s így biztatta a szülés előtt álló asszonyt: „Bizonyos lehetsz benne, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nép fiai között elsőként adatik majd meg a korona és a királyság. Add neki az én nevemet!” Minthogy az anya nem ismerte fel a jelenést, az felfedte kilétét: „István első vértanú vagyok…”. (Az isteni jövendölés létéről már István nagyobbik legendája is tudott, de abban csak az apa, Géza kapott isteni sugallatot.)
E történetnek egyfelől lehetnek bibliai gyökerei, hiszen Gábriel megjelenésére emlékeztet Mária előtt, másrészt nem lehetetlen, hogy pogány előzményekkel is bír, minthogy meglehetősen hasonlít Emese álmára az eljövendő dinasztiáról. Nem lehetetlen persze az sem, hogy mint annyi más esetben, a pogány hagyományok keresztény változatát örökítették meg a szent király legendájában.
Az, hogy valamiféle átértelmezésről van szó, sejthető a történet tárgyából is, amely egyfelől a születendő gyermek jövőbeli nagyságát hivatott megjövendölni, másfelől nevének magyarázatául szolgál (ráadásul egyenesen az első keresztény vértanút idézi meg). Sarolt lehetett keresztény, álmodhatott Szent István vértanúval, csakhogy egy másik történet szerint e nevet nem ő, hanem Szent Adalbert adta a gyermeknek, amikor megkeresztelte őt.
Ráadásul első királyunk valószínűleg nem is e nevet használta a mindennapokban, hanem azt a Vajkot, amely néven őt Merseburgi Thietmar ismerte felnőttként is. A Vajk pogány név, sokkal inkább adhatták a gyermeknek a szülei, mint bárki más. Elsődlegesnek mindenesetre inkább ez tűnik, mint az István (ami akkoriban még inkább Sztefanosznak hangozhatott). Mindent egybevetve nem elképzelhetetlen, hogy a kicsi Vajk megszületéséhez valamiféle álombeli jövendölés kapcsolódott, amelyet azután a keresztény hagiográfia a saját képére formált.
A fejedelemasszony
Querfurti Brúnó a magyar fejedelemasszonyról mint uralkodó egyéniségről emlékezett meg, az ő történetéből már egy hús-vér nő képe bontakozik ki. A sokszor felidézett, emblematikus sorok szerint a fejedelemasszony kemény kézzel irányította az országot, férjének méltó társa volt, s bár az ő idejében kezdett elterjedni a keresztény hit, az bizony pogány elemekkel keveredett. Ráadásul a szerző szerint valójában ő, és nem férje irányította az országot.
Merseburgi Thietmar pedig a mértéktelenül ivó, férfi módra lovagló, haragjában embert ölő, őrjöngő lelkületű nő képét festi elénk, aki bizony jobban tenné, ha inkább orsót forgatna. A leírások kései, ezredforduló környéki adatai okán felmerült, hogy esetleg ezek a leírások Adelhaidhoz köthetőek, tartalmuk azonban szöges ellentétben áll a lengyel hagyományok szent életű, a magyarokat megtérítő fejedelemasszonyéval, így aligha kétséges, hogy a cseppet sem hízelgő sorok Saroltot jellemzik.
Elképzelhető persze, hogy a rosszallás a másféle életmódnak, másféle szokásoknak tudható be: a sztyeppei népek körében minden nő „férfi módra” lovagolt, nadrágot és csizmát viselt, ezeket a hagyományokat követhette Sarolt is. Az is elképzelhető, hogy a szülők pogánysága valójában a szent király érdemeinek kiemelésére szolgál. Ami már csak azért is elgondolkodtató, mert Sarolt apja, Gyula Konstantinápolyban megkeresztelkedett, térítő püspököt hozatott Erdélybe, így könnyen lehetséges, hogy maga Sarolt is keresztény volt.
Sarolt történetének a vége
A fejedelemasszony élettörténetének a végét homály borítja. Nem tudjuk, hogy ha Adelhaid valóban létezett és felbukkant Géza mellett, az hogyan hathatott Sarolt helyzetére. A magának több isten tiszteletét is megengedő Géza akár többnejű is lehetett. De esetleg el is taszíthatta feleségét magától, ahogy a lengyel rokonok tették. Annyi bizonyos, hogy Sarolt túlélte férjét, akinek halála után Koppány megkérte a kezét. Hogy ő hogyan reagált erre, nem tudjuk, István azonban sereget gyűjtött, győzött, Koppányt felnégyelték, Saroltról pedig nem esik szó többet.
|
|
|
|
|
|
Mindez bőséges lehetőséget ad a találgatásokra. A fejedelemasszony Géza politikáját vitte tovább, és kiállt fia mellett? Vagy éppen ellenkezőleg: egy eltaszított nagyasszonyt kell látnunk benne, aki éppen Koppánnyal összefogva próbált visszatérni a hatalomba? Nem tudjuk. Jan Dlugosz lengyel történetíró azonban azt írta, hogy amikor 1440-ben Ulászló király koronázása miatt Székesfehérváron járt, a Szent Péter és Pál-templomban Géza fejedelem sírja mellett Adelhaidét látta…
