Kövess minket -on és -en!

A puritanizmus történelmi öröksége vagy genetikai terheltség okán, de tény, hogy a britek a világ legkonformistább népe (tengerentúlra szakadt zabigyerekeikkel, az amerikaiakkal, kanadaiakkal és ausztrálokkal holtversenyben).

Számukra a „bevándorló” szó kimondása ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy „nigger”.

Bármi, ami nem pozitív a színes bőrűekre nézve, valóságos istenkáromlás a szemükben. Olyan rettenetes még csak beszélgetést is kezdeményezni a bevándorlásról, hogy a szó hallatán minden brit nyomban elnémul, vagy azt állítja, hogy nem téma, vagy megkérdezi, hogy rasszisták vagyunk-e.

A britek totális robotpilóta-üzemmódban élik az életüket. Ha a muszlimoknak valahogy sikerülne az egész országot megfosztani az alkoholtól, akkor talán felébrednének a sör okozta alvajárásukból. Régen a britek a gyarmataikra száműzték a nonkonformistákat, az eretnekeket, a másként gondolkodókat, ma már ez – gyarmatok híján – nem opció a számukra, a többségi véleménytől eltérő gondolatokat viszont továbbra sem tolerálják. Paradoxon, de a hatvanas évek polgárpukkasztó, normabontó és szabad szájú beatnemzedéke időközben drasztikusan megtagadta fiatalkori önmagát, és tipikus nyárspolgárként mára szinte észrevétlenül a politikai korrektség minta-Gulagjává változtatta országát, ahol a közbeszédet és a magánvéleményt annyira gúzsba kötik, hogy a konszenzuális gondolkodási kánont sértő legcsekélyebb verbális és pláne tettleges kilengés társadalmi kirekesztést, állásvesztést és hatósági meghurcolást von maga után.

Még maga George Orwell sem sejthette, hogy mi lesz egykor Britanniából. Valószínűleg azonban éppen a sajátos brit néplélek bensőséges ismerete ihlette a jövő totalitárius falansztertársadalmát bemutató 1984 című disztópiájának megírásában. Hogy konkrétan miről is van szó, néhány épületes példával világítom meg (a sok közül).

JK Rowlingot bizonyára nem kell bemutatni senkinek. Ha esetleg valakinek mégis, annyit kell róla tudni, hogy ő napjaink egyik legolvasottabb bestsellerírója, a Harry Potter-mesekönyvek szerzője, mellesleg pedig Britannia (a királynő után) második leggazdagabb asszonya, legalább 15 milliós internetes rajongótáborral. Egy vele készült interjúban azt találta mondani, hogy „a menstruáló személyek szükségképpen nők” (értsd: csak és kizárólag a biológiailag nőnek születetteknek lehet havi vérzésük), vérig sértve az úgynevezett hn transzvesztitákat (vagyis az önmagukat nőnek képzelő és nyilvánító férfiakat). Ez éppen elég volt ahhoz, hogy széles körű boszorkányüldözés induljon ellene, amelybe a saját rajongói is beszálltak.

A Harry Potter-univerzumnak szentelt portálok a bojkottálására szólítottak fel. Miután kiadója nem volt hajlandó elhatárolódni tőle, számos írótársa visszavonta a könyvei megjelentetésére vonatkozó megbízását a kiadótól. Mások petíciókat köröztettek az irodalmi miliőben a bojkottálása érdekében. A két színész, Daniel Radcliffe és Emma Watson, akik a Harry Potter-filmekben játszott szerepüknek köszönhetik népszerűségüket, ugyancsak állást foglalt az ügyben – természetesen ellene!

Rowling csak súlyosbította a helyzetét, amikor azzal próbált védekezni a „transzfóbia” vádja ellen, hogy házastársi erőszak és szexuális támadások túlélőjének vallotta magát. Ekkor sokan opportunizmussal vádolták, különösen annak ismeretében, hogy korábban azzal igyekezett elnyerni az LMBT-inkvizíció jóindulatát, hogy sikerkönyvének egyik szereplőjét (Dumbledore-t) „melegnek” nyilvánította, holott magában a történetben erre sehol sem tett utalást. Minden igyekezete dacára sem sikerült lemosnia magáról a transzfóbia stigmáját, amely az élete végéig rajta marad. Meglepő módon még az sem segített rajta, hogy korábban ő maga állást foglalt Izrael kulturális bojkottálása ellen.

Richard Dawkins brit evolúcióbiológus, az oxfordi egyetem nyugalmazott tanára, tudományos ismeretterjesztő bestsellerek népszerű és díjazott szerzője, korszakunk legismertebb és legbefolyásosabb ateista aktivistája az angolszász világ egyik „csúcsgondolkodója” (top thinker). Egyik áprilisi tweetjében óvatlanul ő is rátaposott a transzilobbi tyúkszemére, amikor ezt írta: „2015-ben Rachel Dolezalt (az egyik afro-amerikai lobbiszervezet helyi fiókvezetőjét – G. I.) azért becsmérelték, mert fehér létére feketének tekintette magát. Egyes férfiak azt választják, hogy nőnek tekintik magukat, egyes nők pedig azt, hogy férfinak. Ha valaki tagadja, hogy ők szó szerint azok, aminek önmagukat tekintik, akkor az illetőt becsmérlik. Megvitatni.”

Ezek után az amerikai humanisták (vallástalanok) társasága (AHA) bejelentette, hogy „transzfóbia” miatt visszavonja tőle az év humanistája díjat, amellyel 25 évvel korábban jutalmazták. Miért is? Csak mert óvatosan arra célzott, hogy szerinte nincs különbség egy önmagát nőnek tartó férfi és egy önmagát feketének tartó fehér között. (Újabban a fejlett Nyugaton nemcsak a nemváltoztatás [transzgenderizmus] dívik, hanem a rassz­változtatás [transzracializmus] is. Miután divatba jöttek a négerek, egyre több fehér – főleg nő – azonosítja magát feketeként. Az egyik ilyen identitászavaros díszpéldányra utalt Dawkins az inkriminált tweetjében.)

Dawkinsszal ellentétben JK Rowling önszántából adta vissza a Robert Kennedy Emberi Jogi (RFKHR) csoportnak a kitüntetést, amelyet tőlük kapott, és amelyet korábban élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének nevezett, miután a szervezet vezetője, Kennedy lánya „döbbenetének” adott hangot „mélyen felkavaró transzfóbiás tweetjei és kijelentései”, például az alábbi mondatai miatt: „Ha a (biológiai) nem nem valóságos, akkor a nők átélt valósága általánosan eltöröltetett. Ismerek és szeretek transzneműeket, de a biológiai nem fogalmának eltörlése megszünteti sokak képességét arra, hogy jelentőségteljesen éljék az életüket.”

Az anglikán egyház legfőbb szervének számító általános szinódus 2020. februári ülésén felszólaló egyházfő, Justin Welby canterburyi érsek kijelentette, hogy az egyháza „mélyen intézményesen rasszista”, és „szégyelli magát a rasszista történelme” miatt. Welby 2020 júniusában egy tévéműsorban felvetette, hogy át kell gondolni a fehér bőrű Jézus-ábrázolásokat, annál is inkább, mert a sokféle (kínai, fekete, Fülöp-szigeteki stb.) Jézus-ábrázolás közül szerinte a közel-keleti a legpontosabb. Az egyház érsekeiből álló antirasszista munkacsoport 2021. áprilisi jelentése szerint a vezető posztokra jelöltek között legalább egynek etnikai kisebbséginek kell lennie, mert jelenleg az egyházvezetők 93,7 százaléka fehér brit, és ez tűrhetetlen.

Folytatás:
Britannia: Az orwelliánus PC-Gulag

Kövess minket -on és -en!

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Egy párizsi zsidó férfit megtámadott két fiatal, akik megpróbálták megerőszakolni, miután felfedeztek a telefonján egy izraeli zászlót.

Jaroszlav Hunka nyilvánosan elismerte, hogy a második világháború idején önként jelentkezett a Waffen-SS galíciai hadosztályába.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

A propaganda, a „marketing” és az „üzenet terjesztése” szféránk egyik – ha nem a legfontosabb – küldetése. Mindig is kulcsfontosságú része volt a küzdelemnek, a Kampfzeit napjaitól mindmáig.

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

A szódagyári telepen három, egyenként kb. 50 méter hosszú, fölbe ásott, emeletes priccses „szálloda” várt bennünket. Ez korábban női deportáltak lágere volt.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.