Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy Nyugaton üdülőben őrizték a foglyokat. Néhány adalék Neu-Ulmból. Tudtommal itt 80 000 ember volt, tízezrenként elkülönítve.
Az akadálydróttal körülvett szántóföldön számozott karók jelölték az úgynevezett „blokkok” határát. Egy blokk 25 ember. Én a 455. blokkba tartoztam. A foglyok zömének nem jutott fedél a feje fölé. Mi lécekből és a nálunk lévő gázleplekből barkácsoltunk fedelet az eső és a nap ellen. Léceket a tábor melletti gyümölcsös gazdája adott a kerítésből, drótot a drótakadályból vágtunk. Később katonai sátorlapokból készítettünk sátrat, majd az igazolt és szabaduló németek sátraiba költözhettünk át – akinek jutott hely.
Ennivalónk: 10 embernek naponta 1 darab német katonakenyér. Reggelire katonai feketekávé, délben leves és valami második fogás, a vacsora változó volt. A leves gemüze (zergebűze) vagy Zilahy-leves (valamit visz a víz). Aki kimehetett – akit kivittek – munkára, az ott is kapott enni, és a benti koszt is járt neki. A magyarokat csak később engedték munkára, amikor a németek létszáma csökkent. A német vasutasokat, bányászokat és az újjáépítés miatt fontos foglalkozásúakat hamar elengedték, csak az SS-eket tartották vissza.
Később magyar konyhát is engedélyezett a parancsnok, mert megtudta, hogy a német konyhások és géhások sokat elloptak a nyersanyagból, a cigarettából. Ez igen jó üzlet volt.
A tiszteknek először nem kellett dolgozniuk, csak a későbbi létszámcsökkentés után. Ők külön sátrakban laktak. A karpaszományosok sem mentek közéjük, tartottak attól, hogy csicskásnak használják majd őket.
November 18-án Oberammergauba vittek, majd Pockingba, ahonnan 1945 szilveszterére hazakerültem.
Kováts Gyula – Kiskunmajsa
HH 1995/3
|
|
|
|
|
|
