Kövess minket -on és -en!

„Tovább építjük a forradalmi kommunizmust Magyarországon, hogy az egész emberiség felszabadulhasson a kapitalizmus pusztító járma alól!” – olvasható a nyíltan szélsőbaloldali Fáklya mozgalom közösségi oldalán.

A mozgalom több bejegyzése kapcsán felvethető, hogy az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, megváltoztatására készülhet a szélsőbaloldali szervezet – írta meg a Magyar Jelen.

Az International Marxist Tendency magyarországi tagszervezeteként alakult Fáklya a tavaly szeptemberi pedagógus tüntetésen vált ismertté, amikor részt vettek a Kossuth téri demonstráción. Szórólapjukon akkor az alábbi szöveg volt olvasható:

„Nekünk, diákoknak és tanároknak össze kell fognunk, hogy közös ellenségünket, az oktatási rendszert tönkretevő tőkés rendszert megdöntsük.”

A szervezet május 28-i bejegyzésében azt írta a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet kapcsán, hogy „Mi, kommunisták, elutasítjuk a terrorcselekményeket. A mi ellenségünk a tőkés társadalom, mi azt akarjuk szétzúzni. Ha nem magát a rendszert, hanem egyes vezetőit célozzuk, akkor csak minden meggyilkolt burzsoá helyére egy újabb fog lépni.”

Relativizált erőszak a szélsőbaloldalon

A Fáklya mozgalom tagjai idén februárban részt vettek a budavári antifasiszta tüntetésen, ahol jelen volt a szélsőbaloldali mozgalom aktivistája, Szadai Levente, aki egyben a Mérce szélsőbaloldali portál publicistája. Ez a szélsőbaloldali felület volt az, amelyik 2020-ban közzétett egy olyan cikket, melyben relativizálják az erőszakot a „nácikkal” szemben. A 2023. februárjában elkövetett antifa-támadások után ezt az írást egyébként újra megosztották. Szadai a 24.hu kérdésére, hogy elítéli-e a tavalyi antifasiszta támadássorozatot, azt felelte, hogy az antifasiszták vegzálását ítéli el. Ezután kifejtette, hogy véleménye szerint az egyéni budapesti viperás és késes támadásokat morálisan nem lehet mérlegre tenni az állam által monopolizált erőszakkal.

A szélsőbaloldaltól nem áll távol a nyílt erőszak alkalmazása, ezért egyre többen nyilvánítanák terrorszervezetté az Antifát. Emlékezhetünk, tavaly február 10-én a XI. kerületi Gazdagréten pusztán azért támadtak meg és bántalmaztak brutálisan egy munkába tartó férfit, mert terepszínű nadrágot viselt és ebből kifolyólag „neonácinak” vélték. A budapesti antifa támadások olasz elkövetője Ilaria Salis májusban került előzetes letartóztatásból házi őrizetbe. A pedagógus végzettségű, de munkanélküli antifasiszta a Zöldek és a Baloldal Szövetsége nevű párt színeiben jutott mandátumhoz az EP-választáson, így várhatóan anélkül hagyhatja el Magyarországot, hogy a tavalyi embervadászatért elítélnék.

A rendszer elleni fellépést és a nemzetközi forradalmat támogatnák Magyarországról

A bevezetőben megnevezett International Marxist Tendencyt 1992-ben alapította Ted Grant trockista politikai teoretikus és támogatói. A nemzetközi szervezet idén vette fel a Forradalmi Kommunista Internacionálé nevet, amelynek kiáltványa szerint céljuk „a tőkés kapitalista rendszer elleni fellépést és a forradalmat világszerte megszervezni”.

Ezt igyekszik támogatni Magyarországról a Fáklya és a hozzá köthető Varjú Kollektíva nevű anarchista szervezet. Facebook-oldalukról megtudhatjuk, hogy előadásokat és közösségi programokat szerveznek, újságot adnak ki és plakátokat helyeznek ki a városban. Propagandaanyagaikon rendszeresen használnak tiltott önkényuralmi jelképeket, amelyek nyilvános közzététele szintén törvényellenes.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek

Tavaly novemberben egyébként a Fáklya tagjai is részt vettek Londonban a Revolution Festival nevű eseményen, ahol mint írják, felvértezték magunkat a szerveződéshez elengedhetetlen, marxista, osztályharcos elméleti tudással és tapasztalatot cseréltek elvtársaikkal Brazíliától Oroszországig. Egy hónapja pedig Szerbiában vettek részt egy nemzetközi rendezvényen, ahol magukról elmondták, ambíciózus terveiknek a dezorientáció és az erőforráshiány szabott kényszerű határt.

„Azóta a fókuszunkat a politikai szint emelésére és a kontaktmunka minőségére helyeztük át” – tették hozzá. A rendszer megdöntésére és a „forradalmi kommunizmus megteremtésére” tett felhívások és kiáltványok egyébként kimeríthetik az alkotmányos rend elleni szervezkedést. A Btk. 255. § (1) szerint aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A (2) bekezdés továbbá kimondja, hogy aki az (1) bekezdésben meghatározott szervezetben részt vesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kövess minket -on és -en!

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.