Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Ha 24 órával előbb térünk észhez, mint a többiek, 24 órán át bolondnak tartanak a többiek.
Nietzsche klasszikus meghatározása szerint szabad szellemnek az nevezhető, aki „másként gondolkodik, mint ahogyan a származása, a környezete, a társadalmi helyzete, a hivatala és az uralkodó kortársi nézetek alapján elvárható lenne tőle”. A szabad szellem vagy szabadgondolkodó csupán egyetlen tekintetben nem szabad: el kell hinnie azt, amit a tények mutatnak neki, bármennyire is kellemetlenek. Többnyire látnoki képességű váteszekről van szó, akik sejtéseikkel vagy éppen balsejtelmeikkel megelőzik korszakukat, és ráadásul van bátorságuk nyilvánossá is tenni azokat, azt kockáztatva, hogy a társadalom eretneknek tartja és (minimum) kiközösíti őket.
Chamfort mondta, hogy ha 24 órával előbb térünk észhez, mint a többiek, 24 órán át bolondnak tartanak a többiek. Éppen ezért a szabadgondolkodó immanens ellensége a csordaszellem. Az intézményi vagy vallási autoriter struktúrák minden rendelkezésükre álló eszközzel ellenállnak a változásnak, mert a világnézetük azon az elven alapul, hogy az ismereteik vagy a hiedelmeik örök érvényűek. A szabadgondolkodó számára csak az a biztos, hogy az ismeret ideiglenes. Amit ma tudni vélünk, azt a holnap érvénytelenítheti. Szemben az átlagemberekkel, akik a világot csak a saját korszakuk gondolati sémáin keresztül képesek értelmezni, a legnagyobb újítók, látnokok, gondolkodók túllépnek ezeken. Lényegében kilyukasztják az idő buborékját.
A szabadgondolkodók mindig és mindenhol a társadalom „marginális elemei”, akik sokkolóan új eszméket alkotnak, és nem hajlandók alávetni magukat az intézményesített konformizmus és kontroll nyomásának. A szabadgondolkodói státusz alapfeltétele: függetlenedni minden társadalmi, intézményi és kulturális kondicionálástól. Minden szabad szellem számára nyilvánvaló, hogy a politikai, filozófiai, jogi, vallási és történelmi dogmák „igazsága” egyaránt megkérdőjelezhető. Csak egyetlen abszolút igazság létezik: a tapasztalati tények megdönthetetlen bizonyítéka, amelynek tagadását az orvostudomány delíriumnak minősíti.
Tény, hogy az iszlamista terrorizmus állandó kockázattá vált a világon csaknem mindenhol, és a priori nem lehet különbséget tenni egy békés Allah-hívő és egy potenciális dzsihádista között. Ahogyan megtörténik, hogy egy alkoholista vagy egy drogos kiszabadul szenvedélye rabságából, ugyanúgy egy jámbor emberből is lehet megszállott fanatikus. Egy nap talán beérik az a gondolat is, hogy nem létezik elvetemültebb tömeggyilkos annál, aki egy olyan dogma híve, amely az ellenség megsemmisítését az istenségnek (vagy politikai helytartóinak) tetsző, dicséretes és követendő tettnek tartja. Mindenképpen érkezik majd egy „revizionista” történész, aki a modern statisztikák, valamint az ókori és középkori becslések alapján megállapítja, hogy a monoteista vallások ugyanolyan népirtók voltak, mint a XX. századot gyászba borító marxizmus (bolsevizmus+maoizmus) a maga 100 millióra becsült áldozatával. Jogi kockázatait tekintve nem lesz veszélytelen a dolga egy olyan világban, ahol a politikai közeg megalázkodik a gazdasági istenségek előtt (és a kőolaj majdnem ugyanolyan erős istenség, mint Mammon, amelynek a Wall Street és a City csak a történelmi bázisai).
Tény, hogy a kutyáknak, lovaknak, teheneknek, halaknak stb. különböző fajtáik vannak. Egyetlen politikus sem volt olyan ostoba (legalábbis eddig), hogy törvényi szabályozást javasoljon e tűrhetetlen diszkrimináció megszüntetéséért. A fehér országok (kivéve az USA) jogrendszerei számára azonban legfeljebb csak „állítólagos” emberfajták vannak. Létezik viszont rasszizmus, amelyet logikusan „állítólagosnak” kellene nevezni, mert a tárgya időközben (állítólag) megszűnt létezni. Valaha az emberfajtákról az antropológia keretében folyt tudományos eszmecsere, akadémiai tagságokat vagy egyetemi titulusokat jelentve. Napjainkban, az ismeretek állandó fejlődése és a meghibbant törvénykezés nyomán ugyanez Nyugaton több helyen akár börtönt vagy „polgári átnevelő kurzust” (kötelező agymosást) eredményezhet.
Tény, hogy Európában az őshonosok körében krónikus probléma a munkanélküliség, semmi szükség tehát harmadik világbeli bevándorlókra, akiknek a nagy része analfabéta és teljesen képzetlen, nem is beszélve a fiatalabbak riasztó méretű bűnözői aktivitásáról. A nemzetáruló kormányok egyházi áldással importálnak új honfoglalókat egyrészt gátlástalan üzleti körök, másrészt bizonyos etnikai-ideológiai lobbik nyomására, az előbbiek pusztán profitnövelő fogyasztói tömeget látva bennük, az utóbbiak viszont kísérleti nyulakat legújabb világmegváltó disztópiájuk, a rasszok és etnikumok, népek és nemzetek, hagyományok és határok nélküli globális olvasztótégely (One World) megvalósításához, végérvényesen felbomlasztva velük az európai társadalmak többé-kevésbé még homogén etnokulturális szövetét. E napról napra egyre nyilvánvalóbb valóság dacára Nyugaton a folyamatban lévő népességcserés gyarmatosításról és egy faji-vallási polgárháború eshetőségéről beszélni valósággal blaszfémiának számít, és többnyire médiatikus lincselést, állásvesztést és költséges pereket von maga után.
|
|
|
|
|
|
Hosszasan lehetne még sorolni hasonló ténybeli igazságokat, amelyek annyira zavarják a rendszergazdákat, hogy már az említésük is kockázatossá vált. Talán a nem is túl távoli jövőben felélesztik a régi mongol rituálét, és a rossz hírekért életükkel fizetnek a hírnökök. Előbb-utóbb minden civilizációt utoléri a végzete, a modern nyugati civilizáció azonban, amely intézményesítette és törvényileg szentesítette a delíriumot, saját ostobaságának súlya alatt fog összeomlani. Alekszander Zinovjev egykori szovjet disszidens, aki később a „nyugatizmus” (occidentisme) teoretikusaként a nyugati társadalmak patológiáit vette górcső alá, arra figyelmeztetett, hogy a XXI. század szörnyűségben felül fogja múlni mindazt, amit az emberiség eddig megismert, mert a Nyugat mindenhol árulókat és kollaboránsokat, negatív személyiségeket helyez előtérbe, akik hajlandók vakon engedelmeskedni a globalista fináncoligarchiának, amelynek az a célja, hogy ugyanolyan helyzetet teremtsen Európában is, mint amilyenbe az USA került. Erre szolgál az Európa Unió, napjaink hanyatló Római Birodalma, amely az amerikai Új Karthágót majmolja. A sorsában is osztozni fog vele.
