Kövess minket -on és -en!

Ha 24 órával előbb térünk észhez, mint a többiek, 24 órán át bolondnak tartanak a többiek.

Nietzsche klasszikus meghatározása szerint szabad szellemnek az nevezhető, aki „másként gondolkodik, mint ahogyan a származása, a környezete, a társadalmi helyzete, a hivatala és az uralkodó kortársi nézetek alapján elvárható lenne tőle”. A szabad szellem vagy szabadgondolkodó csupán egyetlen tekintetben nem szabad: el kell hinnie azt, amit a tények mutatnak neki, bármennyire is kellemetlenek. Többnyire látnoki képességű váteszekről van szó, akik sejtéseikkel vagy éppen balsejtelmeikkel megelőzik korszakukat, és ráadásul van bátorságuk nyilvánossá is tenni azokat, azt kockáztatva, hogy a társadalom eretneknek tartja és (minimum) kiközösíti őket.

Chamfort mondta, hogy ha 24 órával előbb térünk észhez, mint a többiek, 24 órán át bolondnak tartanak a többiek. Éppen ezért a szabadgondolkodó immanens ellensége a csordaszellem. Az intézményi vagy vallási autoriter struktúrák minden rendelkezésükre álló eszközzel ellenállnak a változásnak, mert a világnézetük azon az elven alapul, hogy az ismereteik vagy a hiedelmeik örök érvényűek. A szabadgondolkodó számára csak az a biztos, hogy az ismeret ideiglenes. Amit ma tudni vélünk, azt a holnap érvénytelenítheti. Szemben az átlagemberekkel, akik a világot csak a saját korszakuk gondolati sémáin keresztül képesek értelmezni, a legnagyobb újítók, látnokok, gondolkodók túllépnek ezeken. Lényegében kilyukasztják az idő buborékját.

A szabadgondolkodók mindig és mindenhol a társadalom „marginális elemei”, akik sokkolóan új eszméket alkotnak, és nem hajlandók alávetni magukat az intézményesített konformizmus és kontroll nyomásának. A szabadgondolkodói státusz alapfeltétele: függetlenedni minden társadalmi, intézményi és kulturális kondicionálástól. Minden szabad szellem számára nyilvánvaló, hogy a politikai, filozófiai, jogi, vallási és történelmi dogmák „igazsága” egyaránt megkérdőjelezhető. Csak egyetlen abszolút igazság létezik: a tapasztalati tények megdönthetetlen bizonyítéka, amelynek tagadását az orvostudomány de­lí­riumnak minősíti.

Tény, hogy az iszlamista terrorizmus állandó kockázattá vált a világon csaknem mindenhol, és a priori nem lehet különbséget tenni egy békés Allah-hívő és egy potenciális dzsihádista között. Ahogyan megtörténik, hogy egy alkoholista vagy egy drogos kiszabadul szenvedélye rabságából, ugyanúgy egy jámbor emberből is lehet megszállott fanatikus. Egy nap talán beérik az a gondolat is, hogy nem létezik elvetemültebb tömeggyilkos annál, aki egy olyan dogma híve, amely az ellenség megsemmisítését az istenségnek (vagy politikai helytartóinak) tetsző, dicséretes és követendő tettnek tartja. Mindenképpen érkezik majd egy „revizionista” történész, aki a modern statisztikák, valamint az ókori és középkori becslések alapján megállapítja, hogy a monoteista vallások ugyanolyan népirtók voltak, mint a XX. századot gyászba borító marxizmus (bolsevizmus+maoizmus) a maga 100 millióra becsült áldozatával. Jogi kockázatait tekintve nem lesz veszélytelen a dolga egy olyan világban, ahol a politikai közeg megalázkodik a gazdasági istenségek előtt (és a kőolaj majdnem ugyanolyan erős istenség, mint Mammon, amelynek a Wall Street és a City csak a történelmi bázisai).

Tény, hogy a kutyáknak, lovaknak, teheneknek, halaknak stb. különböző fajtáik vannak. Egyetlen politikus sem volt olyan ostoba (legalábbis eddig), hogy törvényi szabályozást javasoljon e tűrhetetlen diszkrimináció megszüntetéséért. A fehér országok (kivéve az USA) jogrendszerei számára azonban legfeljebb csak „állítólagos” emberfajták vannak. Létezik viszont rasszizmus, amelyet logikusan „állítólagosnak” kellene nevezni, mert a tárgya időközben (állítólag) megszűnt létezni. Valaha az emberfajtákról az antropológia keretében folyt tudományos eszmecsere, akadémiai tagságokat vagy egyetemi titulusokat jelentve. Napjainkban, az ismeretek állandó fejlődése és a meghibbant törvénykezés nyomán ugyanez Nyugaton több helyen akár börtönt vagy „polgári átnevelő kurzust” (kötelező agymosást) eredményezhet.

Tény, hogy Európában az őshonosok körében krónikus probléma a munkanélküliség, semmi szükség tehát harmadik világbeli bevándorlókra, akiknek a nagy része analfabéta és teljesen képzetlen, nem is beszélve a fiatalabbak riasztó méretű bűnözői aktivitásáról. A nemzetáruló kormányok egyházi áldással importálnak új honfoglalókat egyrészt gátlástalan üzleti körök, másrészt bizonyos etnikai-ideológiai lobbik nyomására, az előbbiek pusztán profitnövelő fogyasztói tömeget látva bennük, az utóbbiak viszont kísérleti nyulakat legújabb világmegváltó disztópiájuk, a rasszok és etnikumok, népek és nemzetek, hagyományok és határok nélküli globális olvasztótégely (One World) megvalósításához, végérvényesen felbomlasztva velük az európai társadalmak többé-kevésbé még homogén etnokulturális szövetét. E napról napra egyre nyilvánvalóbb valóság dacára Nyugaton a folyamatban lévő népességcserés gyarmatosításról és egy faji-vallási polgárháború eshetőségéről beszélni valósággal blaszfémiának számít, és többnyire médiatikus lincselést, állásvesztést és költséges pereket von maga után.

Hosszasan lehetne még sorolni hasonló ténybeli igazságokat, amelyek annyira zavarják a rendszergazdákat, hogy már az említésük is kockázatossá vált. Talán a nem is túl távoli jövőben felélesztik a régi mongol rituálét, és a rossz hírekért életükkel fizetnek a hírnökök. Előbb-utóbb minden civilizációt utoléri a végzete, a modern nyugati civilizáció azonban, amely intézményesítette és törvényileg szentesítette a delíriumot, saját ostobaságának súlya alatt fog összeomlani. Alekszander Zinovjev egykori szovjet disszidens, aki később a „nyugatizmus” (occidentisme) teoretikusaként a nyugati társadalmak patológiáit vette górcső alá, arra figyelmeztetett, hogy a XXI. század szörnyűségben felül fogja múlni mindazt, amit az emberiség eddig megismert, mert a Nyugat mindenhol árulókat és kollaboránsokat, negatív személyiségeket helyez előtérbe, akik hajlandók vakon engedelmeskedni a globalista fináncoligarchiának, amelynek az a célja, hogy ugyanolyan helyzetet teremtsen Európában is, mint amilyenbe az USA került. Erre szolgál az Európa Unió, napjaink hanyatló Római Birodalma, amely az amerikai Új Karthágót majmolja. A sorsában is osztozni fog vele.

Kövess minket -on és -en!

A budapesti börtönben fogva tartott antifasiszta bandavezér, Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért az azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

A világháborús légi harcokban a légi fölényt a vadászgépek vívták ki. Azok teljesítményében pedig igen nagy szerepe volt a hajtóművek teljesítményének. A mostani cikkünkben ennek járunk utána a Luftwaffe esetében.

1945 májusában lezárult a második világháború az európai hadszíntéren, a Nagynémet Birodalom kapitulált. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió érdekbarátsága véget ért, és szinte azonnal azt kezdték el tervezgetni, hogyan tudnának egymással leszámolni.

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.

Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán.

Focsaniból 1945. június első hónapjaiban 2500 magyar tisztet indítottak útba a Szovjetunió belsejébe. A 22 napos út után megérkeztünk a Vjazna folyó partján fekvő Vjaznikiba.

Pár nappal ezelőtt súlyos támadás történt Berlinben. A Dritte Weg egyik fiatal aktivistáját támadta meg otthona előtt három antifa, akik kést is használtak az akció során.

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

Bár lehetetlen pontosan megállapítani, hogy a második világháború során hány szovjet állampolgár harcolt valamilyen formában a németek oldalán, a szakértők többsége abban egyetért, hogy számuk akár az 1,4-1,5 milliót is elérhette.

A tábori lelkész letörten lépett be a pasewalki kórház első világháborús sebesültekkel teli kórtermébe.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

Kannibálszigetnek vagy a halál szigetének nevezik a Szibériában, az Ob folyó mentén található Nazino-szigetet, amely a sztálini terror egyik legsötétebb fejezetének helyszínéül szolgált.

A „náci fasizmus” elleni partizánharcot éltette Ilaria Salis, a Magyarországon fogva tartott és az olasz szélsőbaloldal által az európai parlamenti választásokon jelöltként indított terrorista a második világháború végére emlékező olaszországi ünnep alkalmából.

A fejlesztők számára „kínos” problémákba futott a Google képgeneráló mesterséges intelligenciája, a javításig nem is lehet tőle emberábrázolást kérni.